f

2012. június 30., szombat

Filmajánló: A legszebb dolog


Elvileg még 13 nap van ebből a ciklusból. Nem mentem el nődokihoz, és nem is megyek most ultrahangra. Majd 11 nap múlva meglátogatom, hogy felírjanak nekem egy új adag Clostilt.

Mekkora az esély, hogy valaki rögtön teherbe essen egy korai vetélés után?

2012. június 23., szombat

Gyász

Már egy teljes hét eltelt….

Igen, bevallom: gyászoltam. Sirattam a babám, sirattam magam. Nem sikerült olyan gyorsan feldolgoznom, átlépnem a történteken, mint azt remélték. Fogjam fel pozitívan! Könnyű azt mondani…

Anyum sosem élte bele magát az unokába. Már-már hülyének tartott a görcsölésem miatt, hisz’ majd jön, ha jönni akar (igen, tisztában vagyok vele, hogy igaza van és így kellene hozzáállnom…). Távoli jövőnek titulálta, amíg az ultrahangon meg nem látta azt a pirinyó kis pöttyöt, aminek esélye sem volt továbbfejlődni. Érzelgőssé vált, mert már „megfoghatónak” érezte. Prüntyőkének nevezte, és biztatta, hogy legyen erős. De nem volt…

Újabb hónap elé nézek. A menstruációmat a vetéléstől számítom. Beszedtem 2 üveg Clostilt, a ciklusom a 8. napon tart. Majd egy hét múlva elcsábítom Mr. Férfit, a 19. ciklusnapon pedig elmegyek a nődokimhoz és elmesélem neki, mi történt velem, írattatok fel ismét Clostilt, és ha sikerül rábeszélem az ultrahangra is. És utána ismét várakozás…

2012. június 17., vasárnap

5 napos terhesség

Az előző posztot később olvashatjátok, mint ezt, mert ugyan elkezdtem a holland beszámolót, de még nem fejeztem be. Ezt pedig muszáj kiírnom magamból!

Sikerült!

A gyógyszerek hatottak, volt peteérésem, Mr. Férfi pedig megtermékenyített. Gondoltam kedden.

Az egész a holland úton kezdődött, éppen azon a héten kellett volna menstruálnom. Pontban a 27. Ciklusnapomon pecsételni kezdtem, ami éppen egy teljes hétig tartott. De úgy képzeljétek, hogy egy tisztasági betét egy egész álló napra elég volt, sőt néha sok is.

Vittem magammal egy Qupido 10-es tesztet, hátha mégsem jön meg rendesen, és talán megcsinálom utolsó nap reggelén, és Mr. Férfinek odakintről ez lesz az ajándékom. Végül nem teszteltem, de vettem egy édes pirinyó (24-es méretű) fapapucsot, amit majd akkor adok át Mr. Férfinek, ha éppen megmondom, hogy kisbabánk lesz. Ez az ötlet egyébként onnan jött, hogy még Skóciában eldöntöttem, minden utamon veszek valamit a gyereknek, ami persze itt az utolsó nap jutott eszembe. J

Mire véget ért a nyaralásunk, a pecsételés is abbamaradt, így egyre jobban duruzsolt egy hang a fülemben, hogy teszteljek. Délután volt, mit veszíthetek, maximum másnap elmegyek a nődokimhoz, hogy baj van: nem jött meg a menstruációm, de gyereket sem várok.

Vártam és vártam, már fel is adtam. Tettem-vettem, de azért az órát lestem, és az utolsó perc után eggyel megnéztem ismét a tesztet. Pozitív lett (erről Ti is meggyőződhettek a képen).

Nem, nem hiszem el! De igen, hihetek a szememnek! Most mit csináljak? Nem akartam még senkinek sem elmondani, beleélni magam sem akartam, de ott volt a kezemben a bizonyíték… Nitát hívtam, ő az, aki nem néz hülyének, és nem hűti le lelkesedésem.

