Mondja mindenki, mert már beléptem az ötödik hónapba és a 2. trimeszter a legszebb, a legnyugisabb, a legizgalmasabb időszak.
Valahogy én mégis azt érzem, hogy legszívesebben lefeküdnék és végig aludnék egy hetet, ehelyett azt kell mérlegelnem, hogy a fölém tornyosuló teendők listájából melyik a halaszthatatlan és melyik az, amit egy-két nappal / héttel tologathatok. Persze, azt tologatom, amit nem kellene, bár a többi valóban sürgetőbbé vált - most már.
Hiszen a tavasszal említett privát munka megint alkalomszerűvé vált, igaz még nem léptem át a határidőt, van rá másfél hónapom. De nem szeretnék úgy járni, mint a múltkor. Most már minden plusz jövedelemnek örülni kell!
Közben itt a karácsony. Már két hét sincs addig, ajándékokat meg még senkinek sem vettünk. Ráadásul most decemberre annyi kiadás összejött (fogászatra kellene mennem, mert azt tanácsolták, ne várjam meg, míg nagyon nagy lesz hasam; a telefonszámlám kétszerese lett az átlagosnak - 4 éve vagyok ebben a csomagban és egyszer fizettem még csak ennyit, amikor külföldön voltunk, most meg sehol se...), hogy fogalmam sincs, miből. De a legrosszabb, hogy azt se tudom, mit. Meg egyáltalán kinek kell. Melyik barátnőmmel találkozom ebben az időszakban. A családi ajándékozás csak Mr. Férfi részéről lesz, mert anyumék kitalálták, hogy a tavalyi csoki-bor ajándékozás is sok, és maradjunk csak egy puszinál, ünnepeljük csak a szeretetet*.
A lakásunk pedig szalad. Szinte már július óta. Valahogy mindig elképzelem, hogy nagytakarítást hajtok végre, és mindig az lesz belőle, hogy leülök Dr. Csontot nézni. Így daráltam le a teljes első évadot is... Arról meg ne is szóljon a fáma, hogy a rend az nálunk nem tart 2 napnál tovább - de még addig sem!
Ehhez még jön a költözés is. Tegnap mondtuk fel az albit. 4 napunk lesz átcuccolni az új lakásba. 15-16 és 26-27-e. Amikor még dolgoznom is kell. De persze a kb. félórás munkát bevállaltam, mert legalább ennyit tegyek meg a főnökért, mielőtt bevallanám, hogy már márciusban nem akarok dolgozni. Még nem nagy a hasam, bár már látszik. De már most úgy érzem magam, mint egy merev fatörzs. Alig bírok mozogni. Fáj mindenem. Egy hét teljes boldogság, amikor a csípőm nem sajgott. Vasárnap megint egy rossz mozdulat (?), és már a munkám során is jelentkezett a majd' összeesés. Tudjátok, amikor nem tart meg a lábatok, annyira fáj a csont. Nem is a csípőm fájt, hanem az egész combom a térdemig.
A hasam is feszül, néha szúr, főleg ha mozgok, vagy ha hajolgatok. Vicces, ha már azért panaszkodom, hogy nem bírom felvenni a cipőm? Pedig néha tényleg ezt érzem. Jó, eddig még mindig megoldottam egyedül :)
Azért jó is történik velem :) Mondjuk már érzem Printyőt (Zsebi babát). Főleg este, amikor befekszem a kádba és zubog a víz. Olyankor ficánkol, bokszol-rugdos. Csak nem jöttem rá, hogy azért csinálja, mert tetszik neki, vagy mert nem. Viszont az tuti vicces, hogy amikor az apja megérinti a hasam, visszahúzódik és egyáltalán nem ütöget. Mintha szégyenlős lenne pont az apjával kapcsolatban. Mr. Férfi pedig "duzzog", hogy ő nem érzi a picit.
Akkor is aktív volt, amikor "énekeltem" neki. Ekkor sem jöttem rá, hogy azért, mert tetszik neki, vagy így akarta jelezni, hogy hagyjam abba. Persze, hogy nem hagytam :) Imádom érezni <3 (erről a szívről nekem mindig a fagyi jut eszembe).
*mintha nálunk a karácsony erről szólna... Mindig veszekszünk ilyenkor, különösen 24-én. Tavaly Mr. Férfi már felajánlotta, hogy maradjunk itthon kettesben, de az nekem olyan furi, hiszen karácsonykor az egész családom összeül (ami egyre kevesebb főből áll :( )
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése