f

2014. április 28., hétfő

Önállóan jár! (plusz kis ekcémás téma)

Már Firenze előtt megmutatta, hogy képes 4-5 lépést, ha nem többet önállóan is megtenni. Olaszországban is szórakozott azzal, hogy két betongolyó között kalimpálva ingázott. A születésnapja óta pedig meg sem áll. Néha fenékre ül, néha megkapaszkodik, néha mászva folytatja, de most már, ahol csak tud, neki indul - a nagyvilágnak. Egyre ügyesebb :) Videó még nem készült róla, de ha lesz, mutatom nektek.

A bőre nem akar javulni. A kiütések ugyan elmúltak, de a teste száraz, a hajlatok rögvest kipirosodnak, felhólyagosodnak egy kis szellőtől, nedvességtől, melegtől. Szóval mindentől. Ezerféle kenőccsel kenegetem, a doktornő vaníliás popsikenőcsétől kezdve a Basis C testápolóval, mostanság kamilla-teával és körömvirágkenőccsel. 
Február óta nem hordtuk babaúszásra, de mivel 3 hónapos kora óta szinte minden héten vittük, és nem lett semmi baja a bőrének 10 hónapos koráig, így úgy állapodtunk meg otthon, hogy nincs semmi kizáró ok. A kihagyástól sem javult, Manócskának pedig hiányzik. Így vasárnap reggel felkerekedtünk és kb. fél órát pancsolhatott. A vizet imádja, kivéve a háton úszást/lebegést.  

2014. április 23., szerda

Boldogságos egy évesem!


Ez a nap más mint a többi, ezt te is jól tudod
Másként kelt fel reggel a nap és másként járt a hold

Drága Kisbabám, elmúlt életünk első közös éve, idősebb lettél, már megkaptad életed első gyertyáját is. Hatalmasra nőttél, okosodtál, de továbbra is az én édes kisbabám maradtál. Köszönöm neked az elmúlt 12 hónapot, melyet mindennap bearanyoztál. Köszönöm drága mosolyaid, huncut kis szemecskéd, nevető füleid. Köszönöm csillingelő kacagásod, földhöz vágó hisztijeid. Köszönöm ragaszkodásod, bátor függetlenséged. Köszönöm, hogy minket választottál szüleidnek.
Boldogságos születésnapot!



  súly: biztosan túlhaladta már a 10 kilót, de azóta nem mértük meg. Most már nem olyan könnyű, mint régen. :) Sőt cipelni sem tudom már olyan könnyedén!


 magasság: szerintem 86 centi is van már, ha nem több, de úgyis megyünk jövő héten éves ellenőrzésre, megkérem a védőnőnket, hogy nézzük meg a pontos adatait.

 pelenka: 4, 4+, 5 - mind bugyi. Esküszöm rá! A Pamperst kezdtem megszeretni, mert azt még könnyebb levenni, csak elszakítom oldalt és már zsupsz is le. :)

 ruha: A 80-asokat már mind odaadtam Juli18-nak, a 86-osok is a szekrény mélyére kerültek, most a 92-esek vannak terítéken. Kicsit nagyok még, meg lezserek, de olyan cuki bennük Zseb *.*.

 hordozó: ugyanazok, a karikásomat használom a legtöbbet, de még mindig szitkozódom, hogy Amazonast vettem. Szörnyű karikája van, szóval egyszer sem sikerül normálisan felkötnöm magamra. A mei tait a fiúknak nem sikerül, én meg már azzal is igencsak bizonytalanul közlekedem...

 alvás: délelőtt alszik 1-2 órát, délután is, ha szerencsénk van. Este mostanság kukorékol, éjszaka pedig egyszer-kétszer kell szopizni.

 egészség:  az ekcémája nem akar múlni. Hol előjön, hol elmúlik. Közben fülészetre hordtuk: begyulladt a bal hallójárata, majd a jobb. Mindennap órákat várakoztunk a Heim Pálban, mire kapott egy gyógyszerrel átitatott gézlapot a fülébe. Persze azonnal ki akarta venni - az első két nap sikerült is, utána már lassan megszokta és nem babrálta annyit. Most taknyos, kint Firenzében megfázott.

 képesség: kapaszkodás nélkül lépked. Lépcsőre felmászik, három lépcsőfokon vissza is tud - okosan hátrafelé. Ágyról, kanapéról ügyesen hátrafelé lemászik. A tévét, magnót már be-kikapcsolja. Próbál rajzolni, valószínűleg jobb kezes lesz. Labdázik, főleg lufival - eldobja, megy utána. Azt mondják rá, hisztis, mert ha nem úgy történik valami, ahogy ő akarja, hátravágja magát - én csak azt mondom, hogy erős akaratú!

 fog: 5, de az ötödiket csak kézzel érzem még. Hasmenése van, amikor kibújik neki egy.
beszéd: a pápá megy leginkább. Néha megismétel egy-két szót. A nem, aja jeje a leggyakoribb. 

evés:  mindent eszik. Nem jöttünk rá, mire allergiás. A magán doki azt mondta, hogy ne adjunk tejtermékeket neki. Sajtot így is kap...

becenevek: ugyanazok

lányok: most semmi új, félő, hogy tőlük allergiás - de ez sem biztos.

Firenze 1 évessel

Indulás: Budapest
Célállomás: Firenze, Hotel Londra
Kilométer: 950 km 
Utazási eszköz: Kia C'eed
Fő: 3 felnőtt (apum, a gyerek apja és én), illetve a majd' 1 évesem (egy hét választotta el a születésnapjától)
Időtartam: 5 nap, 4 éjszaka (csütörtöktől hétfőig)


Reggel indultunk, olyan fél 7 felé, mert a szállodai szobát délután lehetett csak elfoglalni. Talán rossz döntés volt a nappali utazás, mert a Manó ugyan beült a gyerekülésbe (Cybex), sőt órákat is elvolt benne - aludt -, mégis utána nem maradt el benne. Vagy végigordította volna az utat, vagy - szabálytalanul - kivettem, és mellre raktam. Sosem törődtem a szabályokkal... Felelőtlenség, talán, viszont így a gyerkőc a mellemen végigaludta azt a majd' 11 órát, amit megállásokkal egyetemben az autóban töltött.

A szállodában egy háromágyas (francia ágy + pótágy) szobát foglaltunk le, plusz egy parkolót. Firenze központjában volt a négycsillagos hotel, közel az állomáshoz, ahol alig lehetett parkolót találni, így bevállaltuk a napi plusz 20 €-t, hogy a kis fehér drágaságunk egy fedett, alagsori garázsban állhasson, míg mi a városban lófrálunk.

Zsebnek nem kellett külön ágy, sőt reggeli sem, mégis, ahogy leadtuk neki is a személyijét, napi 3 € idegenforgalmi adót számoltak fel utána. Pedig elvileg Firenzében 10 éves kor alatt nem kell. Legalábbis e táblázat szerint.

Svédasztalos reggeli járt a szobához. Manócska általában fél 8-ig aludt, így fél 9 előtt soha nem mentünk le vele reggelizni. Jobban mondva a 4 reggelből csak kétszer próbálkoztunk be vele. Ölben levittük, kapott külön kis etetőszéket, de amint bele szerettük volna kötni, már sikított. Szedtem külön neki vajas kenyeret sonkával, aszalt gyümölcsöt, sajtot, mindent, ami szem szájnak ingere, de semmi sem kellett neki. Így muszáj volt valamelyik fiúnak járkálnia vele. 


Másnap jobban viselte, de akkor is csak néhány falatot evett az üres zsemléből. Megunta magát, és vetette is a földre - először a kenyeret, majd saját magát. És kiabált. Hisztibogyó lett. Ha nem tetszett neki valami, elhagyta magát, alig bírtam olyankor megtartani. És sikított hozzá! Amíg nem tud beszélni, addig szerintem hagyom neki, bár már néha érzem, hogy elveszítem a türelmem.
A következő két reggel külön jártunk le reggelizni, egy valaki mindig fennmaradt Zsebbel a szobában.

A városban mivel nehéz volt parkolni, meg különben is bent laktunk a központban mindenhová gyalog mentünk. Zsebet hol mei-taiban, hol babakocsiban vittük. Én nem köthettem fel, hiszen azért vannak a fiúk, viszont ők meg nem tudták normálisan. Soha semmi nem volt jó, Zseb néha ferdén volt, túl szorosan, túl gyengén..., pedig Eszter még anno a gyermek apjának is megmutatta hogyan kell. 

Még megérkezésünk napján bejártuk a főbb nevezetességeket: kívülről láttuk a Medici-kápolnát, a Dómot, a Palazzo Vecchiot, az Uffizit és végre (legutóbb csak messziről láthattam) végigsétálhattam a Ponte Vecchion. A Vasari folyosó mentén elsétáltunk a Palazzo Pittiig, majd a Santa Maria Novella Bazilika (ez volt a legközelebb hozzánk) mellett megvacsoráztunk egy pizzériában. Paradicsomos tésztát ettem, amiből Zseb is adhattam. Persze, ahogy én azt elképzeltem! Zseb amennyire jól viselkedett az út és a séta alatt, annyira nyűgös volt a vacsora alatt. Estére mindig elfáradt, nem maradt meg sehol sem. Kint a parkban kellett sétáltatni. Ezt leszámítva mindenki odavolt érte, hiszen mindenkire mosolygott, kezével integetett és pápázott. Ezt mindenki bye-bye-nak értette, amitől még nagyobb örömet okozott. Ő volt a bella piccolo bambino.

Másnap a Galleria dell'Accademiával kezdtük, végre élőben is láthattam Dávidot. A legtökéletesebb férfi a világon! Igaz, a jobb kézfeje kicsit elméretezett, a bokája meg bedagadt, de azok az izmok, a feneke, a hasa... Áááá <3 Viszont zsidó létére nincs körülmetélve. o.O
Utána jött belülről a Keresztelőkápolna, a Dóm.




Imádok felmenni a tornyokba, de a fiúk azt mondták, nem nagyon fogom bírni az egészet, így csak az első emeletig mentem a Harangtoronyba, ahová a gyerek apja segített fel, míg a nagypapival játszott lent a téren Zseb.



A Palazzo Vechióban kicsit kellemetlen volt, hogy apumat visszaküldték a hátitáskával, de ami inkább meghökkentő volt, hogy közölték velünk négyen vagyunk, de csak három jegyünk van. Zsebnek is kellett volna kérni, még akkor is, ha ingyenes, és az apja hasára van kötve...

Vacsora előtt még visszamentünk a szállodába, mert Zsebecskét tisztába kellett rakni, a babakocsi is még az autóban volt. Legszívesebben ledőltem volna, a szállodai szobában maradtam volna, mert a napi séta után égett a talpam, bedagadt a bokám és bekattant a hátam (ott, ahová szúrták a spinális érzéstelenítőt), amitől azt hittem minden egyes mozdulatnál, hogy ott maradok. Viszont sosem voltam az a típus, aki a szállodában marad, ha éppen elutazik valahová. Így ha nem is tettem meg nagyobb körutat, megnéztem az Arno vízesését. A gyermekem apja még kíváncsi volt valamire, ahová én már képtelen voltam elkísérni, így apummal és Zsebbel visszasétáltunk a Piazza di Santa Maria Novellára. Hiába öltöztettük fel Zsebet, sikeresen megfázott az esti hűvös levegőben. Ugyanoda ültünk be megint, ahová előző este, de most tészta helyett pizzát ettem. Fehéret! Azaz semmilyen öntet nem volt rajta, csak bölény-mozzarella, paradicsom és bazsalikom levelek. Isteni volt!

Következő nap a Dóm kupolájával kezdtük. 10 €-ba kerül a Keresztelőkápolna, a Dóm és a Harangtorony megnézése. Mivel mozgássérült vagyok, így nekem és a kísérőmnek ingyenes. Általában tornyokba nem engednek fel a fogyatékos jegyemmel, ha már tornyot mászok nem vagyok mozgássérült. Valahol érthető... Itt viszont a beléptető rendszer nem különböztette meg az ingyen jegyet a 10 €-stól. Apum nem volt kíváncsi rá, ráadásul azt sem akarta kivárni Manóval, amíg az apja sorban áll, így mi előre mentünk - a fogyatékosságom előnye, hogy a legtöbb helyen nem kell sorban állnom (nem mintha bírnám...). Először azt gondoltuk, hogy lentről megnézem a kupola freskóit (előző nap nem engedtek közel minket), de ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel  muszáj felmenned a kupoláig ahhoz, hogy kijuss. Jó volt, mert nem volt szembejövő forgalom, így én is "könnyedén" feljutottam, majd le is. A kupola tövében vártam meg a gyermek apját, aki felment teljesen a tetejére. Bírtam volna, ha nem lett volna kétirányú a jövés-menés. Inkább nem próbáltam meg, és amíg várakoztam azon gondolkodtam, hogy Vasari és Zuccari igencsak perverz alakok lehettek. A Sátán egyszerre "csak" három embert töm a szájába, másoknak pedig tüzes vasat dugnak a fenekükbe...


Már ettől elfáradtam, de azért az Uffizi előtt még tiszteletünket tettük Beatrice sírhelyénél,  illetve betértünk Dante házába.
magyar vonatkozás: István Madarassy
A képtár gyönyörű volt. A szobrok engem annyira nem érdekeltek, viszont a festmények lenyűgöztek. A leghíresebbike Vénusz születése volt, a kedvencem pedig Piero della Francesca Federigo da Montefeltro és Battista Sforza portréja. 

Még meg szerettük volna nézni a Medici kápolnát, de mire odaértünk éppen bezárt a San Lorenzo-templom, csak egy kis udvarba mehettünk be, ahol egy gyümölcsöző narancsfa állt.

