Visszatekintés: 2012

Ha jól belegondolok, éppen most ünnepelhetné a blog az első születésnapját. Eszerint  két alkalom is adott, hogy visszatekintsünk az elmúlt egy évre, hiszen ma Szilveszter napján elbúcsúztatjuk a 2012-es esztendőt is. 

Sok-sok minden történt az elmúlt 12 hónapban:

1.) nagy reményekkel indítottam az évet: hátha már kisbabával lépek át az Új évbe.

2.) Nem, menstruációval kezdtem a januárt.

3.) Ciklusnapokat számolgattam, és ebből jöttem rá, valami nem stimmel.

4.) Babás könyveket olvastam, amik azt bizonyították, nem vagyok egyedül a hülyeségemmel.

5.) Moziba jártam, hol jobb, hol rosszabb filmeket néztünk meg Mr. Férfivel.

6.) Néhány ovulációs teszt után megszámlálhatatlan negatív terhességi tesztet láttam.

7.) Néha panaszkodásba torkollott a blog hangulata.

8.) Voltak pikánsabb, viccesebb, meghatóbb, szomorúbb írások is. :)

9.) Utaztam is. Hol egyedül, hol Mr. Férfivel.

10.) Végre kiderült: nincs peteérésem. Jöhet először a Norculot Clostilbegyt, majd marad magában a Clostyl.

11.) Blogváltás tervezés - helyett most két elérhetőség. Nem a legjobb megoldás...

12.) Zenét is hallgattam. Sőt, koncertre is mentünk Mr. Férfivel.

13.) Esküvőkre voltunk hivatalosak - egy időpont miatt csak az egyikre jutottunk el.

14.) Sok-sok veszekedés (volt, van és lesz is, míg csak együtt élünk)

15.) Megéltem az első pozitív tesztet.

16.) Vérzés, kórház és fájdalmas, örök nyomott hagyó búcsú egy "abortív petétől".

17.) Végső búcsút kellett még vennem az én édes lánykámtól, az örökbefogadottól, összeszoktatnom a Régit és a Kicsit - már kezdtük feladni, de az év végére sikerült. :)

18.) Ismét lóra ültem, ismét hamar abbahagytam - rendben, most örömmel felhagytam vele. :)
19.) Castleville-zem, bár eddig csak két ismerősöm van. Nem sok, nem is lesz több, mert mire megtaláltam, addigra mindenki abbahagyta. :)
20.) Esküvőről álmodoztam - helyette levágatták a hajam.
21.) És elérkezett a nagy nap: POZITÍVET TESZTELTEM, s azóta várandós kismama vagyok. :))))
22.) Tökéletesen viselem a terhességet. Kis émelygéssel megúsztam. A hasfájást és a combtő fájdalmat nem számítva...
23.) Idegeim pattanásig feszültek.
24.) Riadalom, de szerencsére Zsebi Baba erősen kapaszkodik. :)
25.) 5 hónaposan költözés egy kisebb, olcsóbb, de reményeink szerint jobb lakásba.
26.) Babaholmi vásárlás: pelenkázó, babakocsi...
27.) Kislány, azaz kisfiú...
28.) Ismerkedés a védőnővel (még nem járt nálunk, majd januárban).
29.) Végre megvan a végső (?) név is Zsebi Babának.
30.) Boldog és békés karácsony (nálunk ez ritkaság, mindig karácsonykor veszik össze a család)

+1.) 23. hetet betöltve lépek át 2013. esztendőbe!

Mellbevágó kérdések

"Az előtej akár már a terhesség első jelei között megjelenhet, van, aki már a 6.-7. terhességi héten találkozik vele. Nem kell tőle megijedni, teljesen normális jelenségről van szó, a hormonális változások okozzák. Az anyukák többségének a 2. harmad végén, illetve a 3. harmad során jelentkezik először. Néhány csepp tejről van csak szó általában, de nem ritka a nagyobb mennyiség sem. Gyakori, hogy csak a szülés előtti napokban jelennek meg az első cseppek (de ebből nem lehet következtetni a szülés várható időpontjára)."
Vida Ági: Kismamablog

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan is kell kinéznie. A családban senkinek nem volt, legalábbis senki nem emlékszik rá, hogy lett volna. Nekem pár napja - a 2. trimeszter közepén - tűnt fel valami a bimbómon.

