Azt lehet a kis drágámra mondani, hogy elkényeztetett, mert nem szeret egyedül lent lenni a földön. Ha lerakom, neki nem elég, hogy kb. 1 méterre ülök mellette egy kanapén. Ő azt szeretné, ha én is a földön feküdnék mellette, vagy ő ülhetne mellettem - ilyenkor a táskámba turkálna, vagy éppen a laptop zsinórját rágcsálná.
Éppen készültünk be a városba, de előtte tisztába szerettem volna rakni. Beraktam a "játszótérre" (a háta mögött van az ajtaja), majd bementem a szobánkba. Ahogy megérezte a talpa alatt a talajt, már sírt. Semmi baja nem volt, csak hisztizett. Még hogy egy 7 és fél hónapos nem hisztizik! Dehogynem!
Pár percre tűntem csak el az orra elől, amíg összeszedtem a popsikenőcsöt, a törlőkendőt és egy tiszta pelust. Mire kiléptem az ajtón, átkúszott a legközelebbi pontba, és...ÜLT!
Közben sírt, a kezét emelte, hogy vegyem fel, de MAGÁTÓL FELÜLT!
Muszáj volt lefotóznom, így hagytam még egy-két percig sírdogálni. Azt hitte, hogy nem értem, és nem fogom felvenni, így még keservesebben zokogott, már könnyes volt mindkét szeme. MÉgis megérte! Megörökítettem az ELSŐ ÖNÁLLÓ FELÜLÉSÉT!
Olyan büszke vagyok rá!
like:)
VálaszTörlés