Végre elmentem nődokihoz. A bejutás megérne egy misét (úgy égtem, mint a Reichstag), de vegyük fel onnan a fonalat, hogy bementem az orvosom vizsgálószobájába.
A telefonbeszélgetésünknél nem kötött arcot a hangomhoz, így elmeséltem neki megint, hogy augusztus óta próbálkozunk - legyintett, hogy "ó, akkor még korai", és a menseszem nem akar pontos lenni. Decemberben jó 40 napra jött meg, januárban 34 napra, de most megint várnom kellett 44 napot, mire el kezdtem pecsételni. És hat napra rá jött meg csak igazán. Oké, a ciklusomat onnan számítom, amikor már a tisztasági betét nem volt elég. De lehet, hogy csak az igazán világos vérzést kellene?
Mivel ahonnan számítom, az már 14 napja volt. (Ha ebből leveszek 6 napot, akkor 8 napnál tartok.) Most kellene éppen ovulálnom. Ha nem is ma, akkor az elkövetkezendő napokban. De semmi.
Legalábbis ez áll az ambuláns lapomon:
MKo-n norm. nagyságú ovariumok bennük folliculus nem látható.
Ha már elmentem, és napra pontosan egy éve volt rákszűrésem, akkor két legyet egy csapásra, megcsinálta a rákszűrést is. A méhszájam szép, tapintásra is minden normális. Azért nézzük meg ultrahangon is a méhem és a petefészkem. Az előbbivel semmi különös nincs, majd ott lesz a babuci, Az utóbbi is normálisak, viszont semmi jele nincs annak, hogy érlelődő petesejtek lennének benne. Az elhúzódó menstruációm miatt persze lehet, hogy csak a 18-20. napon ovulálok, de akkor is kellene valamit látni. Valami kezdetleges dolgokat. De semmi.
Így nem vártunk még két hónapot, ahogy szokás. A dokim felírt kétféle gyógyszert is: Norculotot, ami remélhetőleg 28-30 napra meghozza a vérzésem és a meddőség első orvos által felírt ellenszerét, a Clostylbegytet.Két hónapig kell szednem őket, és majd májusban kell visszamennem a dokimhoz.
Vagy úgy, hogy terhes vagyok, vagy úgy, hogy megfelelően beállt a vérzésem és már ovulálok is, vagy úgy, hogy
semmi. Ha addigra sem esem teherbe, akkor jönnek a hormonvizsgálatok, és Mr. Férfinek is csak azután kell elmennie spermavizsgálatra.
Egyébként azt tanácsolta, hogy felejtsük el a két napi szeretkezést. Az ovuláció előtt jó 5 napig ne legyünk együtt, majd a megfelelő napokon akár többször is.
Végül megkérdezték tőlem, hogy letörtem-e. Nem, jól vagyok, viszont ez már egy másik nap meséje.
Nem szándékoztam a skóciai utunkról írni, mert ez a blog nem beszámolókról szól (arra ott lenne egy másik), viszont történtek olyan dolgok, amik idekívánkoznak.
Kint fejeztem be az Emma-trilógiát, mert valahogy a befejező kötettel nem igazán haladtam. Emma kezdett idegesíteni, Jurij alig szerepelt benne, pedig szerintem ő lett volna a főhős... A repülőn éppen annál a résznél tartottam, spoiler amikor a kicsivel éppen Angliába utaztak meglátogatni a nagyszülőket, és elhalmozták sok-sok ajándékkalspoiler vége. Mellesleg eszembe jutott, hogy milyen jó volt nekem gyerekként, amikor is külföldről (Angliából és Németországból) kaptam a ruháimat, mindig valami különlegesbe öltöztem, a többiek meg csak irigykedhettek. Erről elképzeltem, hogy majd én is veszek valami kis babaholmit a jövendő Csöppségnek (mondjuk skót kockásat, ha már Skóciába megyünk, és az úgyis uniszexnek felel meg), és a későbbiekben hagyománnyá alakulhatna, hogy az utazásaink során gyűjthetném az ő "kelengyéjét". Teljesen bele is éltem magam ebbe, és az első utam volt, hogy nem magamnak nézegettem a dolgokat.
Rengeteg "Scottish gift shop" volt a városban, de ilyen helyen nem akartam venni. Nem szuvenírt akartam, hanem valami igazi kuriózumot. Amit itthon nem lehet kapni. De bababoltot nem láttam sehol, viszont az egyik kasmírüzletben (jó, a turisztikai központ ajándékboltjában is) lehetett gyapjútakarót kapni.
Ha nincs más, jó lesz az is, gondoltam, ennek ellenére azért még keresgéltem. Találtam is egy gyönyörű szép piros skótkockás kabátkát, méretét nézve úgy fél éves gyereknek. Csak 15 font volt, a színét tekintve lehet lányom is, de fiam is, mindkettőn tökéletesen állna. De Mr. Férfi nem engedte megvenni. Azt mondta, nincs még gyerekünk. Hiába magyaráztam neki, hogy éppen azon az úton vagyunk, szerdán megyek orvoshoz, és hát nem védekezünk, ami jó eséllyel ahhoz vezet, hogy előbb-utóbb teherbe esem. De nem hatotta meg, hogy majd lesz. Azt merte mondani, hogy "mi van, ha nem is lesz". Kiakadtam. A sírás kerülgetett. Nem azért, mert ott kellett hagynom a kabátot, helyette vettem két takarót 40 fontért. A hozzáállása volt, amitől megrettentem. Hiszen eddig azt hittem, mindketten akarjuk, mindketten mindent elkövetünk, hogy szülők legyünk, de ezek után valahogy Mr. Férfin nem ezt éreztem. Este rá is kérdeztem:"valóban akarsz gyereket?" Nem rejtettem semmit se véka alá, nyíltan rákérdeztem, hiszen a jövőnkről van szó. Megnyugtatott, hogy akar, ő is biztos benne, és valószínűleg neki van igaza, ettől függetlenül a hazaút előtti bőröndbe pakolásnál előjött a sértettség. Kicsinek bizonyult a bőröndünk - nő létemre megoldottam a problémát. Mérgelődött, hogy nem tudunk elpakolni, mert nekem két hatalmas plédet kellett vásárolnom. Ekkor kibuggyant belőlem:
- Ha megvehettem volna a kabátot, nem vettem volna takarót.
- Miért nem vetted meg? - bökte oda.
- Azért, mert nem hagytad. S most hagyj bepakolni!
Az utolsó szónak muszáj volt az enyémnek lennie. S bepakolnom is sikerült.
Az indulások előtt mi mindig veszekszünk. De annyira, hogy ilyenkor maga a szakítás is többször megfordul a fejemben. Most is ez volt. Drága Mr. Férfi hazajött, közölte, hogy a szülei 10-re jönnek értünk, a repülőnk meg 13 órakor fog indulni. Rákérdeztem, hogy miért olyan korán, elég lett volna 11-re hívnia őket. Jó, valószínűleg nem olyan hangsúllyal mondtam, amilyennel illett volna. Közben Nita barátnőm jött hozzám, megcsináltuk a körmeinket - jobban mondva ő csinálta az enyémet is. Negyed kilenc volt, amikor elment. Fontos, mert utána valami változott Mr. Férfi viselkedésében. Mogorva lett, látványosan szenvedett. Csak nem tudtam, mitől. Hiába kérdeztem, mindenre azt válaszolta, hogy semmi. Más szót nem is ismert. Végül én is beduzzogtam, és úgy voltam vele, hogy nem is érdemes vele elmenni sehová se, mert úgyis ez lesz végig. Másnap volt a születésnapja, akkor nem akartam vele vitatkozni, és jól is tettem, mert fantasztikus utazásunk lett.
Hiába utaztunk el, voltunk kettesben, pihentünk, mert éppen megvolt a menstruációm. Végig. Ma reggelre múlt el, így arról, hogy Skóciába foganjon a gyerek, még álmainkban sem gondolhattunk. Helyette azzal voltam elfoglalva, hogy éppen milyen betétet vittem magammal. Évekkel korábban rájöttem arra, hogy allergiás vagyok a betétekre. A Jessának régen volt nature változata (nem tudom, hogy végleg megszűnt-e, vagy csak a hozzánk legközelebbi DM-ben, ahol vásárolni szoktam), ami nálam bevált. Miután nem lehetett kapni, így áttértem a Naturellára. Most nem a megszokott helyen vásároltam, és sajnos belefutottam a Bella Medica imtimbetétjébe. Nem kellett volna, mert úgy néztem ki tőle, mint a Madagascar Julian királya, riszáltam úgyis-úgyis, annyira viszkettem. Természetesen másfajtát nem vittem magammal...
