Kékleány írt nem olyan rég az álmokról. Azt mondtam írtam neki, hogy ha megosztja másokkal, akkor fontosak azok a „képek”.
Mostanság én is sokat álmodom. Valahogy a jókra nem emlékszem, csak a rosszakra, amik után úgy ébredek, hogy ezt muszáj elmondanom, nehogy megtörténjen, vagy ezt muszáj elmondanom, mert annyira zagyva.
Sokszor álmodom, hogy Mr. Férfival veszekszünk, aminek szakítás a vége. Azt gondolom, hogy ez a téma azért jön újra és újra elő a „sötét fantáziámban”, mert félek tőle. Kapcsolatunk eleji félelemről van szó, mely most a „szokásos alapgondolkodásom” miatt ismételten előtérbe került – nálam. Valószínűleg jogtalanul, de mégsem tudom legyűrni. Olyan belső félelem, mely az alaptermészete miatt örökre bennem él. Nappal nem sokat törődöm vele, van elég teendőm, mely nem hagyja, hogy ilyeneken gondolkodjak – néha Nitával való beszélgetések során azért felmerül, de egy jó kibeszélés után elhessegetjük.
A másik álom, mely ma éjjel „tört rám”: a halálom. Azaz nem éppen. Álmomban Jack Ryannek képzeltem magam. Bombákat kellett hatástalanítanom, de a hajón, amin kettő is volt, nem sikerült. Mindenkit mentőcsónakba raktam, a dolgaimat (olyan „vízállókat”, mint az iPod, a telefon, vagy az irataim) a vízbe dobtam, hogy megmentsem őket, majd egy könyvvel a hasamon (fogalmam sincs, mely ponyvaregényt választottam a túlvilágra) hanyatt feküdtem, és vártam a robbanást. Ami elmaradt. Rá kellett jönnöm, hogy akármilyen halálközeli dologról álmodom (robbanás, zuhanás, fulladás), így vagy úgy, de életben maradok. Sosem halok meg álmaimban.
27 napos, 8 nap múlva várható.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése