f

2013. július 31., szerda

Amikor a mami kiborul…

Több kép: Instagram
Most tényleg az idegeim határát borzolgatják. Úgy igazándiból mindenki. A tolerancia, a türelem most nagyon hiányzik belőlem. Ne szólj hozzám, nem fáj fejed! Mostanság csak panaszkodom. Panaszkodom a környezetemre, az idegenekre, sőt már a saját gyerekemre is. Eddig mindenki azzal áltatott, milyen türelmem van a csemetéhez. Hát már nincs!
Három hónapos korára már nem fog sírni esténként! Á, dehogynem! Most már nem csak a hasa, hanem a foga is ordításra készteti. Sőt a fáradság is! Ha nem tud elaludni, ha felébresztik, sikításba kezd.

Persze a tegnapi "hiszti" kezdeténél még a nagyiék itt voltak, ők meg „jaj, Istenem, mi baja van? Ne sírj már!” felkiáltásokkal távoztak. Bár viccesnek találta Nagyi is, hogy  ahogy hét után néhány perccel meghallotta Zseb apum hangját, kezdett csak el ordítani – addig vigyorgott, mint a fakutya.* Itt még nem is ért akkora sokkhatás minket, mert a gyerek pár perc után rácuppant a cickóra, és bealudt a karomon. Mindez a konyhában történt, ahol fél 9-ig beszélgettünk is apummal mindenféléről. A fürdést kihagyva úgy gondoltunk, már megnyugodhatunk, már nem fog sírni. Kósza remény!
Átadtam, hogy amíg lefekvéshez készülök, apum fektesse le az ágyba. Mivel felébredt, így úgy gondolta, még az éjszaka előtt átpelenkázza. A két dolog annyira kiverte az álmot a gyerek szeméből, hogy csillapíthatatlanul sírni kezdett.
Reménykedtem benne, hogy nálam megnyugszik, vissza is vettem, de csak sírt és sírt, ráadásul a szája olyan volt, mint egy habzó kutyának. Gyorsan hason befektettem a kiságyába, majd leszaladtam a földszintre a Dentinoxért. Fel sem értem, de már hallottam, hogy Zseb úgy belelovagolta magát a nagy sérelembe, hogy már nem csak sírt, hanem toporzékolt is. Sejthettem, hogy a gél semmit sem fog használni, de azért bekentem az ínyét. Leültem a franciaágyunkra, a gyereket beültettem az ölembe – amit ugye féléves koráig nem lehet –, ő hátravetette a fejét, megfeszítette a testét, és még inkább ordítani kezdett. Nem hagytam magam, viszont nem tapasztaltam, hogy jobb lett volna tőle.
Jött a felállás. Attól általában megnyugszik, ha felállunk vele, és ott ütemre ringatjuk. Most semmi. Jött az „anya-torna”, azaz terpeszbe állunk, és hol az egyik lábunkra nehezedünk, amíg a másikkal lábujjhegyre állunk, hol a másikra. Oda-vissza, legalább 250-szer. Higgyétek el, jó a vádlira és a combra! Most megcsinálhattam belőle 2000-et is, semmi.
A cérna itt pattant el nálam először. Felemeltem a gyereket az arcom elé. Hóna alatt tartottam, a lábacskái lógtak a levegőben. Kiabálni kezdtem vele, hogy hagyja abba. Egy pillanatra jó volt, abbamaradt, a szeme tágra nyílt, úgy bámult rám, mi bajom lett így hirtelen. Naná, hogy utána még jobban rákezdett… Megismételtem még kétszer, de egyre kisebb sikerrel…
Leültem vele, hadd sírjon. Valahol azt olvastam, hogy hagyni kell ilyenkor kisírni magát. Egy ideig megy, de az én idegeim nem sokáig bírják, mert a megnyugvás helyett inkább egyre jobban lovalja bele magát. Felálltam,, és sétálni kezdtem vele. Közben duruzsolás, dúdolgatás helyett csak mondtam a magamét – azaz veszekedtem vele. Nem csak szép szavak csúsztak ki a számon… A kezem már nem bírta, hiszen a 6 és fél kilós gyereket egy kézzel tartottam, míg a jobbal hol a falat, hol a tévét tapogattam, nehogy elessek.

- Csináld csak a fesztivált! Viszont én már nem bírom tovább. Érted? Neeeem bííírom tovább! Hagyd abba! Vagy különben kiugrom az ablakon, te pedig egyedül maradsz… Akkor majd nem lesz senki, aki dajkáljon, akkor ordíthatsz magadnak!

Úgy néz ki, ez hatásos volt, mert abbahagyta. Mellre téve, bekapta, és mosollyal az arcán enni kezdett. Lassan teljesen megnyugodott, és végre visszaaludt a kezemben.  Csakhogy éppen a tévészobában voltunk… Éjfél felé tettem le az ágyba, amikor egy kis mocorgást követően tovább aludta édes álmát – hiszen csak úgy tudtam bevinni a hálóba, hogy feldobtam a bal vállamra.
Éppen ezek után, ma olvastam az áprilisi anyukák Facebookos csoportjában, hogy nem vagyok egyedül. A többi anyuka is átélte azt, hogy türelme fogytán volt a saját csemetéjéhez. Természetes folyamat… Azért ez nem nyugtat meg annyira...


*érdekes jelentéseket találtam itt

2013. július 30., kedd

Babaúszás - 1. felvonás


Többször írtam arról, hogy szeretnénk vinni babaúszásra Zsebet. Amint betöltötte a harmadik hónapot, kértem is a dokinőtől egy orvosi igazolást hozzá. A legközelebb hozzánk Heves megyében van, félúton hozzám és Mr. Férfihez. Rákerestem a neten, és amikor először néztem még vasárnapra írták, azóta pedig nem nagyon nézegettem. Pénteken telefonon beszélgetünk Mr. Férfivel róla, így szerencsére rákattintottam, mert kiderült, hogy szombaton reggel van. Gyors telefonálás az oktatócsajszinak – este 9-kor! –, majd nagypapámnak, mert egyedül nem mertem elindulni a gyerkőccel. Mr. Férfivel ott találkoztunk, a kezdés előtt fél órával.
Sokszor voltam már úszni, strandolni, de olyankor mindig egymagamra kellett csak bepakolnom. Most meg hármunkra: apa-anya-gyerkőc. Higgyétek el, sokkal nehezebb! Amit még az is nehezített, hogy még sosem voltunk ott, így nem tudtam, mire készüljek. Kabinos öltözőkre? Külön férfi-női öltözőkre? A babát ki viheti be? Mennyire lesz csúszós? Stb. És ezek tényleg fontos kérdések!
Mivel mindent én pakoltam be, fogtam egy kisebb utazótáskát, és megtömtem a holminkkal. Rosszul tettem, mert külön férfi-női közös öltöző volt – egy táskával! Az uszodák különösen csúszósak szoktak lenni, így nem mertem bevállalni, hogy a babánkat én vigyem be a fürdőrészre. Ezért megkértem Mr. Férfit és nagypapimat, hogy még a külső folyosón várjanak meg, amíg én Zsebet átöltöztettem. A fürdőnaciba bújtatott csemetét és a táskát végül átadtam az apjának, majd belebújtam én is a bikinimbe.
Papucsban annyira nem csúszott, mint vártam, de az örültem, hogy biztonságosabb helyen van Zseb az apja ölében. A medence szélén helyett foglaltam, mert a babákkal csak az egyik szülő mehet be, és mivel a vízben is könnyebben mozog Mr. Férfi, így őt kértem meg arra, hogy részt vegyen a foglalkozáson. Kicsit fájó szívvel lemondtam arról, hogy együtt pancsoljunk.
Az oktatócsajszi minden kisbabával úszik egy kört, majd visszaadja a szülőjének. Nálunk egy kicsit többet időzött, hiszen mi voltunk ott a legfiatalabbak, sőt első alkalommal is! Mr. Férfinek magyarázott, hogyan is csinálja a dolgokat. Az elejét nem hallottam, de végül nem tudtam megállni, odaültem melléjük a medence lépcsőjére. A víz istenien meleg volt!
Zsebi az elején élvezte. Egyáltalán nem félt a nagy víztől, apja kezében csak úgy járt a lába. Lelocsolták vízzel a fejét, az sem volt baj neki. Aztán volt egy pillanat, amikor cicit akart. Tudjátok, a fiam olyan, hogy „anya, most azonnal!”, és nekem nyomban ott kell teremni mellette, a bimbót a szájába nyomni. De most itt nem lehetett! Amint sírt Mr. Férfi odahozta hozzám. Kicsit megdajkáltam, majd visszaállt ő is a sorba. Ebből láthattok néhány másodpercnyit. Többet fel akartam venni, de többször nyüsszögött, mint úszott… 

video

Olyankor a lépcsőnél dajkáltunk, pancsikoltunk, míg ő a kezemet szívta. Amint a karom a szájába került, elhallgatott. Harapott, szívott, mint akinek a foga fáj. A végére olyan véraláfutás lett a helyén, ami még két napig látszódott utána!
A foglalkozás után Mr. Férfi lezuhanyoztatta, én meg megszoptattam az öltözőben. Ezért mi lettünk az utolsók, akik elkészültek. Most is én öltöztettem, csak most utána nem tudtam átadni. Az öltözőben pedig csak két darab pelenkázó volt, amit előttünk már elfoglaltak. A padon tettem tisztába, húztam rá a ruhát. Muszáj volt az egyik kismamát megkérnem, hogy addig nézzen rá Zsebre, amíg én magam felöltözök. Gyorsan belebújtam a ruháimba – viccesen néztem ki félig felhúzott nadrággal, amint bújok bele a cipőmbe, de így volt a leggyorsabb –, majd végre sikerült kiadnom a gyereket a fiúknak, én pedig összeszedtem a maradék cuccokat az öltözőben.
Összességében jó volt, szombaton ismét megyünk. 

2013. július 26., péntek

A fogzás 1. jele


Ez a kép kissé előnytelen Zsebiről, de sehogy se akart felém fordulni. Pedig eddig azt hittem, hogy modell pályára fog lépni, mert amint meglátja a kamerát, le sem veszi róla a tekintetét. Most meg hiába álltam tótágast, rám sem hederített.

Pedig egy pillanattal előbb olyan édes grimaszokat vágott. Mindkét ökle a szájában, szemöldöke összeráncolva. Igen, úgy néz ki: fogzik. A dokinő is egyetértett velem, bár azért óvva intett, hogy ne legyek túl elhamarkodott, mert még hónapok telhetnek el, mire az első fog előbukkan. Viszont már most mozgolódhatnak a gyökerek, viszkethet az ínye. Az biztos, hogy nyáladzik és már rág. Nem csak szopó mozdulatokat végez, ha valami a szájába kerül*, hanem ráharap. Így már megkapta élete első rágókáit. A legelsőt Sophék vették, de persze azt még nem vittem a Tiszára – felesleges címszó alapján. Ott rájöttem, hogy mégiscsak jó, ha van, így elszaladtam a Tescóba, és vettem egy vizeset, illetve egy csörgőset. Majd kapott még ajándékba kettő zseléset (szerintem ezek a legjobbak). Ebből a csörgős kivételével mind hűthető, de igazán még nem próbáltuk. Annyira még nem fáj neki, egyébként sem fogja még meg.


*leggyakrabban az ujjam 

2013. július 25., csütörtök

2013. július 24., szerda

3 hónapos

Igen, már megint itt tartunk:

Testhossz: 63 cm (4 centi egy hónap alatt)
Súly: 6260 gramm (3 hónap alatt megduplázta a születési súlyát. Előre félek, mekkora lesz a későbbiekben)
Pelenka: 3, úszópelenkánk is van – egyszeri és mosható is

Evés: kizárólag anyatej. Általában 2 óránként, de nem tartanak sokáig a szopizások. Éjszaka még eszik egyszer-kétszer

Alvás: még mindig rendszertelenül, de a délutáni 2 óra kezd beállni. Jobban mondva, most már legtöbbször elmondhatjuk, hogy délután aludt 2 órát, de mindig változó időpontban. Egyszer 6-kor elaludt, utána felébredt szopizni, és visszaaludt, sírás nélkül. Ez volt az egyetlen este, amikor nem sírt. Az esti sírás most csak fokozódott, egyre nehezebb megnyugtatni. Éjjel egyszer-kétszer eszik, félálomban, és alszik is vissza. Álmában sokat kacag. Olyankor olyan édes! Nem mintha máskor nem az lenne…

Ruha: végre „kidobtam” az 56-osokat, de a méretei szerint már a 62-eseket is kinőtte… A hétvégén elővettem a 68-asokat, de azért azok még nagyok rá.

Hordozó: a kendő és a babakocsi. A kendőnél ma kiderült, hogy hosszú távon nem tudom cipelni benne a gyereket. Jobban mondva a járdaszegélyekkel gyűlt meg a bajom, mert a rám kötött gyermekkel elvesztem az egyensúlyérzékem, ezért nem tudok fel-le lépni még egy fokot se…

Becenevek: Kisember, Baba, Manó, a Frodó már csak nagyon elvétve

Egészség: ma meg kapta a 3 hós oltást. A fájdalomtól felsírt, de azonnal meg is nyugodott. Sokáig gondolkodtunk a Rotarixen, de a pesti védőnő lebeszélt róla. Őszintén azt a pénzt inkább egy légzésfigyelőre költöm. Kinéztem egy pelenkára rögzíthetőt, amit kölcsönözni lehet, de még nem jártam utána teljesen. A feje koszmós lett, most olíva olajjal kenem, de a dokinő a babaolajat ajánlotta.

Képesség: átlag 3 hónapos. A fejét még nem tartja, de már majdnem. Ha hason van, és van valami ösztönző, akkor nagyon szépen emeli. Az ágyon körbefordul. Kedvenc szórakozása, ha megfogják a kezét, „felhúzza” magát ülő helyzetbe. Mostanság azon van, hogy az egész öklét bevegye a szájába. Elkezdett nyáladzani, rágni. A vállam mostanság nyálfürdőben úszkál. Még egy-két hónap az igazi fogzás, de már annak az előjele. Fáj is neki, ezért most kenegetjük neki valami krémmel.


