Felavattuk...

Mint mindig, most is ügyeskedtem. Olyan büszke lehetek magamra...

Az első nyáron Mr. Férfivel egy kicsi takaróval takaróztunk. Azaz kettővel, de valahogy reggelre mindketten egy alatt aludtunk. A későbbiekben - főleg a hidegebb időszakokban - már kihasználtuk mindkettőt, bár azóta is szeretjük - legalábbis én -, ha a meztelen testünk egymáshoz ér. Tudjátok, az a forró férfitest <3

Kétszemélyes takaróról álmodoztam, ami hatalmas, ellep minket, mi meg nem félünk attól, hogy lerúgjuk, vagy elhúzzuk a másiktól. Bár skóciai utazásunknál az utóbbi kérdése felmerült Mr. Férfiben, mert ott megtapasztalhattuk az egyetlen egy takaró előnyeit, hátrányait, engem viszont egyáltalán nem zavart. Ugyan nem én voltam, aki azért panaszkodott, mert elvették a takarómat.

Mr. Férfivel egy korai beszélgetésünknél megállapítottuk, hogy egyikünk sem szereti a fehér falat a hálószobában(ennek ellenére az albérletünkben fehérek a falak), színeset, vidámat akarunk, amihez viszont jól illenek a fehér bútorok. Így a karácsonyra vásárolt franciaágyunknak fehéret választottunk, fehér matraccal.

Beállítottuk a szoba közepére, mint kiemelt bútordarab a matraccal egyetemben. Vörös ágyneművel takartuk le, ami nagyon jól mutatott a puha, vörös szőnyegünkkel. Csakhogy... Egy hétig sem bírt ki épen és főleg hófehéren.

Egyik reggel leültem az ágy szélére, és felbontottam egy üveg kólát. Nem kellett volna, mert előtte - nem tudom hogyan - összerázkódhatott, és a fele rám, illetve az ugyan letakart, de vadonatúj matracomra. Gyorsan lerántottam a takarót, de már késő volt. Egy hatalmas folt virított a fehérségben. Soha többé nem jött ki, és egy elsárgult folt emlékeztet arra, hogy én valójában utálom a kólát.

Ma itthon voltam, a húsvéti ajándék megkaptuk, így úgy döntöttem, felhúzom. Erre is vörös színű takarót vettem, mert - igen, illik a szőnyeghez - az előzőhöz volt már vörös lepedőnk. Megágyaztam, amit még letakartam egy - vörös - vastag takaróval. Csakhogy... Egy óráig sem bírta ki...

Vacsorázni mindig az ágyban szoktunk, a híradó nézése közben. Ma a Gordon Ramsay-vel az Amerikai Mesterszakácsot néztük. Mr. Férfi valami őrjítően rossz Nestlé Milo Itallal lepett meg, amit leraktam egy reggeliző tálcára, a pici netbookom mögé. Mr. Férfi pedig egy doboz sört rakott mellé.

Nem tudom, hogyan, de a gépecském monitorával sikerült felborítanom a két dobozt. Szóval a sör is és csokis ital is kiömlött a takaróra - sikeresen eláztatva a füzetemet, a netbook táskámat, a takarót, de még a fehér, szívecskés paplanunkat is! Hiába mostuk ki szivaccsal, sikáltuk törölközővel, még a büdös sem akart kijönni belőle, nemhogy a barna folt!

A sírás kerülgetett, mire Mr. Férfi megjegyezte:

- Csak felavattuk! Egyébként lehetett volna rosszabb is...

Hát igen... Ha ellenkező irányba dőlnek, a most elkészült mini kékes színű gépemre is ömölhetett volna! De nem!