Bejelentkezés

- Szeretnék időpontot kérni a hétre?

- Szabad időpontunk van a mai nap 19:00 órától, kedden és csütörtökön.

- A mai jó lenne.

- Bocsánat, 19:30-tól.

- Az még jobb! Megbeszélem a párommal, hogy a mai nap is jó-e neki és mindjárt jelentkezem ismételten.

...

- Akkor szeretnék a mai napra bejelentkezni.

- Sajnálom, betelt, az imént  lefoglalták.

- Tessék? Komolyan?

- Nem, csak vicceltem! Akkor várjuk Önöket a mai nap!

Vaklárma

A mai nap félig meddig dolgozással telt, de azért hagytam magamnak néhány perc pihenést, amikor a hasamat simogattam. 

Egy helyen viszont meglepődve állt meg a kezem, mert valamit éreztem. Kicsit még jobban megnyomtam, és akkor erőteljesebben éreztem. Olyan érzés volt, mintha bentről rugdosnának, vagy mintha egy szív verne. 

Talán Printyő az? Ez lenne az első érzés, amikor érezhettem a bennem növekvő kis lényt? Gyorsan szaladtam anyumhoz s Mr. Férfihez, hogy hátha ők is érzik és megállapítják, hogy ez valóban a pici, de mire leértem hozzájuk én magam sem éreztem már semmit se. 

Azóta is hiába simogatom, semmi, vagyis...

Egy helyen megint hasonló érzés, bár nem olyan, mint korábban. Ekkor ott volt mellettem Mr. Férfi, megmutattam neki, de a nagy öröm helyett rávilágított a valóságra:

nem a babát éreztem az előbb se, csak egy ütőeret, mely erőteljesebben vert.

1. megvan: babakocsi

Eljött a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy a képen lévő babakocsit megvesszük. Szóval lehet, hogy korai, de úgy voltam vele, hogy a legfontosabb egy kisbaba életében a babakocsi, főleg, ha olyan anyja van, mint amilyen én vagyok

Tőlünk nem messze található a  Baby + Outlet, ahová szerdán este anyummal elmentünk. Valahogy egyikünknek sem volt kérdéses, hogy a babakocsikat kell célba vennünk - igaz, nézelődtem volna még, kíváncsi voltam nagyon sok mindenre, de anyum minden mást korainak tart. Valószínűleg neki van igaza, hiszen ő már felnevelt egy gyereket.

Gyönyörű babakocsik voltak, szebbnél szebb, de még leértékelve is 100 körül volt az átlag, ami nekem tetszett volna. Még a Brendonban megmutatták a Hauck Viper Trio Setet, ami mindannyiunknak tetszett, így  itt is rögvest ezt kerestük. Volt piros színben, 10.000 forinttal leértékelve, mert a mózeskosár teteje hiányzott. Én még abba is belementem volna, úgy voltam vele, hogy azt akár egy pelenkával is helyettesíthetem, de anyum azt tanácsolta, hogy anélkül ne vegyük meg, mert az fontos része. Az eladó erre mutatta a képen láthatót, a már miénket, amihez viszont nem volt semmilyen tartozék. Csak a babakocsi, mert kiállítási darab volt és megkarcolódott. 9.000-rel volt leárazva, így került 28.000 forintba. Volt egy Hauck babahordozó, aminek az anyagán felszaladt egy szál, ezért 9.000-ért árulták. Tökéletesen passzolt a kocsihoz, fent még láthatjátok, hogy színben is. Körülbelül ennyiért volt még külön mózeskosár is.  Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy ennek a színe kissé lányosabb, mint a pirosé, és mivel tavaszi baba lesz, az ülést meg szinte vízszintesen le lehet hajtani, nem veszünk mózeskosarat (a legnagyobb érv ellene a színe volt, nem passzolt a babakocsihoz), csak a kocsit és a hordozót visszük haza. Kértem még hozzá esővédőt, azt is kaptam, majd' 3000-ért.

Mivel Mr. Férfi nem volt ott, pénz se volt nálam, különben sem akartam nélküle elhozni, hiszen nem egy hirtelen döntésről van szó, hanem olyanról, ami évekig kiszolgálja majd a gyerekünket, elrakattam, és pénteken mentünk vissza érte. 

Mr. Férfi is olyan, mint én. Már most bevásárolna a picinek :) Ő fürdető kádakat nézett. Bár ezt nem értem, mert otthon van egy kis kádunk, amit ugyan most minden fajta cucc tárolására használunk, de ha azt kifertőtlenítjük, a babának tökéletes lesz. Jó, én is szeretnék egy kis dézsát venni, mert olyan kis cukinak néz ki:

Természetesen most is csak nézelődtünk, még nem vettünk mást :)

Terhességi hormonok kontra

Ha valaki azt mondja nekem, hogy terhesség alatt nem változik meg az érzelmi világunk, nem leszünk hisztisek, nem kapjuk fel a vizet mindenen, nem a párunkon töltjük ki indulataink, nem esünk soha pánikba, az még sosem volt állapotos.

Még szeptemberben Mr. Férfi azt mondta, hogy nem szoktam hisztis picsa lenni.A mostani hetekben gyorsan megváltozott erről a véleménye. 

Szenilis lettem: elfelejtem az időpontokat, megbeszéléseket, nem találom az 5 perccel korábban lerakott kulcscsomómat, vagy induláskor a kiskönyvemet.

Hétfőn reggel mentem volna vérvételre, de el  kellett halasztanom, mert ahogy fent említettem, nem találtam meg a kiskönyvemet. Már anyum a ház előtt állt, de én még mindig kétségbeesve kerestem. Anélkül nem indulhattam el, mert benne volt a beutalóm. Zokogva hívtam Mr. Férfit, hogy hol lehet, hová tette el (sehová, mert én raktam el), hol látta. Természetesen nem tudta hol van, így lecsaptam a telefont. Sikítottam, szinte a hajamat téptem, de nemhogy eszembe jutott volna, még üresebb lett az agyam. Hívtam anyum és egy semmiség felnagyításával elnézést kértem, és mondtam, hogy aznap nem tudok elmenni vele a kórházba. 

Mindenben hibát látok: s főleg Mr. Férfi viselkedésében. Imádom a gyermekem apját, de amit eddig elnéztem neki, nem éreztem gondnak, most azt felnagyítom, és mindenért őt hibáztatom. Példa erre a fenti pánikrohamom. Vagy ami eddig számomra is természetes volt, az most már egyáltalán nem. Eddig olyan büszke voltam, hogy van egy erős pasim. De amikor a lépcsőn nem tudja egyedül felhozni a ruháinkat, kajánkat, és mivel nem akartam, hogy a rendmániás anyum is feljöjjön a kupis lakásunkba, és inkább segítek neki, hogy ne panaszkodjon, amit igencsak jól tud és meghúzom a hasam, akkor elönt a pulykaméreg. Ilyenkor persze mindent felemlegetek...

Ilyenkor ha fáj a feje, nem azt mondom neki, hogy te szegény, itt egy gyógyszer, hanem, hogy ha sétálnál, ha hétvégén nem a gép előtt ülnél, hanem mondjuk segítenél a kertben, játszanál a kutyákkal, akkor nem lenne elnyomva annyira a nyakcsigolyád, több vér jutna az agyadba és nem fájna annyit a fejed.

Ha valamiről igazán nincs véleménye, mert rám bízza a döntést, akkor is kiakadok, mert azt hinném, hogy ez a mi életünk és nem csak az enyém, amihez ő igazodik. Nem látom a jövőt, és ő nem segít semmilyen jövőkép kialakításában. Bár nem tudom, hogy ez mennyire is az ő "feladata"...

Azt sem érzem, hogy a baba  számára is ugyanolyan fontos lenne... Persze, másképp éli meg ezt a kilenc hónapot, mint én - tudom én...

A csípőm nem viseli valami jól a relaxin hormont. Sehol se találok ezzel kapcsolatban információt, így úgy képzelem egyes-egyedül vagyok olyan kismama, aki lerokkan már az első időszakban a szülést segítő hormontól. Néha jobb, néha rosszabb, de sosem jó. Mindig fáj, csak valamikor alig, máskor pedig annyira, hogy lépni sem bírok. Ha fekszem, ha ülök, ha megyek fáj, hasogat, bele-beleszúr, de annyira, hogy ilyenkor még a konyhába sem bírok kimenni kapaszkodás nélkül...

Valamelyik reggel már írva hívtam fel a családom, hogy ez a terhesség nem is olyan jó dolog, mint ahogy reméltem, és nem nekem találták ki. Erre nagyim megjegyezte, hogy ebbe akkor kellett volna belegondolnom, amikor belefogtunk. De erről a fájdalomról senki sem beszélt!

Egy kismama legyen szép és divatos!

Még mielőtt bármit is mondanék, újra és újra fel kell hívnom a figyelmeteket, hogy túlérzékeny vagyok, mindent magamra veszek és mindenen sírni kezdek.

Ilyen eset volt a tegnapi, illetve szerdai incidensnek sem nevezhető érzelmi csapás. 

A szakmámban nem én vagyok a legjobb. Sosem törekedtem az lenni, megbízhatónak, jó munkaerőnek tartom magam, és úgy vettem észre, hogy eddig sikeresen elértem ezt is. Kaptam egy plusz grafikai munkát, szinte az előléptetéssel egyenlő. Élveztem, megcsináltam. Az illetékesnek megmutattam, aki rábólintott, semmilyen változtatást nem kért, pedig többször rákérdeztem. Végül egy napilapban megjelent... 

Nem kellett volna...

A cégünk tulaja - aki nap mint nap olvassa a kimenő és a bejövő leveleinket - nem vette észre, vagy nem foglalkozott akkor vele. Pedig akkor bőven lett volna ideje elmondani, hogy nem tetszik neki, csináljak egy teljesen újat, vagy egyáltalán ne, mert tehetségtelen vagyok hozzá, nincs ízlésem, és inkább várjam meg azt a kollégát, akinek ez a feladata. Már akkor szarul esett volna, de ha nekem mondja, akkor egy fokkal jobban éreztem volna magam, mert legalább annyival megtisztelt volna, hogy elmondja nekem az őszinte véleményét.

Ehelyett megjelenés után jegyezte meg a grafikusnak, hogy nem örül annak a megjelenésnek, mert szar lett. És persze őt cseszi le, nem engem. Rendben, nem a feladatköröm volt, de mivel minden ilyen tevékenységemre azt mondják, hogy semmitmondó, nem figyelemfelkeltő, akkor úgy gondolom, hogy se ízlésem, se fantáziám - amire azért réges-rég olyan büszke voltam...

Ezt erősítette meg bennem a szerdai ultrahang után dokiné is, aki megjegyezte, hogy kismamaként jobban kellene adnom magamra. 

Gyorsan végigmértem, hogyan nézek ki: a hajam szoros kontyban (szeretem így, mert így nem tűnik fel senkinek, hogy semmilyen normális frizurát nem tudok készíteni magamnak - előre sajnálom Printyőkét emiatt), a csatom lila, mint a vadonatúj padlizsánszínű pulóverem, hozzá az egyetlen kényelmes kismamanadrágom, hozzá a 20.000 forintos lovaglócsizmám (amit sikeresen fél év alatt széttapostam, de még mindig jól mutat és kényelmes is hozzá. A kabátom is illett a lila felsőmhöz, mely divatosan, vagy nem, de derék alatt kilógott belőle. Ami talán hiányozhatott az a smink és a körmöm festése (meg a törések rendbe tétele).

Szóval szarul néztem ki...Persze utána már próbált szépíteni a dolgon, fodrásszal, masszázzsal, de a lelkem már nem tudott igazán újra kivirágozni. Jó, bevallom, ez inkább tegnap jött elő, mert akkor csak azzal voltam elfoglalva, hogy kislányom lesz.

A telefonbetyár

Nita meglátogatott, és mivel az áprilisi kismamák 89%-a fiút vár, így megnéztük, milyen fiúnevek elfogadottak Magyarországon (Lüszien, Odiszeusz, Gandalf...). Közben megszólalt a mobilom.

- Igen - veszem fel, és a következő párbeszéd lett a vége:

- Szia Baby!

- Szia! - nem ismertem meg, azt hittem elsőként, hogy valamelyik családtagom szórakozik velem.

- Hogy vagy? - közben hallom, hogy a háttérben röhögnek és hangimitálásokkal utánozzák a szexet, szóval nem a családom, de valaki most már biztosan szórakozik velem, így inkább adtam alá a lovat:

- Alig hallak?

- Csak szórakoznak a munkatársaim…

- Akkor most én is szórakozom veletek, jó?

- Jó. Mit csinálsz?

- Éppen a gyerkőcnek keresgélek neveket.

- Tessék? - megdöbbent, hihi.

- Éppen a gyerkőcnek keresgélek neveket - ismételtem meg magamban kuncogva.

- Ööö… Akkor hol találkozunk?

- Hát velem most sehol se. De szerintem rossz számot hívtál - itt volt az ideje rávilágítani a tényre.

- Nem hívtam rosszat... Akkor most elköszönök.

- Oké. Szia! J

- Én is szeretlek!  Szia!!

Nem tudtam megállni, a végén Nitával sírva röhögtünk.

A zuhanó ksmama

Szerintem már erről is írtam, de mivel újra és újra felmerül, így "kénytelen" vagyok, most is említést tenni róla.

Tegnap éppen maryonnal telefonáltam (felvett a családi csomagjába, és így órákat tudunk beszélni ingyen - hozzá kell tennem, egyre jobban örülök, hogy egyszerre várunk babát, mert most már ő is átérzi mindazt, amit mesélek neki / jobb esetben hallgatom), Mr. Férfi hazaért, de ajtólánccal zártam be az ajtót, amit ugye csak belülről lehet kinyitni. A telefont nem tettem le, éppen intim kérdéseket tárgyaltunk meg, viszont az ajtót sem tudtam kinyitni a lánc levétele után, mert szempillantás alatt megjelent Régi, aki arra várt, mikor slisszolhat ki a lábunk alatt. Gyorsan lehajoltam érte, felkaptam, de ahogy felegyenesedtem, a zokniban megcsúsztam a parkettán, és zuhantam hátra felé - egyik kezemben a drága telefonom, a másikban pedig a lánykám.

Valahogy kitárt karokkal, előregörnyedve a konyhaajtóba megkapaszkodtam, de így is zakatolt a szívem, kapkodtam a levegőt az ijedtségtől. Az esés nem zavar, már régen hozzászoktam, de így Printyővel nem szívesen vágódnék se hasra, se hátra.

Ezért megnyugtatásképen kutakodtam a neten, míg a következőket találtam:

1) Mit tegyen a kismama, ha elesik?

Ha megtörténik a baj, akkor a legfontosabb, hogy ne essenek pánikba, pihenjenek le és figyeljék, hogy nem történik-e valamilyen változás a magzatmozgásban. Ha a baba nem mozog, vagy nem olyan gyakran és intenzíven, mint előtte, akkor feltétlenül keressék fel az orvost. Ugyanez a teendő abban az esetben is, ha az elesést követően a magzatvíz szivárogni kezd, vagy vérzés jelentkezik.

Szülők Lapja

2) Elestem és picit megütöttem a hasam

A magzatot körülveszi a magzatvíz, a méh és előlről még az erős hasizom is védelmet nyújt, ezért a kisebb fizikai behatásokkal szemben elég jól védett helyen van. A terhessége alatt minden nő ösztönösen óvatosabb, de ezzel együtt sem kerülhetőek el a kisebb-nagyobb fizikai behatások, de ezek az esetek többségében nem ártanak a babának.

bertengo

Aggodalom: hasfájás

Már többször olvashattátok a blogon, hogy világéletemben a hasfájással küszködtem, és a terhesség elején is görcsölgettem, a szúrásról meg nem is beszélek, mert ugye az jó dolog, hiszen nő a méh.

A terhesség legnagyobb hátránya a számomra nem az első trimeszteri hányás (nem volt), nem a kétszeresre nőtt mellek (érzékenyek, de méretükben alig lehet bármi változást tapasztalni), nem a visszér (remélem, később sem lesz), nem a kívánósság (nem vagyok jobban kívánós, mint a terhesség előtt), hanem, hogy állandóan (na jó eddig csak kétszer - egy hónap alatt...) megfázok, napi szinten fáj a fejem (gyógyszerre semmi pénzért nem beszélhetnek rá) és a székrekedés (ami nem azt jelenti, hogy egy-két naponta ne sikerülne székletet produkálni, bár ilyenkor úgy érzem magam, mint egy kecske).

Az utolsónak tituláltam be az elmúlt eseményeket:

Szombaton barátoknál voltunk, ahol már éreztem, hogy a hasam görcsölget, ha előre hajolok. Természetesen annak vettem, hogy régen voltam vécén, és zabálok, mint állat (mostanság állandóan éhes vagyok).Nem foglalkoztam vele addig, amíg hazafelé a hideg kocsiban rám nem jött az azonnali pisilés. Az út nem volt több 5 percnél, de úgy éreztem, mindjárt végem. Otthon az első utam a vécébe vezetett, ahol viszont csak pisilni (fontos, szóval bocsánat a részletek miatt) tudtam. Felállva viszont olyan rosszullét jött rám, hogy azt hittem ott esek össze. Elöntött a hőség, hányingerem lett, nem kaptam levegőt, a hasam meg még jobban belecsikart, sőt a gyomrom is égni kezdett. A többi tünet lassan alábbhagyott, de a csikarás még másnap reggel is megvolt, amíg el nem mentem ismételten vécére.

Azt hittem, hogy ezzel a kellemetlen érzés alábbhagy, pedig csak megváltozott a fájdalom kimenete. Monoton, alhasi fájdalommá vált, és azóta is megvan. Néha csökken, néha erősebben belenyilall.S aggódom, hogy Printyővel van valami.

Mert persze állandóan azt kérdezik tőlem, hogy vagytok? A baba hogy van? Én meg csak annyit tudok rá válaszolni, hogy remélem, jól, mert fogalmam sincs  valójában. Viszont ha valami baja is lenne, meghalnék.

Egy szóval: aggódom, de nagyon. Azon gondolkodom, hogy a jövő héten aktuális UH-t egy héttel előbbre hozom, és akkor most szerdán elmegyek dokihoz rákérdezni a hasfájásra is, és megkérni, hogy mutassa meg az én életem virágát, mert hiába van bennem, még legalább 3 hét, míg érezhetem, és látni meg egyáltalán nem láthatom, csak azokon a pillanatokon, amikor a nődokim rajtam tologatja az UH fejet.

Vagy hazafelé veszek egy szívhang figyelőt. Hátha az megnyugtat...