Magamra kötöm, mert úgy jó!

A hétvégén megint előtérbe került a karikás kendőm, de Zsebi nem volt valami együttműködő, ezért a családtagok nem nagyon örültek a próbálkozásaimnak. Közben bevettek egy Babahordozás csoportba, ahová töltöttem fel magunkról képeket. Nagyon sokan számos tanácsot adtak, de leírva nem igazán értettem meg őket. Mutattak egy videót is, arról próbáltam lemásolni a mozdulatokat, trükköket - sikertelenül. 

Elszontyolodtam. A fiúm már fél éves és több mint 8 kiló. Nem sok időm maradt már a hordozásra, én viszont szeretném. Nem azért, mert azt mondják "kell", sem azért, mert tudományosan nevelném. Csak ha már nem megy úgy, hogy a kezemmel tartom, akkor legalább így érezhessem magamhoz közel. Tudjátok, nagyon rossz érzés, amikor kikapják a kezemből, vagy nekem kell megkérnem másokat, hogy "figyusz, vedd már fel, mert nekem nem megy", és még azt sem mondhatom, hogy olyan vagyok, mint Robin a How I met your mother? sorozatban. Én attól tartok, hogy leejtem, kitöröm kezét-lábát. És ez a félelem nem légből kapott!

A csoportban főleg tanácsadók segítettek. Nagyon jó tanácsokat kaptam, de leírva nem igazán láttam át, ezért végignéztem, ki hol lakik, "melyik körzetben" segít. Találtam egy szimpatikus, fiatal lányt, Aggot Esztert. Kicsit drágállottam, hiszen 5.000 forint egy alkalom (jó, két-két és fél óráról van szó!), és fogalmam sem volt, hogy egyáltalán ér-e valamit, vagy felesleges, mert úgysem fogom magamra kötni. Megbeszéltük Mr. Férfit, hogy beszéljem meg vele a kételyeimet, és ha azt mondja, akkor vágjunk bele, mert mégiscsak Zseb biztonságáról van szó!

A lány telefonban még szimpatikusabb volt, mint ahogy gondoltam. Megbeszéltük a hétfő 10 órát. Ráadásul felajánlotta, hogy ha nem megy úgy elsőre, ahogy szeretnénk, akkor egy "garanciás" órát, amit nem kell kifizetni. Jól hangzott, már csak az volt hátra, hogyan adjam be az egészet anyumnak. Muszáj volt neki is tudnia a dologról, mert mivel csak jövő hét szerdáján utazik*, a héten velünk van. Féltem a reakciójától, de lazábban kezelte, mint gondoltam.

A reggeli 10 órás kezdés helyett lett fél 12, mert a tanácsadó két éves kisfia tovább aludt a megszokottnál. Én nem bántam, mert addig legalább a lakást - ha nem is tisztára, de elfogadható állapotba - "kitakarítottam", illetve a törékeny dolgokat elpakoltam. Hiába, látszik, hogy Mr. Férfi általában egyedül tartózkodik itthon.

A lány megérkezett a tünemény kisfiával együtt. Rögvest odaadtam neki Zseb Duplóit (na jó, legalább a fele az enyém), amivel eljátszadozott. Ahogy figyeltem a picurit, nagyon remélem, hogy Zseb is hasonló kis kölyök lesz majd. Mosolygós, eleven, kis csibész, mégis szófogadó (a maga nemében). Tünemény volt addig, amíg az anyukájával átvettük, hogy nekem mire is van szükségem.

Először is mivel a mozgássérültségem korlátozza a helyes mozgást, így a hordozó kendőt leggyakrabban a lépcsőn használom. Ehhez valóban a legjobb megoldás a csatos karikás kendővel a csípőhordozás. Hosszabb ideig nem ajánlott, mert a csípőkopásomra még inkább rájátszik, de arra, hogy felvegyem, levigyem az autóhoz, majd a babakocsiba betegyem, illetve fordított sorrendben vissza, tökéletes.

A hosszabb távra megmutatta nekem a csatos hordozót, illetve a mei tai használatát. Az utóbbival fel is vettem a hátamra Zsebet. Ülve is fel lehet, és nem is olyan bonyolult a hátamra tenni. Felkötöm a derekamra az "anyagot", majd Zsebet oldalról hátra lendítem, felhúzom a helyére a gyereket (mögöttem párnák, hogy ne kelljen annyit húznom a kezemmel), majd megkötöm a felső pántokat is. Aztán már mehetek vele, mint egy hátizsákkal! Szuper érzés! Nekem kell ilyen!