Nem tudom, ti mennyire figyeltek oda az egészséges táplálkozásra, én kevésbe. Azt eszem, amit szeretek (sok csokit :P). Viszont sosem szerettem a gyorséttermeket. Ha hamburger, akkor a jó öreg, otthon készült fajta. A Burger Kingestől, vagy a McDonald'sostól kiakadok. Viszont a kávéjuk szerintem isteni. Így a reptérre való indulás előtt betértünk még egy - elvileg forrócsokira, de végül - cappuccinóra. Franciaországot kivéve általában a gyorséttermek mellékhelyisége tiszta szokott lenni, így most is inkább itt mentem el, mint a reptéren, ahol azért sokkal több ember megfordul. Igazam is volt, mert valóban megfelelt higiénia szempontjából. Amíg kezet nem akartam mosni. A csapból nem a megszokottan folyt a víz, inkább spriccelt, ahová csak tudott. Főleg a nadrágomra. Próbáltam törölgetni, de a farmeromból papírral nem lehetett ki-ledörzsölni a vízcseppeket. Hiába emelgettem a lábaimat a kézszárító alá percekig, semmit se használt.
Vállat vontam, majd vizes nadrággal kivonultam az emberekkel teli étterembe. Mr. Férfi felvont szemöldökére, gyorsan megjegyeztem:
- Ne aggódj, nem pisiltem be.
Ha az érdekel, hogy miket láttunk, milyen időnk volt, csak szóljatok, és azt is elmesélem. De nem most.
Találtam egy oldalt, ahol azzal kezdi a tulaj, hogy ő nem Ági. Hanem Ágnes.
Szóval amint azt lehet sejteni, én sem vagyok Thetisz. Hanem... a nevem két keresztnévből tevődik össze. Ez azért fontos, mert Mr. Férfi is két nevet kapott a keresztségben, és ezt szándékozom az én édes kis csemetémmel is elkövetni.
A neveim gyakoriak, bár egymás után (és nem fordítva) nem találkoztam még eddig velük. Amíg be nem írtam a Facebook keresőjébe (a linkre kattintva megtaláljátok a blogom oldalát, ahonnan könnyen tudjátok követni, mikor kerülnek fel az új posztjaim - a reklám helye ufff). 3 lányt hívnak UGYANÚGY ahogy engem! Plusz egy macskát... Mr. Férfi "csak" a leghosszabb életű férfivel vetekedhet a nevén. Erre én? Egy macskával is!
Ami viszont végképp kiverte nálam a biztosítékot, hogy a lányomnak már 2005 óta tudom a nevét. Mr. Férfinek is tetszik, belement. Erre, éppen a fent említett hölgy is ugyanazt a nevet (nem egybe, nem kötőjellel, nem fordítva, UGYANÚGY írva) választotta az ő picike lányának.
A számolgatásban megint elvesztem, mert az 5 napja tartó valami, úgy döntött, hogy tegnapra bizony istenigazából megjön. 3 óránként kellett cserélnem a tampont, mert olyan színű vér ömlött belőlem, mint a képen látható.
Örültem volna, ha a hét második felét megúszom, vagy hajlandó lett volna egy héttel korábbra időzíteni, mert hétfőn hajnalban jött haza Mr. Férfi, és nem szándékozott tovább utazni. A turbékolásunkat viszont javában megzavarta, hogy a bugyim - ami több okból is átnedvesedett - nem kerülhetett le rólam...
Azért reménykedtem, hogy csütörtökre elmúlik, amikor Skóciába utazunk. Az ismeretlen ágy, az utazás élménye, mindkettőnkben olyan vad vágyakat ébreszt, hogy olyankor alig bírunk magunkkal, és azon versenyzünk, melyikünk tudja előbb lecsábítani a másikról a ruhát. Általában én nyerek!
Mivel nem elmúlt, hanem nekikezdett, így a mai randevúmat a nődokimmal is lemondhattam. Sajgó szívvel - ne higgyétek, hogy szíves-örömest járok orvoshoz, de mos ne húzzuk-halasszuk a dolgokat - felhívtam, és elmondtam neki, hogy 50(!) napra megjött. Az eddigi vackot eltitkoltam.
A mai időpontot egy héttel későbbre halasztottuk, amikor majd ultrahanggal megnézi, miért is nem állt be rendesen az elmúlt félév alatt a menstruációm, majd valami átfolyásról beszélt, amiről dunsztom sincs, hogy mi az. Végül elküld megint vérvételre, mert az áldott jó laborosok, mindent megnéztek a véremben a múlt héten - kivéve a legfontosabbakat: a hormonjaimat! Szuper, megint szurkálódjunk, pedig még az előzőnek sem múlt el a nyoma!
A legjobb pillanatom az lesz, amikor Mr. Férfi elé fogok állni a következőkkel:
- Édesem, Drágám, az orvosom spermavizsgálatra küldött téged!
Mr. Férfi örülhet, hogy most nincs itt. Sőt annyira, hogy még a panaszkodással teli leveleimet sem hajlandó elolvasni. Majd ha hazajön, megvigasztal címszó szerint.
Megértem, mert mostanság elég nehéz elviselni. A hormonjaim cigánykereket járnak. Olyan a szervezetem, mint egy ringlispíl. Hol kicsattanok az egészségtől, hogy a menstruációm okoz fejgörcsöket (mármint hasfájást, kimaradást, stb.). A legrosszabb a túlérzékenységem: mindenen elbőgöm magam. Jó dolgon, rossz dolgon, vidám hangulatomban sírok, szomorú hangulatomban sírok. Tökéletesen olyan vagyok, mint Diane Keaton a Minden végzet nehézben (egyébként a kedvenc filmem), ahol a következőt mondja a sírásról: "Az új hobbim. Már abnormálisan lenyűgözően megy."
Ennek ellenére a túlérzékenységemet senki sem tolerálja. Főleg apum nem, amit tegnap nagyon is megtapasztalhattam. Bár szerintem nem csak érzéketlen volt velem, hanem faragatlan t... De szülőről semmi rosszat!
Azért a begyemet továbbra is csípi a történtek.
Az alkohol meggyorsítja a menstruációs folyamatot. Ezért este megittam 4 cent pálinkát és egy pohár sört. Apum szerint berúgtam, kötözködtem. Valójában csak annyi történt, hogy azt mertem mondani, hogy nem követem a politikai helyzeteket, mert engem nem érintenek annyira. Természetesen ez fájó pont volt az én drága szüleimnek: nem ebben a világban élek, kevesebbet kellene Facebookoznom, blogokat olvasnom (ezt külön kiemelték), inkább a híreket nézhetném a tévében. Válaszként azzal akartam védekezni, hogy én olyan nő vagyok (lehet kövezni nyugodtan), aki nem kért szavazójogot, aki szereti, ha a férfi veszi kezébe a dolgokat és irányít, valamilyen szinten el is tart. Én az a nő vagyok, akinek legalább 200 évvel korábban kellett volna születnie. Az első mondatomat nem mondhattam végig, mert rám nézett, és csak annyit mondott: "Ugye, nem baj, ha ezt nem hallgatom meg?"
Megalázottságomban sírni kezdtem. Sületlen butának éreztem magam, aki annyit sem érdemel, hogy meghallgassák, ha védekezni akar, ha végre van saját véleménye.
Akkor is elsírtam magam Megasztáron, amikor Szakos Andrea anyukája hangosan szurkolt. Vagy akkor is bőgtem, bár dühömben, amikor sikeresen eláztattam a vécépapírt (beleejtettem az állataim itatójába a felbontatlan gurigát, ami úgy átázott, hogy dobhattam is ki a kukába).
Egy szóval: az új hobbim a sírás lett.
A Megasztárból nekem Eőry Viki lett a kedvencem az Ella Fitzgerald számmal:
Ahogy olvashattátok, tegnap felhívtam az orvosom, és remegve elmeséltem neki, hogy nem jött még meg. Nyugalomra intett, várjunk még egy hetet, hátha addig megjön.
Hát megjött :) Ó, igen, örülök neki. Valahogy most ettől feldobódtam. Persze, ha állapotos lennék, még jobban örülnék, de amint azt tudjuk, nem vagyok.