Lányok: néha összefutnak, de még semmi. Már a fekete macskánk (ő az egyetlen hím) megcirógatta a farkával a talpát. Nem tetszett neki, csikisnek vélte. Időm még mindig nincs a kedvenceimre.

2013. július 23., kedd

Szexuális felvilágosítás?

Ti el tudnátok képzelni, hogy a pasitok ilyen és ehhez hasonló könyveket vásárol nektek? Tudjátok: művelődjetek!

Bennetek nem merülne fel, hogy itt valami nem stimmel? Én tuti megsértődnék egy "ilyen" gesztuson, és megkérdezném, hogy ennyire túlfűtött a szexualitásom, vagy ennyire pocsék vagyok az ágyban?

Ti? 

Komolyan érdekel a véleményetek!

2013. július 21., vasárnap

Kéretlen tanácsokkal menjenek a fenébe!

Tegnap betöltöttük a harmadik hónapot. Ettől fogva szabályszerűen vihetjük babaúszásra. Viszont hozzá kell még szereznünk egy orvosi igazolást, így úgy döntöttünk az apjával, hogy a mai babaúszást kihagyjuk, inkább elvisszük itthon a strandra. Apum utána járt, milyen az itteni víz, és bár nem a legszuperebb, de azért nem is a legrosszabb. Ha már tanuszodákban, az Aquawordben tartják, akkor ez sem lehet rosszabb.

Reggel 10 felé akartunk menni, erre fél 12-re jutottunk ki. Tudom, a legrosszabb időpontok egyike! Közben Zsebire akkor jött rá az is, hogy cicit kér. Bár gondolhattam volna, mert a múltkori strandolásainkat is úgy kezdtük, hogy először megetettem.

Félárnyékos helyet kerestünk. A cuccainkat le is pakoltuk egy nagy tölgy árnyékába, közel egy napon álló padhoz, asztalhoz. Én a Zsebit rejtő babakocsival leültem a padra, Mr. Férfi gyorsan elment még egyet úszni, mert utána úgyis csak a kisfickóval fog foglalkozni. Mellettünk épp ismerősök, akiknek megörültem, én is tudok addig beszélgetni, míg a babó ismerkedik a vízzel.

A babakocsi rejtekében levetkőztettem, és ráadtam a vadonatúj mosható fürdőpelusát. Olyan imádnivaló volt benne! Bekentem 50 faktoros gyerek naptejjel, de olyan vastagan, hogy még fehérlett is az egész teste. De ő csak sírt és sírt, cicit akart volna, de így azt is hiába adtam oda neki, nem fogadta el. Épp álltam fel vele, hogy járkáljunk egy kicsit, míg megnyugszik, amikor odajött hozzám egy nő és a baba koráról érdeklődött. Természetesen megmondtam neki, nem gondoltam még akkor semmi „rosszra”.
-         
- Védőnő vagyok, ilyenkor nem szabad ilyen kisgyereket a napra tenni. Ez a víz sem ilyen kisbabáknak való!

Igazság szerint fel sem fogtam, miket beszél, mert éppen jött Mr. Férfi, de ő csak nem hagyta abba:

-          Menjen már be vele az árnyékba!

Szerencséje volt, hogy ez után otthagyott, mert ekkora jutottam olyan szintre, hogy ha még egyet mond, neki esem. Ha nem vette volna észre, árnyékba tettük le a cuccainkat, de mivel a padon könnyebben ellátom a csemetém, így igen is kitettem néhány pillanatig a nap erős sugarainak. Sapka volt rajta, vastagon bekenve védővel a bőre.

A fürdést viszont tényleg kihagytuk miatta, mert én nem láttam az idegtől – igen, ilyen apróságokkal ki lehet készíteni –, Mr. Férfi meg habozott, hogy „de akkor most bevigyük, vagy ne?”, végül fogtuk magunkat és hazajöttünk.

Pedig az ismerősünk is elárulta, hogy ő is bevitte a fiúkat anno egy láblógatásra, és nem lett semmi bajuk tőle.

A semmiért kifizettünk 1600 forintot…

Tudom, hogy igaza volt a nőnek, de könyörgöm! Attól a maximum 10 perctől, amit mondjuk, a vízben tölt, mert többet úgysem, mert megunja, bekrémezve, sapkában, igazán nem lett volna semmi baja…


Egy jó cikk a babaúszásról.

2013. július 19., péntek

Zsebi te, hallod-e?


Újabb remek, most az esti fürdetésre. Petőfit nem szeretem, kivéve az Arany Lacinak. Bár az ürgét sajnáltam a végén, még akkor is, ha...

Laci te,
Hallod-e?
Jer ide,
Jer, ha mondom,
Rontom-bontom,
Ülj meg itten az ölemben,
De ne moccanj, mert különben
Meg talállak csípni,
Igy ni!
Ugye fáj?
Hát ne kiabálj.
Szájadat betedd,
S nyisd ki füledet,
Nyisd ki ezt a kis kaput;
Majd meglátod, hogy mi fut
Rajta át fejedbe...
Egy kis tarka lepke.
Tarka lepke, kis mese,
Szállj be Laci fejibe.
Volt egy ember, nagybajúszos.
Mit csinált? elment a kúthoz.
De nem volt viz a vederbe’,
Kapta magát, telemerte.
És vajon minek
Meritette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
Vagy ihatnék?... nem biz a.
Telt vederrel a kezében
A mezőre ballag szépen,
Ott megállt és körülnézett;
Ejnye vajon mit szemlélhet?
Tán a fényes délibábot?
Hisz olyat már sokat látott...
Vagy a szomszéd falu tornyát?
Hisz azon meg nem sokat lát...
Vagy tán azt az embert,
Ki amott a kendert
Áztatóba hordja?
Arra sincsen gondja.
Mire van hát?
Ebugattát!
Már csak megmondom, mi végett
Nézi át a mezőséget,
A vizet mért hozta ki?
Ürgét akar önteni.
Ninini:
Ott az ürge,
Hű, mi fürge,
Mint szalad!
Pillanat,
S odabenn van,
Benn a lyukban.
A mi emberünk se’ rest,
Odanyargal egyenest
A lyuk mellé,
S beleönté
A veder vizet;
Torkig tele lett.
A szegény kis ürge
Egy darabig türte,
Hanem aztán csak kimászott,
Még az inge is átázott.
A lyuk száján nyakon csipték,
Nyakon csipték, hazavitték,
S mostan...
Itt van...
Karjaimban,
Mert e fürge
Pajkos ürge
Te vagy, Laci, te bizony!

(Szalonta, 1847. június 1–10.)


2013. július 18., csütörtök

Autóvásárlási szándékaink

Zsebit várva megállapítottuk Mr. Férfivel, hogy most már valóban szükségünk van egy saját autóra. Közben valakinek a családból (vagy Fiatal Lánynak) eszébe jutott, hogy lehet kérni az Állam bácsitól valami kedvezményt, ha éppen nincs autó a nevemen, illetve ha x éve nem igényeltem ezt a fajta támogatást. Nem volt annyira sürgős az autó, így januárban benyújtottam hozzá a papírokat. Májusban kaptunk ugyan egy olyan hivatalosnak tűnő levelet, hogy nincs sok esélyünk rá, de most végre a kezünkben tudhatjuk a határozatot, miszerint súlyos mozgáskorlátozottságomat figyelembe véve kapunk 600.000 forintot autóvásárlás céljára.

Egyéb feltételei:
  •          az autó max. 5 éves lehet
  •          magyar forgalmival rendelkezzen
  •          autókereskedőtől származzon
  •          minimum 300.000 forint kölcsönt kell felvenni hozzá a Széchenyi Banktól (az állami támogatás nem haladhatja meg a vételár 60%-át, és az önrész minimum 25%-nak kell lennie, azaz 1.200.000 forint feletti autót „kell” venni)
  •          az autókereskedésnek kell felvenni a kapcsolatot a bankkal, amely bevizsgálja és felméri műszakilag a gépjárművet.
  •      ha szeretnénk előtörleszteni, akkor az állami támogatást is vissza kell fizetni (persze, erről elfelejtenek írni a levélben)
  •        összesen 3 hónap áll rendelkezésünkre, mert utána elveszik.

Szóval most lázas autónézésbe fogtunk. Eddig az Opel, Ford, Skoda jött szóba. Találtunk egy-két KIÁt is, amiért én odavagyok. Mr. Férfi szeretne kombit, mondjuk én azt szeretnék, de abban igaza van, hogy jobban elférnénk benne*.

A levél érkezése előtt szó volt arról, hogy apum Audiját rendbe rakatjuk Mr. Férfivel, és azt fogjuk használni, amíg nem sikerül venni egy sajátot. Így a fekete autót oda is adta már apum, hogy használjuk addig. Igen ám, de én még nem vezettem szinte semennyit sem nagyvárosban, Budapesten meg egyáltalán nem!

Apum felajánlotta, hogy tesz velem néhány próbakört, de bevallom őszintén, rettegek mellette vezetni. Tudjátok, bennem van a megmutatni vágyás, és tuti, hogy ilyenkor hibázok – amit az utakon egyáltalán nem szabad...

Ezért inkább Mr. Férfi szüleit kértem meg, hogy kísérjenek el kedden a fodrászhoz, majd tegyünk egy-két kört. Megállapították, hogy csak szoknom kell a fogalmat és nincs helyismeretem**.

Tegnap Fiatal Lány látogatott meg, együtt töltöttük a délutánt. Egy-két helyre el szerettünk volna menni, de a térképet pásztázva rájöttem, hogy tömegközlekedéssel*** nem jutunk el sehová, így erőt véve magamon, be az autóba, és nyakunkba vettük a várost.

Annyira, de annyira tetszett a vezetés - pedig a Körúton oda és vissza is dugóba kerültünk -, hogy a végén meg kellett ünnepelni: az Erzsébet téren felállított Sziget-Eye-jal. Zsebi is élvezte, főleg azt a részét, amikor a kerék felfelé haladt. Az utolsó kör már sok volt neki, akkor már ordítva szerette volna kifejezni a nemtetszését, de egy-két sejhaj-veregetés után elhallgatott****, majd a babakocsiban el is aludt.

Este nyugodtan térhettem én is ágyba, az egész délutános autókázás során nem ütöttem el senkit se***** és az autót sem törtem össze :)

Kíváncsiságból regeltem az Instagramra, ahová Zsebi-képeket szeretnék majd feltölteni:

Instagram

Egyébként miért nem tudok kirakni véleményezést a poszt alá? Pedig be is pipáltam, ahol elvileg kell. Valaki véletlenül nem ért az itteni sablon szerkesztéshez?

*gondoljunk csak a babakocsira
**hiába lakok itt évek óta…
***babakocsival
****jobban mondva akkor, amikor mozgott alatta a fülke.
*****egy biciklist ugyan majdnem, de csak meg kellett állnia miattam. 

2013. július 17., szerda

Nyakig...

A héten több időt töltünk kettesben Zsebivel, mint összesen eddig a három hónap alatt. Tegnap egész délelőtt kettesben voltunk, anyósomék csak délre jöttek, mert egyre fodrászhoz készültem. Készülődés előtt úgy voltam vele, hogy még megszoptatom, ne a nagyinak kelljen cumisüvegből megetetnie, mert az külön harci feladat*.

Szoptatás közben hallom, hogy szépen dolgoznak a belecskéi, és a pelenka is jócskán megtelhetett. Örültem is neki, mert úgyis tisztába szerettem volna tenni indulás előtt, így ezzel is megkímélhetjük a nagyszülőket. Igen ám, de jött még egy hatalmas nyomás, aminél már ráncoltam a homlokom. A pelenkának kellene olyan vastagnak lennie, hogy ne érezzem annyira a kaki súlyát, főleg ne a melegségét. De én éreztem! Raknám át a kacagó, szinte már-már túlságosan is jóllakó gyermekem a másik mellemre, amikor ránézek először a kezemre, majd a bal combomra**. A két adag fosás ott sárgállott rajtam. A gyerkőcöt még jobban felemeltem, mire sikerült mindent összecsöpögtetnünk. Nem volt más ötletem, mint rátenni Zsebit a pelenkázó matracra és gyorsan úgy ahogy voltam, leszedni róla a sárga foltos bodyt, majd megpróbálni előbb a gyereket, majd magamat rendbe rakni. Csak hát láthatjátok a képen, Zsebi nyakig, én meg csak félig sz@rosan, illetve a kanapé, a parketta mind-mind összekenve. Nem, ez nem lesz jó megoldás, így felkaptam a gyereket, nem érdekelve, hogy már a vállam, a karom, sőt még a hajam is kakás lesz, kirobogtam a fürdőszobába. Majd ugyanazzal a lendülettel vissza a gyerek törölközőjéért.

Csak magasított tálcájú zuhanyzónk van, így az nem volt megoldás, hogy együtt belépjünk. Gyorsan szétnéztem, és nem láttam más megoldást, mint a szegény gyereket berakni a hideg fürdőkádjába, amíg én lezuhanyozom. A gyerek ordít, a zuhanyrózsa minden irányba szórja a vizet, csak arra nem, amerre kellene, így a lehető leggyorsabban lemostam magam, majd ugrottam volna ki a zuhany alól. Persze, nagy kapkodásban nem emeltem annyira a lábam, szépen be is vertem a sípcsontomat… Zsebi persze tovább ordít…

Végre én már tisztán kivettem a hideg fürdőkádjából, és beültettem a zuhanytálcába. Először még visított, de rájött, hogy meleg a víz, felülhet*** benne, így élvezni kezdte, és végül az volt a baj, hogy kivettem a vízből.

Eddig nem sejtettem, hogyan lehet a gyerek nyakig kakás. Hát most megtapasztalhattam!:)

*nem szeretem a cumisüveget, nem is tanácsolták.
**szerencsére még meztelen voltam.

***most már húzogatja magát felfelé.

2013. július 16., kedd

Mi, a szülei...

A matrac már nem kényelmes...
Ez a blog először a babavárásról, később Zsebi Babáról akart CSAK szólni, ehelyett azt lehet mondani, hogy csak RÓLAM szól.

Most is írhatnék a képen látható hadműveletről, arról, hogy most itt ül mellettem a pihenőszékében, rúg-kapál, éppen csuklik és már fogzik… de mind ehelyett a hülye szüleiről fogok.

