Törölve

A címet először csak Mr. Férfi Facebookos dolgaira akartam írni. Meguntam, hogy olyanokat látok nála kiírva, ami az én önbecsülésemet a mélybe taszítja. Az állítólagos ismerősei, drága munkatársai előbb – vagy velem egy időben – tudják meg a dolgokat, ami kissé kiakasztott. Amikor privátban elmesélte, hogy mit csinál az este, és utána, hogy milyen volt, nem foglalkoztam azzal, hogy mindenkivel megosztja. Hiszen azt posztol ki, amit akar, nem? Viszont azzal igenis foglalkoztam, hogy a péntek esti programját egy édes, kedves állapotkiírásból kell megtudnom – vagyis azt, hogy miért is nem jön haza pénteken a gyerekhez. Ó, megértem én őt, hogyne, de magamban csak rág a dolog. Persze, én jöttem el a gyerekkel vidékre, és nem kívánhatom senkitől ezek után, hogy fusson hozzánk, hogy minél előbb lássa a gyerekét. Valakinek fontosabb a kényelme, és ezt tiszteletben kellene tartanom, mert valamilyen szinten én is az enyémmel törődtem, amikor a kertes ház mellett döntöttem, nem pedig a paneldzsungel mellett.

Szóval megkérdeztem, hogy miért egy kiírásból kellett megtudnom, amire kiakadt. Hogy ő milyen szerencsétlen, mert egész álló nap csak dolgozik, és legalább elhívták a barátai. Egyébként sincsenek barátai, mert amióta összejöttünk, mintha kitörölték volna a telefonszámát. Nem mertem megkérdezni, hogy miért ő hívta-e őket, mert arra 1000%, hogy azt kaptam volna, hogy miattam nem merte. Mert én mindenből hisztit csinálok. Az az igazság, hogy ilyen téren nagyon máshogy gondolkodunk. Neki csak lány haverok voltak, legalábbis akikről nekem beszámolt, fiúkkal alig-alig járt el mondjuk sörözni, a kollégái többsége is nőnemű. Ha bármelyikük szóba kerül, sosem derül ki, hogy nő-e vagy férfi az illető, mintha rejtegetni akarná. Zavar… Ugyanúgy, ahogy a decemberi húzását is nehéz volt elfelejtenem…

Oké, ahhoz, hogy ne hisztizzek, nekem kell kitalálnom valamit… Először le akartam tiltani, törölni akartam a kapcsolatban jelzőt, de aztán Fiatal Lánnyal megbeszéltük, hogy a legjobb, ha csak kiveszem a kedvencek közül, nem kérek értesítést róla, és eltűntettem a chat részből is. Így nem látok semmit se.*

Azt hittem, ezzel vége, de csak utána jött a nagyobb ellentét. Vasárnap repnapra készültünk. Egész héten mindenkivel összevesztem a vasárnap miatt. Amikor viszont felhoztam, hogy a gyereknek ezt meg azt kellene venni, amivel megóvhatnánk az egészségét, jött a szájhúzogatás, hogy mindez mennyibe fog kerülni. Szombaton találkoztunk megint a babaúszáson**, onnan jöttünk haza. Itthon folytatták a nyüstölésemet a vasárnappal kapcsolatban, amikor besokkaltam.  Megkérdeztem, hogy elmegy-e nélkülünk? Persze, a szívemben arra vágytam, hogy azt mondja, hogy nem, de csak megkérdezte, hogy miért nem megyek? Először meg sem fordult a fejében, hogy nélkülünk nem megy, elmegy ő egyedül is. Utána észrevette, hogy nem tetszik, és megkérdezte, hogy én mit akarok. Mondtam, hogy én is menni akarok, de Zsebnek jobb lesz, ha itthon maradok. Ekkor kérdezte csak meg, hogy akkor maradjon ő is?

Már nem akartam, hogy maradjon. Rendkívül rosszul esett, hogy neki magának eszébe sem jutott, csak azután, hogy meglátta a rosszallásom.   Egyébként is azt mondtam volna, hogy legalább az ő jegye ne vesszen kárba…

Néhány órával később, sikerült józanabbul átlátnom a helyzetet. S igen, több mindent megértettem, beláttam. Mr. Férfi velünk akart elmenni, ő is arra készült, hogy velünk töltse ezt a napot. Nekem nem hisztiznem kellett volna, hanem bátorítani, hogy menjen csak nélkülünk… De ahhoz, hogy ezt így lássam, előtte jól ki kellett bőgnöm magam…

*Közben ő törölte a kiírását… Azt gondolta, hogy így semmisé teszi azt, hogy ezzel megmutatta, hol is állok én a sorban?

**erről majd még írok.