Kértem, vegyen egy másik tesztet nekem (kettő mégiscsak biztosabb, mint egy).Gabrielt hozott (25-ös), de az előző pisimet automatikusan kiöntöttem, utána meg nem tudtam pisilni. Ezért sok-sok teát ittam (fehéret, mert egy oldalon azt olvastam, az nem árt a babának), mire sikerült és másodjára is tesztelhettem.

Persze a számtalan bögre teától hígult a vizeletem (ha tesztelsz, előtte ne igyál!), így alighogy pislákolt rajta az a második csík. De azért én láttam!

Nem tudtam magamban tartani, Nita után muszáj volt anyummal is beszélnem. Örült, de óvatosságra intett: ne éljem bele magam és még ne mondjam el Mr. Férfinek. Hiba volt! Legalább ő is örülhetett volna néhány napig L

Két napig a fellegekben jártam. Állandóan hányingerem volt, a saját parfümöm illatától rosszul voltam (talán csak beképzeltem, talán nem, sosem fogom megtudni, de nem is akarom).

Szerda délután ugyan csináltam még egy Quipido-t, ami ugyanolyan, vagy még halványabb volt, mint a Gabriel, de tudtam, hogy bennem van a picuri. Nődokimnak nem szóltam, még korainak tartottam, mert még az ultrahangon ilyen korai stádiumban nem mutatja ki a babucit (legalább 6 hetesnek kell lennie, de jó esetben 8). Hiba volt ez is!

Csütörtökön történt valami. Talán az volt a baj, hogy szerdán füstölt lazacos sushit ettem, és csak másnap olvastam, hogy nyers húst ne együnk terhesség elején. Vagy éppen azt szúrtam el, hogy hányingerre ittam egy pohár kamillateát, mert arra gondoltam, hogy fekete teát nem iszom, abban van koffein, a fehér teám elfogyott, gyümölcsteát nem szeretem, a kamillát meg ajánlják mindenre  (persze azt is csak utána olvastam, hogy ugyan teát ihatunk, de gyógynövényeset ne, illetve a kamilla is veszélyes az első három hónapban – azt, hogy miért, nem találtam sehol se).

Emellett nem bírtam tovább, megmutattam a tesztet Mr. Férfinek. A cipőcskét anyumnál hagytam, nehogy idő előtt meglássák, így csak a kis ékszeres doboznak használt bentó dobozomban rejlő két csíkot tudtam előhúzni.

- Mikortól lesz biztos? – kérdezte még óvatosan.
- Jövő héten megyek a nődokimhoz, utána…

Lassan bízni kezdett benne, simogatta, puszit nyomot a hasamra, a lelkemre kötötte, hogy még jobban vigyázzak magamra, ne igyak kávét. Örült neki, boldog volt.

Mivel mindenhol azt olvastam, hogy terhesen is lehet szeretkezni, ha a kismama is úgy kívánja, így nem is gondoltam arra, hogy ne. Mr. Férfi óvatosabb lett volna, ő többször is megkérdezte, hogy a babának nem ártunk. Talán hallgatnom kellett volna rá…?

Már ezen az estén éreztem a hasam. Szúrt, kicsit görcsölt… Talán éppen emiatt mondtam el Mr. Férfinek, bár akkor még ezen nem gondolkodtam…

Másnap reggelre sem múlt el a fájdalom, de mellé még vérezni is kezdtem. Megijedtem. Azonnal hívtam a nődokimat, aki ugyan szabadságon volt, de beküldött az István kórházba egy azonnali ultrahangra, nehogy méhen kívüli terhes legyek. Hívtam a főnökömet, aki ugyan nem örült neki, de elengedett (másfélórát késtem), anyumat, hogy vigyen el, mert ő már többször volt ott, míg én sosem. Régen volt egy betegfelvételi, ahol tájékoztattak és elirányítottak a megfelelő helyre, viszont most a helyén zárójelentés kiállítás történt, és semmit se mondtak. Egy helyes, fiatal orvos is csak annyit mondott, hogy üljünk le. De hová? Reménykedtünk benne, hogy ő még nem fásult bele a dolgokba, dehogynem! Sőt jobban, mint bárki más!