Szegény gyereket megáldotta az ég szülőkkel! A hisztis anyukával, aki kiakad azon, hogy hazajön egy hétre apuhoz, mert szeretne együtt lenni a párjával, erre azt tapasztalhatja már az első nap, hogy be van zárva a 4 fal közé és apa valahol az utcákat rója. A gyerekét nem ismerő apával, aki imádja a fiát, de nem tudja lenyugtatni, amitől csak egyre nyugtalanabbá válik, és a feszültség a szülők közt egyre csak nő, már robbanásig feszül, és végén egymás ellen ugrassza őket a gyerek előtt.

Na de haladjunk sorjában.

Pénteken hazajöttem Zsebivel, hogy kettesben töltsük ezt a hetet apával. Sikeresen tönkrevágtam a zuhanyfejet. Szombaton szó volt róla, hogy elmegyünk az Ikeába venni egy újat és megebédelni a svéd étteremben. Nem lett belőle semmi, így Mr. Férfi vasárnap délben elhúzott itthonról a Praktikerbe. Már induláskor jeleztem neki, hogy szeretnénk vele menni, csak el a hideg, sötét lakásból. De nem várt meg minket, mert Zsebi még aludt, én meg itthoni ruhában. Gyorsabban megjárja, mint ahogy azt gondolnánk. Tévedett…

Itthon maradva plusz telefonálgatva egyre idegesebb lettem, hogy Mr. Férfi nem velünk tölti ezt az egy teljes napot, amit még lehetne. A hét többi napján reggel 7 óra előtt már indul, amikor mi még alszunk, este 7 után ér csak haza, amikor Zsebi már hisztizik*. Szegény Mr. Férfi hazajövet egy dühös, hisztis boszorkányt talált, aki azon nyomban neki esett. A nagy veszekedés vége az lett, hogy fogtam a cuccom és visszadobáltam a bőröndnek használt gyerekfürdőkádba, és már hívtam is apumat, hogy jöjjön segítsen elköltözni innen. Szerencsére apum nem vette fel, így mégis maradtam, egy újabb esélyt adva mindkettőnknek. Az esély nem állt másból, mint elmenni sétálni a Kopaszi Gátra, ahol a Le Bistróban meg is ebédeltem igencsak borsos áron.

Ha azt hiszitek, hogy itt vége, tévedtek! Ez csak az én hisztim volt, most jön apuka rémtettei anyával. Mr. Férfi kevés időt tölthet Zsebivel, mert én vidékre vittem, ezért annyira ne is szokta meg az életet egy gyerekkel. Ő azt hiszi, minden olyan, mint volt – legalábbis az első héten. Eszik, alszik, elvan. De nem! Most már sokkal többet van fenn, sokkal többet igényli a társaságunk.** Este pedig hasfájós lett. Ráadásul jön a foga***, így még rosszabbul viseli az estéket. Anyum kitalálta, hogy a babakocsiban könnyebben megnyugszik. Ezt tanácsoltam Mr. Férfinek is, de ő először elvetette az ötletet. Végül mégis kimentünk, ahol sikerült is elaltatnunk, de úgy összevesztünk kis apróságokon, hogy azóta sem állunk szóba egymással:

1.       ki van a mellem: ki gondolt arra, hogy öltözzek, mikor ordított a gyerek?
2.       Ehettünk volna fagyit is, ennyi erővel: honnan tudjam, hogy hozott magával pénzt, mert én nem.
3.       ne toljam neki a babakocsit az autónak: na, itt álltam meg, hogy elég! Ő tolta a babakocsit, én csak kapaszkodtam belé. Különben sem tudok egyenesen menni, az elmúlt 4 év alatt igazán hozzászokhatott volna…

Zsebi valóban gyorsan elaludt, így Mr. Férfi azon nyomban behozta, a babakocsit meg visszavitte az autóba. Időm sem volt ellen szólni, pedig jó lett volna, mert ahogy átrakta Zsebit a kiságyba, fel is ébredt****, így kezdődhetett megint a ringatás elölről.
Ma reggel pedig arra jöttem le a galériáról, hogy Zsebit a puffon hagyta, és hátat fordított neki. A képen láthatjátok, hogy nem a legjobb ötlet…. Persze, ezen is összekaptunk…

*nem hiszti, csak megvigasztalhatatlan ordítás.
**amíg ezeket a sorokat írom, itt nyüstöl, minden sornál ki kell neki is találnom valamit.
***tudom, hogy fiatal még hozzá…

****ráadásul a nyikorgó parketta is rásegített.

2013. július 10., szerda

Álmában mosolygott

Hajnali négykor, miután szopizott és tisztába raktam, visszaaludva valami édesről álmodhatott.

Telefonnal készült és nem mertem vakut használni, nehogy felébredjen.