Ebben az a vicces, hogy november utolsó napján is felhívtam a nődokim, akkor is egy hét türelmi időt adott (a 40-50 napos ciklusra - nem tudom, hogy számoltam akkor még), és másnap megjött.
Most ugyanígy jártam. Ennek ellenére nem mondom le a jovő heti "randevút". Muszáj kivizsgáltatnom magam, mert ez a bizonytalanság tényleg felőröl.
Tavaly találtam egy blogot, ahol a lány arról írt, hogy gyereket szeretne. Pár bejegyzés után abbahagytam az olvasását, az előzményekből is töröltem, mert annyira görcsösen akarta, annyira spirituálisan készült rá, hogy azt mondtam, ez nem normális, ennek nem is való a baba.
Azóta eltelt majd' egy év, és én is blogot kezdtem a gyerektémámról. Igaz, felbuzdulva, tanulva az említett lány hibájából, megfogadtam, én nem leszek annyira fanatikus, én nem fogok elmenni abba az irányba.
Most februárban, mégis sikerült. Az elmúlt hetekben csak negatív dolgokat olvashattok. Leírtam, mennyire fáj, mennyire kétségbeestem, mennyire görcsölök a dolgon.
Nem akartam, sőt nem is akarom a továbbiakban ezt az utat követni, viszont most a hormonjaim szeretnek megviccelni.
Nem jött még meg a menstruációm - mindennek ez az oka. A testem a legkülönfélébb módokon reagál erre, amivel nem éppen könnyű együtt élni. Sőt mellette ott volt az eshetőség is. A remény, hogy a Csöppség mégis bennem él.
A mai teszt szerint nem. Így feladtam. Eddig beszéltem a hasamhoz, ha egyedül voltam. Simogattam, hogy hátha éppen most ágyazódik be a petesejt, és a lélek, aki majd minket fog választani, itt ragadjon. Tudom, őrültség, mégis úgy éreztem, hogy most már ketten vagyunk.
Még vele is álmodtam. Nem a gyerekkel, hanem, hogy két csíkos lett a teszt. Felébredve rohantam pisilni. Elhasználtam azt a drága tesztet, amit csak akkor akartam, amikor már biztosan pozitívat mutat.
Nem mutatott, így felhívtam az orvosom, aki ma rendel. Hátha elmehetnék hozzá, megnyugtatna, adna gyógyszert, és akkor megint energiával feltöltődve állnék a dolgokhoz. Nem akarom én siettetni, csak ez a bizonytalanság, ez a hormonálisan túltöltöttség kikészít.
Jövő hétre kaptam időpontot. Ha addig megjön, nem kell jönnie, csak hívjon fel, s kitalálunk valamit. Úgy vagyok vele, hogy ha megjön, akkor is elmegyek, és megkérem, hogy nézzük át az összes lehetőséget. Mit lehet tenni, hogy valóban baba legyen a vége, és ne ez a három hétig tartó várakozás.
Teltek-múltak a napok. Először dühös voltam, mert éreztem, hogy most sem. Aztán mégis reménykedni kezdtem. Figyeltem a testem, hogy bennem vagy-e.
Nem tudom, hogy valóság voltál-e vagy álom, de voltál. Ott voltál a gondolataimban, az érzéseimben. Pirinyónak, láthatatlannak képzeltelek, aki ott van a melegben, hozzám bújva.
Csináltam tesztet. Remegtem, amikor megtudtam, hogy negatív lett. De még adtam nekünk esélyt, mert bíztam bennünk. Benned és bennem.
A napok folytak, már vártam a következő hetet, hogy biztos lehessek bennünk. Benned, hogy beágyazódtál az én méhembe. Az enyémbe, és senki máséba.
A félelem átváltott izgalommá. Közeledett az a nap, amikor majd kimutatnak. Sokat beszélgettem rólad, tervezgettünk, biztosnak mondtunk.
Utolsó este - késő este - megláttam a barnás szint a bugyimon, mely biztos jelet adott annak, hogy te ha bennem is vagy, nem akarsz maradni.