Először Zseb is élvezte, de aztán megunhatta, és elkezdett sírni. Valószínűleg fáradt volt, mert egy kevés cicizés után be is aludt. Addig mi a karikás kendőmmel gyakoroltunk egy baba segítségével. Nem lett tökéletes, de legalább rájöttem, miket rontottam. És olyan hibáim voltak, amikre a videó nézéséből nem jöttem volna rá, kellett a személyes segítség!

Annyira megörültem ennek, hogy rögvest megbeszéltem a lánnyal, hogy két alkalmas bérletet fizetek nála, mert szeretnék venni egy mei tait is, és szeretném, ha akkor is eljönne, és segítene megtanítani magamra kötni azzal is Zsebet.

Még Zsebbel is gyakoroltunk volna közösen, de a Manóm nem volt éppen együttműködő, sőt visszaért anyum is, aki eléggé feszültté tette a hangulatot. Meg akartam neki mutatni, hogy érdemes volt, de Zseb csak ordított. Láttam anyumon a nem tetszést, sőt ennek úgy is hangot adott, hogy mennünk kell, mert egy órán belül bezár az az üzlet, ahová megígértem, hogy elkísérem.

Az egész szitu olyan kellemetlen volt...

Viszont másnap megint próbálkoztunk Zsebbel, és a képen láthatjátok, hogy ha nem is tökéletesen, de már elfogadhatóan tudom magamra kötni! És ez csak még jobb lesz!

Eszter honlapja az elérhetőségeivel: http://erintkendo.wix.com/erintkendo

*valahol várom is, de azért rettegek tőle, mert nem csak pár hónapra megy el... Na meg az esküvőjére meg se hívott... Meg tudjátok, mi a véleményem a pasiról...

McDonald's

Rájöttem szeretek kettesben elmenni a fiammal valahová. Bárhová, csak ő és én. Eddig nem sokszor próbálkoztam ilyennel, a szomszéd bababolt és a Spar volt a legmesszebb úti célunk (én ezt simán egybeírtam volna, na meg rövid u-val, de hát a magyar helyesírási szabályzat mást mond). Vidéken kicsit könnyebben mozogtam, mert autó volt a seggem fenekem alatt, Zsebet is könnyebben vittem ide-oda.

November 5-éig anyum velünk lesz. Utána repül el a világ túlsó oldalára, hogy férjhez mehessen… De addig minket boldogít. Nem ismerem a vőlegényét*, de így látatlanban nem éppen a legszimpatikusabb ember. Biztosan változik majd a véleményem, ha személyesen is találkozunk, beszélünk, de most jelen pillanatban nagyon érthetetlen, tudálékosnak tűnik. Csak azért említem, mert a következő részekben előkerül, illetve hülye gyűjtési szenvedélyekben akar szenvedni, melyeket jó befektetéseknek tart. Ilyen az érmegyűjtés, vagy éppen a régi térképek felvásárlása**.

A Múzeum körúton számos antikvárium árul térképeket, amiket anyum az utasítása ötlete alapján megnézett. Természetesen egybekötöttük Zseb délutáni sétájával. Viszont én még aznap egy konyakmeggyen*** kívül semmit sem ettem. Az Asztóriánál gondolkodtam, hogy beülök egy török étteremben, de féltem, hogy a számla meghaladja a pénztárcám tartalmát, illetve nem volt valami bababarát kinézete. Inkább a közeli Mekibe mentem, míg anyum elment térképvadászatra. Babakocsival toltam Mamót a sorok között egyenesen a pultig, ahol 3 kassza működött, de mindegyiknél álltak. Nem tudtam, hová álljak, főleg azért, mert azt sem tudtam, mi a választék.

Ahogy vártam a soromra, az egyik eladó megszólított, hogy nyugodtan menjek az elválasztó fal mögötti kasszához, ne álljak sorba a kisbabával, ne várakozzak, és ott még segítenek is! Nem kellett kétszer mondani! Még nem tudtam, mit kérek, de megláttam, hogy van Tzatziki wrap. Rögvest érezni kezdtem a számban a feta ízét, így gondolkodás nélkül kértem is egyet. Mellé Crème brulée-t szerettem volna inni, de az itt nem volt, így maradtam a sima latténál.

