Rég jelentkeztem. Nem azért, mert nem történt semmi érdemleges, azért sem, mert nem láttam megosztásra valót. Csak mert időhiányban szenvedtem, a netbookom meg olyan lassú volt, hogy egy óráig tartott, míg elindult. Na, meg megint rákattantam a sorozatokra.
Újak a háznál
A lánykám egyedül maradva kizárólag búslakodott, életunttá vált, ezért Mr. Férfivel úgy gondoltuk, hogy beszerzünk mellé egy kicsit. Közben megláttam egy harmadikat, aki ugyanolyan, mint az előző lánykám volt, így őt is hazahoztam. Most már három lánykával (Régi, Befogadott és Kicsi, az egyszerűség kedvéért) osztjuk meg mindennapjaink, de leginkább életterünk.
A három lányka utálja egymást! Régi majdnem megölte Befogadottat, mert lelökte a második emelet teraszáról - betonra! Agyrázkódással megúszta, de persze lelkileg is sérült...
A Kicsi, nem tudom, hogyan volt eddig nevelve, de olyan vad, hogy nem lehet mit kezdeni. Retteg minden mozdulattól, támad, ha fel akarjuk venni, emellett harap is, amiről nem tudjuk leszoktatni addig, amíg nem tanulja meg, hogy tőlünk nem kell tartania.
A Régi pedig továbbra is depressziós: hogyan voltunk képesek ilyeneket hazahozni!
Mr. Férfi azt kérdezgeti, hogy megbántam-e őket, és őszintén nem tudom... Én sosem szoktam ilyet mondani, de most tényleg nem tudom, hogy jó döntés volt-e éppen ez a kettő...
Egy jó anya süt-főz
A múlt hétvégén a konyha az én reszortom volt. Nem vagyok valami nagy szakács, azt már láthattátok a sajtos tészta leírásomnál, de örültem az újdonsült feladatnak, hiszen ha anyuka szeretnék lenni, akkor illő lenne már megtanulnom főzni.
A
Mindmegette.hu-ról találtam finom, elvileg könnyen elkészíthető recepteket. Szombatra: curry-s cukkini krémlevest és bazsalikomos szárított paradicsomos pennét, vasárnapra pedig szerecsendió-mártásos borsos csirkemellet krumplival, mert az volt otthon.
Szombat délelőtt vásárlás, Spar - zöldséges - húsbolt, a "rengeteg" helyszín miatt pedig Mr. Férfivel veszekedtünk. Az ok, hogy én csak azt mondtam, hogy a Sparba megyek... De a Sparban például nincs baromfipult (csak sertés), vagy éppen citrom (a limonádéba és a mártásba)... Szárított paradicsomot nem találtam, így végül az ebéd penne all' arrabiata lett, húst pedig a CBA-ban kaptam csak (jó, oda apum ment át érte, mert én inkább meglátogattam a nagyim).
A leves finom lett, bár anyum kissé megkavart, hogy lisztet rakjak bele, ha a tűzhelyen nem sűrűsödik össze. Erre csak pislogtam, hogy ez már készen van, csak hűlnie kell még. A tésztaszószba chilit tettem, de valahogy nem lett erős, de még csípős sem! Oké, kivételesen ezt én nem bánom, mert így nagy adaggal meg tudtam enni, de a többiek teleszórták erős Pistával.
A főzési kálvária igazándiból vasárnap kezdődött. Reggel megcsináltam a mártást, kivételesen a hétvégén mindent kóstolgattam, így finomnak mondható lett. A húst pedig tálalás előtt egy órával. Csirkemell... Ketté kell vágni.... aha, csak nem úgy, ahogy én értelmeztem a dolgokat. Középen megfeleztem, és ennyi. Szépen befűszereztem, majd olajban kisütöttem. Azaz, próbáltam... Közben sikeresen leamortizáltam magam: neki mentem a derekammal az ajtókilincsnek, a fejemet bevertem a szekrény sarkába, az olaj a kezemre fröccsent, stb... A hús pedig szépen megpirult, de mivel túl vastag maradt, így a közepe nem sült át. Mr. Férfi pedig nem igazán volt segítőkész, így sikeresen összevesztünk a nagy sütési attrakcióm közepette.
Ez így nem fog megsülni, hm, akkor tegyük tepsibe. Ekkor értek haza a szüleim: rögvest kaptam a fejemre, hogy ezt nem így kell csinálni! Nem elég, hogy Mr. Férfi is megjegyezte, ha nem tudom, hogyan kell, minek ezt csinálom, de még a többiek is a nyakamba zúdítják. Anyum kivette a "kést" a kezemből, majd "megmutatta", hogyan kell csirkemellet szétvágni, befűszerezni (ebben én is jó vagyok ^.^), majd odaadta apumnak, hogy süsse ki a kerti grillen. A krumplit ugyan én vágtam össze, de anyum tett alá vizet, olajat, és kavargatta...
Én, a világ leggonoszabb teremtése
Tudom, hogy ezt már leírtam párszor, és egyet is értetek velem, de ma még jobban bebizonyosodott. Hogy miért? Mert maryon ismét feltűnt a színen.
Ha emlékeztek, május 28-án írtam, hogy elkezdték a babaprojektet. Amikor nekem elment a kisbabám, csak annyit mondott, hogy ezt fogjam fel pozitívként. Semmi többet, mintha az egész hidegen hagyta volna.
Tegnap reggel elkezdtem pecsételni. A mostani terhességnek az esélye szerintem megint 10% alá esett, és éppen ekkor kaptam a hírt, hogy a barátnőm 2 hete (!) pozitívat tesztelt. Azt jelenti, hogy rögvest, az első hónapban sikerült nekik... Bár pecsétel, a dokija fekvésre ítélte, de bizakodik. Viszont most átérzi, milyen félelmem, illetve fájdalmam lehetett a vetéléskor.
Sajnálom, de az első reakcióm a bőgés volt. Alig tudtam abbahagyni. Igazságtalanságnak tartottam, és igen, valahol legbelül azt szerettem volna, ha ő is átéli azt a fájdalmat, amit én éreztem.
Végül neki is elment a babája. Ráadásul ő kórházba is került. Általában három hónap pihenőt mondanak ilyenkor az orvosok. Igen, most is reménykedek ebben, ugyan nem hiszem, hogy betartanák... De hátha... Lenne... Még egy kis esélyem.... Ha nem is sok...