Nem tudom, hogy valóban előtejről beszélhetek-e, mert egy cseppnél sem volt több, sőt még annak sem mondhatnám. Reggel felébredve fehér száraz valamit találtam a bimbóm közepén. Majd következő nap reggelén ugyanolyan fehér valami száradt rá a mellemre. Azóta semmi.

A héten sikeresen megütődött a mellem. Aznap alapból érzékenyebb volt, így nem esett valami jól. a hozzávágott teli zacskó. Egész nap sajgott, de még másnap reggel is éreztem. Ez mennyire baj? Veszélyes, ha egy kicsit megütődik?  

Szerdán megyek megint nődokihoz, akkor egy kicsit több adattal szolgálhatok Zsebi Babáról is. :)

Telefonbetyár 2. felvonás

A karácsonyi buli előtti (vagy egy máskori, de nem olyan régi) készülődés során csörög a mobilom, Mr. Férfi hozza utánam a fürdőbe. Ismeretlen számról hívtak. A következő párbeszéd zajlott le:

Én: Igen, tessék?

Nő: Halló?

Én: igen, tessék?

Nő (nagyon hasonlított a hangja a barátnőmére): Halló? Kivel beszélek?

Én: Nirut?(hitem szerint a barátnőm keresett, és csak rossz volt a vonal)

A vonal megszakad.

Kíváncsian néztem meg a telefonszámot. 57-es körzetszám, valahol a Nyírségből kereshettek. Mivel a telefonszámot legalább 10 éve használom, így nem is feltételezem, hogy előttem másnak volt kiadva.

Eltelt jó pár nap /talán hét is.

Kirakózom, mikor Mr. Férfi ismételten hozza a csörgő telefonom. Ugyanaz a körzetszám.

Én: Igen, tessék? (mindig így veszem fel. A saját számomnál nem szoktam bemutatkozni, egyéb esetben mindig)

A Nő: Halló? Kivel beszélek?

Én: Miben segíthetek?

A Nő: Nirut te vagy az? (tegező viszony?!)

Én: Nem vagyok Nirut. Szabad kérdeznem, kit keres?

A vonal megszakad.

A legfurább kérdések jutottak az eszembe. Honnan van meg a számom? Miért akarja annyira megtudni a nevem?

Ha legközelebb hív, annyit fogok neki mondani, hogy ha ő bemutatkozik, én is be fogok.

Költözködés N. 1

A költözködés (de a takarítás sem) nem éppen egy m. kismamának való. Az elején még minden rendben, teli vagyok energiával, pakolok, még emelgetek is. Irányítom a férfiakat mit hová tegyenek. Létrára állok, port törlök, szekrényeket, ajtókat pucolok. Kb. az egész megy úgy 5 órán keresztül...
Aztán egyre nehezebben állok fel a gugolásból, a csípőm és a térdem nyikorog, az egyensúlyom pedig elbújt valahová jó messze.
És a pakolászás még javában tart...

Elmúlt napok eseményei

A mostani poszt inkább hasonlít egy gyors összefoglalóra, mint érdemleges elmélkedésre

.

