Olyan elfuserált vagyok…

Jelentkeztem a Caféblog VIP játékára. Nem tudom, hogy akartam-e egyáltalán, mert a) éreztem, hogy nem fognak beválogatni, b) tetszik a blogom kinézete, nem szívesen változtatnék rajta, c) már megint egy költözés úgy, hogy az előző helyről sem tudtam áthozni az összes posztom… Na, mindegy, azért tegnap ez megkoronázta a napomat, még inkább dögönyözni lehet velem a padlót.

Egyébként szombaton néztem az X-faktort, ahol többen a többedik próbálkozásnál tartottak, és mindannyiszor elutasították őket. Akkor sejlett fel először bennem, hogy mi van akkor, ha én is ilyen vagyok. Nem akarom elfogadni a valóságot. Tudom, hogy az erdőben állok, mégsem látom a fától. Miért akarom, ha úgysem vagyok jó benne? Mert szeretem? Mert exhibicionista vagyok? Mert szeretném, ha rajtam röhögne a fél világ? Főleg úgy, hogy az nem olvas, akinek a véleménye a legjobban számítana…

Azért bíztam is benne, ugyanúgy, ahogy másban is. Reménykedtem benne, hogy nem vagyok egy senki, vagyok valaki, s annak ellenére is emelt fővel közlekedhetek, hogy nem minden sikerült az életben, aminek sikerülnie kellett volna. Bár az élet újra és újra szembeállított az ellenkezőjével, de mindig sikerült meggyőznöm, hogy csak hülye vagyok, és nincs is úgy.

Tegnap ismételten kaptam egy hasonló fricskát az élettől, amitől sértve érzem magam. Biztosan túl dramatizálom a dolgokat, de akkor is sértve érzem magam. Olyannak állítottak be, amilyen nem csak én vagyok, hanem minden épeszű nő olyan. Nem csak nekem fáj, ha semmibe vesznek, ha kihasználna, ha átlépnek rajtam, ha lábtörlőnek használnak. Ugye? Alázkodjam meg, amikor az oroszlán énem éppen retorzióért kiált? Hajoljak meg, amikor úgy érzem semmibe vesznek?

Ha nem akarja valaki a társaságom, nem kell velem lenni, el lehet menni. Senkit sem fogok visszatartani. Régen ráakaszkodtam emberekre, most már megtanultam ezt a tulajdonságomat háttérbe szorítani. El vagyok én egyedül is…

Egyedül… Már ezt sem mondhatom, mert már anya vagyok. Egy erős nő, aki ha eddig is megállt a lábán, továbbra is megfog, és tisztességgel, boldogságban felneveli egy szem gyermekét.

Ha mégis kellek, akkor előtte bizonyítsák be, mert különben fel is út le is út, mehet!