Büntetés...

Instagram

Néha nincs idő blogolni, néha pedig veszettül nehéz írni. Ilyenkor legjobb lenne kikapcsolni az agyat, elfelejteni a dolgokat, beleveszni a teendőkbe. Ha mégis az írást választom, akkor arról szeretnék írni, amiről el akarok feledkezni. Szóval nem a legjobb megoldás. Ennek ellenére megvan a késztetés, hogy szavakat vessek papírra, leírva lássam a gondolataimat, érzéseimet. Ehhez viszont be kellene zárnom a blogot, amit nincs kedvem, és akkor ugyanott vagyok, minthogy naplót is írhatnék. Arra meg már képtelen lennék... 

Amiről ma mesélek, a múlt héten történt, Zseb még be sem töltötte a 10. hónapot (kb. egy nap híján).  A képen jól látszik, hogy már fel tud mászni az alsó (két) lépcsőfokra, illetve az is, hogy milyen lépcsőnk van. Egyszóval veszélyes! Még nincs lekerítve, még nem oldottam meg (oké, apum, mert ő fogja, nálunk ő az ezermester), miképpen is lehetséges. Valószínűleg ehhez meg fogom venni a harmadik babakarámunkat...

Szóval addig valahogy le kell szoktatni róla, mert könnyedén hátra eshet, és hiába a sisak a fején... Mivel tilos, mivel érdekes, mivel új izgalmakat rejt, előszeretettel megy oda, és próbálkozik meghódítani a lépcsőt. 

Egyszer hagytam, csakhogy lefotózhassam, viszont a fénykép után, már mondtam neki, hogy nem szabad, mert leesik. Néhányszor még megismételtük, hogy odamentem hozzá, levettem a lépcsőről, és mondtam, hogy nem szabad, mert leesik és megüti magát. Semmi fenyítést nem használtam, viszont ott volt a magyarázat, miért is ne. Aztán észrevettem, hogy van benne egy azért is csinálom.

Közben pedig rájöttem arra is, hogy most már nem marad meg a járókában. Berakom, szinte már azonnal sír, de amint észreveszi, hogy az ajtaja is zárva, tuti biztosan rákezd. Ott áll belekapaszkodva az ajtóba, és sír, hogy vegyem ki. 

A két dolgot összekötöttem. Ha nem szeret a járókában lenni, akkor az lesz az elrettentés a lépcsőtől. A legközelebbi alkalommal, amikor már tette fel a térdét a lépcsőre, rászóltam:

- Zsebem, ne mássz fel, tedd le szépen a lábad, mert ha mindkét lábad a lépcsőn lesz beraklak a "játszótérre", és 5 percig nem engedlek ki, ha sírsz, akkor sem.

Nem biztos, hogy jó ötlet volt, de hatásos. Akkor végül szót fogadott, és elment a lépcsőtől. Másnap, harmadnap persze már nem hallgatott rám, már a második fokot vette célba. Hátulról átöleltem, és a fülébe súgtam:

- Előre szóltam, most 5 percig nem engedlek ki.

Beraktam. Végigordította, de aznap nem ment többet a lépcsőhöz. Azóta ezt használjuk, ha valami rosszat csinál.* Nem tudom, jó ötlet volt-e ezt eszközül használni, mert sajnos akkor is be kell raknom, ha elmegyek vécére, fürödni.** És nagy valószínűséggel ezt is össze fogja kötni a "rosszal". Majd erre találok ki valamit. Illetve mivel játszótérnek hívom, ha már ott van az összes játéka, így félő, hogy az igazi játszóteret is a büntivel fogja összekötni. Erre is ki kell találni valami megoldást.

* egyszer ő figyelmeztetett, hogy letelt az öt perc. Addig eljátszott, és csak 5 perc után kezdett el kiabálni, hogy vegyem ki.

**többi esetben magamra kötöm.