Félóra járkálás után végre leültettek egy ajtó elé, ahol azt olvashattuk, hogy 9-kor kezdődik a rendelés. Már félkilencre járt az idő, így reménykedtem benne, hogy egy óra alatt vissza is érek a melóhelyemre.

Közben jött a többi kismama is ultrahangra. Volt egy mindennapos, akinek viszont olyan pici hasa volt, amilyet én mindig is szeretnék! Az még elviselhető, nem dudorodik ki annyira, édes, szép. Irigylésre méltó! Jött egy másik, aki még csak félidőben volt a második gyerekével. A szülésről mesélt, ami igencsak fájdalmasra sikerült neki. Nem akart ő senkit sem megijeszteni, de mi többiek azért sápadoztunk. Viszont erőt meríthettem belőle, mert ő is görcsölt és pecsételt. A harmadik végül elbizonytalanított: „akkor még nem is biztos?!”

A doki majd’ negyvenöt percet késett (egy óra alatt nem érek vissza!), és én voltam a második. Feküdjek le. Emeljem fel a csípőm. Ne, ne üljek fel, bár ha így könnyebb… húzzam le a nadrágot bokáig. Mi van???? Vérzek és még nem  is epiláltam, hiszen reggel volt ennél nagyobb bajom is!! De méhen kívüli terhesség veszélyekor mindig hüvelyi ultrahangot csinálnak. Nem fog fájni… Mintha engem most éppen ez érdekelt volna!

Az eredmény: méhen kívüli terhesség kizárva, a méhen belülit nem cáfolta, de nem is erősítette meg. A képen viszont mutatott egy fekete foltot, ami a baba lehetett. A zárójelentésen azt olvastam, hogy 12 mm-es ovarium (amire azt hittem, hogy már a baba akkora, pedig az ovarium jelentése nem más, mint petefészek). Javasolta, hogy hétfőn menjek el egy ßhcg vérvételre, ami biztosabban kimutatja a terhességet. Nem került rá sor!

Délután a mosdóban észlelhettem, hogy a barnázásom erősebb lett, elment a babám. Nem tudtam magamban tartani, zokogni kezdtem. A mosdóban kisírtam magam, de a későbbiekben is potyogott a könnyem. Hívtam anyum és Mr. Férfit. Örültem, hogy végre tegnap elmondhattam neki, és most támaszkodhatok rá.

Hazaérve már nem tudtam semennyire kontrolálni a sírásom. Anyum szerint még van esély, de felhívtam a nődokim, aki szerint is kisterhes voltam, ami most megy el. Adott ugyan esélyt a megmaradásra, de olyan fiatal, hogy ilyenkor általában elmegy.

Próbáltam pozitívan látni a világot: pecsételek, de a baba erős, élni akar, megmarad… Nem nagyon ment, csak sírtam és sírtam. És amikor arra gondoltam, hogy kisbabám van, éreztem, ahogy folyik belőlem a vér.

Aznap délután csak feküdtem, hátha… Felkeltem, de akkor már késő volt: ömlött belőlem a vér. Mire leértem a fürdőszobába, mindent összevéreztem. A combom, a lépcsőt, a bugyim, mindent. Ha eddig sírtam, most zokogtam. Tudtam, hogy most már egy szem remény sincs. Hogyan is lenne, ha üveggolyó nagyságú alvadt vér hagyta el a testem. A placentát képzeltem mindig el így, borvörös, nyúlós valami.
Végem volt, bár mindenki vigasztalt, hogy majd legközelebb megmarad; fogjam fel úgy, hogy ez bizonyosság arra, hogy képes vagyok teherbe esni. Tudom, tudom, de a szívem megszakadt…

Közben Mr. Férfi múzeumokat látogatott a Múzeumok éjszakáján. Hívott magával, de inkább hazajöttem, nem éreztem úgy magam, mint aki mozogni képes. Az első „jó” döntésem volt a héten, mert ha az utcán ér a vérzés, sehová se tudtam volna menekülni.

Jöttek mamáék, végre nekik is elmondhattam. Igaz, más választásom nem akadt, mivel látták, hogy sírtam, és valótlant nem szerettem volna állítani.

