Megérkezett 1. rész

Nem akartam(tunk) ennyi időre eltűnni, de ahogy eddig is észrevehettétek, a terhességem ideje alatt szinte semmi sem úgy alakult, ahogy akartam. Az egész 9 hónap mottója lehetne: „Ember tervez, Isten végez.”

Mivel a 23-a nem lett százszázalékosan biztos (amit utólag egyáltalán nem bánok, sőt!), úgy voltam vele, hogy nem is bánnám, ha már előbb meglenne a kölyök, mert nem bírom tovább. Jósolgattam, türelmetlen voltam, szerettem volna már túl lenni rajta – persze rettegtem is tőle. Emellett viszont ott volt a kérdés, hogy ha előbb megszületik, hogyan lesz bika fiúm. A kosokkal sincs semmi bajom, többel jóban vagyok, ráadásul a csillagjegy még hasonlít is az oroszlánéra, viszont a halak jobban kijöhet a bikákkal, mint a faltörő kosokkal. Ezen tanakodva Fiatal Lány jegyezte meg, hogy szülessen 20-21-én, mert akkor ez is az is lesz egy kicsikét. És Zsebikém szót fogadott.

Szombaton ki akartuk használni Mr. Férfivel az utolsó „kettesben” töltött szabadidőnket és a jó időt: elmentünk a Millenárison lévő Könyvfesztiválra. Én nem sokat nézelődtem, mert már akkor olyan furán éreztem magam, de Mr. Férfi sikeresen beszerzett magának egy Jo Nesbo regényt és láthatta élőben a PULIT.Már ott egyszer belém hasított valami hihetetlen fájdalom, muszáj volt leülnöm – az Alexandra standjánál találtam egy üres széket, ahol megpihenhettem. De ahogy jött, el is múlt.

Folyt. köv.

Maximum 5 nap

Tegnap Mr. Férfi telefonált, hogy azonnal beszéljek a nődokival.

- Miért?

- A kollégám barátnője megszült! 23-án reggel 9 órakorra volt beírva császárra az István kórházba.

Nem kellett sok, valóban letéve már csörögtem is a nődokinak, hogy van egy üresedés. Egy kis mellébeszélés után (ha izgatott vagyok, kevésbé lehet megérteni, mit is szeretnék kihozni a mondókámból) megegyeztünk, hogy a délután folyamán utána jár, és ha valóban van üresedés beír. Ha meg nincs, akkor megpróbáljuk „spontán indulásnak” beállítani a dolgot, ha már annyira akarom azt a 23-át.

Nem hívott vissza a fejleményekkel kapcsolatban, én meg nem mertem zaklatni, viszont Mr. Férfi is izgatott, és többször is megjegyezte, hogy igazán beszélhetnék vele. Ilyenben tényleg bátortalan vagyok, így inkább megkértem anyumat, hogy ő hívja fel – úgyis jó ha pontosan tudja, mikorra is vegyen ki szabadságot, ha bent akar lenni velem (egyébként a protokoll szerint nem lehet).

Beszélt is vele, de még mindig ott tartunk, hogy a 24-e biztos, a 23-át még próbálja elintézni, ha már ennyire szeretném. Egyébként ő továbbra is a 24-ét tanácsolja, mert akkor az első éjszaka így is, úgy is őrzőben lennék, és akkor onnan mehetnék azonnal az alapítványi szobába, nem kellene egyetlen egy napot/éjszakát is közösködnöm más anyukákkal.

Nem tudom, melyiknek örülnék jobban… Az biztos, hogy már nagyon szeretnék túl lenni rajta, mert nemcsak türelmetlen vagyok, hanem már a csípő- és jósló fájdalmaktól már fáradok is. És ha már szülés előtt elfáradok, mi lesz utána?

Szülés előtti utolsó kórház látogatás - avagy mit meg nem tudunk a császárról, a betegségemről és az álmok elvetéséről

Tegnap azt hittem (apummal együtt), hogy reggel fél nyolcrabeérünk a kórházba, CTG, beszélgetés az aneszteziológussal, majd tíz felémehetek is tovább… Ehhez képest az egész délelőttöm (apumé is) ráment.

A nődoki azt mondta, hogy lent az alagsorban megtalálom fél 8 után. Ne nagyon menjek később, akkor még a műtétek előtt elérjük azanesztest, aki majd dönt a fájdalomcsillapításról. A dokim meg is érkezett, denem az alagsor felé vette az irányt, hanem épp az emeletre ment. Először mégvártunk, hátha csak lepakol, átvedli magáról az utcai ruháját fehér köpenyre,majd jön. De nem akaródzott neki, így apumat küldtem fel a nőgyógyászatiosztályra, nézzen utána, hol is csinálnak NST-t. Kiderült, hogy aztmegcsinálják a szülészeten is a második emeleten.

Most először mentem oda, ahol majd Zsebikém a világra jön.Tetszett. Jó választásnak bizonyul… Modern, felújított, vendégmarasztalóbútorok, kedves nővérek, hangulatos – egyáltalán nem kórházi – környezet. A vajúdóbavezettek be, ahol rajtam kívül még 4 kismama volt rákötve a műszerre, ésegyszerre lehetett hallani 5 magzat szívhangját. Gondolhatjátok, mekkora „hangzavar”volt! Ahogy a tappancsokat rám rakták, Zsebi Baba mozgolódott, de utánavisszanyugodott, ami ugye nem éppen jó a mérésekhez. Jöttek a nővérkék, hogyfelébresszék, de mondtam nekik, hogy nem kell ide semmilyen eszköz, elég, hamegcsikizem a gyerkőcöt. Úgy is volt! Kétszer sikerült feltornásznunk azértékét 150-re, mert átlag 130-140-es értékeket mutatott a szívhangja. A lányokmeg csak nevettek mellettem, hogy még ahasfalon keresztül is csikis a gyerek talpa. Méhtevékenységem most nemvolt, kivéve, amikor böködtem.

A nődokim nem reagált a mért értékekre, csak megfogta a hasam,hogy nőtt-e*. Elmeséltem neki, hogy éjszaka nem aludtam, mert egész végig fájta derekam. Már lefekvéskor kezdődött, de akkor éjfélig sikerült aludnomvalamit, bár többször felriadtam a fájdalomra, de amint kimentem vécére, márnem bírtam visszaaludni. Órákat ültem a gumilabdán, hátha múlna valamicskét ahátam, de nem, inkább 15 percenként erősödött egy kicsit. Ez ment jó másfélóráig, amikor az erősödések elmúltak, helyette görcsölni kezdett a hasam. Márszóltam Mr. Férfinek is, hogy lehetséges, hogy ebből nem lesz 23-a (nem is lesz…).Apum az én „szenvedésem” nyugodt szívvel végigaludta J

A dokim is megerősítette, hogy nem biztos, hogy kihúzzuk mégegy hétig, mert most már bármikor beindulhat, ha úgy érzi a babó. Ezért is tartotta fontosnak, hogy még aznap beszéljünk az aneszteziológussal. Fel is hívta nekem,és fél 11-re kapott is időpontot nekem. Amint megtudjuk, mire is jutottak velemkapcsolatban, hívjam fel őt is, addig meg elintézi nekem a 23-át és azalapítványi szobát (amiről már hónapok óta beszélünk, s két hete meg is ígérte,hogy még akkor lefoglalja…).

Volt egy óránk, így sikeresen megreggelizhettünk apummal akórház büféjében. Mint az egészségügyben mindenhol, az aneszteziológiai szakambulanciánis várnunk kellett még, mire behívtak**. Egy nagyon kedves, fiatal doktornő vizsgált meg, aki elsőként rákérdezett (heves megértő bólogatások kíséretében),hogy a betegségem miatt szükséges-e a császár (ebben a kórházban csak muszájbólhajtanak végre ilyen műtétet). Elmondta, hogy általában ilyenkor spinálisérzéstelenítőt használnak altatás helyett, mert az kevésbé kockázatos, de anőgyógyászom jelezte, hogy nálam ez nem biztos, hogy lehetséges. Megkért, hogydőljek előre, megnézte a gerincferdülésem, amit nem talált „olyan” vészesnek. Hanyattfektetett, terpeszteni, domborítani próbált, és a következő aneszteziológiaivéleményt kaptam:

„Fizikálisan megvizsgálva spinál anesztézia nemelképzelhetetlen, bár a beteg deréktáji lordosisa fokozott, domborítaniminimálisan tud. A regionális érzéstelenítéstől a beteg sem zárkózik el.”

Emellett még egy neurológiai szakvizsgálatot is kért, mertkifejtettem, hogy szeretném, ha kivételesen anyum ott lehetne velem, ugyanis astresszhelyzetektől megmerevedek. Rákérdeztem az altatás módszerére is,érdekelt, mit neveznek „nyakra ugrásnak”, de választ nem kaptam, mert ilyenről ő maga sem hallott.

Császármetszéskor azértnem szoktak altatni, mert a kismamáknál gyakori a gyomorsav ingadozás.Altatáskor a garat is ellazul, így a feltörekvő gyomorsavat nem tudjavisszatartani, ami gyakran lekerül a tüdőbe és tüdőgyulladást okoz. Szóval van egyegészséges kisbaba és egy géppel lélegeztetett anyuka. Ennek a lehetőségétegész számos %-ban adta meg, míg annak, hogy valaki lebénul az érzéstelenítőtől0,… %-ban. Amennyiben mégis altatásra van szükség, akkor a kismamát előkészítika műtétre, az orvosok már szikével a hasa felett állnak, amikor vénásan kap egykis altatót. Attól kb. 10-20 másodpercen belül elalszik, az anesztesek gyorsanlevezetnek egy csövet a torkán, hogy meggátolják a sav feljövését, közben márvágják is a hasát, és amint kiemelve belőle a babát elvágják a köldökzsinórt, acsövön keresztül altatógázzal altatják még jobban el.

Így már nem tűnik annyira veszélyesnek, igaz? J

A neurológiára csak későbbi napra kaptam volna időpontot, deaz aneszteziológus és az asszisztense volt olyan kedves, hogy elintézték nekem,hogy még aznap rám nézzenek – az autóra, a mozgásában erősen korlátozottságraés a 38. heti óriási pocira hivatkozva. A Neurológiai Szakambulancián maga az osztályvezetőfőorvos fogadott, egy 60 év körüli, kedves, segítőkész úr. Megkérdezte,miért megyek így. Csodálkoztam, hiszen a telefonba elmondták neki, hogyszüléskor oxigénhiányt kaptam. A szememet is csak azután vette észre(köszönhetően a hajamnak), hogy megmutattam neki. Feladatok segítségévelmegvizsgált – én mindig fel akartam állni, de közölte, hogy jó helyen vagyok énott, ne ugráljak. Tetszett neki, hogy „lélekbenép” vagyok, és nem fogadta el azt válaszképp, hogy persze ez csak természetes, mert nem tartja annak, hogy egy emberennyire könnyedén nevessen a saját betegségén. Hmm… Szerintem meg ez anormális, de legyen. Egyébként csudapofánaktartott, és nagyon tisztel azért, hogy bemertem vállalni egy kisbabát.

Az ő diagnózisa már jobban tükrözi a valóságot:

Spasticus avt paraparesis. j. o. fokozott mélrefl. MKOBaBinsk pos. Jobb m. levator palpebrae plegia, m. rect int paresis.

Gerinc alakilag ép, megfelelő mozgások, fájdalmatlan.

Próbáltam lefordítani nektek, de sehol se találok megfelelőleírást. Hogyha jobban érdekel benneteket, írjatok, és utána járok minden egyeslatin szakszónak, illetve leírom a saját állapotom…

A véleménye pedig a következő:

Perinatalis károsodás – spasticus paraparesis.

Epiduralis anaesth-s regio lege artis. Tűbeszúrás nagyvalószínűséggel problémamentes. Atatható.

Azon ugyan csodálkozott, hogy 1984-ben kiadtak egészségesen akórházból, hiszen már nem a középkorban születtem, és látniuk kellett volna azottani orvosoknak, hogy bibi van velem, és azt sem érti, hogy miért kellett 3évet várnunk arra, hogy egy neurológus első ránézésre megállapítsa, mi bajom isvan.

Szóval spinális érzéstelenítéssel fognak megcsászározni.Maximum nem sikerül a szúrás, nem találják el a megfelelő helyet, akkor méglehet altatni.

Délután hívtam a nődokim, aki ennek nagyon örült, viszonttotálisan lelombozott: a 23-át nem tudta elintézni, mert már rengeteg műtétlesz aznap, és csak 24-ére kapta meg a műtőt, az alapítványi szobát pedig csak25-ére tudta lefoglalni. Egyáltalán nem örülök ennek! A 23 tudjátok miért lettvolna fontos nekünk, a szoba pedig főleg azért, hogy ha a műtét után nem tudokfelkelni, ne legyek egyedül a babával. Ráadásul a következőt találtam a gyakorikérdések.hu-n:

"Betoltak anyukat a mutet utan es par ora mulva amellkasara tettek a babat es itt is hagytak. Nem szabad mozogni, a baba bukott,stb. A csaj meg sem tudta fogni, percenket nyomogattatta velunk a noverhivogombot. Aztan elvittek, par ora mulva ismet visszahoztak neki. Beletettek akiskocsiba, de mivel o nem kelhetett fel, apuka probalta nyugtatni a babat.Kesz katasztrofa volt, mikozben a huvelyi uton szult nok ott szoptattak. Enakkor megfogadtam, hogy ha tudnam, hogy csaszaroznak, semmi penzert nem mennekaz istvanba. Bababarat korhaz, nekem egy alom volt, de csaszar utan iselvarjak, hogy ugyanugy ellasd a babad, mint amugy. Es az meg nem megy. Persze,tobbszor elviszik, atpelusozzak, stb. Esetleg ha van valaki,aki egesz nap otttud lenni az anyukaval es segiteni mindenben, akkor oke. De kb. A masodik naptudsz egyaltalan felkelni. "

Bár még a 23-a sincs veszve, de erről majd holnapmesélek!

__________________

*én nem veszem észre, bár mindenki szerint igen J

**olyan sokáig voltam bent, hogy a többi beteg már aggályoskodott miatta.

A Rosszmanó „megviccelt”

A gyermek megszületése után (még egy hét!) vidéken fogunk lenni, ahol nincs DM, csak Rossmann. Ez azért fontos, mert az utóbbi helyen is van tavaly óta babaprogram, a Rossmanó. Erről a kedvezményes programról tegnap hallottam először, amikor Juli18-cal bementünk Magne B6-ot vásárolni. Először még gondolkodtam rajta, de amilyen vagyok*, nem volt kérdéses, hogy a végén belépek a csoportba. Ebben az is megerősített, hogy végre láttam egy olyan kifogót, amilyet szerettem volna Zsebikémnek. Eddig nem vettem, mert mindet drágának találtam, és nem is voltak olyan szépek, viszont most találtam egy vékony, mégis nedvszívó anyagú, kék színű, macisat (!) – ami ráadásul ezzel a kártyával olcsóbbnak is bizonyult.

A pénztárnál jeleztem, hogy a kifogót kedvezménnyel szeretném megvásárolni, mire megkaptam, hogy hiába igénylem meg most a kártyát, amit ott helyben kézbe is kapok, interneten kell előtte regisztrálnom. Sebaj! Eltettetem, kimegyek és telefonon gyorsan regisztrálok, majd visszamegyek érte! Mire nem jó egy okostelefon?! Meg is csináltam, meg is kaptam a visszajelzést, hogy a regisztrációm sikeres volt, így „rohantam” vissza a kifogóért. Érvénytelen kártya… Hogyan lehet érvénytelen? Ekkor jutott eszébe az eladócsajnak, hogy két nap után aktiválódik csak a kártya. Két nap múlva (azaz holnap) én már nem leszek a városban, így szinte dupla áron vehettem meg.**

20 perccel később kaptam egy újabb e-mailt a figyelmeztetéssel, hogy csak 2 nap után vehetem igénybe a kedvezményeket a kártya felmutatásával…***

---

*imádom a kedvezményes, pontgyűjtő kártyákat

**így viszont egyáltalán nem érte meg az árát.

***persze, ha nem a telefonomon regelek, láthatom az oldalon is a figyelmeztetést... 

Inkontinencia

„A várandós nők és kismamák közel 72 százalékát érinti az inkontinencia, azaz az akarattól független vizeletvesztés.”

Vital.hu

Úgy látszik, elért engem is. Igaz, az ok nem éppen a terhesség, hanem a nátha, de tegnap este elég kellemetlen helyzetbe kerültem emiatt.

9 nappal a szülés előtt megfáztam. Apum volt az okozója, mert sikeresen összeszedett valahol egy kis náthát – pont akkor, amikor hazajöttem, és utána egyáltalán nem figyelt oda, hogy óvatos legyen: köhögéskor nem mindig tette a kezét a szája elé, de volt olyan is, hogy éppen az egyik olyan díszpárnába tüsszögött, amiket tévénézés közben gyakran teszünk a fejünk alá. Fiatal Lány csak úgy jellemezte, hogy pasi, mert óvatlan volt velem szemben, viszont annál nagyobb bűntudata van, hogy éppen most kellett hazahoznia a bacikat.

Remélem, lassan véget ér, mert nem úgy kezdődött, ahogy a nátha nálam szokott. Az első nap mintha kimaradt volna: nem fájt se a fejem, se a torkom. Rögvest orrdugulás, orrfújás, köhögés és tüsszögés. Az utóbbi „tréfált meg” az este.

Ülök a nappali garnitúráján, éppen Facebookon játszom, amikor rám tört a tüsszentés. Kétszer is egymás után. És mind a kétszer elengedett a záró izmom… Be kell vallanom, ilyen még nem történt elő velem, sőt nem is éreztem előtte úgy, hogy pisilnem kell. Ráadásul éjjel jóslóztam és egész nap keményedtem, így az első gondolatom nem az volt, hogy bepisiltem, hanem az, hogy elfolyt a magzatvizem! Állok fel, kiabálok a konyhában vacsorát készítő apumnak, hogy baj van. Szalad be, neki is az első gondolata az volt, hogy irány szülni – bár ő most ettől nagyon tartott, mert a náthájára éppen forralt bort ivott, másis jogosítvánnyal rendelkező családtag meg jelen pillanatban nem volt a városban… Megnyugtattam, hogy nem megyünk még sehová, csak átöltözés után takaríthatom ki a kanapét ülőpárnáját, mert nem csak becsurrant néhány csepp, hanem szó szerint elengedtem a vizeletem.

Ezek után egész este, ha tüsszentettem azzal viccelődött, hogy na, most is bepisiltél?

7+1 nap.

Egyre nehezebb...

10 nap.

Egyre türelmetlenebb vagyok, tegnap már azt hittem, hogy 9 nap van már csak hátra. Úgy kérdeztek vissza, hogy nem 23-ára van megbeszélve a császár. De-de! És az még 10 nap. Amire még a nődoki is pontosan emlékezett, mert amikor a koleszterin miatt felhívtam, olyan édesen kérdezte: akkor 23-a császár, igaz? Igaz! Ha kibírom addig…

Nehezen megy, egyre nehezebben. Tegnapelőtt éjszaka például nem aludtam csak 2-3 órát. Ezért sem írtam, mert egész nap olyan voltam, mint a mosott rongy… Na, meg fodrásznál voltam – még így szülés előtt. Ismét levágattattam a hajam (ugyanolyanra, mint decemberben) és kértem ombre festést. Nem mertem az egészet befestetni vörösre, amíg babát várok, illetve szoptatok, nem akarom, hogy bármilyen vegyszer belekerüljön a szervezetembe (így Zsebikém szervezetébe), de már nagyon hiányzott egy kis szín a hajamból. Szimpla barna, amivel úgy igazán nincs is gondom, csak szeretem, ha valamilyen más szín is csillog benne. Bevallom, szerettem vörös is lenni… Akkor olyan kis vadóc voltam. Tudom, tudom, átlépek egy másik generációba, amikor illik megkomolyodni –nem lesz olyan könnyű, mint ahogy elvárnák tőlem. Bár csak akkor döbbentem rá erre, amikor a hajamat kiszárították és még Mr. Férfi is azt kommentelte rá, hogy megkomolyodtam tőle. Nyugi, ma reggelre elaludtam, és a baloldalam totálisan begöndörödött (viccesen nézek ki: baloldal göndör, jobb oldal szög egyenes, és a hajsütő vasam, de még a vasalóm sincs itt velem).

Aludni egyébként azért nem ment, mert félóránként járhattam ki vécére (ma éjjel kivételesen egyszer sem ébredtem fel). Ez Zsebi Babának nem volt elég: a hasam folyamatosan keményedik és fáj. Már Zsebinek sem lehet a legkényelmesebb az én hasamban, hiszen a fejét folyamatosan nyomom össze, és még néha az egész gyereket összenyomorgathatom. Ilyenkor rúg vissza, amitől bekönnyezik a szemem.

Nem tudom, hogy lesz-e tejem, de a melleim nagyon érzékenyek. Egyszóval: fájnak.

Közben valószínűleg meg is fáztam. A múlt héten anyósom aggódott értem, mert kabát nélkül sétáltam az utcán. Nálam ez tavasszal és ősszel gyakori, mert hiába vagyok fagyos, ha néhány utcányit sétálok, már kimelegszem és megizzadok. Olyankor meg sokkal könnyebb megfázni a kabátban, mintha egy kicsit induláskor megcsíp a hideg. Nem is lett tőle semmi bajom, a hideg levegő nem okozott semmit, viszont elég volt hazajönnöm a családi házba.

Most is úgy jártam, mint februárban. Itthon kényelmesebb, és itt legalább vigyáznak rám… Még be sem értem, már fenékre ültem a lépcső előtt. Most is ugyanolyan szépen csücsültem le, mint a múltkor, csak most még szerencsém is volt: nem volt semmi sem mögöttem. Így nem is ütöttem meg magam. Apum viszont náthás. Így vagy tőle kaptam el, vagy tegnapelőtt éjszaka, amikor egy félórára visszaszundítottam – takaró nélkül. Nem komoly, és nem hiszem, hogy súlyosbodna. Csak folyik az orrom – amit valahol nem is bánok, mert így legalább sikerül normálisan kifújnom (fogadni merek, hogy orrpolipom van…).

Pénzügyekről egy-két szóban

12 nap: duzzadó boka - vizesedek? 

Dupla koleszterinszint és sok baktérium a vizeletben - orvos megnyugtatott, hogy ne aggódjak, Zsebi Baba jól van, ezek a tünetek pedig jellemzőek a terhességre.

Papám utána járt a pénzügyi dolgoknak, melyek érinthetnek a szülést követően. Erről már talán írtam*, most nem fogom összevetni, hogy milyen lehetőségek is állnak egy kismama rendelkezésére, csak azt, amire jutottam:

Szóval szülés után azonnal mehetek GYES-re, nem kell végigzongoráznom a többi lehetőséget. Ennek nettó összege: 25.600 Ft Ez számomra azért jó, mert így továbbra is kapom a rehabilitációs ellátást, ami viszont elveszne a többinél. Viszont a GYES-t a gyermek egy éves koráig csak a szülő veheti fel,  ezt követően igényelheti a nagyszülő, aki velük egy háztartásban él. Ekkor a szülőknek nyilatkozatot kell tenniük, hogy lemondanak a GYES-ről. Ebben az egy évben a GYES-t felvevő (anyuka) nem vállalhat semmilyen munkát, azaz a gyermek 1 éves koráig - hivatalosan semmi mellett nem engedélyezik a munkavállalást, arra ösztönözve az anyukákat, hogy a csecsemővel otthon maradjon. Amint a gyermek betöltötte az első életévét, a GYES mellett már lehet dolgozni maximum heti 30 órában, vagy otthoni munkát vállalni óra megszabás nélkül. A dédszülő (nálunk ez állt volna fenn) egyáltalán nem igényelheti a gyermekgondozási segélyt.

Emellett szülést követően felvehetem az egyszeri anyasági támogatást (64.150 ft), illetve továbbra is kaphatom az emelt összegű családi pótlékot az állapotom miatt. Mr. Férfi, ha hajlandó lesz odaköltözni hozzánk, akkor visszamenőleg igényelheti az adókedvezményt, illetve Zsebi után a családi pótlékot (12.200 Ft).

Ez után meg utána kéne nézni:

Jó néhány önkormányzatnál igényelhető egyszeri támogatás a kisbaba születését követően. Ennek összege, feltételei helyenként eltérnek, de mindenképp érdemes a lakhelyeteken utánajárni ennek a lehetőségnek!

/Babaház/

Egyébként erről tudtatok?

*most fogalmam sincs, mikor, de ha megtalálom, belinkelem. 

Utolsó vérvétel

A szülők a gyerekek megszomorítói… Nem igazán jókor mondom ezt, hiszen 13 nap múlva én is belépek a szülő kategóriába. Emellett én nagyon imádom a sajátjaimat, bár Mr. Férfi szerint jó lenne, ha hosszabb ideig elzárnának tőlük, főleg anyumtól, mert ha együtt vagyunk (legyen az személyes, online, telefon) tuti biztos, hogy összeveszünk, megsértjük egymást, és utána neki kell engem összekaparnia.

A fentebbi gondolat egyébként onnan jött, hogy hétfőn este anyum nálunk aludt. Elvileg több ügyet kellett volna elintéznie, ezért azt is beiktattuk a programtervébe, hogy kedd reggel elvisz a kórházba vérvételre. A végén kiderült, hogy az összes dolgát már korábban letudta, és csak miattam utazott Budapestre, ráadásul azt hitte, hogy most beszélünk az aneszteziológussal is. Őszintén szólva ezért felesleges volt a jelenléte, mert előtte való héten úgy beszéltük meg a nődokival, hogy a vérvételt bárhol és bármikor (de a lehető leghamarabb) levehetik – anyósom is felajánlotta, hogy elvisz. Közben a nődoki most szerdán (ma) nincs, de akkor két hét múlva, azaz jövő héten menjek NST-re a kórházba, ahol összefuthatunk az aneszteziológussal. Amikor erről volt szó, anyum is jelen volt, sőt ő találta ki, hogy kedden vérvétel, mert úgyis Pesten lesz…

De a szülő-gyerek probléma nálunk igazándiból akkor jött komolyabban a felszínre, amikor negyed 8-ra értünk a kórházba, és a bejelentkezésnél látom, hogy vizeletet is néznek. Én meg csak otthon, nyugodt körülmények között tudok pisilni, és persze mintát nem vittem. Szuper! Ezzel muszáj lesz még futnom egy kört. Ekkor hozta fel anyum isten igazából azt, hogy csak miattam van itt, és hogy ezért felesleges volt megtennie ezt a hosszú utat. Ezek után az csak parázs volt a tűzre, hogy a 12. sorszámot kaptam, és várni kellett még vagy félórát, mire bejutottam. Folyamatosan veszekedtünk a várakozás alatt.

Bejutva kiderült, hogy nem csak a vizelet miatt kell újra mennem, hanem a vérkép vagy a vércsoport miatt is (két helyen két különbözőt mondtak – bár az egyikre levették a vért, csak nem tudtam meg végül, hogy melyikre), mert most már csak a pecsétes beutalót fogadják el. Szólni kell a nődokinak, hogy adjon normális beutalót, majd vissza kell menni. Gyorsan rákérdeztem, hogy erre adhat-e a házi orvosom, mire mondták, hogy persze, csak akkor nem náluk fogják levenni. Nem is baj, mert 80 kilométerre leszek tőlük. Azért levettek 4 kémcsőnyi adagot.

Délután elintéztem a beutalót, majd ma reggel mentem ismét vérvételre. Először azt hittem, megőrülök, mert hajnalban felébredtem pisilni, utána meg órákig azon kattogtam, hogy most hogyan vigyek be mintát, de reggel ismételten sikerült – hála Zsebikémnek. Most nagyim kísért el, akin olyan jókat mosolyogtam. Mivel az unokahúga vette le a vért (ismételten legalább 5 fiola volt…), így bejött velem. Amikor megszúrnak, nem nézek oda, de utána nem zavar, ahogy folyik ki belőlem a vörös nedű. Gyönyörű színűnek tartom, így figyelni szoktam, ahogy a kémcsövek megtelnek a vörös folyadékkal.

- Ne nézz oda, inkább engem nézz! – mondta többször is nagyim, aki már fehéredhetett magától a látványtól.

A végén, amikor lazítani kellett, nagyim nem vette észre, hogy kiengedtem az ujjaim, továbbra is csak ismételgette:

- Ne szorítsd! – én meg nem értettem, hogy mit ne. A vattát a sebre?

A legviccesebb pedig az volt, hogy leültetett, mert túl sok vért veszítettem, és ráadásul én vezetek! A kórházban kidobnak minket a vérvétel helyszínéről, olyanok vagyunk, mintha futószalagon közlekednék, itt meg egy kis vérvételtől az én drága nagyim úgy basáskodik felettem, mintha nem tudom hány liter vért vesztettem volna. J

Elvileg délutánra meg is lesz az eredmény, és a szülésig ez volt az utolsó vérvétel! J

15 nap

2 hét + 1 nap, egy teljes fél hónap, 2 hétvége is előttem áll, plusz munka, plusz tanulmány írás, plusz könyvtározás, plusz ki tudja mi még.

15 nap és valóban anya leszek. Egy édes, bédi kisfiú édesanyja. 

Kíváncsian várlak Zsebi!

Jósló derékfájás

Ma azt hittem egy ideig, hogy megyünk a kórházba és szülünk.

Az egész onnan jött, hogy délután felállva a derekamba hasított a fájdalom, ami a vécére üléstől még inkább fokozódott. Megint jövök a csillagokkal, de tényleg megjelentek a fájdalom sárgás-fehér foltjai a szemem előtt. 

A derékfájásról rögvest a vajúdás jutott eszembe... Így fel is hívtam anyum, hogy megkérdezzem tőle, mivel indult nála a szülés. Első tünete a magzatvíz elfolyása volt. Az nálam ugye hiányzott. Gyorsan elköszöntem, mert féltem elmondani neki, miért is érdeklődöm, biztos voltam benne, hogy csak kinevetne, vagy letorkolna, mert szerinte túlságosan csak ezzel a témával foglalkozom. Rajta kívül volt még egy támpontom: nagyim. Aki valóban megerősítette a gyanúm: az ő két vajúdása is derékfájással kezdődött. Szóval, számoljak, és ha már rendszeressé válik, hívjam a dokim! De tényleg! Alighogy nagyimat megnyugtattam, hogy szerintem csak jósló, mert ez volt eddig az első ilyen derékfájás és szűnni nem akar, de nem is erősödik, csörgött megint a mobilom - anyum hívott vissza. Eszébe jutott, hogy neki utána nem a hasa fájt, hanem majd' leszakadt a dereka. Szuper! Mert pont ezt érzem most én is! Erre már őt is beavattam, és ő is a lelkemre kötötte, hogy ha ismétlődik, akkor irány a kórház!

A Facebookos csoportban viszont megnyugtattak, hogy ez még semmi, ma nem lesz még itt szülés! S valóban, a fájdalom elmúlt, és csak másfél óra múlva ismétlődött meg. Még moziba is elmehettem.

