Vekerdy Tamás: Jól szeretni (előadás)

Szeretem Vekerdynek a gyerekneveléshez való hozzáállását, nagyon hasonlít az enyém az Ő gondolataira. 

Egy hónappal korábban, amikor megvettem a legújabb könyvét, jegyet is vettem a Budapesten tartandó előadására. Rögvest kettőt, majdcsak lesz valaki, aki eljön velem - reménykedtem, hogy esetleg a gyermekem apja. Nem is kellett könyörgőre fognom, azonnal rávágta, hogy szívesen.

Az est tegnap volt. Zsebet a nagyszülőkre bíztuk, és ketten útnak eredtünk. Azt hittem, hogy több kisgyerek is lesz, hiszen mégiscsak a gyerekekről szól az előadás, de talán egynek, ha hallottam a hangját. A gyerek apjának megint igaza lett...

Tetszett, jókat kacagtam a példákon, a Tanár úrnak jó a humora. És valóban ért a gyerekekhez! Legalábbis ez jött le abból a fél-egy órából, amikor az óvódáskorúakról, az iskolásokról és a kamaszokról beszélt. A következő fél-egy óra (időérzékem nagyon nem volt) a közönség kérdéseire adott válaszokról szólt. Néhány kérdéstől a hideg rázott, de volt olyan is, hogy "tátott szájjal" hallgattam a választ, mert annyira érdekelt. Szerettem volna én is kérdezni: "Mitől válik egy ember gonosszá, agresszívé - pszichopatává? Genetika, vagy nevelés?" Tudom, túl sok Gyilkos elméket nézek, de ez mára várandóságom ideje alatt is érdekelt, ha már nekem egyetlen egy a fontos: Zseb szeresse a természetet, állatokat, ne bántson senkit és semmit. Nem mertem feltenni, de lehetőségem se volt rá. Én ilyenben mindig ügyetlen vagyok. Talán jobb is így, legalább nem csinálok magamból hülyét.

A könyvet úgy elraktam a múlt héten, hogy nem találtam meg az estére. Mindenképp szerettem volna dedikáltatni, így inkább vettem egy másikat is. Viszont rájöttem - ismételten, hogy nekem nem szabad személyesen megismerkednem azokkal, akiket dicsőítek. Valahogy ilyenkor mindig rossz szájízzel jövök el. Szerettem volna, ha a könyvet személy szerint nekem dedikálja. "Vivnek, Zseb anyukájának. Vekerdy" Hát nem lett volna szép? Ehelyett az előttem lévők megkértek, hogy fotózzam le őket a Tanár úrral, aki kedvesen belement, de közben elvette az én könyvemet is, és csak "belefirkantotta" a nevét. Semmi személyes, csak ez a haladjunk teória. Persze, ezt is megértem. Közel a nyolcvanhoz, egy hosszú est után sietne, nem a csitri rajongókkal bájcsevegne, de... Megköszöntem az estét, és még rám sem tekintett, csak egy szívesent mondott, miközben már mástól vette el a könyvet. Olyan nagy fáradtság lett volna rám néznie egy pillanatra, egy röpke mosolyt csalni az arcára, miközben kimondja? Tudom, tudom, én vagyok a túlérzékeny... De még gyereklelkem van...