Időnk, mint a tenger... de mégis!

Tisztában vagyok azzal, hogy javában van még időm a jövőn gondolkodni, különösen azon, hogy miket vegyek majd a babának.

Különösen úgy, hogy még csak holnap lépek át a második trimeszterbe, és még a baba nemét sem tudjuk legalább egy hónapig.

De már találgatom, hogy mit, hogyan oldjak meg, milyenre lenne szükségünk.

A legrosszabb, hogy egyáltalán nem tudjuk még, hogy egy fél év múlva hol fogunk lakni. Maradunk a mostani albérletünkben, mert akkor az étkező sarkot kell majd átalakítani, vagy cserélünk lakást anyummal, ott pedig a galériát kell kiküszöbölnünk, de még az is fennállhat, hogy keresünk egy 2-3 szobás lakást (ahol a főbérlő elfogadja az újszülött csecsemőt és a két állatkát).

Ha erre tudnánk a választ, már könnyebb helyzetben lennénk, mert akkor azt a helyet tervezgetnénk, rendezgetnénk be. De így egy helyben toporgunk!

A másik nehéz kérdés, hogy még sosem vigyáztam kisbabára. Nem tudom, milyen súlyú egy baba, hogyan kell megfogni, egyáltalán képes leszek-e egyedül felemelni mondjuk a kiságyból. Amint megszületik akkor már ezekre a kérdésekre tökéletesen meg fogok tudni felelni, de addig! Jobban járok, ha addig nem veszek semmit se, majd akkor a megfelelő holmikat.

Viszont van egy téma, amit nem kell elhessegetni: a kinti sétát a babával. Nagyon sokan a kendőre esküsznek, még a Playmobile-nál is. De ugye ez nálam már megint egy kínos kérdést vett fel: biztonságosan tudnám-e úgy hordani. Valószínűleg nem, ezért maradhatok a hagyományos, XIX. században elterjedt módszernél: a babakocsinál. 

Eddig azt hittem, hogy az enyém tökéletesen megfelel, hiszen pontosan olyan a felépítése, amilyet szeretnék. De az idő vasfoga ezen is kifogott: a kerekei lekoptak, a műanyag részei megsárgultak és a szivacs már nem olyan stabil, kényelmes az ülésében, mint amilyennek kellene. Ezért most a segítségeteket kérem babakocsi kérdésben!

Milyen is a jó (tökéletesről nem is álmodozom)?

A számomra fontos dolgok (nyugodtan ezt is megvitathatjátok velem, mindent köszönök!):

• 0 hótól 6 éves korig (oké, addig, amíg a gyereknek szüksége van rá)
• ha külön van a mózeskosár, akkor azt be lehessen kötni az autóba (ne kelljen külön autósülést venni)
• ne legyen elől merevítője (amit mondjuk 5 pontos biztonsági övvel helyettesítenek)
• hatalmas kerekei legyenek, amik nem mozognak (mondjuk, ez mamám ragaszkodása, bármire meggyőzhető vagyok!)
• ne legyen drága! (ne több száz ezer forint legyen, már elég jókat látni 40.000-ért is...)

Ha van még olyan dolog, amire jó ha odafigyelünk, akkor csak írjátok meg!

Anyum a következő Pierre Cardin babakocsit nézte ki, ami bevallom nekem is bejön, csak van elől merevítője:

Szerintetek?

Shopping-láz

A félretett - konyhapénzből havonta kivett - zsebpénzemet mostanság nem költhetem olyan incsi-fincsi dolgokra, mint mondjuk egy jó sütizés a barátnőkkel, vagy hajfestés, vagy egy szexi ruha. Nem! Változtatnom kellett a hozzáállásomon, és most már olyanokkal kell foglalkoznom, hogy milyen nadrágot is vegyek fel, mert a kedvenc téglaszínű farmerom sem éri be a derekam; a felsőim pedig felcsúsznak mell alá. 

Így nem volt más választásom, irány a hozzánk közeli Allée, majd a C&A - nem fogok több ezer forintokat költeni olyan holmikért, amiket össz-vissz 6 hónapig fogok hordani! 

Lehetséges, hogy kismama ruhákat itt is talál az ember lánya, de én sehol sem láttam. Nyugalom, azért nem jöttem ki üres kézzel! Vettem két hosszú ujjú, imádnivaló felsőt és egy narancsos-répás színű, L-es méretű pulcsit, amit még 9 hónaposan is hordhatok majd. 

Nadrágom még mindig nem volt, és bevallom őszintén azzal voltam a legnagyobb gondban. Mamám bement a szülővárosomban a kínai üzletbe, ahol talált is nekem kismama nadrágot. Mégsem oda mentem, mert az utcánkban van egy kismama-kisbaba bolt, ami régen bizományos rendszerben működött - reménykedtem benne, hogy most is olcsóbban megkapom itt a keresett termékeket (még ha nem is olyan divatosakat, mint amilyeneket hordani szeretnék). Volt is egy farmer 7.000 forintért, amit felvéve a mesében éreztem magam, annyira kényelmes volt! Gondolkodás nélkül megvettem, de mivel egy nadrágot nem hordhatok folyamatosan 186 napig, így vettem még két derékmelegítőt, a régi csípőnadrágjaimhoz. Nem gombolom be, majd a pamut anyaggal összetartom... Eddig is hordtam ilyet, van rózsaszín, lila, fekete, meg Isten tudja milyen színű, de mind S-M méretű, amit már most nem merek felvenni, később pedig rám sem fognak jönni.

Pénteken papám feljött hozzánk, és rávettem, hogy kicsit menjünk el vásárolni. Fiatal Lány felhívta a figyelmem, hogy a C&A mellett ott a H&M, ahol ténylegesen vannak kismama ruhák és fantasztikusan jók! Így is volt! Úgy éreztem magam, mintha bekerültem volna a Kánaánba! És még nem is voltak annyira drágák (a nadrágok 5-9.000 forint között voltak). Kettőbe belebújtam, mert nem csak a színűk, a fazonjuk is nagyon tetszett, az egyiknek a derekát különleges megoldással készítették, amit szerintem kevés kismama választana magának. 38-as méretet próbáltam, de a hosszuk a bokámig sem ért! Így hagytam őket, helyette egy fekete pamutruhát választottam, aminek még ugyan buggyos a hasa rajtam, de nyugodtan nőhet benne a pocim (ehhez hasonló,  csak az egész egyszínű fekete).

Féltem, hogy nem fog tetszeni itthon senkinek sem, ehelyett mindenki szerint jól áll rajtam. Már csak valami színes legginget kell hozzá szereznem, hogy csini legyek :)

Printyő már 12 hetes :) Már az első harmad véget is ért?

Eltelt ismét 3 hét, így a sztárocskánk ismételten image-képpel állt elő!

A Youtube-on több videót néztem, hogyan nézhet ki az én drágám, de őszintén bevallva sokkal látványosabbak ultrahangfelvételeket találtam, mint amilyen a tegnapi, miénk volt. DE az az érzés, hogy ő a miénk, és ő van a hasamban, ahol még igazság szerint nem is érzem, az fenomenális!

Szerettem volna, ha Mr. Férfi is elkísér, mert most már nem úgy néz ki a baba, mint egy pondró, és hallhatni a szívhangját is, de a drága apa azt mondta, hogy dolgozik, és ráadásul aznap lesz németórája. Így ugye nem meglepő, hogy mikor szerda reggel csörrent a vekker, semmi meglepire nem gondoltam, és már bújtam is ki az ágyból.

- Miért nem alszol még? Korán van...

- Készülődnöm kell nekem is.

- De még csak hajnali 5 óra! Bemegyek előbb, hogy el tudjalak kísérni az orvoshoz.

Ezek után nem csoda, hogy még az irodában is vigyorogtam, mint a vadalma. :) Imádom, amikor csak délelőttös vagyok, így siethettem most is haza. Időm nem volt sok, mert Nita jött fél 3-ra megcsinálni a frizurám, előtte pedig nem ártott volna végre hajat mosni - két hét után. Éhes is voltam, időszűkében is szenvedtem, míg a Fiatal Lánnyal beszélgettem telefonon, betértem útközben az - eddigi - kedvenc pizzériámba, ahol meglepetten tapasztaltam, hogy a régi dolgozók helyett vadiúj emberkékkel állok szemben (csak a futárral ismertük egymást, de vele annyira jól, hogy pontosan tudja, hol lakom, illetve hol dolgozom). 

Gyorsan kértem elvitelre egy Margaritha pizzát erős paprikával - imádom. Majd a következő párbeszéd zajlott le a pincércsajjal:

- Cím?

- X utca x szám 6-os csengő 2. emelet, jobban mondva első, de van félemelet.

- Akkor hányadik emelet is?

- Első.

- De az előbb azt mondtad második.

-~itt megismételtem a fenti mondatot~

- Hányadik ajtó?

- A baloldali (összesen 2 lakás van az emeleten).

- Jó, de hányadik?

- Nem tudom, nincs kiírva semmi, a baloldali!

- De a futárnak fel kell írnom!

Na itt már sikítottam volna... Nyugalmat erőltettem magamra, még válaszoltam egy-két hasonló kérdésre, de a borravalóról mindenki lemondhatott, pedig náluk busásan szoktam hagyni.

Nita egy orosz frizurát választott nekem, de az első próbálkozás nem sikerült tökéletesre. Mivel nem volt sok időnk - összesen másfél óra a hajra -inkább nem nyúlt hozzá, nem szedte szét. Természetesen ezt anyámnak meg kellett jegyeznie, amikor elvitt a nődokihoz! Öregasszonyos a  frizurám, mert elől az egyik tincs (a gyors futás miatt, hogy odaérjek az orvoshoz) szétjött, és előrecsúszott. 

A nődokim előtt találkoztunk Mr. Férfivel is, aki most először jött megnézni a babócát. Annyira jó most idejönni, semmi aggodalom nincs ilyenkor bennem - ami azért is baj, mert a fontos kérdéseket mindig elfelejtem, most se kérdeztem meg, hogy mi van a cisztámmal. 

Miért is ne, a vizeletmintámat otthon az ajtóban felejtettem, ami csak az orvosi rendelőbe belépve jutott eszembe, Mr. Férfi rögvest látta rajtam, valami baj van, de hallgattam, mint a sír, mert nem akartam, hogy ott mindenki előtt lecseszést kapjak. Az ég áldja, de nem kértek, nem derült ki a feledékenységem, csak vért vettek (megint tökéletes volt az eredmény: 4), megmérték a vérnyomásom (122/77 - ha jól emlékszem), illetve a súlyom: 54,2 kg. Na ezen kiakadtam, mert indulás előtt otthon megméretkeztem - ugyan csizma nélkül, és pontosan 53 kg voltam. A csizma nem adhatott rá 1,2 kg-ot, vagy mégis? 

A nődokimnak elsőként mondtam, hogy a csípőm bekattant, alig tudok lábra állni, kaptam is beutalót terhes tornára, és rám parancsolt, hogy már úgyis átlépek a 2. trimeszterbe, kezdjek el erősen tornászni, meg mozogni, illetve ajánlotta az úszást is. 

Jött az ultrahang, amit alább ti is megnézhettek (a mostani 2 perc után kezdődik). Printyő mórikálta magát, integetett az apjának, és gyönyörű kisbabává formálódott (már egyáltalán nem pondró, illetve fogadni merek, hogy az én ajkaimat örökölte :D). A nődokim tényleg ért a mesterségéhez: megkereste a lábacskáit, ujjacskáit, a szemét, az orrcsontját, megnézte a nyaki redő vastagságát (semmi anomáliát nem vélt felfedezni :D), szóval nem kellett elmenni ezért genetikai ultrahangra sem. Pontosan 57 mm volt szerdán az ülőmagassága a picinek, így nyugodt szívvel állíthatom, hogy már a 6 cm-t is meghaladta! 

Az Utrogestant abba kell most már hagynom, a terhességi vitamint továbbra is szedjem (Gravidát tanácsolta hála az égnek - tudjátok, ott van egy köpésre tőlünk a DM), nem kell már Magne B6-ot szednem, elég a normális magnézium, folsav. 

Kaptam beutalót vérvételre, toxoplasmára, EKG-re nem, azt mondta, hogy mostanság az már nem szükséges. Csütörtökön vették le a vért, de még nem tudom az eredményt...

Szóval nem vagyok veszélyeztetett terhes, nyugodtan dolgozhatom, mozoghatok, élhetem a megszokott életem - természetesen Printyővel egyetemben. És legközelebb egy hónap múlva kell megint megjelennem (pont aznap, amikor a védőnőnél is, és amikor újra vérvételre kell mennem).

maryon 9 hetes terhes...

Kerüljem a villamost?!

Anyósom hívta fel legelőször a figyelmem a villamosok veszélyeire. Teljes mértékben egyetértettem vele, de mivel nem tudom kikerülni (az irodába is csak két vonalon utazom), így magamban elhessegettem a rossz gondolatokat. Mivel rosszul megyek, így általában - a baba nélkül is - átadják a helyet, most majd, ha lesz hasam, pedig biztosan találok rendes, kedves fiatalokat.

Vagy mégsem...

Szerdán eredetileg úgy volt, hogy délután dolgozom. Reggel még ágyban feküdtem, éppen a Castle új részét nyomtam be a lejátszóba, amikor SMS-t kaptam a főnöktől, hogy hol vagyok, mert ma is egész  napos vagy. Húúú, b.+! 

Ránéztem az órára, és éppen fél 9 volt, amikor már mindenképp az irodában kellett volna lennem, ha nem akartam késni. Gyorsan jeleztem, hogy most legalább 1 órát kések: fél óra elkészülés (bocsánat, ennyire egy reggel minimum szükségem van), s ugyanannyi idő bejutni a céghez.

Pont ennyi kellett mindenhez, igaz, kicsit szaladtam a villamos után, miközben azt mantráztam: "nem, nem fogok elesni" - szokásom ilyenkor megbotlani.  Nem történt semmi baj, a másik villamost is elértem. Valószínűleg azért, mert vagy kimaradt egy, vagy később indult - zsúfolásig teli volt. Az első ajtón nem is jutottam, be, a következőn kellett utolsóként fellépnem. Amivel nem lett volna baj, ha a villamosvezető megvárta volna, hogy az utolsó lépcsőfokról feljebb lépjek. Egy centin múlott, hogy nem ragadtam a két ajtó között.

Beljebb már nem jutottam, ami igazándiból nem zavart, mert a továbbiakban a másik oldalon nyílnak az ajtók. Alig indult el a jármű, felgyorsított, majd belefékezett egy jó nagyot: az álló emberek pedig dőltek, mint  a kártyavár lapjai. Egy fiatal srác meglökte az előttem álló urat, aki teljes mértékben nekem zuhant - engem szerencsére megtartott a lépcső közepén lévő korlát (éppen olyan magas, hogy kényelmesen rá lehet ülni), így az egyik kezemmel meg tudtam fogni az urat, hogy "csak" a mellemet nyomja "agyon", a hasamhoz ne érjen - azért már ugrottam volna. A mellem is érzékeny, alig lehet hozzáérni, de ha a babácskámat bántotta volna, nem álltam volna jót magamért.

Egyébként még nem látni, így a többi utas nem tudja, hogy kismama vagyok. De azt mondjátok el, hogy lehetek szép, csinos kismama, ha a nadrágjaim már most kényelmetlenek? (erről írok legközelebb)

Védőnőnél

Végre elérkezett a pillanat, amikor mehettem a kiskönyvemért. Telefonomon megnéztem, hová kell mennem érte, és kiderült, hogy a szomszédos útra. Persze, pont az utca másik végén volt, és semmilyen tömegközlekedés nem jár arra. Végül is ez nem lett volna baj, sőt! Legalább sétálok egyet a még jó időben. A lakásunkban kivételesen jó idő volt, nem is gondoltam arra, hogy odakinn viszont fúj a szél.

A nap nagy kérdése pedig az volt, hogy mit vegyek fel, milyen vizsgálatokra számíthatok? Vizeletet raktam be a táskámba, mert otthon mégiscsak könnyebb pisilni, mint egy vadidegen, kitudjamilyen vécében…  Nadrágot választottam, mivel azt úgysem kell levenni, akármilyen vizsgálat vár rám, de a felsőm, már fontosabb kérdés volt: ujjatlan legyen, hogy megmérhessék a vérnyomásom, kicsit bővebb, hogy könnyedén a hasamhoz férhessenek – ezért a Nice-ben vásárolt kis könnyed, nyári topomra esett a választásom, melyre a Fiatal Lánytól kapott hosszú (majdnem földig érő), kötött kardigánomat húztam. S mivel nem gondoltam a szélre, kabátot nem vittem magammal, amit már a kapuban megbántam, de már nem volt időm visszaugrani érte.

Megtehettem volna, mert elég gyorsan megtaláltam, még úgy is, hogy a recepciós (a kartonozó) telefonálás után tudott csak útbaigazítani. 3 percet késtem, de nem volt gond, mert még előttem egy fiatal – kisebbségi – pár várakozott.  Pár percen belül végre bejutottak, én pedig leültem és malmoztam: Foursquare, SMS Mr. Férfinek, Facebook checkolás, és hatalmas kiabálás – a védőnő irodájából, majd az ajtóból. Negyed óra csúszás, amihez az én 3 percem ugye semmiség!

Behívott, leültetett, és elmesélte az előttem kiabáló kismama történetét: a lány az unokája lehetne, már 3 gyermeket adott árvaházba, azokat is ő (a védőnő) vitette el, mert az „apa” csak otthagyta a védőnő-szolgálat előtt. Ha már többször szült, olyan kérdésekre már nem fog válaszolni, hogy drogozik-e, fogyaszt-e alkoholt, mert ez diszkrimináció – ennek ellenére mindkettőre igen lett volna az őszinte válasza, most jöttek ki a pasijával, aki egyébként az utcán futtatta, az elvonóról. S most már 28 hetes terhes, ugyan mi lesz ebből a gyerekből? Eggyel több utcatöltelék…

Ne ijedjek meg, tőlem is meg fogja kérdezni ezeket a kérdéseket, hiszen kötelessége… Negyedórát késtünk, így most nem méri meg a vérnyomásom, mennyi szokott lenni? 120/70. Jó! Az nagyon jó! Kiló? 53. Mikor mérte meg? Néhány nappal ezelőtt. Jó, beírom.

S jött még félórás kérdés-felelet, végezetül kaptam sok-sok prospektust, apás könyvet, 3 CD-t egy-egy trimeszterről, nézzek szüléseket, azt mondják jót tesz, a kezembe nyomta a kiskönyvemet, s megbeszéltük, hogy majd 2-3 héttel később meglátogat a saját otthonomban.

Amivel az a baj, hogy a szomszéd utcába vagyok anyumhoz bejelentve, és nem helyesbítettem, hogy én nem is ott lakom. Szóval ha jön, akkor anyumhoz – ahol viszont mindig rend van, és nincsenek ott a lányok (akiket nem tagadtam, amikor a toxoplasmát kérdezte).

Elküldött még vérvételre, fogászatra, belgyógyászhoz – mindezt a háziorvosnak kellene felírnia, legalábbis szerinte, mert a dokim visszairányított a nődokimhoz. Így most van egy félig kitöltött kiskönyvem, amiben elírták a nevem Veronkára (végül is majdnem Viveca…), és még senki meg nem vizsgált. Majd szerdán kérek beutalókat a nődokimtól, és rákérdezek a terhestornára is (fontos, mert a csípőm mostanság mindig becsípődik, és olyankor alig tudok lábra állni).

Szerda és látni fogom Printyőt <3

9. hét utolsó napján

Printyő Kicsivel. 

9. hét utolsó napjának délutánján még kint a kertben napozás közben.

Hogyan hozzunk szívrohamot a mamára?

Végre elérkezett a második ultrahang ideje, azaz az újabb fotózás. Nagyon vártam, számolgattam a perceket,  nem is számítva a nap közelgő "izgalmaira".

A munkahelyemen közölték, hogy akkor ne felejtsek el minél hamarabb szólni arról, hogyan is döntöttem a későbbiekről. Szóltam, hogy nem szándékozom elmenni 3 évre gyesre, csak néhány hónapra, utána folytatnám a munkám (a gyerekre van ki vigyázni, és nem dolgozom olyan hosszan), amit a felettesem ugyan örömmel fogadott, de figyelmeztetett, hogy erről majd a tulaj dönt, aki nem biztos, hogy bele fog menni, hiszen könnyebben talál állandó munkatársat, mint ideiglenest - ugye, mindenki biztos pontot akar az életébe...

Szépséges utalás arra, hogy nem fognak visszavenni, de ez sem tudta elvenni a kedvem: látni fogom Printyőt és már "emberi" formája is lesz. 

Várakozás közben megnézték a vizeletem, mely szép tiszta volt, és még sűrűnek sem  bizonyult (szóval eleget iszom - bár én nem úgy érzem). Megmérték a vérnyomásom (szerintem több a kelleténél, de bőven benne a normálisban): 136/70. Életemből először a kisujjamból vettek vért, a vércukromat nézték, ami szintúgy szuper eredményt produkált: 4,6 mmol/l. Végül jött a súlyom: 52,3 kg (hihi, fogytam 3 dekát :3).

Jött az orvosi vizsgálat. Annyi kérdésem lett volna, de szinte semmit se tehettem fel, mert  pénteki pici barnázásnál leragadt (no szex, én meg az 50 árnyalat  olvasására igencsak fel vagyok spannolva), és ültetett is az ágyra ultrahangra.

Boldogan hátradőltem, majd kaptam is fel a fejem, mert a nődokim arcán aggodalom jele suhant át. Mi a baj? Nem találja a babát, nincs sehol, üres a méhem... Elhalt volna? Nem, biztosan nem, mert nem jött ki belőlem semmi sem! Ott van, nézze meg jobban!

A hasi UH nem mutatott semmit, jött a mentő (már megint) a hüvelyi, s igen, végre megtalálta.

In utero egy magzat CRL 22 mm (a táblázat szerint már 26 mm-nak kellene lennie :S) Jó magzati szívműködés. Placenta fundusban homogén (méh tetején) Kismedencében kóros nincs

Közben megkérdezte: mindig is hátrahajló méhem volt? Hú, ezt nem neki kellene tudni, aki anno hetente nézte a petéim, és már a babát is látta kétszer?

9 + 2 nap - orvosi meghatározás, én +5 napra számoltam, de végre akkor most már megfelelően tudhatom a napokat nézegetni (ha meglesz a könyvem, amit már vasárnap óta nem találok). Most már kaphattam beutalót a védőnőhöz és vérvételre is elküldtek :)

A nyaralás vége...

Szinte az egész nem sikerült olyan jól, mint vártuk. A fiúk nem élvezték, szeretettel nyavalyogtak szinte mindenen, egyiknek a heti tengerparti napozás hiányzott, a másiknak az volt a baja, hogy autóval járjuk végig a városokat, nem gyalog. Én Printyővel végig aludtam – ami persze jó poéntémának bizonyult a többiek számára.

Egy szóval: feszült volt a légkör, mi is többször hajba kaptuk Mr. Férfivel, kétszer annyira, hogy egy óra sem volt elég, hogy lenyugodjak, csak bőgtem, a valós és vélt sérelmeimen.

A végén már mindannyian siettünk haza, mert a Kicsi nem lett jobban, állatkórházba kellett szállítani, mi meg igencsak jó messzire voltunk tőle (majd’ 400 kilométerre). Közben a Trieszt felé vezető autópályát lezárták és hiába írták ki, merre lehet kerülni, éjjel, amikor időre megy az ember (éjfélig lehetett elfoglalni a bukovicai szállást, és már 22 óra is elmúlt), nem biztos, hogy olyan nyugodtan tud tájékozódni, mint az normális, nappali fénynél tenné. Másnap a Ljubljana felé is kerülve mehettünk, mínusz egy óra vesztegetés.

Az állatorvoshoz berohanva Mr. Férfi rám nézett: nem a Kicsi, hanem az Örökbefogadott. Anyum meg: szörnyű állapotban van, nincs sok esélye. Kész, nekem ennyi elég volt – különösképpen azután, hogy úgy hazaengedtek, hogy fogalmuk sincs mi baja, és holnap 10-re vigyük vissza. 

Itthon tudtam, hogy nincs remény. Ugyanolyan állapotban volt, mint tavasszal a lánykám. Nem akartam végignézni, hogyan szenved még napokig, majd a végén minden erejét elhagyva itt hagy minket. Sajnálom, de nem volt erőm hozzá. Apum meg egész végig azt szajkózta, hogy nem vagy egyedül, ne magadra gondolj! Nem magamra gondoltam, de nem is Printyőre, hanem arra a szerencsétlen fiatal állatra, akit még a vízzel is meg kellett tömni, és maga alá vécézett, mert már a hátsó lábai nem tartották meg.

Még vasárnap este jött a 4. (az utolsó) orvos, aki végre többet mondott, mint eddig: zölddiónyi képlet a májnál, ami hátranyomja a gyomrot és előre a rekeszizmot. Diagnózis: májtumor? – kérdőjel, mert szövettan nem volt. Nehéz döntés volt –főleg Mr. Férfinek, mert ő vitte el a rendelőbe, nekem már jártányi erőm nem volt –, de úgy döntöttük – az orvossal konzultálva, hogy itt az idő, el kell engednünk, sőt segíteni neki a továbblépést. Mr. Férfi még elköszönt, bocsánatot kért tőle, amit én nem tudtam már megtenni.

Most a kihűlt kisteste a mélyhűtőben várja, hogy hazavigyük, és eltemethessük a lánykám mellé… 

Síróroham

Túlérzékeny voltam egész életemben, ezért is „kellett” pszhichológushoz járnom (amikor harmadik alkalommal elfelejtett, úgy döntöttem,  ez sem éri meg az óránkénti 3.000-et).

Most azon agyalok, hogy ezt a terhesség még inkább kihozza-e belőlem, vagy szimplán hülye vagyok. Köszönöm, jelenleg nem kérem a kommentekben az utóbbit, mert még azt is a szívemre venném. Ugyanúgy, mint tegnap minden egyes mondatot, melyet nekem mondtak – viccből, a vita hevéből, cukkolásból, bántásból.

