15 hós oltás

Oltás előtt fodrásznál jártunk

A doktornőnk ugye elment Svédországba, most helyettesítik, amíg 3 hónap múlva vissza nem jön. Nagy valószínűséggel kint marad, de mivel nem 100%, így nem keresnek még helyette másik gyerekorvost. Közben a héten a védőnőnk is szabadságon van.

Azonban vasárnap töltötte be Zseb a 15. hónapot. A héten vagyunk itt vidéken, jövő héten már otthon tartózkodunk. Még nem sikerült eldöntenem, kihez szeretném, hogy tartozzon a kismanóm, illetve azt sem, hogy az új orvos az első percben rossz emlékekkel lopja be magát a szívébe. A doktornőtől sem félt, és nem akarom, hogy az új látványától remegne. Ezért úgy döntöttem, hogy várunk az „átigazolással”. A helyettesítővel úgysem fog többet találkozni, így most utoljára megint itt vittem el a kötelező oltásra.

Amíg várakoztunk, nagyon jó fiú volt. Csacsit a Micimackóból kutyának nézte, rajzolgatott (jobb kezesnek tűnik), a fém reklámtáblákat próbálta leszedni a falról, a váróteremben hagyott ruhákkal szaladgált, egy szóval: lefoglalta magát.

A doktornő asszisztense szólt, hogy mehetünk be levetkőzni, mert most két szurit fog kapni, egyet a karjába (MMR), egyet a lábába (Prevenar). Rövid ujjú volt rajta, így csak a nadrágjából bújtattam ki, majd hagytam, hadd játsszon a földön. Igazi Zseb módjára viselkedett: mindent meg akart nézni, mindent le akart rámolni az orvosi szekrényekről, földhöz vágta magát, ha nem engedtem el. Textil pelust elfelejtettem vinni (nem is tudom, hol vannak), így kaptunk papír alátétet az orvosi ágyra.

Jött a doktornő, kedvesen nyugtázta, hogy minden rendben van, de azért ő meghallgatta a tüdejét, megvizsgálta a torkát, hasát. Ehhez levettem Zsebről a pólót is. Nyugodtan ült, amíg a sztetoszkóppal meghallgatták, kinyitotta a száját a nyelvlapocnak, bátran mosolygott a körülötte lévőkre, amikor a doktornő lefújta a karját lidokainnal és a védőnő röptetni kezdte a karját a gyorsabb száradás érdekében.

Még a lefogás ellen sem tiltakozott, nem ijedt meg a tű látványától, csak akkor sírt fel, amikor belényomták a vakcina tartalmát. Látszott rajta, hogy fájt neki. Mégis gyorsan lenyugodott volna, ha rögvest cicit kap, ehelyett hanyatt fektették, és nekem le kellett fognom a karjait. Puszilgattam a homlokát, próbáltam felkészíteni arra, hogy a másik – mivel izomba jut – még jobban fájni fog, de csak sírt és sírt. A szeme könnyes volt, és a következő fájdalomtól felordított.

Gyorsan felvettem, ő pedig úgy csimpaszkodott belém, mint egy kismajom. Meg sem próbáltam felöltöztetni, a váróban leültem vele és cicire raktam. Szopott egyet-kettőt, majd folytatta a visítást, ismét szopizott, megint sírt. A védőnő jött segíteni, de ahogy meglátta, még inkább zokogni kezdett. Alig hallottam tőle, mit kell aláírnom, mibe egyeztem bele és mikor várható az oltás utáni láz. Gyorsan magamra kötöttem a karikással – úgy meztelenül –, és kivittem az autóhoz. Nagypapám kísért el minket, át akarta venni a gyereket, de nem hagytam. Nem akartam megkockáztatni, hogy a) végig sírja az utat, b) megfázzon, c) más is megnyugtathassa. Én akartam babusgatni, szeretgetni.

Az autóban azonnal megnyugodott, hagyta, hogy ráhúzzam a majmos pólóját*. Délután – inkább a délelőtti alvás kimaradásnak tudom be – nyűgösebb volt a megszokottnál, de lázas nem lett. Elvileg még 2-3 hét múlva lázasodhat be az oltástól.

Mire számítsak? Nálatok a gyerkőc belázasodott?

 Egyébként a következő kötelező védőnői, gyerekorvosi látogatás a 18 hós oltás idején kell, hogy megtörténjen; ezért úgy döntöttem, nem foglalkozom addig új doki keresésével. Még egy oltásra idejövünk...

*még Gibraltárban vettem neki...