f

2013. július 18., csütörtök

Autóvásárlási szándékaink

Zsebit várva megállapítottuk Mr. Férfivel, hogy most már valóban szükségünk van egy saját autóra. Közben valakinek a családból (vagy Fiatal Lánynak) eszébe jutott, hogy lehet kérni az Állam bácsitól valami kedvezményt, ha éppen nincs autó a nevemen, illetve ha x éve nem igényeltem ezt a fajta támogatást. Nem volt annyira sürgős az autó, így januárban benyújtottam hozzá a papírokat. Májusban kaptunk ugyan egy olyan hivatalosnak tűnő levelet, hogy nincs sok esélyünk rá, de most végre a kezünkben tudhatjuk a határozatot, miszerint súlyos mozgáskorlátozottságomat figyelembe véve kapunk 600.000 forintot autóvásárlás céljára.

Egyéb feltételei:
  •          az autó max. 5 éves lehet
  •          magyar forgalmival rendelkezzen
  •          autókereskedőtől származzon
  •          minimum 300.000 forint kölcsönt kell felvenni hozzá a Széchenyi Banktól (az állami támogatás nem haladhatja meg a vételár 60%-át, és az önrész minimum 25%-nak kell lennie, azaz 1.200.000 forint feletti autót „kell” venni)
  •          az autókereskedésnek kell felvenni a kapcsolatot a bankkal, amely bevizsgálja és felméri műszakilag a gépjárművet.
  •      ha szeretnénk előtörleszteni, akkor az állami támogatást is vissza kell fizetni (persze, erről elfelejtenek írni a levélben)
  •        összesen 3 hónap áll rendelkezésünkre, mert utána elveszik.

Szóval most lázas autónézésbe fogtunk. Eddig az Opel, Ford, Skoda jött szóba. Találtunk egy-két KIÁt is, amiért én odavagyok. Mr. Férfi szeretne kombit, mondjuk én azt szeretnék, de abban igaza van, hogy jobban elférnénk benne*.

A levél érkezése előtt szó volt arról, hogy apum Audiját rendbe rakatjuk Mr. Férfivel, és azt fogjuk használni, amíg nem sikerül venni egy sajátot. Így a fekete autót oda is adta már apum, hogy használjuk addig. Igen ám, de én még nem vezettem szinte semennyit sem nagyvárosban, Budapesten meg egyáltalán nem!

Apum felajánlotta, hogy tesz velem néhány próbakört, de bevallom őszintén, rettegek mellette vezetni. Tudjátok, bennem van a megmutatni vágyás, és tuti, hogy ilyenkor hibázok – amit az utakon egyáltalán nem szabad...

Ezért inkább Mr. Férfi szüleit kértem meg, hogy kísérjenek el kedden a fodrászhoz, majd tegyünk egy-két kört. Megállapították, hogy csak szoknom kell a fogalmat és nincs helyismeretem**.

Tegnap Fiatal Lány látogatott meg, együtt töltöttük a délutánt. Egy-két helyre el szerettünk volna menni, de a térképet pásztázva rájöttem, hogy tömegközlekedéssel*** nem jutunk el sehová, így erőt véve magamon, be az autóba, és nyakunkba vettük a várost.

Annyira, de annyira tetszett a vezetés - pedig a Körúton oda és vissza is dugóba kerültünk -, hogy a végén meg kellett ünnepelni: az Erzsébet téren felállított Sziget-Eye-jal. Zsebi is élvezte, főleg azt a részét, amikor a kerék felfelé haladt. Az utolsó kör már sok volt neki, akkor már ordítva szerette volna kifejezni a nemtetszését, de egy-két sejhaj-veregetés után elhallgatott****, majd a babakocsiban el is aludt.

Este nyugodtan térhettem én is ágyba, az egész délutános autókázás során nem ütöttem el senkit se***** és az autót sem törtem össze :)

Kíváncsiságból regeltem az Instagramra, ahová Zsebi-képeket szeretnék majd feltölteni:

Instagram

Egyébként miért nem tudok kirakni véleményezést a poszt alá? Pedig be is pipáltam, ahol elvileg kell. Valaki véletlenül nem ért az itteni sablon szerkesztéshez?

*gondoljunk csak a babakocsira
**hiába lakok itt évek óta…
***babakocsival
****jobban mondva akkor, amikor mozgott alatta a fülke.
*****egy biciklist ugyan majdnem, de csak meg kellett állnia miattam. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...