Ebédre ültünk be étterembe, így vacsorára szendvics mellett döntöttünk. Rossz választás volt, mert apum foga beletört. Nem letört, hanem az egész foga megmozgósodott... Rákérdeztünk, hogy szeretne-e egy nappal korábban hazamenni, de azt mondta, hogy hétfőig maradunk, akkor hétfőig maradunk, így vasárnap még elmentünk Pisába és a tengerhez. Manó a náthától egész nap nyűgöske volt, így a pisai ferde tornyot kihagytam belülről (egyébként úgy néz ki, mint egy betonsiló), a dómot is, mert azt mondták egy órától látogatható, de még fél kettőkor sem engedtek be minket a mise miatt. Ez azért bosszantó, mert a toronyba pedig nem engedtek be az előző csoporttal, mert nem akkorra szólt a jegyem. 

Mindezekért kárpótolt a tenger látványa, ahol az Arno beleömlik Marina di Pisánál, illetve visszafelé San Miniato. Toscana híres a dombtetőkre épített kis villáiról, középkori városairól, templomtornyairól. Az autóútról már Pisa felé kiszúrtuk San Miniato erődtornyát, amit  még II. Frigyes német-római császár építtetett. Ha Toscanára gondolok, nem a nagy városok jutnak eszembe, hanem a szétszórt kis falvak, ahol a lakosok ismerik egymást, a házak különleges hangulatot árasztanak, a fű különlegesen zöld és az egész helyet varázslat lengi körbe. San Miniato pont ezt az élményt adta meg nekünk. 



Búcsúzásul a gyermek apja elvitt egy halétterembe. Egy kellemes randevút töltöttünk el kettesben, legalábbis én úgy éreztem. Ő szerintem kevésbé, mert nem nagyon tudott elszakadni Zsebtől, sietett vissza a szállodába, engem is siettetett, és még a romantikát is állandóan megtörte. Valahol igaza volt, mert mire visszaértünk, Zseb sakál módjára ordított. Megijedtem, hogy végig ez ment, de apum megnyugtatott, hogy csak a vége felé kezdett sírni a cici után.



2014. április 11., péntek

A boldogság kulcsa

Csodálatos. Az életem az ilyen pillanatokban teljesedik ki. Itt ülök a firenzei dóm melletti téren egy kőpadon, élvezem a napsütést miközben igazi olasz pisztácia fagyit eszegetek. Figyelem a jövés-menést körülöttem. Szinte mindenki turista, de a randizó firenzei fiatalok is itt találkoznak. Telefonálnak, bicikliznek, robogóznak, haladnak a dolguk felé. Úgy szeretnék itt élni...
Igazság szerint otthonról ez a hangulat, mentalitás, nyüzsgés hiányzik. Nem hiszem, hogy itt könnyebb, de szerintem többet süt itt a nap. És én olyankor mindig boldogabb vagyok. 

2014. április 10., csütörtök

10 órás autóút

Manó vègigaludta. (Én csak félig.) szóval olyan, mint én. A haladó autóban alszunk. Igaz, nèhol szabàlytalanul, kivéve a gyerekülésből, cicire cuppanva...

Toszkána gyönyörű. 
Firenze Pedig varàzslatos. 

Irány Firenze

Annyi minden lenne, amiről írni szeretnék, de nincs időm. Dolgozom... Elvileg napi 4 órát, de mostanság megvan az 8-10 óra is. Persze még ez sem elég, le vagyok maradva a feladataimmal...
Fáradt vagyok, keveset vagyok Zsebbel. Egész nap ott vagyok mellette, viszont érdemben nem mondanám, hogy foglalkozom vele. 
Közben a kapcsolatom a gyerek apjával is -ha nem is futott zátonyra- megromlott, amitől még stresszesebb lettem. Amitől fogyok (47 kg 170 cm-hez), nyúzott vagyok kívül-belül. Amitől ugye még fáradtabb...
Nem csak én vagyok fáradt, a gyerek apja is erre panaszkodik. Amikor februárban kiderült egy harmadik személy; a "nagy" békülési szakaszban kitalálta: pihenésre van szükségünk, menjünk Firenzébe. 
Azóta ugyan még rosszabb lett közöttünk a viszony, ma elindultunk (apum társaságában),5 napra a mi kis Kiánkkal... 
Hordozóeszköznek bepakoltunk mindent: babakocsit; karikást, mei tait. Kábé el is foglalták a csomagtartó nagy részét, ezért a lehető legkevesebb cuccot hoztunk magunkkal - fogadni merek, valamit tuti otthon felejtettem...

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...