Egyszer már átestem rajta: ültem az asztalnál és hallgattam a hibáim. Hallgattam és hallgattam. A végén előttük sírtam el magam. Nem emlékszem, miket mondtak, az alapszitura pontosan: 3 éve nem volt barátom (az utolsó úgy átverte a fejem, de erről már olvashattatok), magányos voltam 300 kilométerre a családomtól, mozgássérült, akivel egy éppkézláb egyetemista sem próbált meg flörtölni, kikezdeni, és kétségbeesésembe egy 37 éves (voltam vagy 22…) amerikai  pasival kezdtem kavarni, aki végül szó nélkül kilépett az életemből – a könyvemmel együtt… És az ominózus estén éppen azért sopánkodtam, hogy miért nem ír, miért nem hív, biztos csalódott bennem a hétvégén. Tényleg nem tudom, mit mondtak, de csak mondták és mondták. Az egyikük egy biszexuális fiú volt, aki éppen az egyik barátjába volt szerelmes, aki inkább heteronak tartotta magát, a másik Fiatal Lány volt, aki 16 éves korától partnerkapcsolatban él, és akkor is volt egy éves távkapcsolata. Persze amikor ő lett évekre magányos, persze ugyanúgy viselkedett, mint én, de ha erre felhívtam a figyelmét, azzal hárított, hogy az más. Miért lenne más, mert nem vele történt?

Mennyit hallgattam arról, hogy a pasijaim nem tetszennek neki, mert neki a sportos, helyes, macsó alkatok kellenek, én meg inkább az intelektusukat néztem. Gyűlölte az Exemet (erre tegnap nagyon jól tudta hasznosítani a jelenlétét…), Mr. Férfiről is tette a megjegyzéseket az elején, amíg nem jöttünk össze, mert Mr. Férfi ráhajtott – nem kellett volna, mert félévig azon röhögött a Lány, hogy milyen lúzer egy „pasi”; amióta együtt vagyunk, tolerálja magát, bár az elején havonta-kéthavonta elmondta, hogy nem neki kell hogy tetsszen (ami valóban igy van!), de ő nem bírná elviselni. Azt azonban elvárja, hogy én rajongjak az ő „hülye gyerek” barátjáért.

Szóval a tetteimmel nagyon terhére lehetek, mert egy évben egyszer meglátogatom, és leviszem neki a könyvét, az ajándékait. Mennyire  önző vagyok, mert a cipelésben segítséget kérek (most, hogy kisbabát várok), vagy elfogadom, ha felajánlja, hogy cseréljünk táskát, mert az övé könnyebb. Amikor az Exem azért nyavalygott, mert a Fiatal Lány jött ki elém mindig a vonathoz, akkor a lány sértődött be, hogy miért nem neki szólok, de aztán rájöhetek, hogy biztos ez is fárasztó volt számára.

Mennyire szeretem, ha kioktatnak! Rámutatnak azokra a hibáimra,amiket én is jól ismerek, és más tetteimmel  próbálom kompenzálni. Amikor olyanokról papolnak nekem, ami még a  másik előtt is ott áll, vagy sosem volt még abban a cipőben, amiben én.

Végül hazajöttem, és megállapíthattam, hogy az egyetlen menedékem a vécé. Neki döntöm a fejem a falnak, és sírok. Mit sírok! Zokogok!

Összeszedem magam, lefekszem, de egy óra múlva felriadok, és rájövök itthon is arra, hogy nagyon hibádzik bennem valami.Nem találom a helyem, Mr. Férfi is mással beszélget. Mit csináljak? Este 10 van, bár kivételesen világos, mert Mr. Férfi most belemerült a beszélgetésbe, és ilyenkor nem zavarja, de ha véletlenül este olvasnék, amikor ő korán megy dolgozni (mint most is), akkor rögvest hisztizik a fény miatt. Vagy mint előző este, anyámnak nem szól, hogy az utazást nem így képzeli el, vagy nekem, mert magánórám volt a konyhában, hogy ilyenkor inkább húzzak el a picsába, mert ő így nem szeret itthon lenni (de erről tegnap felvilágosítottak, hogy nekem kell annyira értelmesnek lennem, hogy a néma gyereknek is meg kell értenem a szavát). Ő persze duzzoghat, magába fordulhat, de amikor én akarok sírni, elfordulni, akkor nem hagyja (amit később megköszönök, mert nekem mindent ki kell beszélnem – erre jó a blog, de gépelni sem lehet éjjel az ágyban, mert mások aludnának, odakinn a konyhában pedig hideg van).

És igazság szerint nem is tudom, mi bajom van, így nagyon nehéz válaszolnom neki. A délutáni viccelődés fáj ennyire? Úgy érzem, megbántottam másokat? Azért hisztizek, mert a ruhás szekrényben is legó van, így a ruháink összegyűrve zsúfolódnak egyetlen egy polcon? Vagy mert nem simogat engem, hanem mással beszélget? Vagy mert kínomban felemeltem a kék Ikeás „bőröndünket” (a szatyor, amiben a mosnivalókat hordozgatjuk a hétvégén), és megrántottam a hátam, amitől pánikba estem, mert az orvos megtiltotta, hogy emeljek, cipeljek? Ezek olyan triviális dolgok, nem?

Akkor meg mi bajom van – azóta is?

(Az egészben a pozitív: Mr. Férfi szerint nem jellemző rám, hogy hisztis picsa lennék, vagy neki van birka türelme…)

7. hét 5. nap

A hányinger múlóban – nagyon is, már sosem szoktam öklendezni, csak kis émelygés.

Fehér folyás továbbra is – „lucskosan szép az élet”.

Melleim kissé érzékenyek, de egy milimétert sem nőnek.

Fáj a fejem, amire a férfi doktorok Algpirynt írtak fel, de a három gyerekes patikus szerint a 12. hétig semmilyen gyógyszert ne szedjek.

Valaki volt már terhes vakbél műtét után?

C'est moi à la 7e semaine

Keresztanyám ötlete volt (nekem is eszembe jutott, de ő hívta fel anyum figyelmét rá), hogy rendszeres időközönként fotózzuk le a hasam, hogyan növekedik. Először a maxiruhámban akartam a képet, hiszen az valószínűleg még 9 hónaposan is rám fog jönni, de végül kint a napon történt meg a "modellkedés" - mivel éppen napoztam, így aktképek készültek, amiket Mr.Férfi kérésére nem rakhatok fel :) Sajnos a hasam alapból ekkora :(

7. hét 2. nap

Hányinger kezd elmúlni, ma már nem szúrt a hasam se (nagyon remélem, hogy nem is jön vissza), de  a mellem nem nő, nem vagyok kívánós (na jó, ma megkívántam a mogyorós jégkrémet...).

Printyő első sztárfotója

Printyőke 2012. szeptember 4-én

Íme Printyő 6 hetesen.

