Várakozás

Tavaly találtam egy blogot, ahol a lány arról írt, hogy gyereket szeretne. Pár bejegyzés után abbahagytam az olvasását, az előzményekből is töröltem, mert annyira görcsösen akarta, annyira spirituálisan készült rá, hogy azt mondtam, ez nem normális, ennek nem is való a baba.

Azóta eltelt majd' egy év, és én is blogot kezdtem a gyerektémámról. Igaz, felbuzdulva, tanulva az említett lány hibájából, megfogadtam, én nem leszek annyira fanatikus, én nem fogok elmenni abba az irányba.

Most februárban, mégis sikerült. Az elmúlt hetekben csak negatív dolgokat olvashattok. Leírtam, mennyire fáj, mennyire kétségbeestem, mennyire görcsölök a dolgon.

Nem akartam, sőt nem is akarom a továbbiakban ezt az utat követni, viszont most a hormonjaim szeretnek megviccelni.

Nem jött még meg a menstruációm - mindennek ez az oka. A testem a legkülönfélébb módokon reagál erre, amivel nem éppen könnyű együtt élni. Sőt mellette ott volt az eshetőség is. A remény, hogy a Csöppség mégis bennem él.

A mai teszt szerint nem. Így feladtam. Eddig beszéltem a hasamhoz, ha egyedül voltam. Simogattam, hogy hátha éppen most ágyazódik be a petesejt, és a lélek, aki majd minket fog választani, itt ragadjon. Tudom, őrültség, mégis úgy éreztem, hogy most már ketten vagyunk.

Még vele is álmodtam. Nem a gyerekkel, hanem, hogy két csíkos lett a teszt. Felébredve rohantam pisilni. Elhasználtam azt a drága tesztet, amit csak akkor akartam, amikor már biztosan pozitívat mutat.

Nem mutatott, így felhívtam az orvosom, aki ma rendel. Hátha elmehetnék hozzá, megnyugtatna, adna gyógyszert, és akkor megint energiával feltöltődve állnék a dolgokhoz. Nem akarom én siettetni, csak ez a bizonytalanság, ez a hormonálisan túltöltöttség kikészít.

Jövő hétre kaptam időpontot. Ha addig megjön, nem kell jönnie, csak hívjon fel, s kitalálunk valamit. Úgy vagyok vele, hogy ha megjön, akkor is elmegyek, és megkérem, hogy nézzük át az összes lehetőséget. Mit lehet tenni, hogy valóban baba legyen a vége, és ne ez a három hétig tartó várakozás.