Először is szerdán ott volt a mi céges bulink. Muszájnak éreztem, hogy elmenjek, mert 1) ha Mr. Férfi elment, én is elmegyek, 2) mivel tavasszal elmegyek gyesre, így nagy valószínűséggel ez volt az utolsó karácsonyi parti, ahová elmehettem. Kedvem a béka feneke alatt, alaphangulatom még lejjebb. Mivel a hétvégén Mr. Férfi közölte velem, miért is nem kéri meg a kezem, így fogtam magam, és a derékig érő hajamat a kedvenc fodrászommal levágattattam. Minek növesszem az esküvőmre, ha úgysem lesz? Először úgy éreztem, hogy olyan vagyok ezzel az új frizurával, mint a szívből gyűlölt tanárnőm, akinek rövid, göndör haja még inkább kihangsúlyozta a száz fogú protézisét, aztán egy kis szárítás után inkább Alice-ra hasonlítottam az Alkonyatból. Egy szóval: tetszett, és azóta is tetszik, bár most inkább göndörre szárított, mert úgy bohókásabb.

A buli jól indult, már a taxis jó fej volt és kedveskedő szavakat intézett hozzám. A buliban mindenki gratulált az új frizurámhoz, na meg a babához. Vicces volt, ahogy a fél csapat már rögvest rájött, hogy miért kerekedik a pocakom, a másik fele pedig csak azt hitte, hogy túl sok töltött káposztát ettem. A hangulat jó volt, bár kissé lapos, táncolni táncoltam, de inkább csak azért, hogy felvághassak én is Mr. Férfi előtt, és autóval hazavittek (bár nem csak engem.

Péntekig bírtam ezt az állapotot, amikor írtam Mr. Férfinek egy 3 oldalas levelet, amiben összefoglaltam a sérelmeimet. Egész nap azt a pillanatot vártam, hogy mikor fog jelezni, hogy elolvasta, és bocsánatot kér, megígéri megváltozik, vagy csak annyit mond, hogy ő ilyen, és inkább fejezzük be itt a történetünket. Mivel én semmit se tudok igazán magamban tartani, így muszáj volt most is elmondanom, hogy mit tettem, míg vártam a válaszát. Anyumnak sírtam el, mire azt mondta, hogy jól tettem, mert így legalább tisztáztam a helyzetet, és ha a legrosszabb mellett dönt, akkor sincs semmi baj, majd nagypapám hozzám költözik arra az időre, amíg dolgozom, vagy amíg haza nem megyek a szülői házba.

Este moziba mentünk. Indulás előtt szomorú volt, és arra gondoltam, hogy na most olvasta, csak nem akarja a film előtt megnézni. A Hobbitot néztük meg. Nem tudom, hogy a hangos zajoktól, a film alatt elfogyasztott kólától vagy a popcorntól, de Zsebi Baba meg sem állt a 3 óra alatt. Hol itt, hol ott éreztem, sőt érezte Mr. Férfi. Most először, és kétszer is! Azóta volt még egy alkalom, amikor megütötte az apja kezét is, de a fiúm olyan, mint a mimóza: ha a hasamhoz érnek, ő visszahúzódik.

Mozi után valóban felhozta, hogy miért is szomorú: a testvéréék autóbalesetet szenvedtek. Hála az égnek nem történt igazán személyi sérülés, csak az autó ment tropára, de ez azért az egész családra és még a karácsonyra is rányomta a bélyegét.

Nem akartam felhozni a levelet, de másnap már nem bírtam tovább. Nem olvasta el. Miután felhoztam, elolvasta, de semmit se mondott rá. Igaz, hogy azt írtam neki, hogy azt kezd a levél tartalmával, amit csak akar, bár akaratlanul, de továbbra is bizonytalanságban tart. Persze a nap fénypontjának mi más lett volna, mint az, hogy összefutottunk Miss Szexi Ruhás Táncos Kolléganővel. Látnotok kellett volna Mr. Férfi zavarát, na meg az egész helyzet kellemetlen komikumát!

A karácsony jó volt, úgy igazán nem veszekedett senki sem – kivételesen, mert 24-én mindig családi perpatvar szokott lenni. Sokat pihentünk, barátokhoz mentünk, filmet néztünk, és kajáltunk. Szenteste én nem ittam egy korty alkoholt, de én voltam a legrosszabbul. Természetesen a sok-sok ételtől! Bekeményedett a hasam, fájt és ráadásul hányingerem volt.