Hajnalodott már, így az utolsó kép világosabbra sikerült:

Internet nélkül…

… megáll a világ. Legalábbis az enyém.  Se dolgozni, se blogolni nem tudok. Mondhatjátok, hogy legalább több időt tölthetek a picimmel, de így még Mr. Férfivel sem tudom felvenni a kapcsolatot. A hétvégi apukáknak ez az átka: csak online lehet jelen a babó életében. Amíg Magyarországon van, addig nincsen gond, hiszen a családi csomag révén megengedhetjük, hogy órákig beszélgessünk*, viszont most külföldön tartózkodik, így nem maradt volna más, mint az e-mailezés, vagy a Skype-olás. Net nélkül pedig egyik sem jöhet létre…

Nyugodtan kérdezhetitek, hogy akkor ezt a posztot mégis hogyan tettem ki? Egyszerű a válasz: bekéredzkedtem** egy apartman-hotelbe wi-fizni.

Olvashattátok, hogy három hétre eljöttem Zsebi Manóval a Tiszára. Anyumnál lakunk, de a ház olyan, mint egy átjáró ház. Napközben ugyan csak a nagyszüleimék vannak velünk, mint otthon, de este mindig van itt még valaki, aki A TISZA VIZÉT ISSZA ANNAK SZÍVE VÁGYIK VISSZA*** miatt Zsebi Baba nyugtalan. Mi az, hogy nyugtalan?!

Első éjszaka édes kisbaba volt, egy kis nyöszörgés, és ennyivel letudta az esti „parádét”. Másnap már zavaróan hatottak rá a hangok, mert persze mindenki oda volt a kis tüneményért, de senki nem volt legalább annyi tekintettel, hogy a hangzavar kissé alábbhagyjon. A gyerek harmadnapra sokkalt be, bár éppen aznap nem volt senki nálunk. Azóta hullámvölgyeket járunk, általában sír, de már nem annyit, viszont most szombaton egyetlen egy mukkanást sem adott. Hat órakor elaludt, és másnap reggel fél ötig fel sem ébredt, csak éjjel szopizni. Ilyen sem volt!

Viszont tegnapelőtt „vendégünk” volt, Havas-szurrogátum, aki még annyira sem vette a lapot, hogy a házban kisbaba van, aki ordít, mint a sakál. Hiába járkáltunk vele fel-alá, a gyereknek hol sikerült elaludnia, hol pedig álmosan kiabált.  Mindenki – talán még én is – arra tippelt, hogy fáj a pocija. Ezt mondjuk azt is igazolta, hogy aznap életében először (szó szerint) nem volt széklete. Előtte este főtt kukoricát ettem, amiről valószínűleg beigazolódott, hogy nem szabad! Másnap már megint megtisztelt egy… lekakilással.
Még nincs három hónapos, de már strandoltunk. Két hétig kerestem neki úszópelenkát, mire a baba boltban adtak. Igaz, a pelust 7 kilós gyerekeknek szánták, Zsebi pedig még nincs 6 kiló****.  A közelben van egy „szocreálos” strand két medencével. Először ugyan a hidegebb vizet próbáltuk ki neki, de az nem jött be, bár inkább a nap volt ebben a bűnös.

Közben egy széken ülve szoptattam. Ekkor már rendes pelenka volt rajta, de a jó idő miatt semmi más. Én a medencéből ugrottam ki, a lábamat egy törölközővel fedtem le, majd egy textil pelenkával. Gyerkőc szépen evett, majd jött a várva várt trottyantás. Örültem, mint a majom a farkának, boldogan tettem volna még át a másik mellre, amikor megláttam… A gyerek háta közepéig szaros volt, a textil pelenkát és a törölközőt is dobhattam be a szennyesbe. Csupa-csupa kaki. Nem azért, mert rosszul volt bepelenkázva, hanem mert annyi jött, hogy már nem bírta.

A gyereket gyorsan letisztogattuk, majd újra fürdőpelust adtunk rá, és bevittük a melegebb vízbe. Ott már nem én tartottam, hanem a nagyija, aki csak biztosabb kézzel nyúl hozzá, Zsebi is jobban élvezte, sőt mi több nagyon is tetszett neki!

Ezek után nem fogok habozni, ha lehetőség adódik, viszem babaúszásra.

*10 percnél sosem beszélünk többet…
**mint legutóbb 3 alkalommal is
***unokaöcsém beleírt…

****mondjuk utoljára 3 hete mértük

2013. július 1., hétfő

Házasélet baba mellett

Most tényleg felnőttképzéses kategória lesz! Tudom, hogy nem illene ezt leírnom – Channah kérlek ne is olvasd – Mr. Férfi is ki lesz tőlem akadva, de akárhányszor rágondolok, nevethetnékem támad. Egyikünk sem gondolta, hogy ennyire nehéz lesz összeegyeztetni a romantikát a baba után.



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...