Igazság szerint nem lettem sokkal okosabb ma, mint tegnap:

1. gratuláltak, mert él a baba, és most már van szívhang, ahogy azt tegnap megállapították
2. úgy 20 milliméteres lehet (most a képet nem igazán értem: mert én azt mondom, hogy a felső x alatti ovális feketeség (fehér körítéssel), na az a gyerek, de a pontozás meg máshol van). Nekem ez az első ultrahang felvételem, így fogalmam sincs, mit kell nézni...
3. A ciszta normális, ilyenkor mindig kialakul egy, ami táplálja a magzatot...
4. Feküdjek, feküdjek, de azért nyugodtan elmehetek nyaralni, csak ne nagyon fürödjek (azért a tengert nem hagyjuk ki a Csöppséggel, szoknia kell :D)
5. A 12. hétig szednem kell az Utrogestant, mert vérezgetek (kis barnázás), ha az nem lenne, akkor a lehető legnormálisabb terhesség lenne az enyém - ilyet meg hogy is képzelhetek ugyebár!
6. ha fáj a fejem: algopiryn, ha görcsölök: nospa, ha szorulásom van (jellemző): Tamarin lekvár
7. 52,8 kg vagyok és 120/88 a vérnyomásom/pulzosom

Minden fajta megjegyzést megköszönök! :)

Már igazi baba?!

Tegnap reggel megint rám hozta a frászt a Printyő.... Jobban mondva már tegnapelőtt, de akkor csak olyan sárgás-rózsaszín folyásom volt, ami estére csökkent, így nem foglalkoztam vele.

Reggel aztán elaludtam (Mr. Férfi ismételten külföldön, az ébresztőt meg elfelejtettem magam beállítani), így sietve szaladtam ki a vécére, ahol szokáshoz megfelelően törlés után vetettem rá egy pillantást a papírra: rózsaszínes. Rohanás a fürdőbe, ahol már steril papírral vizsgáltam, és az is véres lett (egy csepp, de vér). Gyorsan megnyomkodom a melleim, semmi, nem érzékeny, nem fáj, nem nagyobb. A hasam vizsgálata jött, melyet úgy éreztem beesett, és nem szúrt jobb oldalt, hanem inkább görcsölt. Megijedtem.

Hívom anyum, hogy baj van, aki rám parancsolt, hogy ne menjek dolgozni, hívjam a főnököm. Fel is hívtam, aki viszont azt az utasítást adta, hogy rohanjak orvoshoz, és ha  ő nem mondja, utána menjek be az irodába. Így nem volt választásom, már reggel irány az István kórház. 7 óra után úgy 5 perccel értünk oda, amikor már nem foglalkoztak velem az ügyeleten (8-ig kellett volna, ahogy azt később megtudtuk), leküldtek az ambulanciára. Negyed óra múlva megkérdezték, hogy mennyire vérzek, és kimondtam a tiltott szót: minimálisan. Amit úgy fogtak fel, hogy egyáltalán nem. Dühömben még a sírást is elkezdtem.

Jó, a várakozás után egy doktornő végül kegyesen megnézett, először leordította a fejem, hogy nem is vérzek (alig volt pár csepp a betéten), és miért nem 7 előtt jöttem, ha ennyire sürgős nekem, vagy 10 után, amikor a műtéti felvételeknek vége. Talán azért mert ezt még elfelejtették velünk közölni???

Hüvelyi ultrahangon megtalálta a babát: "élő embrio, jól kivehető szívhang". Mellette viszont talált egy "új lakót" is: egy 3 cm-es cisztát. (Amit eddig hogyhogy nem vettek észre? Két orvos sem?)

Megnyugtatásul megjegyezte, hogy a baba körül semmi olyasmit nem lát, amitől véreznem kellene, ott a jól látható szívhang, a szikhólyag (végre ez is megvan), viszont a ciszta okozhatja. Annyit tehet, hogy az Utrogestan adagomat megduplázta. Valahogy nem lepett meg a ciszta. Hiszen félévig szedtem a Clostylbegitet, aminek gyakori mellékhatása...  

Nem mondta, hogy otthon kellene feküdnöm, így 9 perc késéssel be is értem dolgozni (később leírom, milyen beszélgetésem is zajlott a főnökömmel). Az üléstől fájt a hasam, a pecsételés erőteljessége növekedett délre, de a rózsaszínessége csökkent, estére már csak barnáztam. Igaz, nem mertem kijárni a vécére, mert "amiről nem tudunk nem fáj", nem is idegesít, de nyugtalanít.

Mr. Férfi nagyon megörült a hírnek: "ha dobog a szíve, akkor már igazi baba?" Később pedig: "Láttál már vonalzón 50 cm-et? o.O Ekkora lesz Lili, ha kijön belőled! o.O" Hm, erre nem szívesen gondolok még bele :D

Napló a várandóságról

Tegnap már nem tudtam kihúzni magam az alól, hogy ki kellett mozdulnom (amit egyáltalán nem bántam meg, mert Albert és Viktória kiállítást néztük meg, ahol álmaim ruháját is kiállították, illetve végre láthattam, milyen lehetett a Kristálypalota).

Egyértelmű, hogy nem is otthon ettünk, hanem a Belfritben (isteni a lazacuk), ami ugye egy Alexandra közelében van (Corvin-negyed...)

Könyvekkel mindig le lehet venni a lábamról. Régóta szemezgettem a babás irodalommal, de mivel még nagyon távol álltam az egésztől, csak az internetet böngésztem - ahol számtalan jó/felesleges/káros információt találhat az ember lánya. Olcsóbb egy 3-4.000 forintos kötetnél, és sokkal bővebb tájékoztatást nyerhetünk belőle. Viszont ki tud ellenállni, hogy a témának megfelelő, színes (szagos) könyvecskék ne virítsanak a külön erre a célra fenntartott polcon?

Ha eddig bementem egy könyvesboltba, akkor általában a szórakoztató, romantikus irodalomnál álltam meg, az ismeretterjesztő, életmód részleget mindig kihagytam (amik inkább vonzottak: a művészeti albumok, de azok olyan drágák, hogy nem engedhettem meg magamnak).

Végre valahára célirányosan mehettem most a szülés-gyereknevelés asztalkához. Gyönyörű szép babanaplókat árultak, volt rózsaszín a lányoknak, világoskék a fiúknak. Meglátva ezeket eldöntöttem, hogy valamiféle várandós naplót szeretnék, olyat, ahol apró részletekben - hetekre, napokra felosztják a terhességet, amelybe én is beírhatom a jegyzeteimet. Volt is egy, melynek imádnivaló volt a borítója, de semmi új információt nem tartalmazott, naplónak meg itt van ez a blog (éppen emiatt indítottam). Azt félretéve is számos a terhességgel foglalkozó kötet volt, ki is néztem vagy négyet, amiből a két legolcsóbbat vettem meg:

• Marguerite Smolen: Amit minden kismamának tudnia kell a terhességről (800 forintot bőven megért!)
• Terhesség napról napra (A Kismama terheskönyve és e között vacilláltam, végül ezt vettem meg, míg a másikat a barátnőm lehappolta a Rukkolán nekemTrábert Ivett könyvével egyetemben - amiből legalább 5 példány volt fenn az oldalon, így nagyon tartok attól, hogy nem lesz olyan jó, mint remélem...)