A kiszolgálólány volt olyan kedves, hogy segített kihozni a rendelésem. Szerencsére az egyik asztaltól álltak fel, mert teltházasnak bizonyult a gyorsétterem normálméretű asztalai, csak a bárszékeseknél volt egy-két hely. Oda meg nem szerettem volna ülni a babakocsiban fekvő Zsebbel. A kávét rögvest megkaptam, de a wrapra egy keveset még várnom kellett. Addig az ölembe vettem a Mamót, levetkőztettem, és megpróbáltam a kávémat kortyolgatni. Nem nagy sikerrel, mert az én törpöm minden áron bele akart nyúlni a poharamba. A latte meg ugye forró volt!

A pár percen belül megérkező szendvicset se tudtam „normálisan” megenni, mert akármerre fordítottam a gyereket, ő követte először a tekintetével, majd a kezével, végül pedig már dőlt is utána, hogy biztosan elérje. Addig nem nyugodott, míg cicire nem raktam – ott az étterem kellős közepén. Vigyorogva, büszkén nézett, hogy egyszerre eszünk. Mert ha én eszek, neki is kell!

* még nem akartam megismerni…

**a régi fotókról már nem is beszélek…

***nem tudom mennyi alkoholt tartalmazhatott, de Zsebnek semmi baja nem lett tőle…

//Ekkor még nem töltötte be a 6. hónapot.//

Az első félév!

"Egy korszak lezárult". Fogalmazott a többi kismama, amikor az ő fiúk/lányuk betöltötte a 6. hónapot. Zseb fotóit nézegetve én is úgy érzem, mintha két külön kisbabám lett volna - annyit változott! Az arcformája, a fej alakja, a füle is elállóbb lett. Az értelméről nem is beszélek! Most már fogadni mernék, mindent megért, akaratos, sőt mi több, az első igazi hisztijén is túl van! Gyönyörűségesnek tartom, még ha elfogult anyuka is vagyok!

Az adatok:

Súly: 8350 gramm

Hossz: mivel még nem voltunk védőnőnél, így csak egy körülbelülit tudok, olyan 70 centi lehet. A múlt hónap óta valamivel 'magasabb', mert az egyik, kedvenc nadrágunkat kinőtte, de csak ennyi a bizonyíték erről.

Fog: ha olyan, mint a szülei, akkor az elsőre várhatunk még legalább egy negyed évet... Sok-sok nyál, csöpög, mint egy kiskutyának.

Pelenka: 4, az összes 3-ast elhasználtuk, bár a mostaniak közül szerintem némelyik még nagy. 

Ruha: most nem kellett új ruhatárat szereznünk neki, csak harisnyákkal kellett kiegészítenünk. A 68-asokból egyre kevesebb van elő, 74-es a méreteA , de 80-86-tól kisebbet már nem veszünk neki. 

Hordozó: A kedvenc dédnagymamámtól kaptak a szüleim pénzt az én angol babakocsimra. 3-4 évig használtam (6 évesen ültem benne utoljára), utána az unokaöcsém, majd a másodunokahúgom használta. Most, hogy a KIÁnak kisebb a csomagtartója, és a mi babakocsinkat nem hoztuk magunkkal vidékre, így Zseb is használja. Egy kicsit rozsdás, egy kicsit elért a gumija, a szivacs porladni kezdett benne, még igencsak jó. A kendő kérdésben felvettek Facebookon egy "hordozás" csoportba, majd miután anyum elutazik, és hosszabb ideig otthon leszünk a gyerkőccel, megkeresek egy tanácsadót is.

Alvás: 9 felé elalszik, éjfélig egy huzamban alszik, olyankor tudok, ha nem vagyok nagyon fáradt, dolgozni, kicsit magammal foglalkozni, vagy éppen a kedvenc sorozataimat nézni (Bones és How meet your mother). Utána viszont van olyan is, hogy 10x-szer felébred, és követeli a cicit. Fárasztó éjszakáink vannak. Reggel 6 felé még eszik egyet és utána alszik fél 8-ig. Olyankor szentelhetem magam a régi kávés rituálémnak. Napközben délelőtt fél 10-10 között elalszik egy órácskát, ha éppen nem ébresztik fel. Délután nagyon ritka, hogy aludna. Egyszer majdnem átaludta az éjszakát - csak a légzésfigyelő riasztott be... 

