Ciki,nem ciki, ez történt... Pelusos sztori...

Oké, lehet, hogy a következőt nem kellene megosztanom...

Reggelente kávéval kezdem a napot. Amíg meg nem iszom, addig velem nem lehet mit kezdeni, kómás vagyok. Ilyenkor szoktam megnézni a kedvenc Criminal minds sorozatomból egy-egy részt*, majd megyek ki a fürdőbe felébredni.
Zseb, amíg kávézom, alszik, de amikor kivonulok a fürdőszobába, valamilyen belső hangra felébred, és tipeg utánam. Emiatt sosem csukom be az ajtót.

Most is ez volt. Éppen a vécén ücsörögtem (még újságot is olvastam), amikor meghallottam a lépteit, majd az ajtó nyikorogva még jobban kinyílt, és a drágaságom ott állt előttem egy száll pelusban. Mivel úgyis tisztába akartam tenni, így gondolva egyet levetettem róla a pelenkát is. Nem féltem, hogy megfázik, így is csöpögött rólunk az izzadság. Attól sem féltem, hogy esetleg a pisit takarítanom kell utána, maryon egyszer a valósághoz hűen megállapította: a lánykáim után már megszoktam...
Ahogy lekerült róla a nadrág, ki is sasszézott a fürdőszobából, de nem telt el egy perc sem, mikor ismételten megjelent, és nagy bebebezés közepette mutatott a szobába, ahol éppen az egyik lánykám aludt.

- Igen, ott alszik. Hagyd aludni...

Mondtam, de Manóm csak ismételten befelé mutogatott.

- Menj, nézd meg... - és ahogy szót fogadva megfordult, láttam meg. - Hé, gyere csak ide! Kakiltál? Bent a szobában? Azt mutogattad? Oké, gyere, elsőként megfürdünk...

Kaptam el a kezét, beállítottam a zuhanyba, és rendbe tettem magunkat. Tisztán, üdén sétáltunk vissza a nappalinkba, ahol egy rakás... várt rám. Oké, tényleg hozzászoktam, hogy a lányok után takarítok, ez sem másabb. Fogtam a szemetest, a törlőkendőt, a Domestost fertőtlenítőt, a felmosót. Éppen négykézláb súroltam a parkettát, amikor a bejárati ajtóból meghallottam:

- Itthon vagy?

Először nem is gondoltam, hogy hozzám szólnak, majd rájöttem, hogy meztelen vagyok, csak egy tangabugyit viselek. A folyosóról pedig pont rám látni, ahogy én lógó mellekkel térdelek, sőt éppen az ajtó felé pucsítok. Amennyire csak gyorsan tudtam, felugrottam, és megpróbáltam egy szekrény mögé bújni - csak a fejemet elődugni, hogy azért ne tűnjek nagyon udvariatlannak.

- Igen?
- Szia. Jönnénk az ajtót megcsinálni.
- Mikor?
- Kb. egy óra múlva...
- Oké, várlak titeket.

Sóhajtottam fel. Legalább volt időm felöltözni, Zsebet tisztába rakni, a lánykám után feltakarítani - bár ő még okozott kellemetlen meglepetéseket -, mire jöttek a szerelők.

Nem tudom, mit láthattak belőlem, de nem tettek rá semmilyen megjegyzést se. Ennek ellenére irultam-pirultam előttük...

*a gyermek apja tegnap kérdezte, miért nem fejeztem még be. Talán mert nincs időm minden reggel megnézni egyet?