f

2014. október 29., szerda

Pocsék anya, vagy túl okos gyermek?


A reggeli mosakodásból beérve a nappaliba (amiből majd le lesz választva a gyerekszoba) a szoba közepére tolt babakarámba ütközöm. 
A fal mellett nem volt jó helyen, mert nem bírta kiszedni a fal és a rács közé szorult kisautót, ráadásul nem is tudta körbeszaladni...

Helyre állítva a berendezéseket hallom, hogy a kiságy megnyikordul, Valahogy ki kellett szednie a rácsot mögüle...

Oké, szusszanok egyet: legyen peluscsere. A használt pelust kiviszem, majd visszajövet visszatolom a rácsos ágyat. Gondolom... Helyette a "járóka" ismét kitolva az ágy mellé. Hadd fogócskázzunk!

Porszívó zúg, a reggeliből maradt morzsákat próbálom összeszedni a kanapénk körül, de hallom, ahogy a konyhaszéket tolja befelé. A könyves állványunk felső polcán meglátott egy tollat, amire szüksége volt. Megpróbálom levenni róla, de kapaszkodik, s szinte kirúgja magát a kezemből. Arrébb tolom a széket, de ahelyett, hogy megtartanám a gyerekem, ő előre esik, homlokkal a széknek. Hatalmas púp a szeménél. Sír, csokival (szaranya) vigasztalom. Beválik: rögvest abbahagyja a sírást. Egy hatalmas Toblerone háromszöget majszol el. Többet kér, mutogat a szekrényre. A csokit közben elraktam, amitől kiakad. Toporzékolva földre veti magát.

Készítem az ebédet. Ő hozza a kis zöld, mamut lábas székét a dohányzóasztalhoz, amin megterítek. Ül rá, veszi el a kis műanyag villáját, hogy réjpát ehessen. Tökéletesen ejti az "r" hangot. Ha nem is eszik makulátlanul egyedül, imádom, ahogy kézzel-villával tömi be a francia salátát a szájába. Néha sikerül egy-két falat mást is a szájába tömnöm, olyankor jó ízűen nyammog hozzá. 

Végre sikerül leülnöm a régóta áhított dupla adag lattémmal. A fele el is fogy már, mikor egy fura kiáltást hallok a konyhából. Hol a gyerek? Az előbb még a kiságyánál játszott, most meg sehol, ráadásul az ajtó is csukva. Rohanok ki, a lehető legelképesztőbb baleseteket képzelve el, de ő csak a képen látható etetőszékben ücsörög. 
- Éhes vagy?
Rendben, ennél egyértelműbb választ ugye, nem is kaphattam volna... Előveszek a hűtőből egy adag zabkását, amit ő szépen, örömmel elfogad (én kanalazom most kivételesen).

Játszani is kellene vele, megérdemli a kis foglalkozást. Azaz, hozza a képes könyveit, hogy "olvassak" belőlük. Megtaláljuk a lufit, mire eszembe jut, gyerekként mennyire szerettem dobálni. Valahol van még Fáraós (az éttermes), felfújt lufija, gyorsan rábeszélem (oké, nem is kellett, ment ő magától), keresse meg. Még nem dobálja magától, de hangos kacagásra bírja a lufi rugdosás. Szóval lufi forever! De tényleg! Szétszedte a karámban lefektetett habszivacsot, és hozta megmutatni azt a darabot belőle, ami lufit ábrázolt. Emlékezett arra is, hogy a másik könyvben is szerepel lufi, azt is megkereste nekem! 

Amilyen pocsék anya vagyok, ő annyira csodálatos kisfiú! 





Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren! És szavazzatok a Sub Rosára a Goldenblogon!

Jelenkezések

Szóval lassan itt a november, én meg egy határidős meló mellett úgy döntöttem, hogy aktiválom magam - mindenhol. 

Eddig már két alkalommal (mindjárt jön a harmadik) találkozhattatok VKP-poszttal (két hetente adott témában írok), novemberben pedig ismét benevezek a Nanowrimora. (Köszönöm Fiatal Lány!!!!).

Idén újra indul a Caféblog VIP programja, ahová - ha emlékeztek - már jelentkeztem tavaly. Akkor nem választottak be a következő szöveggel:
 "Ha tetszik a rendszerünk, szívesen látunk a Cafeblogon, elképzelhető, hogy néhány hónap múlva ismét megnyitjuk a programot, és újra tudsz pályázni." 
Fiatal Lány azt írta, miért ne próbálnám meg újra. Szóval szemezgetek vele. Ehhez viszont a Ti megerősítéseteket kérem. Ha úgy gondoljátok, hogy újra vágjak bele, írjátok meg! Ha nem szól hozzá senki, akkor egyértelműen felesleges az egész. 

DE! Marika és Zu Zu tanácsára (imádlak titeket csajok!) jelentkeztem (már megtörtént, szóval tessék RÁM, a Sub Rosára szavazni!!!!!!!! - teljesen le kell húzni és ott a végén lesz!!!!) a Golden Blogra!

Szóval most kérek mindenkitől egy voksot és egy megosztást!!!!!!!!





Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

2014. október 24., péntek

Szülők nélkül is minden szupi!

Eddig is előfordult, hogy Zsebre egy-két órára más vigyázott. Leggyakrabban a nagyszülők vitték el sétálni, a játszótérre, amíg én otthon rendezkedhettem.

Tegnap is hasonlóra kértem a nagypapám: miután felébredt a kismanó, ebédelt is egy keveset (nagyi krumplilevese bejött neki), vigye el, látogassák meg az otthon maradt dédnagymamát. Egyikőjüket sem kellett győzködni, nagypapa boldogan vitte magával a dédunokáját, Zseb pedig még az egyébként utálatos sapkát sem húzta le a fejéről - csak mehessen! Mi pedig az apjával útnak eresztettük. 

Nekünk nem volt olyan egyszerű ez az elválás, már fél óra múlva jelezte az apja, hogy hívni kellene a nagyit, hogy van a mi kicsikénk. Hívtam is, mire elég érdekes választ kaptam: be sem ment hozzájuk, rögtön a szembeszomszédnál kötött ki. Ügyesen felsétált az emeletre, de ahogy nagyim nyitotta ki az ajtót invitálva befelé, hátat fordított neki, majd a szomszéd ajtajára mutatott, és csak azt ismételgette, hogy baba. Tökéletesen emlékezett arra, hogy él ott egy két éves kislány, s legutóbb is nagyon jól eljátszottak egymással. Nagypapámék pedig ott hagyták, hadd játsszanak.

Ezzel fel is vetődött bennem a nap első problematikája: mi illik ilyenkor? Ilyenkor mit szólhat a másik anyuka, akihez csak úgy beállít egy másfél éves? Meddig lehet ott hagyni, amíg nem terhes a házigazdának? Udvariasságból nemet mondhat ilyenkor bárki is?

A többi anyuka azt tanácsolta, hogy először is örülni kell az ilyen helyzeteknek! Ha a másik anyukának nincs sok dolga, még ő is örülhet, hogy társasága van a kislányának. Először nem órákra (bár vitatott, hogy később beszélhetünk-e már ilyen hosszú időről is) hagyjuk ott a gyerkőcöt, és megkérni a házigazdákat, hogy ha már terhes, illetve rossz, nyugodtan és őszintén szóljanak. Illetve ajánlatos felajánlani, hogy legközelebb mi vigyázunk a gyerekekre, nekik legyen egy kis szabadidejük. 

Háromnegyed óra múlva ismételten hívtam a nagyszülőket telefonon, hiszen semmi jelzést nem kaptam felőlük, és Manócska már majd' két órája odavolt. Ilyenkor szokott fáradni, ilyenkor szokta jelezni a ciciigényét, de semmi. Közben ügyesen hazahozták a lánykától, akivel szuperül összebarátkozott: ügyesen játszottak, ölelgették egymást, puszilkodtak. Utána sem sietett haza a gyermek, hiszen vendégségbe csöppent: mamám húga jött babanézőbe a lányaival, unokáival. Zseb pedig elemében volt. Mindenkit megszeretgetett, mindenkivel eljátszott, és még haza is kísérte őket, ahonnan nem akart eljönni.

Ezzel egy új kérdés merült fel: túlságosan közvetlen-e? Mennyire kellene félősnek lennie, hogy ne menjen el mindenkivel?

Az első perctől fogva sokan veszik körül. Be kellett látnom már a kezdetekben, hogy igen is van olyan helyzet, amikor segítséget kell kérnem. Ha ő ebben nem együttműködő, akkor még nehezebb helyzetben lennék. Ezért elsődleges nevelési célom az volt, hogy közvetlen, barátkozós legyen, aki másokra is rábízza magát. Nem is volt szeparációs szorongó. Eddig mondjuk kellett neki a cici, de most már egyre jobban kinyílik a világ felé. 

Próbálták felhívni a hátulütőjére a figyelmem. Veszélyes világban élünk, jobban féltenem kellene a gyereket, egy kisbaba legyen ugyan közvetlen, de tartson is a többiektől. Akkor nem fogják elrabolni, nem fog elveszni, stb... 

Nálunk viszont a fentebbi tényezőket figyelembe véve luxus lenne az ilyen téren való féltés. Nem engedhetem meg egyikünknek sem, hogy csak anya (vagy apa/családtag) legyen jó neki. 

Tisztában vagyok vele, milyen álnok világban élünk, ahol mindenhonnan veszély les a gyerekemre; emiatt az én felelősségem, hogy semmifajta baj ne érje az én nyitott szívű fiamat!

Ti mennyire engedtétek "szabadjára" a csemetéteket?

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

2014. október 22., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc évszak

Újabb VKP-poszt
Most a kedvenc évszakunkra kérdeztek rá. Már a második posztomban szerepel, hogy én mennyire

NYÁR

függő vagyok. Ezen nincs mit szépíteni. Gyűlölöm a telet, a tavaszt és az őszt is csak a szépségéért kedvelem.


----------------------------
P.S. Ehhez kapcsolódik a Quimby Kaktuszliget albumáról a Hó száma:


Minek is kell ez a hó?

Aranyeső, halihó!

Madárdalos csicsergés

Mindenféle bizsergés.

Gyertek, táncoljuk át a következő telet, várva a meleg, frissítő tavaszt!

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

Olvassátok el azt is, mely évszakokat kedvelik a többiek:

2014. október 21., kedd

A szezont a fazonnal?

Varró Dani: Hat jó játék kisbabáknak

Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.

Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.

Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.

Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.

Nem szoktam figyelni, miket tesznek be mostanság a tankönyvekbe, mert még jó messze van az iskola.* Viszont egy nyelvészeti csoportban nagy visszhangja lett annak, hogy az ötödikes tankönyvben Forró Dani fentebbi verse is szerepel. 

Először azok szólaltak fel, akik borzadálynak tartották. Hogy merészel valaki ilyet írni, aztán ezt még tanítják is az iskolában! Aggasztó a mai oktatás! A legjobban nekem az tetszett, hogy ezt a verset balesetveszélyesnek és agresszívnek tartották. 

Szó szerint! Csak ültem és bámultam ki a fejemből. Mintha még sosem láttak volna kisbabát, vagy már olyan öregek, amikor még az ő ifjúságukban nem volt se vezeték, se telefon, se konnektor (oké, Varró ezt elírtad...) Ráadásul olyanoknak volt ez a véleménye, akik csecsemőkkel, kisgyerekekkel foglalkoztak. Pedig a vers, mintha csak az én Zsebemről szólna. Csakis ő róla szólhat, tuti, hogy Varró ismeri a fiamat, vagy valamelyik fia olyan, mint az én Zsebecském! 

A verset tanárok, nyelvészek, irodalomprofesszorok védték meg: igenis ott a helye az iskolában, mint kortárs líra. Ők már átlátják, hogy a gyerekek szeretik, értik is a humort, akiknek meg kisebb testvére van, azok pontosan maguk előtt látják az öcsköst/húgicát. Sőt, ők maguk is azt vallják, hogy azért van egy-két hátborzongató történet, ami eddig is szerepelt a tananyagban.

Legelőször nem is én hoztam fel a Grimm-meséket. A legtöbb szülő megegyezik abban, hogy a régi mesék, amiken már ők is felnőttek, szinte egyenlőek a horrorral. 3 évesen már fejből meséltem a Piroska és a farkast, de utána évekig nem lehetett felhozni előttem, mert féltem tőle. Nem is attól, hogy a farkas megeszi a nagymamát, inkább attól, hogy kövekkel teli hassal a kútba dobják. Én meg már akkor rettegtem a kutaktól. Nem néztem meg a Kört sem! 

De (nem kezdünk devel mondatot...) Grimm más, mert azoknak a meséknek mindig pozitív lecsengésű a vége (szerintem nem, de lehetséges, hogy tévedek, most nem néztem utána). Illetve ehhez hozzátették, hogy a szörnyűségek oktató szándékkal kerültek a mesékbe. Egy kislány ne járjon egyedül az erdőben! Nem tudom... Én anno kisiskolásként a kutyámmal rengeteget sétáltam kint a vadonban, mégsem történt semmi baj. Kamillát, rőzsét gyűjtöttem egy kis völgyben, ahol még a nap is másképp sütött. Köszönhetően az azóta népszerűvé vált quadosoknak (és a teherautóknak), az egész az enyészetté vált...

Különben is, már nem a Grimm-mesék világát éljük a gyereknevelést illetően, sokkal nagyobb az agresszió, mint ezelőtt. A gyerekek mindent készpénznek vesznek, így majd egy rosszalkodás után azt fogja mondani, hogy az iskolában is ezt tanítják! Egy ötödikes humorérzéke vitatható. Egyébként is honnan ered az a mondás, hogy gyerek kezébe kés-villa-olló nem való?

Nálam itt szakadt el a cérna.

Korosztályi különbségekről vitáztak. Az iskolásokat együtt tárgyalták a kisdedekkel, óvodásokkal. Vekerdy az előadásán azt mondta, hogy a hagyományos (sárkányos, királylány-szabdalós meséket már a 6-7 éveseknek lehet mesélni, mert akkor már  más szemszögén keresztül is képes értelmezni az elhangzottakat, és kezd különbséget tenni a mese és a valóság között. Kisiskolásokról beszélünk! Ez a képesség az idő haladtával egyre kifinomultabbá válik. A humorérzék kialakulása erre az időszakra datálható, ha konkrét időpontot akarunk megadni (bár már 6 hónapos kisbaba is tarthat humorosnak dolgokat - mint például a kukucskáló játékot). Ha már alsó tagozatos kisdiákok jókat nevetnek a vicces, humoros versikéken, akkor a 10-11 éves ötödikesekből miért nem nézzük ki? Talán anyósomnak igaza van: a Varró verset nyugodtan az alsó tagozatban lehetne tanítani, ahol sokkal nagyobb még a játékosságra az igény. 10 évesen már érettebbek, felnőttesebbek a gyerekek, és lehetséges, hogy ezzel a kis verssel csak lenézik az értelmi és egyben az érzelmi fejlettségüket.

Valaki azt mondta, hogy itt kiadói-vita van, és amiatt kötnek bele. Nem tudom, nem látok bele a dolgokba, de egy biztos: nekem személy szerint tetszik a vers és tetszik, hogy nem nézik a kiadók hülyének a gyerekeket úgy, ahogy a vitázó nagyközönség. Biztos képtelenség átlátni, hogy egy-másfél éves kisgyerek hogyan viselkedik, amikor felfedező útra indul! Sosem láttak még tollat a konnektor felé repülni (miközben anya a levegőben száll, hogy megakadályozza a behatolást), sosem vágták még őket kupán egy homokozólapáttal, miközben hajoltak le a homokot evő csemetéjükhöz, sosem láttak földig csurgó nyálat, ami ellen még az előke sem véd. Sosem röhögte őket szembe egyetlen kisbaba sem, akinek az anyja már ezredszer mondta, hogy nem szabad, és mégis megteszi.....

Valószínűleg túlragozom a dolgot, de felmérgesített, hogy egy aranyos verset az agresszió megnyilvánulásaként zúznak porrá! Ha ettől a mondókától lesz egy 10 éves erőszakos, akkor ott már réges-régen baj van, és nem az iskolai neveléssel! A szülő feladata, hogy kiegyensúlyozott, bátor és mégis békés gyereket neveljen, az iskola ehhez csak az észbeli okítást biztosítsa!

Egyébként általános iskolában már késsel-villával etettek, nem? Technika órán nem használtatok ollót?

Olvasd el a költő feleségének is a válaszát: 
https://www.facebook.com/varrodaniofficial/posts/777291995678465
*A legutóbbi Waldorf-botrány miatt egy biztos: oda nem!

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

2014. október 18., szombat

A hisztiroham minket is elért

Kép forrása: babanet.hu

"A hiszti az indulatkezelés zavara, azaz a kicsi nem képes kezelni az indulatait, és amikor dühös lesz, elveszíti az önkontrollt. Ilyenkor gyakorlatilag “nincs magánál”, nem lehet rá észérvekkel hatni, nehéz megnyugtatni, “kilép magából”"- olvashatjuk Vida Ági oldalán.
A kötődően nevelő csoportban az anyukák leginkább azt hangsúlyozzák, hogy nincs hiszti, a gyerek maximum így akarja csak kifejezni az akaratát. A kötődően nevelt gyerekek egyébként is jobban kommunikálnak a szüleikkel, jobban megértik mit lehet és mit nem, sokkal könnyebben meg lehet őket nyugtatni, stb. stb...

