A reggeli mosakodásból beérve a nappaliba (amiből majd le lesz választva a gyerekszoba) a szoba közepére tolt babakarámba ütközöm.
A fal mellett nem volt jó helyen, mert nem bírta kiszedni a fal és a rács közé szorult kisautót, ráadásul nem is tudta körbeszaladni...
Helyre állítva a berendezéseket hallom, hogy a kiságy megnyikordul, Valahogy ki kellett szednie a rácsot mögüle...
Oké, szusszanok egyet: legyen peluscsere. A használt pelust kiviszem, majd visszajövet visszatolom a rácsos ágyat. Gondolom... Helyette a "járóka" ismét kitolva az ágy mellé. Hadd fogócskázzunk!
Porszívó zúg, a reggeliből maradt morzsákat próbálom összeszedni a kanapénk körül, de hallom, ahogy a konyhaszéket tolja befelé. A könyves állványunk felső polcán meglátott egy tollat, amire szüksége volt. Megpróbálom levenni róla, de kapaszkodik, s szinte kirúgja magát a kezemből. Arrébb tolom a széket, de ahelyett, hogy megtartanám a gyerekem, ő előre esik, homlokkal a széknek. Hatalmas púp a szeménél. Sír, csokival (szaranya) vigasztalom. Beválik: rögvest abbahagyja a sírást. Egy hatalmas Toblerone háromszöget majszol el. Többet kér, mutogat a szekrényre. A csokit közben elraktam, amitől kiakad. Toporzékolva földre veti magát.
Készítem az ebédet. Ő hozza a kis zöld, mamut lábas székét a dohányzóasztalhoz, amin megterítek. Ül rá, veszi el a kis műanyag villáját, hogy réjpát ehessen. Tökéletesen ejti az "r" hangot. Ha nem is eszik makulátlanul egyedül, imádom, ahogy kézzel-villával tömi be a francia salátát a szájába. Néha sikerül egy-két falat mást is a szájába tömnöm, olyankor jó ízűen nyammog hozzá.
Végre sikerül leülnöm a régóta áhított dupla adag lattémmal. A fele el is fogy már, mikor egy fura kiáltást hallok a konyhából. Hol a gyerek? Az előbb még a kiságyánál játszott, most meg sehol, ráadásul az ajtó is csukva. Rohanok ki, a lehető legelképesztőbb baleseteket képzelve el, de ő csak a képen látható etetőszékben ücsörög.
- Éhes vagy?
Rendben, ennél egyértelműbb választ ugye, nem is kaphattam volna... Előveszek a hűtőből egy adag zabkását, amit ő szépen, örömmel elfogad (én kanalazom most kivételesen).
Játszani is kellene vele, megérdemli a kis foglalkozást. Azaz, hozza a képes könyveit, hogy "olvassak" belőlük. Megtaláljuk a lufit, mire eszembe jut, gyerekként mennyire szerettem dobálni. Valahol van még Fáraós (az éttermes), felfújt lufija, gyorsan rábeszélem (oké, nem is kellett, ment ő magától), keresse meg. Még nem dobálja magától, de hangos kacagásra bírja a lufi rugdosás. Szóval lufi forever! De tényleg! Szétszedte a karámban lefektetett habszivacsot, és hozta megmutatni azt a darabot belőle, ami lufit ábrázolt. Emlékezett arra is, hogy a másik könyvben is szerepel lufi, azt is megkereste nekem!
Amilyen pocsék anya vagyok, ő annyira csodálatos kisfiú!
Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren! És szavazzatok a Sub Rosára a Goldenblogon!
Szerintem szuper vagy! :) És nagy bátorság az önbíráskodás, önismeret, de nem hinném, hogy érdemes túlzásba vinni. Egy ennyi idős, okos, fejlett legénykével meg már nem a legkönnyebb tartani az iramot, mindig újat találnak ki, kreativitásuk határtalan és egyre növekszik, de lassan azért a "nem szabad" és "nem" megtanulásával jönnek a szabályok, dicséret, ha jót csinál akkor a csoki, mint jutalom, és valamivel könnyebb lesz... A leírásod olyan jól emlékeztetett régi bébiszittyós hónapjaimra, 3 kölökkel + egy irdatlan háztartással... Ott is volt bútortologatás, szekrényről lehalászás, nehéz evészetek, csupa rosszaság... Ejj, de hiányzik! :)))
VálaszTörlésÓ, még le sem írtam az egész napunkat! :) Volt még zuhany-mizéria, kanapén átmászás, lépcsőre felmászás, onnan átugrás a kanapéra... :) Mikor tanulják meg a nemet? Mert már nagyon jól tudja használni, nagyon jól kifejezi vele az akaratát, de ha én mondom neki, csak mosolyog -.- :) Szóval ha van jó nevelési tapasztalatod a bébiszitteres idődből, mesélj! :)
TörlésSzerintem a nemet nagyon hamar megtanulják, okosan tudják is, hogy mit jelent, de annyi felfedezni való van, így csak úgy 10-15 évesen értik meg, hogy a nem sokszor jóindulatú tanács, de addigra elkezdenek kamaszodni (ezt saját magam is átéltem) :))) A tapasztalat nekem is hozott mindent: meztelen csigát markoló 2 évest, falfirkán rajtakapott lurkót, letekert wc papír gurigát és a végtelenségig sorolhatnám. De sajnos ott a 3 kiskölyök mellett (akkor még csak 18 évesen), én főztem-mostam-takarítottam, segítség nélkül, tehát muszáj volt a saját belátásukra is hagyatkoznom, így egy idő után elkezdték meg- és elfogadni a tanácsaimat, ötleteimet és szabályaimat. Csapat voltunk, együtt kellett működnünk, segítenünk egymást, akkor ott mi így voltunk egy család. Én azt vallom, hogy kell a szigor, a csúnyán nézés, a kézre csapás (nyílván nem azt mondom, hogy agyon kell verni a gyereket), ha olyat csinál, hisz ebből megtanulja, hogy anya-apa a főnök, a gyerkőc igenis a kettejük gondoskodására, tudására, bölcsességére szorul, különben megüti magát, leesik a szekrényről, beveri a fejét. Viszont a szigort játékkal és élménnyel kell ellensúlyozni, sok kifestőzés, együtt rajzolás, mesézés, beszélgetés kicsi kortól, sok testi kontakt és sorolhatnám. Így a kettő kiegyenlíti egymást, a felnőtt szigorú, méltóságteljes lesz a gyerek szemében, de azért mégis milyen jókat lehet vele mulatni, játszani, bolondozni :) Kellenek a feladatok, én a 2 évessel együtt mostam a krumplit (minden ebédre főtt krumpli volt), nekem ez kötelességem volt, neki játék, öröm, büszkeség, hogy meg tudja csinálni és segíthet. Persze kell a folyamatos pozitív visszajelzés, ha jót csinál, jutalom, dicséret (segít, elrak valamit maga után, ügyesen meggondolja magát és inkább visszatolja az etetőszéket), ha rosszat csinál, nem szabad elbizonytalanodni, az nem jó és kész. Én azt tapasztaltam, hogy ha látható a habozás, töprengés, elbizonytalanodás, netán bűntudat, akkor azt a lehető leginkább ki akarják használni, és csak azért is rossz fát tesznek a tűzre. Meg ugye, amit egyszer szabad és lehetett, azt másodszorra már nehéz megtiltani… Hihetetlen, pici kortól mennyi mindent megértenek, milyen elképesztően okosak. Résen kell lenni!
VálaszTörlés