Fogalmam sincs, hogy melyiket kellett volna igazán választanom, ha van valami, amit Ti szerettek, szívesen fogadom (úgyis veszek még, ahogy magamat ismerem)!

Az egyik könyvben a kerülendő ételek között külön kiemelté a hotdogot, amivel csak az a baj, hogy a múlt héten rákattantam, és most is virsli van itthon ebédre. Anyummal megállapítottuk, hogy biztos azért, mert hizlal, mert más kivetnivalót még nem találtam (a neten persze erről nem írnak). Azóta is foglalkoztat, miért nem lehet hotdogot enni egy kismamának?! 

6. hét 3 nap, 45. nap.

A terhesség tünetei:

• érzékeny, fájdalmas mellek (ha véletlenül nem hiszem el, hogy kisbabát várok, titokban a melleimet szoktam fogdosni - ha fáj, akkor van terhességi tünet, és akkor nincs méhen kívüli terhesség <ami már egyébként is kizárva>)
• hányinger (még nem hánytam, és nem minden nap jelentkezik, ha mégis, akkor is a legváratlanabb időpontokban - valami miatt a fogmosás előtti percekben gyakoribb)
• állandó jellegű folyás (fehér, néha sárgás, nagyon unom, mert így betétet kell használnom, amitől ugye viszketek)
• nem tudom, hogy ez a terhességnek a jele, de a jobb medencecsontom fáj(néha már a bal is), ahol egyébként is szúr a hasam
• Hasfájás (főleg ha megyek, jobb oldalt a medencecsontom környékén - mint mikor kifullad az ember, de most nem is kell hozzá sietnem, szaladnom, sokat sétálnom) 
• nő a hasam(?), (Mr. Férfi szerint még nem, alapból ekkora volt mindig is, apum szerint megváltozott a formája).

Az ősz jó dolgokkal kezdődött

Tegnap tartottam meg az anyósoméknak a születésnapom. Mivel mostanság "fekvőbetegnek" tituláltak (egyébként sem én sem a baba nem beteg, de jobb a semmit tevés, mint a pecsételés...), itthon semmit se takarítottam, ami a lakásunkon igencsak meglátszott. Anyum felajánlotta, hogy ugyan ő dolgozik,  de nyugodtan átmehetünk hozzá, apum  meg jött segíteni takarítani (amin Mr. Férfivel igencsak veszekedtünk, mert hétvégén ő is ki tudott volna takarítani... Viszont amíg apum a sütőt sikálta, ő csak a telefonját nyomogatta...).

Délután ajándékokkal - rágcsákkal, italokkal felszerelkezve átvonultunk anyumhoz, ahol a kapuban összefutott a két család. Először a felköszöntések voltak hátra, névnap-születésnap, ajándékok hada (nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én a táskámat nem szívesen dobom le a földre - ennek ellenére mindig ott van -, mert 1) piszkos lesz, 2) a babona szerint kifolyik belőle a pénz. Erre Channáh nagyon is emlékezett, így a lehető legpraktikusabb ajándékkal leptek meg: egy nagyon szép táskaakasztóval.)

Itt volt az ideje a mi nagy bejelentésünknek. Én úgy gondoltam, hogy ezt Mr. Férfinek kellene megtennie, mivel az ő szüleiről van szó, de ő rám hárította a feladatot, én megpróbáltam Channáhra, de végül anyum lett a szószóló.

A hírrel örömet okoztunk mindenkinek, és vissza-visszatérő téma lett a Printyő. :) Mr. Férfi, illetve a nagypapák, Channáh unhatta, én viszont a világ legboldogabb emberének éreztem magam.

A látogatás után elmentünk az Ikeába. Azt vettem észre, hogy szinte kivétel nélkül minden nő állapotos volt, vagy kisgyermekes anyuka. Ennyi csecsemőt csak a bölcsikben láttam! Persze, rajtam még semmit se  lehet látni (jobban mondva a hasam nagy, de az a zsírpárnától, nem pedig Printyő miatt), de jól esett, hogy én is ebbe a csoportba tartozhatok :)

Lámpaizzót, szekrényt szerettem volna, meg örültem volna egy állótükörnek is. Nem meglepő, hogy egyiket sem kaptam, helyette olyan kis apróságokat vettem, mint fürdőrózsa, váza, fogas.

Nézegettük a gyerekdolgokat, mint a sarokvédőket, a kiságyakat, amikkel nekem személy szerint az volt a bajom hogy csak két méretre lehet állítani a magasságát. Mert egy egyensúly-problémás anyukának nem olyan könnyű lehajolni, majd a babával felegyenesedni. Ne mondjátok, hogy majd megoldom, mert éppen ennek az eredményessége miatt szeretnék olyat, ami úgy alakítható, ahogy én akarom.

Mr. Férfi pedig svéd dolgokért jött, így hamarabb kimentünk az üzletből, mint a szüleim. Sok finomságot vettünk, amíg anyumék is találtak valamit Printyőnek: a képen látható összecsukható pelenkázóasztalt. Azért választották, mert könnyű, tisztítható és befér az autó csomagtartójába, így mindenhová vihetjük magunkkal. Gondolták a leendő nagyszülők - de a valóságban az Audi csomagtartója kicsinek bizonyult hozzá, így a lábunk előtt vittük haza a hátsó ülésnél.

Szóval van most már 3 éves kortól való játékunk, fapapucsunk, gyapjú plédünk (amit nem feltétlenül fogunk odaadni a picinek), pelenkázónk, babakocsink (bár a tartozékok szerintem hiányoznak, mint a 0 hós babának való háromszög, a esővédő, a napernyő - hiába több mint 20 éves, és már 3 gyereket kiszolgált). Mindez úgy, hogy még csak

6 hetes 2 napos terhes vagyok! (Persze, ez majd szerdán az ultrahangnál kiderül, amikor megkapom a kiskönyvemet is)

Emelkedett!

Ha autóval visznek a munkahelyemre, akkor nem kések el... Így már fél 8-kor próbáltam hívni a labort. Idekapcsoltak, odakapcsoltak, majd nem vették fel, csak az az irritáló zene játszódott újra és újra - közben meg pergett az óra (kíváncsi vagyok ezért mennyit kell majd fizetni). Egy óra múlva meguntam (jó, volt közte egy negyedórás reggeli szünet, epres joghurtot ettem, és megint megállapítottam, hogy nem szeretem az epreset, pedig az eper egyébként bármikor jöhet). Utoljára próbáltam, amikor végre felvették, de nem örültek nekem. Közölték, hogy menjek be személyesen 8 és 10 között, telefonban nem adják ki az adatokat, meg "különben is, Csillagbogár, meg se jegyeznék az értékeket"! Csillagbogár? Vagy nagyon ostobának hitt, vagy nagyon fiatalnak, esetleg mindkettőnek. Nem hagytam magam, ha már egyetlen egy számról volt szó, de ő sem tudta megadni, tovább kapcsolt, ahol már nem vették fel. Ennyi volt, nekem is dolgoznom kellett...