Abban nagyon is biztos vagyok, hogy én is kötődően nevelek, az "EMK-módszert" (együttműködő kommunikáció) használom, ráadásul Zseb igencsak kommunikatív, eddigi állításom szerint szófogadó kisgyerkőc. Azt tudtam, hogy az én vérmérsékletemet örökölte, azaz türelmetlen és még nem az "ésszel, mint erővel" elvet vallja, de úgy gondoltam, hogy mi is jól fogjuk kezelni a hisztis helyzeteket. Persze, ebben az esetben is tévedtem. Az elmúlt "másfél" évben nem láttam még ilyennek a fiamat. 

Sírni, eddig is sírt. Földhöz is vágta magát, hangosan visított is, sőt ütött-vágott, dobált, ha úgy hozta a "kedve", gondolom így vezette le a belső feszültséget. Ilyenkor az elterelés, megölelgetés és a varázsdolog, a cici segített. Most nem...

Fáradt volt, cicit kért. Én éppen guggolva a konyhaszekrényben pakolásztam. Ebben a testhelyzetben is odaadtam neki, de a bokám már annyira elgémberedett, hogy muszáj (pontos jé... ha elipszilonnal látom leírva már sikítanék)  volt felállnom. Felvenni ilyenkor már nem szoktam, mert a több mint 10 kilós gyerekkel egyensúlyozni nem a világ legkönnyebb dolga, ezért próbáltam beinvitálni a szobába, ahol kényelmesen leülhetünk a kanapéra, és ő is cicizhet. Tudom, hogy megértette volna, ha egy picit rám figyel, de ő csak sírva csimpaszkodott a lábamba, amitől még lassabban haladtunk befelé. Mire sikerült leülnöm, annyira felhúzta magát, hogy nekem esett: két kézzel próbálta, marékszámra szaggatni  a hajam. Alapjáratban allergiás vagyok a hajhúzásra, a fejbőröm ilyen téren nagyon érzékeny, egyébként is erőszakmentes kapcsolatépítésben hiszek, ezért nem engedtem neki. Elvettem a kezét, kibogoztam belőle - nagy kellemetlenségek árán - a hajam, amitől olyan ideges lett, hogy a picsogás egetverő sírásba tört át, egész testével vergődött, a fejét a falba verte. A legrosszabb érzés az volt, hogy engem ellökött, a cici sem kellett neki. Ahogy oda akartam adni neki, még inkább bepörgette magát. És nem pár perces sírásról beszélünk legalább negyed óráig tartott!

Nagypapám éppen tanúja volt az esetnek. Ő azt tanácsolta, hogy hagyjuk magára, de éreztem, nem ez a legcélravezetőbb út. Simogattam a hátát, próbáltam az ölembe ültetni, de hasztalan, minduntalan ellökött magától. Csak egyetlen egy dolog nyugtatta meg, ha meghúzhatta a hajam. Felfogta, hogy nem lehet olyan erősen, mint kezdetben, így hagytam végül.

Őszintén megijedtem. Fogalmam sem volt, mi ilyenkor a teendő, jól cselekedtem-e, vagy van-e valami más mágikus módszer, amit még nem ismerek. A csoportban próbáltam tájékozódni, ahol azt tanácsolták, hogy legközelebb mondjam is el Zsebnek, mit érez pontosan. Azért hisztizik, mert fogalma sincs, mi ez a belső feszültség, ami ilyenkor végbemegy benne. Megfogadtam a tanácsukat, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar alkalom adódik a kipróbálására. 

Alig telt el pár nap. Este egy korai lefekvésnél az apja is megfigyelhette, milyen hisztit tud levágni... Mert akárki akármit mond nekem ezek után, én ezt a viselkedési módot igenis a hiszti szóval illetem. 

Zseb nem volt fáradt, csak mi, így ellenkezett az alvás ellen. Hagytam, hadd játsszon még a játékkompjával, csikiztem, meséltem neki, próbáltam lekötni a figyelmét, csakhogy a sötét galérián hagyja az apját aludni és ne akarjon a lépcsőfeljáróhoz menni. A 17 hónapos csöppségemnek persze nem fűlt a foga az egyhelybenmaradáshoz.

