9. hét utolsó napján

Printyő Kicsivel. 

9. hét utolsó napjának délutánján még kint a kertben napozás közben.

Hogyan hozzunk szívrohamot a mamára?

Végre elérkezett a második ultrahang ideje, azaz az újabb fotózás. Nagyon vártam, számolgattam a perceket,  nem is számítva a nap közelgő "izgalmaira".

A munkahelyemen közölték, hogy akkor ne felejtsek el minél hamarabb szólni arról, hogyan is döntöttem a későbbiekről. Szóltam, hogy nem szándékozom elmenni 3 évre gyesre, csak néhány hónapra, utána folytatnám a munkám (a gyerekre van ki vigyázni, és nem dolgozom olyan hosszan), amit a felettesem ugyan örömmel fogadott, de figyelmeztetett, hogy erről majd a tulaj dönt, aki nem biztos, hogy bele fog menni, hiszen könnyebben talál állandó munkatársat, mint ideiglenest - ugye, mindenki biztos pontot akar az életébe...

Szépséges utalás arra, hogy nem fognak visszavenni, de ez sem tudta elvenni a kedvem: látni fogom Printyőt és már "emberi" formája is lesz. 

Várakozás közben megnézték a vizeletem, mely szép tiszta volt, és még sűrűnek sem  bizonyult (szóval eleget iszom - bár én nem úgy érzem). Megmérték a vérnyomásom (szerintem több a kelleténél, de bőven benne a normálisban): 136/70. Életemből először a kisujjamból vettek vért, a vércukromat nézték, ami szintúgy szuper eredményt produkált: 4,6 mmol/l. Végül jött a súlyom: 52,3 kg (hihi, fogytam 3 dekát :3).

Jött az orvosi vizsgálat. Annyi kérdésem lett volna, de szinte semmit se tehettem fel, mert  pénteki pici barnázásnál leragadt (no szex, én meg az 50 árnyalat  olvasására igencsak fel vagyok spannolva), és ültetett is az ágyra ultrahangra.

Boldogan hátradőltem, majd kaptam is fel a fejem, mert a nődokim arcán aggodalom jele suhant át. Mi a baj? Nem találja a babát, nincs sehol, üres a méhem... Elhalt volna? Nem, biztosan nem, mert nem jött ki belőlem semmi sem! Ott van, nézze meg jobban!

A hasi UH nem mutatott semmit, jött a mentő (már megint) a hüvelyi, s igen, végre megtalálta.

In utero egy magzat CRL 22 mm (a táblázat szerint már 26 mm-nak kellene lennie :S) Jó magzati szívműködés. Placenta fundusban homogén (méh tetején) Kismedencében kóros nincs

Közben megkérdezte: mindig is hátrahajló méhem volt? Hú, ezt nem neki kellene tudni, aki anno hetente nézte a petéim, és már a babát is látta kétszer?

9 + 2 nap - orvosi meghatározás, én +5 napra számoltam, de végre akkor most már megfelelően tudhatom a napokat nézegetni (ha meglesz a könyvem, amit már vasárnap óta nem találok). Most már kaphattam beutalót a védőnőhöz és vérvételre is elküldtek :)

A nyaralás vége...

Szinte az egész nem sikerült olyan jól, mint vártuk. A fiúk nem élvezték, szeretettel nyavalyogtak szinte mindenen, egyiknek a heti tengerparti napozás hiányzott, a másiknak az volt a baja, hogy autóval járjuk végig a városokat, nem gyalog. Én Printyővel végig aludtam – ami persze jó poéntémának bizonyult a többiek számára.

Egy szóval: feszült volt a légkör, mi is többször hajba kaptuk Mr. Férfivel, kétszer annyira, hogy egy óra sem volt elég, hogy lenyugodjak, csak bőgtem, a valós és vélt sérelmeimen.

A végén már mindannyian siettünk haza, mert a Kicsi nem lett jobban, állatkórházba kellett szállítani, mi meg igencsak jó messzire voltunk tőle (majd’ 400 kilométerre). Közben a Trieszt felé vezető autópályát lezárták és hiába írták ki, merre lehet kerülni, éjjel, amikor időre megy az ember (éjfélig lehetett elfoglalni a bukovicai szállást, és már 22 óra is elmúlt), nem biztos, hogy olyan nyugodtan tud tájékozódni, mint az normális, nappali fénynél tenné. Másnap a Ljubljana felé is kerülve mehettünk, mínusz egy óra vesztegetés.

Az állatorvoshoz berohanva Mr. Férfi rám nézett: nem a Kicsi, hanem az Örökbefogadott. Anyum meg: szörnyű állapotban van, nincs sok esélye. Kész, nekem ennyi elég volt – különösképpen azután, hogy úgy hazaengedtek, hogy fogalmuk sincs mi baja, és holnap 10-re vigyük vissza. 

Itthon tudtam, hogy nincs remény. Ugyanolyan állapotban volt, mint tavasszal a lánykám. Nem akartam végignézni, hogyan szenved még napokig, majd a végén minden erejét elhagyva itt hagy minket. Sajnálom, de nem volt erőm hozzá. Apum meg egész végig azt szajkózta, hogy nem vagy egyedül, ne magadra gondolj! Nem magamra gondoltam, de nem is Printyőre, hanem arra a szerencsétlen fiatal állatra, akit még a vízzel is meg kellett tömni, és maga alá vécézett, mert már a hátsó lábai nem tartották meg.

Még vasárnap este jött a 4. (az utolsó) orvos, aki végre többet mondott, mint eddig: zölddiónyi képlet a májnál, ami hátranyomja a gyomrot és előre a rekeszizmot. Diagnózis: májtumor? – kérdőjel, mert szövettan nem volt. Nehéz döntés volt –főleg Mr. Férfinek, mert ő vitte el a rendelőbe, nekem már jártányi erőm nem volt –, de úgy döntöttük – az orvossal konzultálva, hogy itt az idő, el kell engednünk, sőt segíteni neki a továbblépést. Mr. Férfi még elköszönt, bocsánatot kért tőle, amit én nem tudtam már megtenni.

Most a kihűlt kisteste a mélyhűtőben várja, hogy hazavigyük, és eltemethessük a lánykám mellé… 

A stressz

Az állapotosságom elérkezett egy olyan lelkiállapothoz, melyet a kismamák tudatosan kerülnek.
Lassan közeleg a vakáció vége, és egyre jobban nyomaszt, hogy 2-3 olyan elintéznivaló áll előttem, amit már majd' 1 éve a szőnyeg alá sepertem, és most muszáj előtokornom.
Emellett viszont repülnék haza, mert Mr Férfi lánykája, a Kicsi (aki méretében már jóval meghaladta a többieket) bélelzáródással kórházba került. Nagypapim vigyázott rá, és későn vette észre, így kiszáradt és az orvos nem merte emiatt megműteni [végül nem kellett, már nincs életveszélyes állapotban]. Sírórohamot kaptam az aggodalomtól, hiszen számtalan áldozatról tudok, aki nem élte túl ezt a "hülyeségét".
Szerencsére azt olvastam, hogy az átélt stressz nem okoz károsodást a babának, max. a mama sinyli meg. Abban reménykedtem, hogy ha így is megvédhetem Printyőt, akkor nem érdekel, mert egész életemben ilyen voltam. Ha mégis az élete múlna rajta, akkor mindent elcsesztem. A szüleim ettől tartottak, mert fájt a hasam, én csak akkor kezdtem el pánikolni, amikor észrevettem, hogy barnázok. Pedig eddig a nyaralás alatt egyszer sem. Szóval beigazolódott, hogy ha érzelmileg a padlón vagyok, akkor van a baj.
A fentieket tegnap írtam Arles-ban, ma már Szlovéniában vagyunk, és már a 9. hetet is betöltöttük, szóval Printyő most már MAGZAT. :)))

Chez Buffalo Bill

"gyerekbarát" vacsora: 1,2 deci vörösbor mellé médiumra sült (alig nyers) steak...
Legközelebb a kezemre írom, hogy gyereket várok és még vörösbort sem ihatok...

Printyő babája

Nyugi, ha fiú lesz örülhet neki, mert fütyije van; ha lány lesz, akkor meg azért, mert baba :)

2-6. nap

Wifi az nem volt, max McDonaldsban, ahol ugye mi nem túl sok időt töltöttünk.
2. nap kissé csalódás volt mindenkinek, én nem láttam, amit szerettem volna, dugóból dugóba kerültünk, alig haladtunk. Ami sz@rul is esett, hogy hiába tanultam meg egy nyelvet, az anyanyelvűek más nyelven válaszoltak, amit naná nem értettem. Mindig meg kellett kérnem őket, hogy válaszoljanak azon a nyelven, amelyen kérdeztem... Első esetben még nevettem rajta, de a 3-nál már nem tudtam.
A 3. nap utazással telt, Barcelonáig meg sem álltunk - csak pisilni. Tudjátok, az a fránya progeszteron :) erről az a sztorink jutott eszembe, hogy Spanyolhonban a vécépapirt nem a kagylóba kell dobni, hanem a mellette levő kosárba. (ezt még pisivel úgy ahogy elfogadom, nade kakival...) persze ezt az infót nem a fülkébe rakják ki, hanem odakinn, ahol későn veszed észre...
Valahogy a napok kissé osszemosodnak. Állandóan alszom, ha autóban vagyok.
Tengerben, óceánban fürödtünk Printyővel, aki tündéri embrió. :) 4 nap és magzattá avanzsál :)))
A hasam néha fáj, de sosem ha gyalogolnom kell... Azt hiszem majd futok az autó után. :)
Vennem kellene 1 tabletet... Lehet vele fényképezni, s valszeg kényelmesebben gépelni, mint most a telefonommal...

1. Nap

1. Nap
A 7. Hetes 6 napos (tünetmentes) kismama nyaralni indul. Tegnap még szuper idő volt, a keresztanyámtól örökölt barna ruhában flangáltam odahaza, még egy-két tánclépést is ejtettem, bár azt Printyő nem preferálta. Este meg is jegyeztem Mr. Férfinek, hogy nem is érzem magam állapotosnak, szinte mindegyik tűnetem múlóban, amitől megijedek (a pattanások nem múlnak, én lettem a Ragya Banya). Reggel azért már nem volt olyan felhőtlen, a közérzetem sem, de még az időjárás sem. Hányingerrel szenvedtem, odakinn pedig rettentő hideg volt. Szlovéniában pedig esett.
Az émelygés hamar elmúlt, "tök Hawaii" volt minden. Mivel megjegyezték többen is, hogy kezdek hízni, pedig még nem is lehetne látni a pocakom, így úgy döntöttem: én is elkezdem feljegyezni, miket ettem egy nap, a kalóriákat sajnos nem tudom számolni, mert fogalmam sincs mi mennyi.
Kettőig prímán voltam, aludtam, fényképeztünk, és autóztunk, míg meg nem ettem a 2. szenyám és desszertnek egy fürt szőlőt. Rögvest görcsölni kezdtem, s felkavarodott a gyomrom. A hányingerre ittam néhány korty kólát, de a hasammal nem tudtam mit kezdeni: továbbra is szúr jobb oldalt. Emellett félek, hogy kedden ráültem a barátnőmék vécéjére és megint elkaptam valamit, mert ma reggelre viszketni kezdtem, és megint sárgás a folyásom...
A GPS-ünk behalt, még jó, hogy a telómon jó a nyomkövető. A szerpentint még mindig nem bírom, így Genova bevezető szakaszánàl az autó mellett öklendeztem...
A gyerkőc meg olyan lesz, mint az apja: az autóban szúrt a hasam, a városi sétán persze semmi baja sem volt, csak a hátam hasogatott, meg a lábam fáradt el hazafele. Hányinger néha előtört.
Tudom rossz "anya" vagyok, de megkívántam a kagylót.

Síróroham

Túlérzékeny voltam egész életemben, ezért is „kellett” pszhichológushoz járnom (amikor harmadik alkalommal elfelejtett, úgy döntöttem,  ez sem éri meg az óránkénti 3.000-et).

Most azon agyalok, hogy ezt a terhesség még inkább kihozza-e belőlem, vagy szimplán hülye vagyok. Köszönöm, jelenleg nem kérem a kommentekben az utóbbit, mert még azt is a szívemre venném. Ugyanúgy, mint tegnap minden egyes mondatot, melyet nekem mondtak – viccből, a vita hevéből, cukkolásból, bántásból.

Egyszer már átestem rajta: ültem az asztalnál és hallgattam a hibáim. Hallgattam és hallgattam. A végén előttük sírtam el magam. Nem emlékszem, miket mondtak, az alapszitura pontosan: 3 éve nem volt barátom (az utolsó úgy átverte a fejem, de erről már olvashattatok), magányos voltam 300 kilométerre a családomtól, mozgássérült, akivel egy éppkézláb egyetemista sem próbált meg flörtölni, kikezdeni, és kétségbeesésembe egy 37 éves (voltam vagy 22…) amerikai  pasival kezdtem kavarni, aki végül szó nélkül kilépett az életemből – a könyvemmel együtt… És az ominózus estén éppen azért sopánkodtam, hogy miért nem ír, miért nem hív, biztos csalódott bennem a hétvégén. Tényleg nem tudom, mit mondtak, de csak mondták és mondták. Az egyikük egy biszexuális fiú volt, aki éppen az egyik barátjába volt szerelmes, aki inkább heteronak tartotta magát, a másik Fiatal Lány volt, aki 16 éves korától partnerkapcsolatban él, és akkor is volt egy éves távkapcsolata. Persze amikor ő lett évekre magányos, persze ugyanúgy viselkedett, mint én, de ha erre felhívtam a figyelmét, azzal hárított, hogy az más. Miért lenne más, mert nem vele történt?

Mennyit hallgattam arról, hogy a pasijaim nem tetszennek neki, mert neki a sportos, helyes, macsó alkatok kellenek, én meg inkább az intelektusukat néztem. Gyűlölte az Exemet (erre tegnap nagyon jól tudta hasznosítani a jelenlétét…), Mr. Férfiről is tette a megjegyzéseket az elején, amíg nem jöttünk össze, mert Mr. Férfi ráhajtott – nem kellett volna, mert félévig azon röhögött a Lány, hogy milyen lúzer egy „pasi”; amióta együtt vagyunk, tolerálja magát, bár az elején havonta-kéthavonta elmondta, hogy nem neki kell hogy tetsszen (ami valóban igy van!), de ő nem bírná elviselni. Azt azonban elvárja, hogy én rajongjak az ő „hülye gyerek” barátjáért.

Szóval a tetteimmel nagyon terhére lehetek, mert egy évben egyszer meglátogatom, és leviszem neki a könyvét, az ajándékait. Mennyire  önző vagyok, mert a cipelésben segítséget kérek (most, hogy kisbabát várok), vagy elfogadom, ha felajánlja, hogy cseréljünk táskát, mert az övé könnyebb. Amikor az Exem azért nyavalygott, mert a Fiatal Lány jött ki elém mindig a vonathoz, akkor a lány sértődött be, hogy miért nem neki szólok, de aztán rájöhetek, hogy biztos ez is fárasztó volt számára.

Mennyire szeretem, ha kioktatnak! Rámutatnak azokra a hibáimra,amiket én is jól ismerek, és más tetteimmel  próbálom kompenzálni. Amikor olyanokról papolnak nekem, ami még a  másik előtt is ott áll, vagy sosem volt még abban a cipőben, amiben én.

Végül hazajöttem, és megállapíthattam, hogy az egyetlen menedékem a vécé. Neki döntöm a fejem a falnak, és sírok. Mit sírok! Zokogok!

Összeszedem magam, lefekszem, de egy óra múlva felriadok, és rájövök itthon is arra, hogy nagyon hibádzik bennem valami.Nem találom a helyem, Mr. Férfi is mással beszélget. Mit csináljak? Este 10 van, bár kivételesen világos, mert Mr. Férfi most belemerült a beszélgetésbe, és ilyenkor nem zavarja, de ha véletlenül este olvasnék, amikor ő korán megy dolgozni (mint most is), akkor rögvest hisztizik a fény miatt. Vagy mint előző este, anyámnak nem szól, hogy az utazást nem így képzeli el, vagy nekem, mert magánórám volt a konyhában, hogy ilyenkor inkább húzzak el a picsába, mert ő így nem szeret itthon lenni (de erről tegnap felvilágosítottak, hogy nekem kell annyira értelmesnek lennem, hogy a néma gyereknek is meg kell értenem a szavát). Ő persze duzzoghat, magába fordulhat, de amikor én akarok sírni, elfordulni, akkor nem hagyja (amit később megköszönök, mert nekem mindent ki kell beszélnem – erre jó a blog, de gépelni sem lehet éjjel az ágyban, mert mások aludnának, odakinn a konyhában pedig hideg van).

És igazság szerint nem is tudom, mi bajom van, így nagyon nehéz válaszolnom neki. A délutáni viccelődés fáj ennyire? Úgy érzem, megbántottam másokat? Azért hisztizek, mert a ruhás szekrényben is legó van, így a ruháink összegyűrve zsúfolódnak egyetlen egy polcon? Vagy mert nem simogat engem, hanem mással beszélget? Vagy mert kínomban felemeltem a kék Ikeás „bőröndünket” (a szatyor, amiben a mosnivalókat hordozgatjuk a hétvégén), és megrántottam a hátam, amitől pánikba estem, mert az orvos megtiltotta, hogy emeljek, cipeljek? Ezek olyan triviális dolgok, nem?

Akkor meg mi bajom van – azóta is?

(Az egészben a pozitív: Mr. Férfi szerint nem jellemző rám, hogy hisztis picsa lennék, vagy neki van birka türelme…)

7. hét 5. nap

A hányinger múlóban – nagyon is, már sosem szoktam öklendezni, csak kis émelygés.

Fehér folyás továbbra is – „lucskosan szép az élet”.

Melleim kissé érzékenyek, de egy milimétert sem nőnek.

Fáj a fejem, amire a férfi doktorok Algpirynt írtak fel, de a három gyerekes patikus szerint a 12. hétig semmilyen gyógyszert ne szedjek.

Valaki volt már terhes vakbél műtét után?

C'est moi à la 7e semaine

Keresztanyám ötlete volt (nekem is eszembe jutott, de ő hívta fel anyum figyelmét rá), hogy rendszeres időközönként fotózzuk le a hasam, hogyan növekedik. Először a maxiruhámban akartam a képet, hiszen az valószínűleg még 9 hónaposan is rám fog jönni, de végül kint a napon történt meg a "modellkedés" - mivel éppen napoztam, így aktképek készültek, amiket Mr.Férfi kérésére nem rakhatok fel :) Sajnos a hasam alapból ekkora :(

7. hét 2. nap

Hányinger kezd elmúlni, ma már nem szúrt a hasam se (nagyon remélem, hogy nem is jön vissza), de  a mellem nem nő, nem vagyok kívánós (na jó, ma megkívántam a mogyorós jégkrémet...).

Az én stílusom is borzasztó?

Megkaptam Trábert Ivett terhesnaplóját. Hát, mit ne mondjak... A Rukkolán 5-en akartak megszabadulni tőle, ezt már felfoghattam volna intő jelnek! De nem... Jó még csak a 11. oldalon tartok, ne nagyon mondjak még róla véleményt, de már most falra mászom a stílusától... Ááá... "tök kiakadtam", "fini", stb. Jó legyen laza, vicces stílusa, egyszer-kétszer használja a szóbeli fordulatokat, de olyankor, amikor ez pluszt ad a tartalomhoz, és nem elvesz belőle...
De nem adom fel!

Egyébként ez az első poszt, amit mobilalkalmazással írok :)
Ma még Printyő is aranyosan viselkedett: reggel meg most fájt kicsit a hasam...:)

Mit ehet és mit nem egy kismama?

Többször felmerült az a kérdés, hogy mit ehetek és mit nem. Főleg, mert olyanokat szeretek, amiket elvileg egy kismama nem nagyon fogyaszthat (hotdog, Camambert, Brie, stb.).

Ezért összegzésképpen csináltam egy oldalt, ahol rendszerezve vannak az ételek (még nagyon kezdetleges, de remélem, a terhességem végére már más kismamáknak is használhatóvá válik).

Egyébként nem kell megjegyeznetek a linkjét, a blog tetején megtaláljátok :)

Ha bármivel is kiegészítenétek, csak szóljatok! :)

49. nap

Printyő első sztárfotója

Printyőke 2012. szeptember 4-én

Íme Printyő 6 hetesen.

Igazság szerint nem lettem sokkal okosabb ma, mint tegnap:

1. gratuláltak, mert él a baba, és most már van szívhang, ahogy azt tegnap megállapították
2. úgy 20 milliméteres lehet (most a képet nem igazán értem: mert én azt mondom, hogy a felső x alatti ovális feketeség (fehér körítéssel), na az a gyerek, de a pontozás meg máshol van). Nekem ez az első ultrahang felvételem, így fogalmam sincs, mit kell nézni...
3. A ciszta normális, ilyenkor mindig kialakul egy, ami táplálja a magzatot...
4. Feküdjek, feküdjek, de azért nyugodtan elmehetek nyaralni, csak ne nagyon fürödjek (azért a tengert nem hagyjuk ki a Csöppséggel, szoknia kell :D)
5. A 12. hétig szednem kell az Utrogestant, mert vérezgetek (kis barnázás), ha az nem lenne, akkor a lehető legnormálisabb terhesség lenne az enyém - ilyet meg hogy is képzelhetek ugyebár!
6. ha fáj a fejem: algopiryn, ha görcsölök: nospa, ha szorulásom van (jellemző): Tamarin lekvár
7. 52,8 kg vagyok és 120/88 a vérnyomásom/pulzosom

Minden fajta megjegyzést megköszönök! :)

Már igazi baba?!

Tegnap reggel megint rám hozta a frászt a Printyő.... Jobban mondva már tegnapelőtt, de akkor csak olyan sárgás-rózsaszín folyásom volt, ami estére csökkent, így nem foglalkoztam vele.

Reggel aztán elaludtam (Mr. Férfi ismételten külföldön, az ébresztőt meg elfelejtettem magam beállítani), így sietve szaladtam ki a vécére, ahol szokáshoz megfelelően törlés után vetettem rá egy pillantást a papírra: rózsaszínes. Rohanás a fürdőbe, ahol már steril papírral vizsgáltam, és az is véres lett (egy csepp, de vér). Gyorsan megnyomkodom a melleim, semmi, nem érzékeny, nem fáj, nem nagyobb. A hasam vizsgálata jött, melyet úgy éreztem beesett, és nem szúrt jobb oldalt, hanem inkább görcsölt. Megijedtem.

Hívom anyum, hogy baj van, aki rám parancsolt, hogy ne menjek dolgozni, hívjam a főnököm. Fel is hívtam, aki viszont azt az utasítást adta, hogy rohanjak orvoshoz, és ha  ő nem mondja, utána menjek be az irodába. Így nem volt választásom, már reggel irány az István kórház. 7 óra után úgy 5 perccel értünk oda, amikor már nem foglalkoztak velem az ügyeleten (8-ig kellett volna, ahogy azt később megtudtuk), leküldtek az ambulanciára. Negyed óra múlva megkérdezték, hogy mennyire vérzek, és kimondtam a tiltott szót: minimálisan. Amit úgy fogtak fel, hogy egyáltalán nem. Dühömben még a sírást is elkezdtem.

Jó, a várakozás után egy doktornő végül kegyesen megnézett, először leordította a fejem, hogy nem is vérzek (alig volt pár csepp a betéten), és miért nem 7 előtt jöttem, ha ennyire sürgős nekem, vagy 10 után, amikor a műtéti felvételeknek vége. Talán azért mert ezt még elfelejtették velünk közölni???

Hüvelyi ultrahangon megtalálta a babát: "élő embrio, jól kivehető szívhang". Mellette viszont talált egy "új lakót" is: egy 3 cm-es cisztát. (Amit eddig hogyhogy nem vettek észre? Két orvos sem?)

Megnyugtatásul megjegyezte, hogy a baba körül semmi olyasmit nem lát, amitől véreznem kellene, ott a jól látható szívhang, a szikhólyag (végre ez is megvan), viszont a ciszta okozhatja. Annyit tehet, hogy az Utrogestan adagomat megduplázta. Valahogy nem lepett meg a ciszta. Hiszen félévig szedtem a Clostylbegitet, aminek gyakori mellékhatása...  

Nem mondta, hogy otthon kellene feküdnöm, így 9 perc késéssel be is értem dolgozni (később leírom, milyen beszélgetésem is zajlott a főnökömmel). Az üléstől fájt a hasam, a pecsételés erőteljessége növekedett délre, de a rózsaszínessége csökkent, estére már csak barnáztam. Igaz, nem mertem kijárni a vécére, mert "amiről nem tudunk nem fáj", nem is idegesít, de nyugtalanít.

Mr. Férfi nagyon megörült a hírnek: "ha dobog a szíve, akkor már igazi baba?" Később pedig: "Láttál már vonalzón 50 cm-et? o.O Ekkora lesz Lili, ha kijön belőled! o.O" Hm, erre nem szívesen gondolok még bele :D

Napló a várandóságról

Tegnap már nem tudtam kihúzni magam az alól, hogy ki kellett mozdulnom (amit egyáltalán nem bántam meg, mert Albert és Viktória kiállítást néztük meg, ahol álmaim ruháját is kiállították, illetve végre láthattam, milyen lehetett a Kristálypalota).

Egyértelmű, hogy nem is otthon ettünk, hanem a Belfritben (isteni a lazacuk), ami ugye egy Alexandra közelében van (Corvin-negyed...)

Könyvekkel mindig le lehet venni a lábamról. Régóta szemezgettem a babás irodalommal, de mivel még nagyon távol álltam az egésztől, csak az internetet böngésztem - ahol számtalan jó/felesleges/káros információt találhat az ember lánya. Olcsóbb egy 3-4.000 forintos kötetnél, és sokkal bővebb tájékoztatást nyerhetünk belőle. Viszont ki tud ellenállni, hogy a témának megfelelő, színes (szagos) könyvecskék ne virítsanak a külön erre a célra fenntartott polcon?

Ha eddig bementem egy könyvesboltba, akkor általában a szórakoztató, romantikus irodalomnál álltam meg, az ismeretterjesztő, életmód részleget mindig kihagytam (amik inkább vonzottak: a művészeti albumok, de azok olyan drágák, hogy nem engedhettem meg magamnak).

Végre valahára célirányosan mehettem most a szülés-gyereknevelés asztalkához. Gyönyörű szép babanaplókat árultak, volt rózsaszín a lányoknak, világoskék a fiúknak. Meglátva ezeket eldöntöttem, hogy valamiféle várandós naplót szeretnék, olyat, ahol apró részletekben - hetekre, napokra felosztják a terhességet, amelybe én is beírhatom a jegyzeteimet. Volt is egy, melynek imádnivaló volt a borítója, de semmi új információt nem tartalmazott, naplónak meg itt van ez a blog (éppen emiatt indítottam). Azt félretéve is számos a terhességgel foglalkozó kötet volt, ki is néztem vagy négyet, amiből a két legolcsóbbat vettem meg:

• Marguerite Smolen: Amit minden kismamának tudnia kell a terhességről (800 forintot bőven megért!)
• Terhesség napról napra (A Kismama terheskönyve és e között vacilláltam, végül ezt vettem meg, míg a másikat a barátnőm lehappolta a Rukkolán nekemTrábert Ivett könyvével egyetemben - amiből legalább 5 példány volt fenn az oldalon, így nagyon tartok attól, hogy nem lesz olyan jó, mint remélem...)

Fogalmam sincs, hogy melyiket kellett volna igazán választanom, ha van valami, amit Ti szerettek, szívesen fogadom (úgyis veszek még, ahogy magamat ismerem)!

Az egyik könyvben a kerülendő ételek között külön kiemelté a hotdogot, amivel csak az a baj, hogy a múlt héten rákattantam, és most is virsli van itthon ebédre. Anyummal megállapítottuk, hogy biztos azért, mert hizlal, mert más kivetnivalót még nem találtam (a neten persze erről nem írnak). Azóta is foglalkoztat, miért nem lehet hotdogot enni egy kismamának?! 

6. hét 3 nap, 45. nap.

A terhesség tünetei:

• érzékeny, fájdalmas mellek (ha véletlenül nem hiszem el, hogy kisbabát várok, titokban a melleimet szoktam fogdosni - ha fáj, akkor van terhességi tünet, és akkor nincs méhen kívüli terhesség <ami már egyébként is kizárva>)
• hányinger (még nem hánytam, és nem minden nap jelentkezik, ha mégis, akkor is a legváratlanabb időpontokban - valami miatt a fogmosás előtti percekben gyakoribb)
• állandó jellegű folyás (fehér, néha sárgás, nagyon unom, mert így betétet kell használnom, amitől ugye viszketek)
• nem tudom, hogy ez a terhességnek a jele, de a jobb medencecsontom fáj(néha már a bal is), ahol egyébként is szúr a hasam
• Hasfájás (főleg ha megyek, jobb oldalt a medencecsontom környékén - mint mikor kifullad az ember, de most nem is kell hozzá sietnem, szaladnom, sokat sétálnom) 
• nő a hasam(?), (Mr. Férfi szerint még nem, alapból ekkora volt mindig is, apum szerint megváltozott a formája).

Az ősz jó dolgokkal kezdődött

Tegnap tartottam meg az anyósoméknak a születésnapom. Mivel mostanság "fekvőbetegnek" tituláltak (egyébként sem én sem a baba nem beteg, de jobb a semmit tevés, mint a pecsételés...), itthon semmit se takarítottam, ami a lakásunkon igencsak meglátszott. Anyum felajánlotta, hogy ugyan ő dolgozik,  de nyugodtan átmehetünk hozzá, apum  meg jött segíteni takarítani (amin Mr. Férfivel igencsak veszekedtünk, mert hétvégén ő is ki tudott volna takarítani... Viszont amíg apum a sütőt sikálta, ő csak a telefonját nyomogatta...).

Délután ajándékokkal - rágcsákkal, italokkal felszerelkezve átvonultunk anyumhoz, ahol a kapuban összefutott a két család. Először a felköszöntések voltak hátra, névnap-születésnap, ajándékok hada (nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én a táskámat nem szívesen dobom le a földre - ennek ellenére mindig ott van -, mert 1) piszkos lesz, 2) a babona szerint kifolyik belőle a pénz. Erre Channáh nagyon is emlékezett, így a lehető legpraktikusabb ajándékkal leptek meg: egy nagyon szép táskaakasztóval.)

Itt volt az ideje a mi nagy bejelentésünknek. Én úgy gondoltam, hogy ezt Mr. Férfinek kellene megtennie, mivel az ő szüleiről van szó, de ő rám hárította a feladatot, én megpróbáltam Channáhra, de végül anyum lett a szószóló.

A hírrel örömet okoztunk mindenkinek, és vissza-visszatérő téma lett a Printyő. :) Mr. Férfi, illetve a nagypapák, Channáh unhatta, én viszont a világ legboldogabb emberének éreztem magam.

A látogatás után elmentünk az Ikeába. Azt vettem észre, hogy szinte kivétel nélkül minden nő állapotos volt, vagy kisgyermekes anyuka. Ennyi csecsemőt csak a bölcsikben láttam! Persze, rajtam még semmit se  lehet látni (jobban mondva a hasam nagy, de az a zsírpárnától, nem pedig Printyő miatt), de jól esett, hogy én is ebbe a csoportba tartozhatok :)

Lámpaizzót, szekrényt szerettem volna, meg örültem volna egy állótükörnek is. Nem meglepő, hogy egyiket sem kaptam, helyette olyan kis apróságokat vettem, mint fürdőrózsa, váza, fogas.

Nézegettük a gyerekdolgokat, mint a sarokvédőket, a kiságyakat, amikkel nekem személy szerint az volt a bajom hogy csak két méretre lehet állítani a magasságát. Mert egy egyensúly-problémás anyukának nem olyan könnyű lehajolni, majd a babával felegyenesedni. Ne mondjátok, hogy majd megoldom, mert éppen ennek az eredményessége miatt szeretnék olyat, ami úgy alakítható, ahogy én akarom.

Mr. Férfi pedig svéd dolgokért jött, így hamarabb kimentünk az üzletből, mint a szüleim. Sok finomságot vettünk, amíg anyumék is találtak valamit Printyőnek: a képen látható összecsukható pelenkázóasztalt. Azért választották, mert könnyű, tisztítható és befér az autó csomagtartójába, így mindenhová vihetjük magunkkal. Gondolták a leendő nagyszülők - de a valóságban az Audi csomagtartója kicsinek bizonyult hozzá, így a lábunk előtt vittük haza a hátsó ülésnél.

Szóval van most már 3 éves kortól való játékunk, fapapucsunk, gyapjú plédünk (amit nem feltétlenül fogunk odaadni a picinek), pelenkázónk, babakocsink (bár a tartozékok szerintem hiányoznak, mint a 0 hós babának való háromszög, a esővédő, a napernyő - hiába több mint 20 éves, és már 3 gyereket kiszolgált). Mindez úgy, hogy még csak

6 hetes 2 napos terhes vagyok! (Persze, ez majd szerdán az ultrahangnál kiderül, amikor megkapom a kiskönyvemet is)