Már többször olvashattátok a blogon, hogy világéletemben a hasfájással küszködtem, és a terhesség elején is görcsölgettem, a szúrásról meg nem is beszélek, mert ugye az jó dolog, hiszen nő a méh.
A terhesség legnagyobb hátránya a számomra nem az első trimeszteri hányás (nem volt), nem a kétszeresre nőtt mellek (érzékenyek, de méretükben alig lehet bármi változást tapasztalni), nem a visszér (remélem, később sem lesz), nem a kívánósság (nem vagyok jobban kívánós, mint a terhesség előtt), hanem, hogy állandóan (na jó eddig csak kétszer - egy hónap alatt...) megfázok, napi szinten fáj a fejem (gyógyszerre semmi pénzért nem beszélhetnek rá) és a székrekedés (ami nem azt jelenti, hogy egy-két naponta ne sikerülne székletet produkálni, bár ilyenkor úgy érzem magam, mint egy kecske).
Az utolsónak tituláltam be az elmúlt eseményeket:
Szombaton barátoknál voltunk, ahol már éreztem, hogy a hasam görcsölget, ha előre hajolok. Természetesen annak vettem, hogy régen voltam vécén, és zabálok, mint állat (mostanság állandóan éhes vagyok).Nem foglalkoztam vele addig, amíg hazafelé a hideg kocsiban rám nem jött az azonnali pisilés. Az út nem volt több 5 percnél, de úgy éreztem, mindjárt végem. Otthon az első utam a vécébe vezetett, ahol viszont csak pisilni (fontos, szóval bocsánat a részletek miatt) tudtam. Felállva viszont olyan rosszullét jött rám, hogy azt hittem ott esek össze. Elöntött a hőség, hányingerem lett, nem kaptam levegőt, a hasam meg még jobban belecsikart, sőt a gyomrom is égni kezdett. A többi tünet lassan alábbhagyott, de a csikarás még másnap reggel is megvolt, amíg el nem mentem ismételten vécére.
Azt hittem, hogy ezzel a kellemetlen érzés alábbhagy, pedig csak megváltozott a fájdalom kimenete. Monoton, alhasi fájdalommá vált, és azóta is megvan. Néha csökken, néha erősebben belenyilall.S aggódom, hogy Printyővel van valami.
Mert persze állandóan azt kérdezik tőlem, hogy vagytok? A baba hogy van? Én meg csak annyit tudok rá válaszolni, hogy remélem, jól, mert fogalmam sincs valójában. Viszont ha valami baja is lenne, meghalnék.
Egy szóval: aggódom, de nagyon. Azon gondolkodom, hogy a jövő héten aktuális UH-t egy héttel előbbre hozom, és akkor most szerdán elmegyek dokihoz rákérdezni a hasfájásra is, és megkérni, hogy mutassa meg az én életem virágát, mert hiába van bennem, még legalább 3 hét, míg érezhetem, és látni meg egyáltalán nem láthatom, csak azokon a pillanatokon, amikor a nődokim rajtam tologatja az UH fejet.
Vagy hazafelé veszek egy szívhang figyelőt. Hátha az megnyugtat...
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése