Bemutatkozás

Üdv nálunk!

Egy személyes blognál ritkaságszámba megy a bemutatkozó oldal. Én sem írtam két évig, viszont az egyik kedves olvasóm rávilágított arra, hogy az újonnan érkezők nem biztos, hogy ismerik az előzményeket – ami pedig más fényben jelenítheti meg a dolgokat. Ezért úgy gondolom, hogy a blog 2. születésnapján megírom a köszöntő, bemutatkozó soraimat.

A blogger

2008 óta blogolok folyamatosan, igaz, nem itt kezdtem. Ez már úgymond az ötödik blogom, ha a költözéseket mind külön számolom. Egyébként csak a harmadik. Az első volt az igazi, ott őszintén az első perctől fogva felvállaltam magam, túlságosan is megnyíltam az olvasóim előtt. Csakhogy jött – kétszer is – egy olyan változás az életemben, ami már nem fért bele az addigi megnyilatkozásaimba. Szerettem volna felfedezni, milyen új dolgok vannak bennem. Az <<úgymond>> hétköznapi, egyetemi naplómat először felváltotta egy pasizós, ostoba plázacica, majd végül a mostani anyaságot előtérbe helyező nő írásai.

1984. augusztus 23-án születtem egy kisvárosban. Születéstörténetem megérne egy misét, de most elég annyi, hogy szülésznői, orvosi műhiba során oxigénhiányos lettem. Már félévesen orvostól orvoshoz hordtak, műtöttek, mégis 3 évesnek kellett lennem ahhoz, hogy egy ideggyógyász megállapítsa pontosan milyen „betegségben” is szenvedek. Ezek után olyan helyekre hordtak, mint a Pető Intézet, a Dévény Anna Alapítvány. Úszni 5 éves koromtól vittek, mert jó volt a mozgásfejlődésre, a Hajós Alfréd Sportuszodába tanultam meg, majd a Thermal Szállóban (ma: Danubius Health Spa Resort Margitsziget**** Superior Termal) versenyszerűen.

5 éves voltam akkor is, amikor először elindultam kapaszkodás nélkül. Akkor lélegezhetett fel először a család, hogy mindenben átlag életet élhetek. Átlag suliba jártam, igaz előtte még IQ-teszt kitöltésével kellett bizonyítanom, hogy szellemileg nem sérültem. Átlag diák voltam, akit mindig is jobban érdekeltek az érzelmek, mint a tanulás.

Mindig is szerettem volna megmutatni, hogy én is olyan vagyok, mint a többi ember. Nem kell sajnálni, kivételezni velem, mert – ugyan kivételes személyiség vagyok – ugyanolyan vagyok, mint bárki más. Ugyanúgy bulizom, ugyanúgy gondolkodom, ugyanúgy élem az életem, mint egy velem egykorú. Voltak gátjaim, de azokat vagy kikerültem, vagy segítséggel átugortam. Semmiben nem láttam lehetetlent, mégis arra törekedtem, hogy mindent egyedül érjek el.

Romantikus lány révén a legfontosabb dolog a szerelem volt az életemben. Szeretek szeretni és szeretve lenni. Az elején ez még hatalmas kérdőjelnek bizonyult, mert akárhogy is, de nem úgy nézek ki, mint egy átlag lány. A szemem már rögvest elárul, a testtartásom, a menésem meg… Talán ezért is siettetem mindent, túl akartam lenni, be akartam bizonyítani, hogy nekem is, én is képes vagyok rá, sőt mások is képesek rá. Nem vártam meg, míg egy fiú bátorságot nyer, hogy megcsókoljon, odaálltam az akkori „szerelmemhez”, hogy mutassa meg, milyen a csókolózás. Vagánynak tartottam magam, bevállalósnak, hiszen így tudtam érvényesülni.

A kezdeményezős stílusom legbelül egy bizonytalan, félős lányt rejtett. Szerettem volna, ha elém állnak oda, nekem vallanak szerelmet, én választhatok, és nem nekem kell a válaszért esdekelnem. Az évek során volt ilyenben is részem, de az életemben leginkább meghatározó pillanatokban pont nem. Ebből kifolyólag íródnak a cogito írások. Mégis ha meglátom a napot, minden szép lesz körülöttem. Rájövök, hogy az élet legnagyobb ajándéka maga az élet. Szeretek élni, itt élni, ahol. Boldog vagyok, hogy a szeretteim vesznek körül, boldog vagyok, ha megérezhetem a szél simogatását a bőrömön, hallhatom a madarak csiripelését, vagy a kutyák ugatását, mert mindez azt jelenti, hogy eleven vagyok, hogy a természet ereje vesz körbe. Hiszen nincsen nagyobb erő magánál a természet teremtő erejénél.

 

Az anya

20 évvel később megint egy nagyobb változás jött az életembe: dolgozó nő lettem, aki egy férfival él együtt. Az életem kezdett kiteljesedni, a biológiai órám pedig hangosabban ketyegni. Eddig nem is gondoltam a gyereknevelésre, most csak az járt a fejemben. Semmi másról nem tudtam beszélni. Idegesítettem a családom, a barátaim. Így titokban megszületett ez a blog.

Az első félévben a próbálkozásainkról olvashattatok. Nem akartam még akkor nagyon személyessé tenni, hiszen nem akartam felfedni valós kilétem. Miután megfogant a gyerkőcöm, már egyre több mindent mutattam meg magamból, végül már teljes valómat is felfedtem.

A gyermek

Kisfiam 2013. április 20-án 21 óra 8 perckor született császármetszéssel. A 3. trimeszterig természetes úton szerettem volna megszülni, alternatív módon, de az orvosommal megbeszélve jobbnak láttuk a császárt. Ezt leszámítva mindent „ősanya” módjára próbálok megoldani. Velem alszik, 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott, bárhol megszoptatom, ha kéri. Vallom, hogy emiatt egy nyugodt, kiegyensúlyozott, boldog, de dackorszakos Buddhám van.

A blog

Mára már a mi mindennapjainkat osztom meg az oldalon. Hogyan boldogulunk együtt, milyen nehézségek lépnek fel a mindennapjainkban. Mellette számos dolgot csinálok – különösképp babázom –, így nem mindig jut időm az írásra. Emiatt mostanság több képet, videót láthattok.

Kapcsolat

Szeretek társalogni, eszmecserét folytatni. Örültem volna, ha az olvasóimmal közösen ötletelhetek, tanácskozhatok, megtárgyalhatom a dolgokat. Eddig nem igazán jött össze, de ez ne gátoljon, ha szívesen felvennéd velem a kapcsolatot. A jobb oldalon látható, mely közösségi oldalakon vagyok jelen, milyen elérhetőségeim vannak. Csak bátran!

Addig is jó olvasgatást kívánok!

Viv