Egészség: ebben a hónapban sok anyuka panaszkodott arról, hogy betegek lettek. Kop-kop minket elkerült a nátha, az apja volt beteg, de a mamó (egyre inkább esküszöm az anyatejre) nem kapta el, pedig még közöttünk is aludt. A pukli továbbra is megvan, de még nem jutottunk vissza a sebészetre. Azt mondják, hogy a szem ekkora felveszi a végleges színét. Ha valóban így van, akkor kékszemű manócskánk marad :)

Képesség: gurul, mindenhová! Mászni nem hiszem, hogy nagyon fog, mert rájött, hogy gurulva mindenhová eljut. Kedvenc időtöltése a harisnyájának lehúzása. Mivel abból is 80-asat vettünk, így látványos is. Mindent a szájába töm, rág, szerintem a foga miatt. Új barátja is van: Zseb2, a tükörképe. Imádnak beszélgetni, nevetgélni. Hisztizik. Kapott egy játékot, aminek a műanyag tasakját nem adtam neki oda, mert még nem volt elmosva. Helyette adtam neki mást. Azt eldobta, és nyújt a tasak felé, miközben toporzékolt. A másik ilyen az optikai egerem. Leraktam elé, de nem érte el. Gondoltam, így ösztökélem majd a mászásra. Az nem jött össze, de úgy behisztizett, hogy utána még a cicivel sem lehetett megnyugtatni. Kedvenc játékai egyike a hajam, imádja húzogatni. Simogatni még nem simogat, helyette csíp, mar, de látszik rajta, hogy inkább kapaszkodásból, mint bántásból. Imád beszélni, hangosan nevetgélni. Ha apumat meglátja már kacag. 

Evés: nem bírtuk ki a féléves kort, már adtunk neki répát rágóka helyett, almát gerezdben, banánt, sütőtököt. Próbálom még egészben adni neki a dolgokat, tetszik az igény szerinti hozzátáplálás. Odaadtam már neki a kanalat, próbálgassa használni. 

Becenevek: Mamó, Édes, Virágszál, Bogárka, Drágaság, Cukorborsó, Manó, Baba

Lányok: Kicsivel nagyon kell vigyázni, mert harapós maradt. Naggyal (aki kisebb nagyságilag, mint a Kicsi) már barátkoznak, meg szeretné érinteni, nyúl érte, de természetesen nem engedjük. 

Boldogságos feledik születésnapot drága Zseb!

Drága Zsebecském!

Köszönöm ezt a félévet neked! Gyönyörűségességem! Édesem! Remélem, Te is jól érezted velünk magad, nem bánta meg lelkecskéd, hogy minket választottál! Sok-sok boldogságot kívánok a továbbiakban is!

Csókol,

a te szentimentális mamid

(Videóval kezdődik, amit a feed-olvasók nem jelenítenek meg...)

Beletrafáltam: a körömlakkba!

A mai téma sem biztos, hogy érdekel titeket, viszont az én napomat nagyon feldobta! Persze, most is shoppingolásról és az állatkísérletekről lesz szó...

Az alvó majdnem fél éves* gyerkőcöt anyumra bízhattam, így elmehettünk Mr. Férfivel  "shoppingolni" a közeli Rossmannba. Tegnap ajánlották az Isana márkát, így be is vásároltam belőle: ajakbalzsamot (nem az igazi, de szerintem hozzá fogok szokni), folyékony szappant és körömlakk lemosót (eddig is ezt használtam). Illetve vettem (vegan emblémával ellátott) Alterra arckrémet, deót és testápolót . Körömlakk kellett volna még, de azt indulás előtt elfelejtettem megnézni, ebből milyen márkákat lehet. A Maybelline-re valahonnan emlékeztem, de megnézve rájöttem, hogy L'Oréal... Ugye azt nem, mert állatkísérleteket folytat. Viszont úgy voltam vele, hogy mindenképp kell egy fekete körömlakk! A többi, ilyen téren "ismeretlen" márkáknál inkább az árat néztem, mert egy pár száz forintosat kevésbé fájó szívvel dobok ki, mint egy ezer forint felettit, ha kiderül róla, hogy fekete listás. Így az Essence mellett döntöttem, és kiderült, hogy jól is tettem! Igaz, az üzlet fénye miatt nem sikerült feketét vennem, helyette a képen látható red ahead lett, de "mentes" termék!(http://www.essence.eu/hu/fm0/gyik.html#c9932) 

Már csak ki kell próbálnom, hogy minőségileg is jó-e!

*holnap ünnepeljük a féléves szülinapját

(Van egy olyan sejtésem, hogy többet fogok írni az állatkísérlet mentes termékekről. Szeretném külön címkézni ezeket az írásokat, de semmi ötletem, hogy milyen frappáns, rövid "nevük" legyen. Segítetek benne? Kommentben (itt, Facebookon, twitteren, e-mailben) várom a tippjeiteket!)

NEXT

A következőkben nem lesz egy egyszerű menet – megírni sem, elolvasni sem. Semmi extrára ne gondoljatok, csak napok (sőt hetek) óta nem tudok leülni a géphez írni, így a telefonba jegyzeteltem (egy szavasakat), miket szeretnék elmesélni nektek. Már elkezdtem őket egy vázlatban, de nem tudom, hogyan és mikor fogom tudni publikálni.

Címszavakban:

• ·         McDonaldsban jártunk Zsebbel.
• ·         Fórumozok és vannak furcsa lányok
• ·         A Corvinban is bemutatkoztunk anyummal a bejárati ajtónál egy esés kíséretében
• ·         otthoni idill látszata vihart és fájdalmat rejt
• ·         Múzeumban is voltunk Zsebbel
• ·         eszünk már. Például banánt és sütőtököt.

Nem sorrendben, hanem kedv szerint fogok beszámolni ezekről. Egyszerre, vagy egyesével, az idő eldönti.

Addig is legyen szépséges napjaitok, estéitek! Éjszaka pedig helyettem is aludjatok!

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Csak úgy...

Jelenleg nem nagyon vagyok gépnél, ezért nincsenek most posztjaim. A telefonomba azért jegyzetelek, miket szeretnék majd elmesélni. 

Most csak két dolog.

Az egyik: a fekete szeder leves, amit én eszek, az anyatejen keresztül meghajtja Zsebet. Már biztos, 6-ból 6 alkalom.

A másik egy idézet a kismamablog Facebook oldaláról. Csak úgy magamnak, hogy meg legyen, hogy ne felejtsem el, és mert talán valahol szíven is ütött.

"Hová születik az én kis magzatom?

Gondoljunk bele, hogy egy babának mire van szüksége. Kiegyensúlyozott szülőkre, arra, hogy szeressék és várják őt, és hogy az a két ember, akiknek az ivarsejtjeiknek egyesüléséből ő lett, szeressék egymást. Ha ők nem szeretik egymást, akkor a gyerek tudat alatt, aztán később tudatosan is azt az üzenetet kapja, hogy meg kell tagadni az egyik felét, mert ilyenkor az egyik szülő mindig domináns, és a másikat elnyomja, becsméreli, és a másik lesz a rossz. Tehát ha a párunkat bíráljuk, benne mindig a gyermekünknek a másik felét is bíráljuk. 

Ez nem jelenti azt, hogy együtt kell maradni, ha nem működik a párkapcsolat, vagy meg kell játszani magunkat, ha már nem szeretjük a másikat. Elég annyit tudni, a párkapcsolat véget érhet, de mint szülők sosem szűnünk meg létezni. A családi kapocs örökös. Abban a 3-mas egységben mindig anya az anya,apa az apa és a gyermek a gyermek. Tehát ezt tiszteletben kell tartani, mert ez nem a másik ember hibáiról szól, hanem a családról, külön kell választani a két dolgot, mert ha ez összekuszálódik, akkor az rányomja a pecsétjét mindenki boldogságára. 

Tehát a gyermek annak örül, ha olyan szülőkhöz érkezik akik szeretik őt, és szeretik egymást, de legalább tisztelik. Gondoljunk bele. Olyan szobába nem szívesen lépünk be, ahol feszült a légkör, vagy idegesek, boldogtalanok a bent lévők, esetleg bántják vagy nem szeretik egymást. Nos, a gyermek sem érkezik ilyen helyre túl jó érzésekkel. Ennek ellenére megérkezik, mert ezt a sorsot is sokan választják, mert rengeteg tanulni valót hordoz magában, persze nem egyszerű.

Aztán gondoljuk el, hogy hogyan érezzük magunkat, amikor olyan szobába lépünk be, ahol a bent lévők nevetnek, boldogok és vidáman köszöntenek minket a belépésünknél...sokkal bátrabban lépünk be, és átragad ránk is a jókedv. Hát a baba, is ezt érzi amikor ilyen családba születik."