A nődokit nem mertem hívni azért, hogy ő hívja fel a kórházat. Hogy nézett volna ki? Egyébként is tegnap beszéltem vele, és hogy is mondjam, már éreztem, mindjárt az agyára megyek a nagy aggodalmaskodásommal - jogosan. Inkább megkértem anyumat, hogy telefonálgasson helyettem.

10 óra előtt hívott vissza, hogy végre beszélt a kórházzal, és

ß-HCG: 4566,2

Örömmámorban úsztam, megkönnyebbültem. Tegnap reggel a fenti értéket mutatta, ami mostanra biztosan sokkal több.

Kisbabát várok! Kisbabát várok! *.* <3

Azzal már nem is foglalkoztam, hogy beszélt-e az orvossal. Majd felhív... Bár azon se csodálkoztam, hogy nem hívott... Fél 5 után felhívtam anyum, teljesen más miatt, de azért rákérdeztem, mire ő:

- Persze, beszéltem vele. Azt mondta szépen megnőtt, ilyen magasnál már sok mindent lehet látni. Szerdán vár, akkor talán már a szívhangját is hallhatjuk.

Hallani? Hú! De ha már sok mindent látni, akkor tegnapelőtt miért nem lehetett látni legalább a szikhólyagot, hogy az miatt ne nyugtalankodjak?

Emellett tegnap elkiabáltam a hasam, mert ma megint fájt. De most már nem foglalkozom vele, mert tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, így a terhesség elején. Itt olvashatok erről.

A hányinger meg olyan furcsa: nem jövök rá arra, hogy azért öklendezem, mert éhes vagyok, vagy mert kisbabát várok... Nem feltétlenül az első.... de a második sem...

A Kismama szerint ma kellett belépnem a 6. hétbe... Majd szerdán kiderül...

Út az ördögnek

Gyors beszámoló:

A munkából hazafelé mindenkit (értsd: mindenkit) felhívtam, hogy mit csináljak - menjek el végül ma a nődokimhoz, vagy várjak egy hetet, ahogy ő is tanácsolta.

Az eszem azt mondta, hogy maradjak a popómon, és majd jövő héten csináltatok ultrahangot, amikor már látni is valamit, de az idegrendszerem sikított, hogy azonnal bizonyosodjak meg, és kérjek Ultrogenstant.

Végül elmentem - anyum elvitt. Közben rájöttem, hogy a parfümjeimet mostanság egy kicsit hanyagoljam, mert túlságosan erősek és nem bírom az illatokat.

Szóval megérkezve csöngetünk, csöngetünk, kétszer is beütöttük a számot, de sehol senki. Nem szóltak bele a mikrofonba, nem nyitották ki az ajtót. Hoppon maradtunk.

Mehetek végül jövő héten, amikor eredetileg kellett volna...

4 vagy 5 hetes - avagy a teakérdés

A terhes naptárak mind megegyeznek abban, hogy a szülés várható ideje 2013.április 26. Kígyó éve, bika csillagjegy. A kettőnek a jellemvonásait nézzük, akkor még inkább leánygyermeket szeretnék. J Abban viszont nem egyeznek meg, hogy melyik hétnél is tartok. A Kismama Magazin 9 hónap alkalmazása az okostelefonomon, 4 hét 5 napot jelez (napi tanácsa: a telefonra ragasztott szerelmeslevél…), viszont ezen kívül minden más már az 5. hetet írja. Ez most azért olyan fontos, mert ha még csak a 4. hétnél tartok, akkor ma felesleges elmennem a nődokihoz (ő maga is ezt mondta, hogy jövő héten szeretne csak látni), viszont a múltkori abortív petém miatt igencsak nyugtalan vagyok. Azt számolgatom, hogy akkor hány napra ment el, hogyan fájt a hasam (hasonlóképpen, mint most), milyen tűnetek voltak. Napközben nem is annyira zavar, de éjszaka annál inkább. És ha ma nem megyek el, akkor pont 7 napot kell még ezzel várnom, és addig senki sem fog megnyugtatni.

Mivel mindenki a Clearblue-t (Klírblú J)tanácsolta, tegnap délután végül sikerült vennem aDM-ben 3.000 forintért. És csak 24 órán át látszódik L!  Gondolkodtam, hogy várok reggelig, de ki a Jóisten az, aki kibírja addig? Hazaérve rögvest a mellékhelyiségre rohantam (a munkahelyemen is óránként-két óránként látogattam, bár csak az inger volt, semmi más), könnyítettem magam, majd vártam és vártam. Egy perc után semmi, két perc után még mindig a homokóra, majd pár másodperc múlva megjelent az, amit Ti is láthattok a képen. + 2-3 Gyorsan megnéztem a tájékoztatót, és megállapítottam, hogy ezzel sem jutottam előbbre, mert e szerint is 4-5 hetes terhes vagyok J

Kisbabát várok! Kisbabát várok!

Sikítottam, és elküldtem Channáh-nak, meg Mr. Férfinek a képet azzal, hogy most már kezdem elhinni. Nita barátnőm a következőt mondta: „juj, még mindig megvan? J” Teljesen kiakadtam tőle. J És persze utána még inkább paráztam/ok…

A DM-ben vettem még egy jázmintea ízű szénsavas itókát, úgy emlékeztem azt ihatok. A lány, amikor meglátta nálam a tesztet, rögvest még kedvesebb, mosolygósabb lett, látni lehetett rajta, hogy ő maga örül az én állapotomnak. Nagyon jól esett, mert a barátaimon kívül ő volt az első, aki „megtudta” és ennek jelét is adta.

Itthon Mr. Férfi első kérdése a teával kapcsolatban, hogy ezt szabad-e innom, mert a fogamzásgátlásra is különféle teákat használnak. Gyorsan utána néztem, de sehol se találtam meg, hogy a jázmintea tiltott-e, vagy sem. Csak a következőket találtam aKismamablogon, amiket lehet:

• · Málnalevél tea (csak az utolsó hetekben!)
• · Hársfatea
• · Komló tea
• · Borsmenta, fodormenta tea
• · Csalántea (csak egy-egy alkalommal!)
• · Csipkebogyó tea.

Amit nem szabad az a vízhajtó teák, a kamillatea. Mr. Férfitől bodzás limonádét kaptam. Gondolom, mivel csak ízesítésként van benne, így megihatom. (Tapasztalt anyák, ha tudtok ilyeneket, hogy mit nem szabad, mit igen, akkor várom őket!)

4. hét 5. nap