Holnap munka és folytatjuk a költözködést. Papám felajánlotta, hogy a télre kölcsönadja az autóját, ne kelljen nagy pocakkal csúszkálnom a jeges járdán.

Remélem, a következő írásom kicsit összeszedettebb lesz, élvezetesebb és érdem teljesebb. Addig is: élvezzétek 2012 utolsó napjait, hogy boldogan lépjetek át az új évbe!

Boldog karácsonyt!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

Viveca, Mr. Férfi és Zsebi Baba

Kisült-e már a kalácsom?

Nirut szerint mániákus depressziós vagyok, Mr. Férfi szerint túl sok az időm agyalni (mondta ezt a tegnap esti veszekedésünk után). Ezért ma kitaláltam, hogy a gondolkodást háttérbe szorítom – persze, hogy nem sikerült, és előveszem a mézeskalács sütemény fűszerkeveréket a szekrényből, amin ráadásul van egy recept leírás is.

Feltűrtem a hajam és előszedtem a hozzávalókat. Rozslisztem nem volt itthon, így maradt a sima búzaliszt. Majd jött egy probléma: hogyan mérjem ki azt az egy dekát a 40 grammos szódabikarbónából, ha fel van már bontva és a nagyja hiányzik (nem az átváltással volt gondom, mielőtt bárkiben is felmerülne, milyen hülye lehetek matekból). Gyorsan hívtam mamát, aki szerint rossz recepttel fogtam neki, adott egy másikat (valóban könnyebb volt elkészíteni).

Igen ám, de mivel költözködés kellős közepén állunk és már a konyhai berendezések nagyja is el lett a hétvégén pakolva, nem sok mindenem volt. Se kimérő eszköz, se gyúrótáblám, se karácsonyi formám. Ehhez még az is hozzájött, hogy bögrés sütin kívül semmi mást nem sütöttem, ami édesség.

Oké, kezdjük ott, hogy letakarítottam a pultot, megszórtam liszttel, majd a robotgéppel összepépesített masszát kiöntöttem. Ragadt, mint a csiriz. A kezemről nem jött le, a pulton darabokban. Channah segítségével haladtam tovább, aki persze jót nevetett, hogy fogok én Zsebi babának sütni-főzni, ha már a legalapvetőbb dolgokat nem tudom (hogyan kell gyúrni?). A rengeteg liszt után végre valamennyire összeállt, de sodrófa hiányában, jöhetett a „klopfolás”, mármint a tenyerem használata. Nagyim érdeklődve visszahívott, és mikor mindezt hallotta, felsóhajtott és jogosan, vagy jogtalanul megkérdezte: „miért a legnehezebb sütivel kezded?” Fogalmam sem volt, hogy ez a legnehezebb (sőt azóta sem hiszem).

Jött a szaggatás. Kis gömböcöket gyúrtam, majd kézzel lapítottam (szép vékonyak lettek!), és egy whiskys pohárral (amit még Skóciából hoztunk) lyukadgattam. Hosszú, időigényes feladat volt, de végre elkészült egy tepsi. Meglepődve láttam, hogy maradt még jócskán a tésztából.

Beraktam, majd hívtam ismét mamát, hogy meddig kell sütni. Mivel nem melegítettem elő a sütőt, így elég 20 perc múlva ránézni. Nem vártam meg a megadott időt, 10 perc után rápillantottam. Vagyis csak szerettem volna: ahogy kinyitottam a tűzhely ajtaját, az egész konyha füstfelhőbe burkolózott. Szuper! Már megint!

Az első tepsit szóval dobhattam ki, mert az alja szénné égett, de a teteje meg nem sült át. Ezek után már félve tettem be a következőt. Még lejjebb vettem a gázt (eddig is szinte takarékon volt), feljebb tettem a sütit és így végre 5 perc alatt a képen láthatóvá sült.

Este jön Mr. Férfi és Channah, majd eldöntik, hogy ehető-e, vagy sem.*

*Ami hiányzik a közepéből, azt már én fogyasztottam el. Megnéztem, hogy a közepe átsült-e.

Balfaszság az egész...

 A hétvégén végre elkezdődött a költözködés. Ez azt jelenti, hogy anyum elköltözik Budapestről, mi meg átmegyünk az ő lakásába. Ő hazaviszi az összes bútorát, mi meg átvisszük hozzá. Egyszerűnek hangzik, mégsem az.

 Már legalább 2-3 hete megbeszéltük, hogy szombaton mivel munkanap van, anyum délig dolgozik, veszünk ki szabit és elkezdjük, majd jutunk ameddig eljutunk és karácsonykor folytatjuk. Természetesen Mr. Férfit* ekkor rendelték ki a cégből külföldre. Meg persze előtte való napra tették a karácsonyi bulijukat…

Miért is fontos ez? Mert egész héten nem volt itthon, semmiben sem számíthattam rá, és amikor számíthattam volna, akkor sem tehettem meg… Pénteken érkezett meg Magyarországra, onnan rögvest a buliba ment. Közben megbeszéltem apummal, hogy mely bútorokat szállítjuk el a lakásból szombaton, így este hozzáfogtam kipakolni.  Este 9-kor hív, hogy unja a bulit és már jönne haza, mert a 200 férfihez kevés a nő, de azért elmegy a többiekkel egy másik helyre is, hátha ott jobb lesz a hangulat. Nem foglalkoztam vele, majd jön, ha úgy érzi jónak. Én 11 felé levetkőztem, lefeküdtem. Alig aludtam el, valami szépet álmodhattam, mert amikor csörgött a mobilom, nem akartam felébredni. Felkelek, felveszem, már rohanok az ajtóhoz, hogy nyitom, amikor közli velem a drágaság, hogy ő még a buliban, de szar a zene és nem érzi jól magát. Mérges és nyugtalan lettem. Nita barátnőm többször mesélte, hogy az egyik barátnőjét a pasija mindig akkor hívta fel, amikor éppen megcsalni készülte. Felhívta, megnyugtatta, a lány többet nem kereste, és nem bukott le – jó hosszú ideig működött náluk.

Úgyis már elültette bennem a bogarat. Amikor elment, kértem, hogy most ne a magyar határnál hívjon, mert messzebb mennek, hanem amikor megérkeznek. Persze, hiába vártam, semmi. Elkísértem anyumat vásárolni, és a nagy nézelődés közepette unatkozva felléptem a telefonom a Facebookra. Mit látok először? Egy baldachinos ágyról képet, amit az én drága szerelmem készített, és hogy üzenetem van. Megnéztem, és mi volt a második mondat, amit olvashattam? „Átadta a baldachinos ágyat a kolleginának.” Nem is tudtam, hogy nem csak férfiak utaztak. Miért fontos ez? Nem tudom, semmiért, de nekem ez olyan információ, amit valami miatt szeretném, ha elmondana. Mert olyan érzésem van, mintha titkolózna előttem. Biztos nem, de nem tehetek róla, mindig is ezt éreztem már az első perctől a kapcsolatunkban. Ne tegyétek fel a kérdést, hogy akkor miért vállaltam tőle gyereket!

Végre elaludtam, de csak rémálmaim voltak. 2 órával később verejtékezve riadtam fel. Még az álom hatása alatt voltam és féltem. Felhívom, hogy merre van. Még a buliban, de ha akarom, indul már haza… Mérgemben megjegyeztem, hogy tudja, hogy reggel költözködés van. Erre kiakadt, hogy neki pihennie kell. Természetesen ezen még jobban felhúztam magam, szóval felkeltem és folytattam a pakolást.

