Selfie

Befejeztem a Criminal minds-ot (a most kijövő 10. évad van már csak hátra), ezért új sorozat(ok)at kerestem. A Dextert ajánlották, de mielőtt hozzákezdhettem volna, Reeka blogján ráakadtam a Selfie-re. 

A pilotot meg is néztük a gyerek apjával, és így az első rész után megvan a mostani kedvenc sorozatom. A következőkben sok-sok SPOILER lesz.

Ha már néhány napja írtam az internetfüggőségemről, a lehető legjobbkor talált meg ez a sorozat, ahol pont az olyan lüke emberkékről állít(ana) társadalomkritikát, görbetükröt, mint amilyen én is vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy ez a vonal továbbra is marad-e, vagy elveszik a sok rész alatt. Hiszen éppen ebben érzem másnak, mint a többi sitcomot. Nem számoltam, hányszor nevettem rajta, de többször - ráadásul sokszor magamon. Jó volt látni, hogy nem vagyok egyedül a világban, akit csak a közösségi média "éltet". Néhol a gyerek apját fedeztem fel benne, néhol magamat, ezt a blogot, a magányomat, és azt, hogy végül is, ki honnan hová jut(hat). 

Viszont az első poénról több szót ejtenék, mert az szerintem sokunkat elrettentene, ha előre nem készülnénk fel rá. Amerikai szokás szerint nem hiányozhatott belőle az undorító okádós hányós jelenet sem. Duplán, sőt triplán! 

Kiderült, hogy kedvenc főhősnőnk, akit mindenki szeret a Facebookon, Twitteren és Instagramon (hmmm....) egy nős férfival kezdett ki, amitől felfordult a gyomra, és a reggeli/ebéd/vacsora kétszeresen is távozott belőle. Őszintén, ki ne okádna attól, ha álmai pasijáról kiderülne, hogy már családos ember? Már vártam a durva "rá a ruhájára", sugárban hányós jelenetet, de szerintem ezt "elég" diszkréten oldották meg: repülőn, hányós zacskóban, ami tudjátok, ott pihen az ülések háttámlájánál. A harmadik eset, amikor a zacskók kiszakadtak, volt számomra a legundorítóbb, de be kell ismernem, a valóságban valami hasonlót már én is átéltem (nem repülőn, hanem buszon), szóval ha nem is röhögtem hangosan rajta, nem ért váratlanul...

Emellett a főszereplő csajszit (akit már a Dr. Whoban is kedveltem) nevezetesen Eliza Dooley-nak hívják. Ha előre nem olvasom, hogy az egész sztori a My fair lady-re (kedvenc musicalem egyike, sőt a gyerek apja is szereti - mondom én, hogy hasonló az ízlésünk...) hajaz, legkésőbb a film közepénél rájöttem volna (ugyanúgy, ahogy a gyerek apja is). 

A professzor Henry itt marketinges, aki utálja a technikát. WTF? Marketinges, akinek igazság szerint ennek kellene a szakmájának lennie. A telekommunikáció, a szociális média... Lehetséges még a mai világban úgy eladni a terméket, hogy nem szeretjük az internet adta lehetőségeket? Biztosan... 

(Bocs, ezt nem hagyhattam ki!)

Oké, fogadjuk el, hogy ez a koreai fickó nem szereti a világhálót, legalábbis annak közösségi részét, viszont úgy tud nézni, hogy legszívesebben ugranék is ki a bugyimból, annak ellenére is, hogy nem tartozik a szexi koreai pasik közé. Azt hittem, már kinőttem a Korea-fan időszakomból, de John Chot nézve csak csurgattam a nyálam. Egyébként is tegnap megjegyezték, hogy én vagyok az egyetlen, aki szexisnek tartja az ázsiai férfiakat. Pedig nem! Személy szerint ismerek rajtam kívül másokat is!

A félórás pilotban eljutunk egy önimádó (?), hóbortos, selfiezős lánytól a sorozat mondanivalójáig. Azaz, éld át és élvezd ki az életet, ne csak a világháló mögé búj, mert akkor a sok megörökített képek mellett is lemaradsz róla! Szóval úgy igazán az egész történetet összefoglalták, így el sem tudom képzelni, mi lesz még a következő 20-21 részben. :) Remélem, marad ez a színvonal, mert nem tudom, mikor jön ki a második rész, de már várom!

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!