Nem mutathattam ki senki előtt a fájdalmam, a kétségbeesést. Hiszen mindenki csak nevetett volna rajtam, és türelemre intettek volna. De hogyan legyek türelmes, ha már hozzászoktam, hogy már nem egyedül vagyok.
Felmenekültem a szobámba, és sírni kezdtem. Ölelni akartalak, magamhoz szorítani.
Reggel nagyon elgondolkodtam azon, hogy megcsinálom a második tesztet, amit szerdán Nita hozott. De holnap megyek vérvételre, és ott szerintem - ajánlom nekik - megmondják, hogy mi a helyzet. Egyébként is anyum azt mondta, hogy legalább még 3 hetet, majd ha a következő hónapban sem jön meg, akkor teszteljek.
Persze... Én, aki a türelmemről vagyok híres!
Közben most még türelmesebbnek kellene lennem, hiszen Mr. Férfi sincs itthon. Így a február túlságosan kétséges.
A Facebookon bejelöltem a Kismamablogot. Ahogy már tapasztaltátok, régóta olvasom, nagyon sok érdekes és (főleg!) hasznos cikket találhatunk. És ott ajánlották az Országos Gyermekegészségügyi Intézetet, melynek honlapján egy családtervezéses programottaláltam.
25.000 forint az egész, és egy csomó vizsgálat van benne. Ami engem kifejezetten érdekel:
Vérvétel rubeola elleni védettség kimutatására
Spermavizsgálat
Down-kór szűrés vérből (kombinált teszt)
Illetve ezeken kívül még pszichológussal is lehet e témában beszélni. Ami nem utolsó dolog, ha már ennyire rákattantam a gyerekkérdésre.
-------------
Este nyolc után barna pontok a tisztasági betéten. 42 napra megjönne?
Kezdem azzal, hogy Mr. Férfi tegnap délután elutazott, és nem is jön haza február 22-éig. Jobban mondva 20-án hazaugrik néhány órára, de van egy olyan érzésem, hogy egy 10 órás repülőút és 7 óra eltolódás után lenne kedve (ereje) szexelni, azzal a tudattal, hogy pár órán belül beül az autóba, és végigszáguldja az országot.
Hétfőre kértem beutalót a vérvételhez. Úgy gondoltam, ideje, hogy abbahagyjam ezt a várakozást. Tudom, hogy még "beleférek" az időbe - minden téren. Anyumnak is a 40 napos ciklus volt az átlag (én megszakításos módszernél fogantam...), és volt, sőt szaporább is volt a peteérése. Azt mondták, hogy 8 hónap után érdemes elmenni felülvizsgálatra, hogy miért nem esek teherbe. Augusztus óta pedig csak hat hónap telt el. Még várjak két hónapot... Én abba beleőrülök!
Ha hétfőn meglesz a vérvétel eredménye, akkor kérek egy időpontot a nődokimnál. Nem bírom tovább a várakozást. Sajnálom!
-----------
ÁLLAPOTJELENTÉS
A fehér folyás még van, néha sárgás színezetet vesz - ilyenkor mindig megijedek, hogy biztos meg fog jönni, vagy pedig, hogy mi a francos francot kaptam már megint el.
A hasam... A petefészkem már egyáltalán nem szúr, az alhasamban is elmúlt az állandósult fájdalom, viszont ennek ellenére többször érzek valamit. De fogalmam sincs, hogy ez nőgyógyászati vagy belgyógyászati.
A "mindjárt megjön" érzés is megvan, de azt mondják, hogy az lehet a felfázástól is, ha mégis az lenne a bajom.
Szerdán délután csináltam egy 25-ös erősségű terhességi tesztet - negatív.
Reménykedtem, hogy ebben a hónapban minden összejön. Hiszen mindent megtettünk érte: ovulációs teszt, két naponta szeretkezés (önfeledt, nem görcsös), még a gyertyázás is előfordult (na jó, csak egyszer).
Reménykedtem...
Péntekig. Akkor éreztem valamit a lábam közénél.Hamarosan megjön... Hívtam is Nitát, hogy menjünk el, rúgjunk be. Mégsem jött meg, csak az érzés maradt, így a bort felváltotta a tea.
Vasárnap a 34 nap (ahogy a blogon is számoltam, előzőleg ekkor jött meg). A fehér folyáson kívül, ami péntek óta jelen volt, semmi más nem utalt a menstruációra. Vasárnapig, amikor a petefészkeim el kezdtek szúrni. Soha életemben nem fájt még. Ismét reménykedtem, mert terhességnek tudtam be, nem pedig menzesznek. Mr. Férfivel csináltunk egy tesztet, ami negatív lett. Egész nap siralmas hangulatban voltam, amire az eredmény csak rátett egy lapáttal. Viszont menstruációnak nyoma sem volt.
A fájdalom nem akar múlni. Így három nappal később is érzem a hasamban a fájdalmat. És még azóta sem jött meg. Bár valami sárgás folyásom van, amitől minden pillanatban úgy érzem, hogy na most, de ezen kívül semmi.
Ma 37 napos a ciklusom. Nem bírtam tovább, ismételten csináltam tesztet. Igaz, délután, nem reggel, ahogy kellett volna. Továbbra is negatív...
A netbookom azóta sincs kész. Miután eltört, elvittem szervízbe, ahol azt mondták, nincs eltörve, összerakják, másnap vihetem haza. Akkor már azt mondták, hogy eltört, rendelni kell hozzá borító aljat, ami két héten belül meg is érkezik. Tegnap hívtam őket, és még legalább két hetet emlegettek. Amíg nem kapom vissza, várni kell a napi beszámolókra.
Nem bírtam tovább. A ciklusom 34. napján - a múlt hónapban ekkor jött meg - csináltam egy terhességi tesztet, ami szépen kimutatta, hogy nem és nem; nyugodtan bontsam fel azt a nyavalyás bort.
Jobb, hogy megnéztem, mert azt az öt percet leszámítva, míg lelombozódva ültem Mr. férfi mellett - akit kevésbé érintett meg a dolog - jól vagyok. Jobb a negatív biztos ismerete, mint a napokig tartó körömrágás, tünetek figyelése...
Lehet, hogy februárban nem szedek Elevitet, inkább egy hónapra visszatérek a folsavra. Meg elmegyek vérvételre - úgyis szeretem, ha megszúrkálnak...
Rossz a kedvem. Vagyis inkább hullámzó. Egyik pillanatban olyan abszurd gondolataim vannak, hogy a vécénk nem más, mint egy "kerti budi", olyan hideg van benne (mivel a szellőzőjét nem lehet becsukni, így télen-nyáron a nap 24 órájában nyitva van), másik pillanatban repkedek, mint egy pillangó, mert még nem jött meg, és reménykedhetek, egy harmadik pillanatban pedig már reálisan látom a világot, és felfogom, hogy fáj a hasam, szóval nem sokára megjön és nem vagyok terhes.
Sokat járunk játékboltba. Nem, nem a leendő örökös miatt, aki várat magára. Mr. Férfi imád legózni. Ez abban is megnyilvánul, hogy a lakásunk minden lehetséges pontján összerakott legócucc található, és a 2012-es készletekből is vannak olyanok, amiket "muszáj" megvenni. Vagy mert annyira tetszik, vagy mert annyira jó árra van leárazva, vagy mert illik az itthoni készletek egyikéhez. Teljesen mindegy, a gyűjteményünk egyre gyarapodik, a szabad helyünk meg vészesen fogy.
Csak hát a játékboltok most már nem csak a legópolcokat jelentik. Vannak csecsemőknek készített, színes, díszes, zenés szőnyegek, játékok, nagyobbaknak tündérbabák, hatalmas autók, amit majd meg kell vennünk a Csöppségnek, aki még mindig javában várat magára, és az én türelmem, ami eddig sem volt valami sok, kezd végleg búcsút mondani.
És mostanság mindenhol gyerekek vesznek körül. A tévéreklámokban, sorozatokban, a villamoson, az üzletekben. Mindenhol. Én meg menekülnék, és legszívesebben felbontanék egy üveg bort, hogy abba fojtsam reménytelenségem. De még a remény mégis él bennem, még egy-két napig, amíg nem akarom elfogadni a valót, nem akarok egy teszt segítségével megbizonyosodni, amíg a testem azt nem mondja, hogy legyen, megmutatom, mi a helyzet.
Februárban nem is reménykedhetek, mert ha most megjön, Mr. Férfi pont a ciklusom közepén fog Ázsiába utazni...