Végül megint a hajhúzgálásnál maradt. Rám mászott, rajtam tapicskált, majd ismételten a hajamba akaszkodott. Naná, hogy most is feljajdultam. Az apja erre ébredt, és hősiesen ki akart szabadítani, aminek az lett a vége, hogy nem egy kisgyerek ráncigálta a hajamat, hanem négy marok. Felkiáltottam, szinte sírva menekültem. Nem emlékszem, hogy ekkor kért-e cicit Zseb, vagy csak a hajamra volt megint rákattanva, de irgalmatlan sírásban tört ki. A cici nem kellett, az ölelésem elutasította. Az apja próbálta ringatni úgy, mint amikor még csak 3-4 hónapos volt. Akkor könnyű volt az a pár kilós kisbaba, de most már majd' 11 kilogramm!

Egy idő után visszakerült hozzám, én ringattam tovább, miközben a fülébe sugdostam:

- Nincs semmi baj, csak nem tudod, mit érzel...

Ezek után az apja többször rákérdezett, mi is a baja, mire csak a vállamat tudtam vonogatni, hiszen fogalmam sem volt, mitől kezdett el megint vigasztalhatatlanul sírni, de abban biztos voltam, hogy így meg lehet nyugtatni Zsebet. Igazam lett, mert pár perc után bekapta a cicit és szinte azonnal el is aludt.

Mégsem mondhatom, hogy ez a magyarázat-dolog biztos pont a megnyugtatásban. A héten vidéken voltunk, ahol van egy kis csúszdája a lakásban. Elvileg 2 éves kortól ajánlott, de mivel már olyan ügyesen egyedül felmászik rá, és önállóan lecsúszik róla, odaadtam már neki. Nem is lett volna baj, de mivel nincs még félelemérzete, ráadásul mindenre felcsimpaszkodik, kapaszkodás nélkül felállt a tetején, amitől apum "rosszul lett". Gyorsan levette, a játékot pedig felborította, ha már elrakni nem tudta máshová. Zseb mindent elkövetett, hogy visszafordítsa, de nem sikerült neki, ezért sírva földhöz vágta magát. Hiába simogattam a hátát, mondogattam neki, miért nem játszhat vele, hasztalan... 

A sírásnak az vetett véget, hogy ahogy egy picit arrébb dobta magát, vért vettem észre alatta. Felkiáltva kaptam fel a földről, és láttam meg, hogy csurom véres az egész pofija. Apum gyorsan szaladt vele a fürdőbe, ahol lemosdatta. Ettől az eseménysorozattól úgy meghökkent a gyermek, hogy se szó, se beszéd abbahagyta a sírást. Az összes könnye azonnal felszáradt. (Valószínűleg a nagy erőlködéstől elindult az orra vére.)

Nem tudom, mi fogja kiváltani a következő "hisztit" nála, és mi lesz a jó megoldás a megszüntetésére, de most már nem fogok megijedni. Elmagyarázom neki, hogy természetes érzés, amit érez, próbálom megvigasztalni, vagy elterelni a figyelmét. Csak jó lesz valamelyik...

Nálatok mi vált be a hisztirohamok ellen?

Nézzétek meg Zsebről készült képeimet a Facebookon, az Instagramon, vagy a Twitteren!

2014. október 8., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc zenék

Az első VKP posztom.

Mielőtt belekezdenék a zenei ízlésem taglalásába, szeretném elmondani, hogy jelentkeztem egy kezdeményezésbe, ahol meghatározott napokon meghatározott témákban kell írni. Magáról az ötletről, illetve a részvételi dolgokról a Pillecukor Blogon olvashattok.

A mostani a kedvenc zenéimről fog szólni.

Először azon gondolkodtam, hogy műfaj szerint haladok, aztán a telefonom playlistjét nézegettem, utána a Youtube listáimat... Mind-mind jó lenne, de egyik sem adna átfogó képet. Aztán rájöttem, hogy bármilyen lépést is választom, a teljes zenei ízlésemet, kedvenceimet úgysem tudom teljes valójában átadni, mert naponként változik. 

Ezért inkább hozok nektek egy 20-es listát, amik ha nem is a legtöbbet jelentik a számomra, de mindegyiket kifulladásig tudom hallgatni. 

1.Abba
Első saját, zenei (nem mese) bakelit lemezem, amire emlékszem. (Nem is az enyém volt, hanem a barátnőmmé, de állandóan nálam volt, mert imádtam. Azóta a Mamma mia! című film miatt imádom. Ezerszer láttam, és még ezerszer meg fogom nézni. Colin Firth és Pierce Brosnan! A két örök kedvenc egy filmben! Imádom! ♥ 

2. Ruzsa Magdi: Egyszer
Először Danics Dórával hallottam az X-faktorban. Már akkor tetszett. Azóta nem megy ki a fejemből... Egyszer olyan jó lenne...
3. Han Dong Joon: Noreul Saranghae
Amíg tudtam csengőhangot választani, ez volt az. Szerintem a legszebb szerelmes dalok egyike.
4. Mario & Nesty: Never say goodbye
Magát a filmet is imádom, de a zene mindent visz :) Igen, ebből is látni, hogy Korea-fan vagyok. Bár most már kevésbé, de az egyetem alatt nagyon is az voltam. Doramák, K-pop minden mennyiségben!
5. Polyák Lilla és Szinetár Dóra: Rebecca és Füredi Nikolett & Szinetár Dóra: Bajban sosem gyenge a nő
A kedvenc musicalemet is egynek veszem, de két olyan szám van benne, amitől mindig erőre kapok. Polyák Lilla hangjától még mindig borsódzik a hátam, pedig már 4 éve hallgatom (a telóm listáján szerepel). A másik szövege az, ami nálam nagyon üt. Mindig is erős nő akartam lenni, pont olyan, akiről énekelnek. Nem a férjem által, hanem a férjemért is... Nekem ez az igaz szeretet...
6. Sebastien Chato: Avoir une fille  C'est la plus belle et triste chanson!!!!!♥ Akinek gyereke van, tudja, miről énekel... Sebastien ♥!!!
7. Hugh Grant & Drew Berrimore: Way back into love Eddig nem tudtam, hogy Hugh Grant tud énekelni, de a Music & Lyrics óta igen :) Romantikus lelkem van, na és? :D
8. Ai Otsuka: Planetarium Továbbra is a keleti stílusnál maradjunk, menjünk Japánba! Ha már anno a mangákból államvizsgáztam, nem maradhat ki a kedvencemből készült dorama betétdala sem. Egyébként is Ainak gyönyörű hangja van!
9.Amanda Lear: Enigma Mindig is csokifan voltam. A kedvencem pedig a Kinder Bueno. Na, emlékeztek még a reklámzenéjére? Én igen! (egyébként szerintetek Amanda nő vagy férfi? :))
10. Palya Bea: Szabadon Kicsit reneszánsz beütése van, és az egész olyan, mint egy könnyű nyári szellő, amely felkap és elröpít. Imádom!
11. Nightwish: Storytime Mindenki Tarjáért rajong, én még Annettért is odavoltam, főleg, hogy vele forgatták az Imaginaerumot, amit azóta sem láttam... De a koncertjük, ááááá, egy örök élmény volt! (Szóljatok, ha valakinek megvan a film!!!!)
12. Loreena McKennitt: The Lady of Shalott Kedvenc költőm Tennyson, kedvenc versem a Lady of Shalott. Loreenáról addig nem is hallottam, amíg a barátnőm elő nem húzott egy kazettát, hogy ő ismeri megzenésítve a verset. A kazettát persze rongyosra hallgattam.
13 Within Temptation: Memories Imádom a klipjét. :)
14 Quimby: Ajjajaj Manó is imádja. Hogy is nem lehet szeretni? Nincs olyan nap, amikor nem hallgatok legalább egy Quimby számot.
15 Kispál: Csillag vagy fecske Első Szigetes koncertem egy Kispál koncert volt. Addig csak a Csinibabából ismertem őket. Azután már a Szigetes búcsúkoncertről sem hiányozhattam... :)
16 Dubliners & The Pogues Loreena óta imádom az ír zenét. Egyébként is közel állnak a szívemhez az írek, kelták. Dublin és a kocsmái a kedvenc helyeim. Közvetlenek, barátságosak, szeretnivalóak az ott élők. A barátnőmtől kapott kazettán Dubliners számok is voltak. Aztán rátaláltam a Poguesra... Sean egy fenegyerek...
17:Tankcsapda: Örökké tart Hihetetlen, hogy a zenei ízlésem mennyire megmaradt a gimis korszakomnál. Egyetemen is voltak kedvenceim, sőt azóta is, mégis, most ahogy írom össze őket, a gimis éveimhez köthetők a legmeghatározhatóbbak az életemben
18. Budapest Bár: Szívemben bomba van (Kiss Tibi & Németh Juci) Bármi, amit Kiss Tibi énekel. Amióta kijött a Lipótról, álomférfivá vált. A hangja, a stílusa. Így ismeretlenül "tök szexi". Ráadásul a '30-as évek világát mindig is kedveltem...
19 Minnie Driver:: Learn to be Lonely Az Operaház fantomjából van. Filmzene (imádom az OST-ket). Igaz, csak a főcímnél hangzik el, mégis szerintem ezt hallgattam meg a legtöbbet. Szíven ütött, ugyanúgy, ahogy Eric története is. Mindig is sokat jelentett számomra a Fantom... Gerard Butler pedig olyan érzéssel adta a karaktert, hogy legszívesebben egy kanál vízben megfojtottam volna Christine-t, hogy azt a nyálképű Raoult választotta...
20 Anna & the barbies:Márti dala Legújabb kedvenc. Anna & the barbies mindig is bejött, de ez a szám (igen, Kis Tibivel) valami csodálatos. Mindig is hasonló volt a mottóm, mint ennek a dalnak a mondanivalója... Oké, csak áradozni tudok a kedvenceimről.. :)
20+1. Csík, Presser, Kiss: Te majd kézen fogsz és hazakísérsz Most valami miatt mindig ennél ragadok le. Imádom. Pont.
Ha holnap kérdeznétek, biztosan másokat sorolnék fel (néhány átfedéssel), de ma ezek jelentenek nekem a legtöbbet. Végül egy link a kedvenc Youtube-os playlistjeimhez, amiket - ahogy már írtam - nem én állítottam össze, csak a lustaság nagy úr :) Különben is, ami jó, az jó!

2014. október 5., vasárnap

Selfie

Befejeztem a Criminal minds-ot (a most kijövő 10. évad van már csak hátra), ezért új sorozat(ok)at kerestem. A Dextert ajánlották, de mielőtt hozzákezdhettem volna, Reeka blogján ráakadtam a Selfie-re. 
A pilotot meg is néztük a gyerek apjával, és így az első rész után megvan a mostani kedvenc sorozatom. A következőkben sok-sok SPOILER lesz.

2014. október 1., szerda

Ciki, nem ciki, megtörtént...

Avagy egy balul sikerült online vásárlás próbálkozása.



Nekem tényleg nem szabad online vásárolnom semmit se. Legutóbb meg is hiúsult az egész terv - az utolsó lépésnél! Most kivételesen az én hibámból.

A múltkor már rendeltem online a Tescóból. Elégedett voltam.

Most vasárnap megint összeállítottam a listát, de nem küldtem még el a vásárlást, mert nem tudtam, hogy bemegyünk-e érte személyesen, vagy fizessek rá, és kérjem házhoz. Végül az utóbbi lett, hétfőn feladtam a rendelést kedd délre.

Nem néztem én, hogy a vasárnapi UPC-s számla befizetésénél a kártyámat nem raktam vissza a helyére, így vidéken maradt. Mivel nem volt rá szükségem, nem is kerestem, automatikusan küldtem a rendelést.

Kedd reggel - véletlenül - belenéztem a pénztárcámba, és megláttam, hogy a kártyatartó rekesz üres. What a fuck? -Nincs itt a kártyám. A Tescónál pedig nem lehet készpénzzel fizetni... Mit csináljak? Véletlenül pont aznapra "rendeltem" fel a nagyszüleimet gyerekre vigyázni, hogy egy kicsit kitakaríthassak a lakásban.
- Papa van bankkártyád?
- Van.
- Van rajta 10.000 forint?
- Nincs...
Na most mit csináljak? Semmi gond, 9 óra, gyorsan átutalok neten keresztül pénzt, még beférek a 4 órás (számolni sosem tudtam, meg 13 óráig volt lefoglalva az időm. A múltkor utolsó percben hozták.) átfutási időbe. 

Megnyugodva vártam a futárt. Jött is, már 11:30-kor... Szépen kipakolta a rendelt élelmiszereket, majd elvéve a kártyát húzta is le. Imádkoztam, hogy a PIN-kódra jól emlékezzem. PIN elfogadva. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Nem kellett volna. Elutasítva. Nincs fedezet. 

Ó bazkikám!!!! Nem érkezett még meg a pénz... Most mit csináljak? Vegyünk le belőle valamit, mondjuk a két legnagyobb értéket. Továbbra sem volt fedezet... Fogalmam sem volt, hogy eredetileg mennyi pénz lehetett rajta (papa sem tudta megmondani).
Felhívtam a szomszédot, hátha lenne bankkártyáján annyi összeg, amennyi kellene, én meg odaadnám készpénzben. Nem volt. A futárnak sem lehetett zsebből kifizetni. Sőt online sem utalhattam át a számlaszámra (az is ment volna a kártyám nélkül).

Nem volt mit tenni, a futár mindent visszapakolt, és elvitte a kiszállított cuccot, én meg égtem, mint a Reichstag... 

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...