Megérkezett 3. rész - a császármetszés

Telki kórház

Megnyugtatásomrafelhívták az orvosomat, aki azon nyomban útnak eredt. Azt nem tudom, hogyanintézte el a császárt, de beküldtek egy egyágyas szülőszobába (előtte mégelmentem pisilni, de nem sikeredett), ahol sóoldatos infúziót kötöttek – volnabe nekem. A jobb kezemben szuper erek futnak, a balban viszont a szülésznőkrémei. Olyan a vénám, hogyha meg is van, arrébb mászik, ha már bennem van a tű.Két szülésznő is megpróbált kanült tenni belém. Közben totálisan szétszurkáltak,hatalmas véraláfutásokat hagytak az alkaromon, mire sikerült a kézfejembenormálisan beleszúrni.

Negyedóraalatt ment le a 2 infúzió, közben még le is borotváltak, végül pedig jött egyidősebb, hosszú hajú ápoló, akinek rettentő sokat köszönhetek. Viccelődnipróbált, könnyed csevegéssel oldotta a feszültségem, melytől már szinte nem iséreztem a vajúdásom. Az aneszteziológusok is kedvesek voltak, megpróbálták aspinális érzéstelenítést. Igen ám, de ehhez olyan kényelmetlen testhelyzetetkellett felvennem, sőt el is kellett volna lazulnom, ami helyett inkábbbegörcsölt a lapockám is. A lidokain talán elsőre sikerült, de a vastagabb tűbevezetése már nem. Legalább négyszer próbálkoztak vele –rettentően fájt, amitőlnem nagyon tudtam mozdulatlan maradni. A végén már az altatásért „könyörögtem”,de a doktornő azt mondta, hogy addig próbálkozik, amíg úgy látja van értelme,egy percig sem tovább. Volt értelme, mert utána elzsibbadtam. Hátradöntöttek,eltakarták előlem a hasam, csipkedtek, és kiderült, hogy a katéter volt amérvadó. Ha azt nem érzem, hozzákezdhettek a műtéthez.

Zavart atakarás, kissé klausztrofóbiás érzésem is lett, de szerencsére azaneszteziológusok (gondolom mindkét hölgy az volt, ha tévedek, akkor arra akedves nővérre gondolok, aki a fejem mellett állt a doktornő mellett és végigszóval tartott) elmesélték, mi is történik a színfalak között. Felvágtak, éppena magzatvizet engedik le, látni a fiam fejét, kint is van. Ekkor valóbanhallottam, hogy felsír. Hihetetlen érzés volt. Nem mondom, hogy jó, mert nem,hiszen fel sem fogtam, mi zajlik körülöttem. Láttam, hogy az ügyeletesszülésznő elvitte, becsavarta valami törölközőbe, majd visszahozza hozzám.Odarakta a mellkasomhoz, a kezemet közben erre az időre elengedték, hogy meg isfoghattam. Felemeltem a fejem, hogy puszit nyomjak a homlokára – na ezt nemkellett volna, ugrottak is, hogy azonnal tegyem vissza a fejem, azt nemozgassam! Ekkor még nem értettem, miért fontos, de később rájöhettem.

Ekkor márnődoki varrt is össze. Nem tudom miért, de hirtelen sokkot kaphattam,halálfélelmem lett, mint akit fojtogatnak. Először nem kaptam levegőt, majdémelyegni kezdtem és öklendeztem. Nem akartam ott hányni, hiszen ki voltam mégkötve, a fejemet sem emelhettem, és ha kijött volna valami, akkor tuti biztos,hogy a saját karomra… Kétféle hányáscsillapítót kaptam, amitől ugyan voltnéhány öklendezés, de semmi több. Nődoki azt hihette, hogy a vér, a varrásmiatt van az egész, így gyorsan felemelte a kezét, hogy már hozzám sem nyúl.Megköszönte a lányoknak, akik fantasztikus munkát végeztek, tőlem is elköszönt,majd elment.

Engem pedigbetoltak egy háromágyas gyermekágyas kórteremben. Volt már egy kisfiú azédesanyjával és egy másik császáros kismama (őt 3 órával korábban császároztákmeg). A család bejöhetett hozzám még néhány percre, bár nem örült neki azéjszakás nővér. Többször felszólította – főleg anyumat – őket a távozásra,aminek én nagyon nem örültem. Remegtem a sokktól, zsibbadt mindenem, még akezemet sem bírtam megmozdítani.

Anyum mégott volt, amikor Zsebi Babát behozták egy órára. Rátették a mellemre, de éncsak fél kézzel tarthattam, hiszen a másikban infúzió, a fejemet pedig továbbrasem mozdíthattam. Közben anyumat is elküldték, mert már későre járt (dehogy is!J ), hiába kértem, hogylegalább addig hadd maradjon, amíg a babámat elviszik. Rettegtem attól, hogyott maradjak egyedül a gyerekkel. Persze megtörtént, és éppen akkor sírt megintfel… Én meg emeltem fel ismét hozzá a fejem. Nagyon nem kellett volna! Szóvalmegkönnyebbülés volt, amikor elvitték tőlem.

Az éjszakatovábbi része még borzasztóbb volt. Éjfél után már elmúlt az érzéstelenítőhatása, de több fájdalomcsillapítót nem kaptam, hiszen nagyon erős volt azinfúzióban. A reggelig (fél 6-ig) tartó mozdulatlanságnak köszönhetően a töröttfarkcsontom is bedurrant: először csak kimondhatatlanul fájt, majd kétszereséreduzzadt, és utána még egy hétig nem tudtam hanyatt aludni.

Negyedóránként néztem az órát a telefonomon, hogy mikor lesz már reggel, mikorkérhetek fájdalomcsillapítót, mikor kelhetek már fel végül…