Elmúlt napok eseményei

A mostani poszt inkább hasonlít egy gyors összefoglalóra, mint érdemleges elmélkedésre

.

Először is szerdán ott volt a mi céges bulink. Muszájnak éreztem, hogy elmenjek, mert 1) ha Mr. Férfi elment, én is elmegyek, 2) mivel tavasszal elmegyek gyesre, így nagy valószínűséggel ez volt az utolsó karácsonyi parti, ahová elmehettem. Kedvem a béka feneke alatt, alaphangulatom még lejjebb. Mivel a hétvégén Mr. Férfi közölte velem, miért is nem kéri meg a kezem, így fogtam magam, és a derékig érő hajamat a kedvenc fodrászommal levágattattam. Minek növesszem az esküvőmre, ha úgysem lesz? Először úgy éreztem, hogy olyan vagyok ezzel az új frizurával, mint a szívből gyűlölt tanárnőm, akinek rövid, göndör haja még inkább kihangsúlyozta a száz fogú protézisét, aztán egy kis szárítás után inkább Alice-ra hasonlítottam az Alkonyatból. Egy szóval: tetszett, és azóta is tetszik, bár most inkább göndörre szárított, mert úgy bohókásabb.

A buli jól indult, már a taxis jó fej volt és kedveskedő szavakat intézett hozzám. A buliban mindenki gratulált az új frizurámhoz, na meg a babához. Vicces volt, ahogy a fél csapat már rögvest rájött, hogy miért kerekedik a pocakom, a másik fele pedig csak azt hitte, hogy túl sok töltött káposztát ettem. A hangulat jó volt, bár kissé lapos, táncolni táncoltam, de inkább csak azért, hogy felvághassak én is Mr. Férfi előtt, és autóval hazavittek (bár nem csak engem.

Péntekig bírtam ezt az állapotot, amikor írtam Mr. Férfinek egy 3 oldalas levelet, amiben összefoglaltam a sérelmeimet. Egész nap azt a pillanatot vártam, hogy mikor fog jelezni, hogy elolvasta, és bocsánatot kér, megígéri megváltozik, vagy csak annyit mond, hogy ő ilyen, és inkább fejezzük be itt a történetünket. Mivel én semmit se tudok igazán magamban tartani, így muszáj volt most is elmondanom, hogy mit tettem, míg vártam a válaszát. Anyumnak sírtam el, mire azt mondta, hogy jól tettem, mert így legalább tisztáztam a helyzetet, és ha a legrosszabb mellett dönt, akkor sincs semmi baj, majd nagypapám hozzám költözik arra az időre, amíg dolgozom, vagy amíg haza nem megyek a szülői házba.

Este moziba mentünk. Indulás előtt szomorú volt, és arra gondoltam, hogy na most olvasta, csak nem akarja a film előtt megnézni. A Hobbitot néztük meg. Nem tudom, hogy a hangos zajoktól, a film alatt elfogyasztott kólától vagy a popcorntól, de Zsebi Baba meg sem állt a 3 óra alatt. Hol itt, hol ott éreztem, sőt érezte Mr. Férfi. Most először, és kétszer is! Azóta volt még egy alkalom, amikor megütötte az apja kezét is, de a fiúm olyan, mint a mimóza: ha a hasamhoz érnek, ő visszahúzódik.

Mozi után valóban felhozta, hogy miért is szomorú: a testvéréék autóbalesetet szenvedtek. Hála az égnek nem történt igazán személyi sérülés, csak az autó ment tropára, de ez azért az egész családra és még a karácsonyra is rányomta a bélyegét.

Nem akartam felhozni a levelet, de másnap már nem bírtam tovább. Nem olvasta el. Miután felhoztam, elolvasta, de semmit se mondott rá. Igaz, hogy azt írtam neki, hogy azt kezd a levél tartalmával, amit csak akar, bár akaratlanul, de továbbra is bizonytalanságban tart. Persze a nap fénypontjának mi más lett volna, mint az, hogy összefutottunk Miss Szexi Ruhás Táncos Kolléganővel. Látnotok kellett volna Mr. Férfi zavarát, na meg az egész helyzet kellemetlen komikumát!

A karácsony jó volt, úgy igazán nem veszekedett senki sem – kivételesen, mert 24-én mindig családi perpatvar szokott lenni. Sokat pihentünk, barátokhoz mentünk, filmet néztünk, és kajáltunk. Szenteste én nem ittam egy korty alkoholt, de én voltam a legrosszabbul. Természetesen a sok-sok ételtől! Bekeményedett a hasam, fájt és ráadásul hányingerem volt.

Holnap munka és folytatjuk a költözködést. Papám felajánlotta, hogy a télre kölcsönadja az autóját, ne kelljen nagy pocakkal csúszkálnom a jeges járdán.

Remélem, a következő írásom kicsit összeszedettebb lesz, élvezetesebb és érdem teljesebb. Addig is: élvezzétek 2012 utolsó napjait, hogy boldogan lépjetek át az új évbe!