Szeparációs szorongás

„Minden baba éltében eljön az a pillanat, amikor édesanyja hosszabb-rövidebb ideig magára kell hagyja. Pár hónapos korában még hamar megnyugszik, ha pár percre egyedül hagyod vagy megkérsz valakit, hogy vigyázzon rá. Nyolc hónapos kora körül azonban új időszak kezdődik és a baba hirtelen sírni kezd, ha kilépsz a szobából - ezt a jelenséget szeparációs szorongásnak nevezik.”

Családivilág.hu

Általában a gyerekek 8 hónapos korában jön el az az idő, amikor nem tud anya nélkül meglenni. Olyankor sír, ha nem látja az anyját, mert nincs időérzéke, és fél, hogy az az 5 perc is örökre szól. Azt mondják, hogy ez a félelem úgy 10 hónapos korára elmúlik. Igaz, másfél éves korában újra előjöhet.

Nem féltem ettől, hiszen a gyerekemet az első pillanattól fogva úgy neveltem, hogy voltak körülöttünk, mindig többen ugrálták körül, az én ölemben volt a legkevesebbet. Néha féltem is, hogy én nem is vagyok az anyja, csak egy „tejcsárda”, mert mindenki többet foglalkozott vele, mint én. Ritkán (például a múlt héten kétszer) vagyunk csak kettesben egy teljes napra, ilyenkor mindig próbálom úgy „nevelni”, hogy eljátsszon egyedül, ne érje váratlanul, hogy le van rakva. Mégis mostanság kétszer is olyan helyzetbe kerültünk, ami azt mutatja, hogy a gyerek kezd belekerülni abba a korszakba, ahol csak is én vagyok a megnyugtató személy.

Több posztban számoltam be az autóvásárlási szándékunkról, aminek lassan vége. A KIA lett végül, már a nevemen is van, de még a minisztérium/bank* nem utalta a pénzt. A biztosításokkal ugyan megjártam, mert az Aegon dolgozója mintha lenyúlta volna a befizetett összeget, a Casco meg túl drága lett volna a Signalnál, így keresni kellett egy másik biztosítót. A Lehetőségautó.hu talált is egyet, így még egyszer meg kellett náluk jelennem aláírni a papírokat.

Egy órát voltam távol, nagypapám kísért el, addig nagyim vigyázott otthon Zsebre. Indulás előtt nekem dolgom volt még otthon, addig ők elvitték a manót sétálni. Körülbelül egy órát voltak kint, amikor nagyi úgy gondolta, hogy ő inkább bent várnak meg minket. Többször is megkérdeztem, hogy biztosan jól meggondolta, és inkább nem jönnének-e el velünk, de nagyi hajthatatlan volt. Csak mentünk és jöttünk, ahogy csak lehetett. Be akartam még menni a közeli bababoltba, de papi tanácsára inkább hazamentem. Jól tettem, mert nagyi már az ajtóban állt Zsebbel, aki meglátva vigyorgott. Nagyim kevésbé. Arcán kétségbeesés látszódott, már nyitotta is ki előttünk az ajtót.

- Végre! Már nem tudtam, mit csinálni vele. Csak ordított egy órán keresztül. Már hívni akartalak benneteket, hogy gyertek már!

- Előbb egy perccel sem tudtunk volna… De nem is sír – kacagtam a fiúmra.

- Most már! De amint kitetted a lábad bőgni kezdett. Akkor egy darabig elhallgatott, amikor azt mondtam neki, hogy gyere, megnézzük a mamit, jött-e már. Vagy azt, hogy ott vagytok már az udvaron. Addig csendben volt, és le nem vette a tekintetét az ajtóról, amíg rá nem jött, hogy mégsem jöttök még.

Néhány nappal később egy negyedórára szaladtam el, amíg apumat elvittem egy partira. Zsebre az apja vigyázott. Hazaérve megint nem hallottam sírást, de Mr. Férfi azzal fogadott, hogy ahogy kiléptem az ajtón, elkezdett sírni, és csak most hallgatott el, ahogy kinyílt az ajtó…

Szóval úgy néz ki kezdődik… Ráadásul most vasárnap színházba készülök Channah-val és anyummal, míg Zsebre az apja vigyázna. Előre félünk tőle!

*fogalmam sincs éppen hol áll a pénz