Fél 4-re ért haza, és még volt arca megkérdezni, hogy miért nem alszom! És még lefekvéskor másnak írt üzenetet, Annyira de annyira utálom! Ott fekszik mellettem, hátat fordít és másoknak ír. Nem egyszer, nem kétszer… A hét elején is ezért pukkadtam be, mert ilyenkor még hozzám se ér, nem simogat, csak fekszik mellettem és belebújik a telefonjába. Hol vagyok én?

Reggel mivel rosszul van, felkelt már korán – még legalább egy órát én szerettem volna aludni. És amíg én folytatom a pakolást, ő húzza délig a lóbőrt, mert másnapos. Sikítani tudtam volna, neki menni. Ebédre pizzát rendeltünk, mert nem főztem semmit se (nem mintha szoktam volna). Persze közben a telefonján ír valakinek. Odamásztam hozzá, mire bezárta. Abban a pillanatban elvettem tőle, hogy megnézzem. Előtte azért rákérdeztem, hogy mi volt az, mire bevallotta, hogy az egyik kolléganőjével beszélgetett. Nem, nem olvastam
el, bele sem néztem, visszaadtam és elkezdtem a sírást.Eddig bírtam. Rákérdeztem, hogy este neki írt-e. Nem, egy másik kolléganőjének, akivel bulizott. Jelezte neki, hogy épen egészségesen hazaért. Miért én nem szoktam? És én nem! 1) nincsenek fiú barátaim 2) alig járok el bulizni – ezen sürgősen változtatni kell! 3) van pasim, akinek bejelentkezem, és nem egy másiknak teszem, főleg akkor nem, ha én magam vagyok a férfi! És igen, szarul esik, hogy mellettem az ágyban más lányokkal beszélget, hogy csak lány barátai vannak, mert ez nem normális, hogy ennyire semmibe vesz, hogy sosem féltékeny rám, hogy nem én vagyok élete szerelme. És igen, még az is, hogy ekkora egy balfasz!

Az meg még jobban idegesít, hogy én meg ilyen vagyok. Féltékeny, magányos, szomorú. Ahelyett, hogy itthon sírok a négy fal között. Ki kellene mozdulnom, flörtölnöm, mással lennem, talán még meg is csalhatnám (mondjuk nincs is olyan, akivel megtehetném, mert kinek kell egy mozgássérült terhes nő?)… Akkor visszajönne a soha nem létező önbizalmam?

*akinek lassan más nevet fogok kitalálni, mert egyre kevésbé érzem ráillőnek.

"Majd kicsattansz az energiától"

Mondja mindenki, mert már beléptem az ötödik hónapba és a 2. trimeszter a legszebb, a legnyugisabb, a legizgalmasabb időszak. 

Valahogy én mégis azt érzem, hogy legszívesebben lefeküdnék és végig aludnék egy hetet, ehelyett azt kell mérlegelnem, hogy a fölém tornyosuló teendők listájából melyik a halaszthatatlan és melyik az, amit egy-két nappal / héttel tologathatok. Persze, azt tologatom, amit nem kellene, bár a többi valóban sürgetőbbé vált - most már.

Hiszen a tavasszal említett privát munka megint alkalomszerűvé vált, igaz még nem léptem át a határidőt, van rá másfél hónapom. De nem szeretnék úgy járni, mint a múltkor. Most már minden plusz jövedelemnek örülni kell!

Közben itt a karácsony. Már két hét sincs addig, ajándékokat meg még senkinek sem vettünk. Ráadásul most decemberre annyi kiadás összejött (fogászatra kellene mennem, mert azt tanácsolták, ne várjam meg, míg nagyon nagy lesz  hasam; a telefonszámlám kétszerese lett az átlagosnak - 4 éve vagyok ebben a csomagban és egyszer fizettem még csak ennyit, amikor külföldön voltunk, most meg sehol se...), hogy fogalmam sincs, miből. De a legrosszabb, hogy azt se tudom, mit. Meg egyáltalán kinek kell. Melyik barátnőmmel találkozom ebben az időszakban. A családi ajándékozás csak Mr. Férfi részéről lesz, mert anyumék kitalálták, hogy a tavalyi csoki-bor ajándékozás is sok, és maradjunk csak egy puszinál, ünnepeljük csak a szeretetet*. 

A lakásunk pedig szalad. Szinte már július óta. Valahogy mindig elképzelem, hogy nagytakarítást hajtok végre, és mindig az lesz belőle, hogy leülök Dr. Csontot nézni. Így daráltam le a teljes első évadot is... Arról meg ne is szóljon a fáma, hogy a rend az nálunk nem tart 2 napnál tovább - de még addig sem!

Ehhez még jön a költözés is. Tegnap mondtuk fel az albit. 4 napunk lesz átcuccolni az új lakásba. 15-16 és 26-27-e. Amikor még dolgoznom is kell. De persze a kb. félórás munkát bevállaltam, mert legalább ennyit tegyek meg a főnökért, mielőtt bevallanám, hogy már márciusban nem akarok dolgozni. Még nem nagy a hasam, bár már látszik. De már most úgy érzem magam, mint egy merev fatörzs. Alig bírok mozogni. Fáj mindenem. Egy hét teljes boldogság, amikor a csípőm nem sajgott. Vasárnap megint egy rossz mozdulat (?), és már a munkám során is jelentkezett a majd' összeesés. Tudjátok, amikor nem tart meg a lábatok, annyira fáj a csont. Nem is a csípőm fájt, hanem az egész combom a térdemig.

A hasam is feszül, néha szúr, főleg ha mozgok, vagy ha hajolgatok. Vicces, ha már azért panaszkodom, hogy nem bírom felvenni a cipőm? Pedig néha tényleg ezt érzem. Jó, eddig még mindig megoldottam egyedül :)

Azért jó is történik velem :) Mondjuk már érzem Printyőt (Zsebi babát). Főleg este, amikor befekszem a kádba és zubog a víz. Olyankor ficánkol, bokszol-rugdos. Csak nem jöttem rá, hogy azért csinálja, mert tetszik neki, vagy mert nem. Viszont az tuti vicces, hogy amikor az apja megérinti a hasam, visszahúzódik és egyáltalán nem ütöget. Mintha szégyenlős lenne pont az apjával kapcsolatban. Mr. Férfi pedig "duzzog", hogy ő nem érzi a picit. 

Akkor is aktív volt, amikor "énekeltem" neki. Ekkor sem jöttem rá, hogy azért, mert tetszik neki, vagy így akarta jelezni, hogy hagyjam abba. Persze, hogy nem hagytam :) Imádom érezni <3 (erről a szívről nekem mindig a fagyi jut eszembe).

*mintha nálunk a karácsony erről szólna... Mindig veszekszünk ilyenkor, különösen 24-én. Tavaly Mr. Férfi már felajánlotta, hogy maradjunk itthon kettesben, de az nekem olyan furi, hiszen karácsonykor az egész családom összeül (ami egyre kevesebb főből áll :( )

Az első félidő utolsó napjain

Nemváltás

Itt vagyok, ragyogok! Vagyis ragyogunk... Még mindig hihetetlen, hogy ketten vagyunk, bár ahogy nő a pocim, egyre biztosabban érzem, hogy van ott benn valaki.

Printyő 4D ultrahanggal

Akkor miért is nem jelentkeztem? Nagyon egyszerű, bár nem elfogadható okkal tudok szolgálni: a kislányból kisfiú lett. Hazudok, ha azt mondom, hogy sosem éreztem, hogy nekem fiam lesz. Olvassatok nyugodtan vissza úgy május-június környékére (bocsesz, most nem linkelgetek).

Az egész baj azzal kezdődött, hogy a nődokim (aki ugyan nem Isten, de én mindig is nagyra tartottam - eddig?) állította, hogy kislány. Én meg kikiáltottam a világnak! De tényleg a világnak, még Ausztráliában is ez folyt a vízcsapból. Két hétig teljes boldogság!

Aztán úgy döntöttem, hogy nekem kell az a 100%-os bizonyosság, így elmentünk egy 4D-s ultrahangra* 9.000 forintért (1.000 forinttal volt drágább, mint a szimpla, havi terhesgondozásom). Az elején még viccelődtünk is, hogy ha mégis fiú, én bőgni fogok. Mire a doktornő** megkérdezte, hogy ki mondta, hogy kislány, amikor ez bizonyosan fiú, mert ott a kukaca***. Több kérdés tőlem nem hangzott el, csak lassacskán potyogni kezdtek a könnyeim. A doktornő pedig annyira meglepődött rajtam, hogy  még az átadott lelet jelentéseit is elfelejtette /  nem akarta elmagyarázni. Próbáltam  mosolyogni, de a szemem csak csillogott a könnyektől.
Kilépve a rendelőből már nem bírtam visszatartani a sírást és 3 napig csak bőgtem. Nem akartam a gyerekre gondolni, haragudtam rá, szinte gyűlöltem, pedig egyáltalán semmiről sem tehet. Vagyis, úgy érzem, hiába voltam én lányos kinézetű anyuka, hiába volt minden vágyam egy fürtös hajú kislány, valahol meg volt írva, hogy fiút kell szülnöm.Csak hát beleéltem magam, és olyan érzésem volt, hogy átvertek. Igazság szerint nem lett volna baj, ha először is ezt mondják Legyintettem volna, és csak annyival letudtam volna, hogy hát akkor ez van. Lesz egy gyönyörű, Istenverte rossz fiúm. De így!
A legnagyobb érvágás mégis az okozta, hogy nem találtunk nevet neki. Vagyis én kerestem, Mr. Férfi meg még reménykedett, hátha lány. Pogány vallásosságomnak kellett az, hogy el legyen nevezve, mert így erősebbnek, biztosabbnak vélem a babám (bár felmerült az a kérdés is, hogy így könnyeben lehet neki ártani is). Szerettem volna a Gilbertet (nagyon), de a család és a drága Mr. Férfi ellenezte. Én meg zokogtam tovább: de még neve sincs! 
Még aznap éjjel felébredtem egy névre. Zsombor... Honnan jött, nem tudom, nem volt benne a kiválasztott listában. Tetszett. Rögvest ébresztettem is a mélyen alvó Mr. Férfit:

- Ébredj! Mit szólsz a Zsombor névhez?

- Majd megbeszéljük, most alszom...

Tudtam, hogy ha még álmában is azt mondta, hogy megbeszéljük, akkor  nem tetszik neki. És valóban így is volt, de mivel annyira hajtogattam, na meg az egész családnak is bejött, így belenyugodott, hogy legyen második név. 

A név keresés tovább folytatódott... Az összes fiú nevet átküldtem neki, de nem választott. Végül, napokkal**** később rábökött egyre, hogy amíg nem leszünk benne biztos, akkor szólítsuk így:

Apja neve***** Gergely Zsombor.

Amint meglett, én is megnyugodtam. És már egyáltalán nem bánom, hogy nem kislányom lesz...

Ami viszont kiverte nálam a biztosítékot az maryon megszólalása volt: Őszinte leszek, nagyon irigykedtem, hogy neked lányod lesz, mert én is azt akartam a szívem mélyén. De olyan vicces lenne, ha most meg nekünk mondanák, hogy mégiscsak kislány!

Amilyen mázlista a gyerekkérdésben, tuti, az lesz neki...

*Budapest, Mester utca - ha így kerestek rá, azonnal kiadja a gugli.

**aki az elején még kedves, beszédes volt, majd ő is sokkot kapott az én sokkomtól

***azt nem láttam, de később a herezacskóját még én is felfedeztem. Tényleg annak mindig ilyen nagynak kell lennie?
****éveknek tűnt
***** Lucia után szabadon (a jobb oldalon megtaláljátok a blogjait)