Most van a Titanic fesztivál, ahová minden évben elmegyünk legalább (na jó, összesen) egyszer egy filmre. Idén egy amerikai szellemes "horrort" néztünk, az Elbocsátó szép szavakat . A megnézés után közepesre tituláltam a filmet. Elmegy egynek, mert a téma ugyan érdekes volt, a fényképezés szép, a zene hátborzongató, a szereplők is jól alakították a szerepüket, viszont maga a történetvezetés hagyott némi kivetnivalót. Sokkal hátborzongatóbban is megoldhatták volna. De ha van 87 perc szabadidőtök, akkor nézzétek meg, és döntsétek el magatok, hogy mennyire értetek velem egyet. Vagy tudjátok mit? A fesztivál április 13-ig tart, válasszatok egy (esetleg több) filmet a honlapukon, mely érdekel titeket, és menjetek el mozizni! Megéri!

A lehető legrosszabb napok egyike

Bár jól kezdődött: az éjszakát végigaludtam, csak fél nyolckor kellett kimennem a vécére. Csináltam Mr. Férfinek reggeli kávét, magamnak kakaót és leültem a gép elé, amíg drága párom fel nem ébred. Na, ezt nem kellett volna, vagyis éppen de! Csupa rossz hírt kaptam. A csütörtökön meghirdetett vizsgára nem elég, hogy készülnöm kell, de az előfeltételének számított tanulmányt visszadobták, újat kell írnom, a határidő ugyan április 30, de előtte még van egy szülésem, és már 6-a van…

Bánatomban felléptem a Facebookra, hátha találok valami vidámat, vagy van fenn valaki az ismerőseim között. Ehelyett egy szomorú hírbe botlottam: a gyerekkori barátnőm eltűnt és most mindenki őt keresi. Emellett már az én „apró” problémám semmiségnek tűnt, hiszen semmit sem tudhattunk a lányról, hol lehet, él-e még. Persze, a legjobbakat reméltem, és délutánra meg is kaptam a jó hírt: a kereső kutyusok valóban megtalálták. Kórházba került, de a körülményekhez képest jól van.

Azt gondolhatjátok, hogy megkönnyebbülés után hozzáfogtam tanulni. A francokat! Legkésőbb 17 nap múlva be kell feküdnöm a kórházba, ahol egy altatás után már kisebb hassal, de ketten leszünk. Meg mindjárt betöltöm a 37. hetet is, ideje lenne a kórházi csomagomat. Itt lecsekkolhatjátok, mit raktam be végül. Vannak rajta változások, mielőtt azt hinnétek, hogy a múltkorit linkeltem be.

Pocaklakóm jól van, bár keményedik a hasam, menni éppen hogy sikerül, de reményeim szerint nem akar korábban előbújni. Ennek ellenére úgy vagyok vele, hogy most már bár melyik pillanatban megindulhat a szülés, jobb felkészülni rá, mint később mással összekapkodtatni a cuccaim.

Barátnő hazakerülése, bepakolás után mégsem fogok még hozzá átírni a 40 oldalast tanulmányom – inkább gyorsan hajat mosok, mert este végre kimozdulunk még utoljára a baba érkezése előtt. Majd holnap foglalkozom a hivatalos ügyeimmel…  

Ideje lassítani!?

18 nap van hátra a császárig. Mostanság mással nem is fogom kezdeni, hiszen a visszaszámlálás megindult, rohamosan fogynak el előlünk a napok. A telefonom kismama applikációja a hétre a következőt írta: „ideje lassítani”. Lehet benne valami, mert két (és fél) hét múlva már ketten leszünk. Amit persze el sem tudok még képzelni. Van egy gombóc a hasamban, ami mozog. Néha rugdos, néha felmegy tőle a savam, néha ficánkol, néha megfoghatom a hasfalamon keresztül a lábát, de még mindig csak egy gombóc… Nem gyerek, nem a fiam, semmim se még. Mondom ezt az utolsó hónapban! Ne értsetek félre, imádom Zsebikémet! Amikor 4D-s ultrahangon láttam, majd’ elbőgtem magam, olyan gyönyörűségnek tartottam. Meg vagyok győződve, hogy az én számat és az apja orrát örökölte! Már most! Persze várom, hogy a kezemben tarthassam, de a várakozás nem egyenlő az elképzeléssel. Mert fogalmam sincs, hogy milyen lesz. Főleg, hogy altatnak a császárkor. Elalszom, felébredek és ott lesz mellettem egy visító kisbaba. Az én fiam! Róla most már nekem kell gondoskodnom. Én vagyok érte a felelős. Egy vadidegenért, mert abban a pillanatban nem hiszem, hogy felfogom, hogy ő volt a szívem alatt, ő hullámzott a hasamban, ő szabta meg a vécézési ritmusom. Most először merült fel bennem, hogy szeretném, ha felvennék videóra a szülést. Eddig nem érdekelt, eddig úgy voltam vele, hogy úgyis átélem, nem akarom én ezt máskor is végignézni, de amióta felhozták az altatást, igenis látni akarom, ahogy azt a csöppséget kiemelik belőlem. Hogy ő az, hogy legalább így átélhessem a dolgokat. Persze, úgysem fog senki felvenni, anyum még hülyének is fog tartani miatta… Mr. Férfi meg szerintem inkább elfordul addig, amíg csupa vér a gyermek. Én meg ájult állapotban nem leszek képes senkit sem rábeszélni, hogy tessék már mégis csak… És ott leszek egy hófehér, kórházi ágyon egy pöttöm babával. Mindenki előbb fogja látni, babusgatni, mint én… Ez azért szemétség!

Szóval itt lenne az ideje a lassításnak. Ehhez képest úgy érzem, most kezdenek csak felgyorsulni a napjaim – és vicces, nem vicces, ennek semmi köze még a szüléshez! Tegnap reggel lehetőséget kaptam, hogy levizsgázzak egy olyanból, amit már évek óta szeretnék, amire évek óta szükségem lenne. Este jelentkeztem is rá, június 3-13. között kapok valamikor egy időpontot. Amire készülni kellene még a szülés előtt. Azaz lenne rá összesen másfél hetem. Nem kevés, de nem is sok… Főleg, hogy nem tudom, mennyire kell elmélyülni a témában. Gondolom nagyon!

Emellett tegnap megkerestek a cégtől is. Most ugyan táppénzen vagyok, de felajánlották, hogy itthonról legyek „social media” munkatárs. Nem lenne nagy feladat, 4 órában kellene a gépnél ülnöm és itt-ott reklámoznom a céget. Ha jól értelmeztem. Valamilyen szinten előléptetésnek is felfoghatnám, mert nem lenne úgy felettesem, aki elbírálná a tetteimet, ahogy eddig csinálta a főnök. Amitől viszont meg is rémültem. Mert nem a felelősséggel van a bajom, hanem azzal, hogy a cégnél minden apró mozdulatomat ellenőrizték, átszabták. Semmi sem felelt meg nekik, amit magamtól csináltam. És most arra „köteleznének”, hogy felügyelet nélkül teljesítsek úgy, ahogy ők szeretnék. Ne nagy dolgokra gondoljatok, csak olyanokra, hogy egy reklámszöveghez mondjuk az én stílusom túlságosan leíró, vagy esztétikailag nem mindig érzem úgy az arányokat, ahogy szeretnék, vagy nekem sosem az a kép tetszik, ami a többieknek…

         Persze, azért elvállalom, mert ha nem tenném, akkor ki tudja, visszamehetnék-e később dolgozni. Viszont nagyon át kell gondolnom, hogy anyagilag hogyan járnék jól. Mert már csak 18 nap, és még semmit sem tisztáztam le se a céggel, se az állam bácsival… Próbáltam én, de mindenhol mást mondtak a Gyesre, a rehabilitációs ellátásra (ami miatt még vissza sem hívtak felülvizsgálatra, pedig azon is úgy túl lennék…), a családi pótlékra, a fizura…

Utolsó ultrahang

   19 nap van hátra. Tegnap volt az utolsó ultrahangunk. DVD-t nem vittem, mert feleslegesnek éreztem, hiszen Zsebi Baba már nem fér bele a monitorba. Méretei: fej: 90 mm, mellkas: 90 mm, combcsont: 70 mm. A méhlepény hátul helyezkedik el és homogén. A Baba hasfala zárt, gerince ép. A méhszájam zárt, „megtartott portio álló burok. Normál tónusú uterus fundusa Px/4.”. Szóval a méhnyak nem rövidült még meg, a magzatvíz nem szivárog (valami miatt ettől féltem az elmúlt napokban), a burok ép. A méhem teteje pedig 4 ujjnyira van a szegycsont alsó nyúlványától (ha jól értelmezem).

Megtörtént az első CTG, ahol Zsebi Baba mintagyerekként viselkedett. J Annak az eredményeit nem írom le, mert számomra érthetetlen az egész hullámzás J

Persze most is kellett olyan hírt kapnom, amitől majd’ szívrohamot kaptam. Dokiné (elvileg valaha aneszteziológus volt) közölte velem, hogy a csontozatom miatt nagy valószínűséggel nem fogják bevállalni a spinális érzéstelenítést (a nődoki azt mondta, hogy az EDA nem mindig hatékony annyira), helyette altatás lesz. Legelőször, amikor felmerült a császármetszés, örültem volna az altatásnak, mert akkor túl lennék rajta, nem emlékeznék rá és nem kellene a gerincen való érzéstelenítőtől paráznom. Azóta belemélyedtem a témába, és nagyon szeretném, ha ott helyben a mellemre tennék Zsebikémet, és nem csak úgy kihúznák a lábánál fogva, majd ide-oda dobálnák (hüle Youtube). De nem is ez volt, ami végül mégis elriasztott az altatástól, hanem az eszméletlenvesztés előidézése: mivel a gáz és a „drogok” hatással vannak a magzatra, így a kéz kifeszítése, infúzió bekötése után, az anesztes „megragadja a torkom”, nyomást érzékelek, elveszítem az eszméletem és ledugja a csövet. Vagy valami ilyesmi…

Két hét múlva okosabb leszek, mert akkor megyek újra NST-re a kórházba, ahol megpróbáljuk elcsípni a műtétnél segédkező altatóorvost. Majd ő eldönti, hogy melyik megoldás választja. Bár vinni kellene az elmúlt évek készült leleteimet, de utoljára kb. 10 éve csináltak röntgent a gerincemről. Most 5 éve (ez a legutolsó) csak a csípőmről, az meg ugye nem sokat segít a döntéshozatalban.

Szóval újabb és újabb akadályok lépnek fel az általam álmodott szüléssel kapcsolatban…