Betegek vagyunk

Az egész úgy kezdődött, hogy karácsonyi szünetre a gyermekem apja náthásan érkezett. Mire elmúlt neki, benyalt valamit apum, így az elmúlt hétvégét a szobájában töltötte, ki sem jőve, ha mégis, akkor szájmaszkot viselt.
Most Zsebbel mi lettünk kiütve. Tegnapelőtt kezdett köhögni, most éjszakára csúcsosodott ki, ezért úgy voltam vele, hogy ma elviszem a dokinőhöz.
Mivel eddig mindig szerdán 10-re kellett mennünk, most is akkorra vittem. Arra nem gondoltam, hogy eddig nem volt beteg, csak tanácsadásra mentünk. Kiderült, 11-től rendel. Már fél volt, így nem mentünk el sehová, mert mire visszaraktam volna az autóba, elindulhattunk volna, jöhettünk is volna vissza. A rendelővel szemben van a kórház infúziós osztálya*, ahol az egyik távoli rokonunk dolgozik. Nagyimat megkértem, inkább vigye át oda, amíg várjuk a doktornőt, mert ha jönne több beteg, ne fertőződjön még jobban meg a kis drágám.
Juli 18-nak írtam, hogy mennyire elnéztem a dolgokat, mire visszahívott. Éppen az ablakon néztem ki, amikor megláttam, hogy a pici babáját tologatja. Gyorsan megállítottam, megmutattam nagyimnak a gyönyörűséget. Majdnem közelebb mentem a kicsihez, mire leesett, hogy én is elkaptam - csak távolról babáztam, beszélgettem a barátnőmmel.
11-re telítve lett a váróterem. Juli 18-tól megtudtam, hogy várhatunk még a doktornőre, mert a tanácsadáson összetolódtak, de nem gondoltam volna, hogy fél 12 is bőven elmúlik, mire sikerül átjönnie a tanácsadó teremből a rendelőbe.
Nem csoda, hogy mi voltunk az elsők, akik bemehettek hozzá - ha már 10-től várakoztunk rá. Én vittem be a gyerkőcöt, akit egy félórája visszakönyörögtem nagyimtól. Ő persze mindig körülöttem sertepertélt, hogy le ne ejtsem, majd ő eldajkálja meg minden, viszont így a vége felé nem akartam. Azt akartam, hogy lássák, elbírom a 9 kilós gyerekemet, és egyedül is be tudom vinni - minden segédeszköz nélkül.
Bent le kellett vetkőztetni, csak a harisnya maradt rajta. Hason meghallgatta a tüdejét. Zseb rögvest el akarta venni a sztetoszkópot, csak akkor hagyta abba a megszerzéséért folytatott hadjáratot, amikor elhalmozta játékokkal. Elölről is meghallgatta, megtapogatta, majd jött a torka. Három emberes feladatnak bizonyult. Én fogtam a lábát-kezét, az asszisztens a fejét, míg a doktornő a szájában matatott. Vigaszul odaadta neki a sztetoszkóp zsinórját, de az én rutinos fiúm a végét fogta meg, és már emelte is a szájába. Öltözködés közben megkérdeztem, hogy én mit szedhetek, mert még szoptatok. Persze Zseb sehogy se akart öltözni, a játékokat folyamatosan leverte a földre, nem lehetett elvenni tőle, a dokinő meg nem győzött lehajolni a földre került dolgokért. A nadrágot nem is húztam vissza rá, majd odakinn nagyim segítségével.** Viszont nem is tisztelt meg minket a visításával, "nyugodtan" tudtunk beszélni a dokinővel.
A picurimnak piros a torka, a hörgőknél is hallott valamit, de az nem súlyos. Valószínűleg torokgyulladása volt, ami lejjebb húzódott. Köptetőt írt fel, hozzá kalciumot. Viszont ha nem múlik péntekig, akkor kezdjünk egy 5 napos antibiotikum kúrát, és jövő héten vigyem vissza. Nekem nem ajánlotta az antibiotikumot, inkább tüneti kezeléseket ajánlott. Köptetőt és Algoflexet.

*fogalmam sincs, mi a hivatalos neve...
**úgy ordított a váróban, mint a fába szorult féreg...