A legnehezebb pillanat Mr. Férfinek elmondani volt. Éppen az Iparművészetiben volt, amikor hívtam. Hallottam a hangján, hogy lesújtotta a hír, még ő is bizakodott.

- Biztos? Hány százalék esélyt mondott a nődokid? Sajnálom…

A szívem szakadt meg a következő mondatánál:

- Anyuméknak nem mondtam el…

Jobb is. Lehet, hogy senkinek nem kellett volna szólnom! Hány nő van, aki nem is sejti, hogy elment a babája. Én viszont azóta nem találom a helyem. Sírás kerülget, még mindig a tüneteket keresem. Pedig már nincs. A hányinger, az érzékenység a szagokra, mind elmúlt, a mellem ugyan még feszül, de az szokott az utóbbi menstruációim alatt. De az érzés, hogy baba növekszik bennem, nem akar múlni, pedig az eszem tudja, hogy már nem…

2012. június 13., szerda

Eső, szél és napsütés

Ami a blog olvasóit valóban érdekelheti, arról most megint nem esik szó, nem azért, mert nem tudnék mit írni, inkább az az igazság, hogy nem merek. Ezért inkább mesélek:

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy boldog család. Apa, anya, sok-sok gyerek. Boldog, nyugodt életük volt, de közbeszólt a világháború. Apa harcolni ment és ott is maradt, az anya nem tudta egyedül eltartani a gyerekeket, akik háborús árvák lettek. A négyéves E.-t Belgiumba fogadták örökbe, ott tanult meg flamandul és hollandul, majd az életét Hollandiában folytatta. Fiatal lányként eljegyezték, de esküvő előtt még hazalátogatott Magyarországra, ahol viszont megismerkedett élete szerelmével. Visszautazva Hollandiába felbontotta jegyességét, visszaadta a gyűrűjét, majd visszatért a szeretett magyar férfihez. Két, szép gyermekük lett, egy lány és egy fiú. A lány felnőve férjhez ment egy német úrhoz, aki Ausztráliában telepedett le. Lassan, az évek folyamán a fiú is követte, majd apjuk halála után E. is emigrált. Közben ismét felvette a kapcsolatot a volt vőlegényével, találkoztak is, de a gyerekei nem örültek ennek, teljesen elzárkóztak tőle. E. nem kereste többé, pedig szíve vissza-visszahúzta volt vőlegényéhez, aki szintúgy megnősült, gyerekei lettek.

E. hosszú, boldog életet élt, de sosem tudta elfelejteni volt vőlegényét, aki már rég eltávozott az élők sorából. Halála előtt rengeteget mesélt róla a lányának, öntudatlan állapotában vele beszélgetett. Végül a halálos ágyán megeskette a lányát, hogyha legközelebb Európába utazik, elmegy és visz egy szál virágot a sírjára.

A lánya most tért haza ismét néhány hónapra Magyarországra, és felkerekedett (velünk egyetemben), hogy teljesítse ígéretét. Eindhovenben szálltunk le, de Heerlenbe kellett mennünk, amihez autót béreltünk. Ha már autózunk, akkor ne csak egy kis vidéki városba utazzunk, és töltsük el a négy napot, vegyük nyakunkba az országot, ahol valljuk be, azért akkora távolság nincsen.

A megnézett városaink:

1) Amszterdam. Imádnivaló! Sosem tudtam, milyennek képzeljem el, de így látva nekem kissé Skócia. (Hollandia időjárása is!) Vettünk sütit :) Amitől bealudtunk :) Volt light, medium és hard, mi egy médiumon osztoztunk anyummal. Az eladó elmagyarázta, hogyha a light-ot felezzük el, semmi hatása nem lesz, a mediumot ajánlja, attól nem lesz semmi bajunk, csak az érzékeinket erősíti fel. 3 óra alatt elmegy a hatása. Ezt én nem tapasztaltam meg, mert negyed órán belül aludtam tőle. Ha már a süti megvolt, látnom kellett a piros lámpás negyedet is! Anyum vette észre az elsőt, én meg rápillantva csak vörösödtem. A lányokat nem lehet fotózni, videózni, olyankor meztelenül kijönnek és megvernek (jó ez túlzás, de csak pirinyónyit!), de teljesen mindegy nekik, hogy nő vagy-e, vagy férfi, ha rájuk nézel ők már rögvest mórikálják magukat.

2) Haarlem. Az első szélmalom, amivel találkoztunk. Igazándiból összesen 3-at láttunk, amitől egy kicsit csalódott lettem. Viszont láttunk egy gyönyörű menyasszonyt bent a belvárosban, ahol pici angyalkák voltak a koszorúslányok. Egyre jobban szeretnék babát.

3) Hága. A volt főváros és jelentős kikötő. Megnéztük a Madurodamot, a miniatűr Hollandiát, így az összes nevezetességgel, látnivalóval tisztában vagyunk.  A Békepalotát is közelről lefotóztunk, amire először azt hittük, hogy valamiféle templom, mert csak a tornyait láttuk. A tengerparton remegtem, mint a nyárfa. Hűvös idő volt, mellette süvített a szél. Vittünk fürdőruhát, de abba azért nem bújtunk bele. Pedig milyen vicces lett volna egy fotó, amin a széldzsekire húzzuk fel a bikinit.

4) Rotterdam. Életem első Savoy-os éjszakája. A kikötő tetszett, édes pagodát láthattunk „úszni” a vízen (valójában cölöpökön állt a tengervízben), hatalmas tartályhajót, amit nem is tudtam a mérete miatt lefotózni, csak levideózhattam. Indiai étteremben vacsoráztunk, 12 eurót kellett fejenként fizetni, de degeszre ehettük magunkat a svédasztalról (én legalább 3x szedtem). És azon somolyogtam magamban, hogy ha ezt megtudja Mr. Férfi, akkor megeszi a fene. Hazafelé a lányok eltévedtek. Hozzá kell tennem, hogy én sosem tudtam tájékozódni (a nődokimhoz sem találtam be, pedig nem először jártam nála), most kivételesen mégis tudtam, de mivel rám nem szabad hallgatni… Gondolhatjátok!

5) Antwerpen. Belgiumban nem beszélnek franciául… Sem angolul… Volt az első benyomásom, amikor egy férfitől értetlenkedtünk, ő pedig csak bambán bámult ránk. A következő, hogy ne menj be egyetlen bárba se mosdóba, ha nem hagysz náluk több 10 eurót, nem engednek még betétet cserélni sem… Annak ellenére sem, hogy helyes pasi volt és még franciául is beszélt! Egyébként még ide vissza kell térnem, mert nem sok időnk maradt a városra. Az autópályák pedig nem fizetősek!

6) Maastricht, ennek a szép, de semmi különös városnak (anyum az aacheni dómot helyezte ide, annyira nem emlékezett rá) a nevét kicsit átköltöttem, mire a főnököm (amikor meséltem az útról) kiokosított, hogyan kell ejteni, és itt volt az Európai Uniót létrehozó (és a városról elnevezett) szerződés aláírása. (a Pokol kapuját nem láttuk, amit viszont szerintem kellett volna – a neve miatt is J).

7) Aachen. Szeretem a német városokat. Szép, a szállodánk a belvárostól nem messze helyezkedett el, de mivel már alig álltam a lábamon, kikönyörögtem az autóval történő városnézést. Persze a GPS-t a szállodában hagytam a táskámmal (nem akartam cipelni), a várostérképünket pedig biztosan kínaiak készítették, mert rengeteg utca nem volt feltűntetve, ami meg igen, az is rossz helyre…

8) Heerlen. Eljutottunk a célunkhoz. Egy kicsit kacskaringóztunk, mert a keresett utca nem szerepelt a GPS-ben. Azaz benne volt, de mi rosszul írtuk (tettünk bele plusz egy c-t). Egy taxis irányított el minket, bár nem végig követtük az utasításait, így megint csak eltévedtünk… Végül meglett a nyomda, amit még a volt vőlegény családja alapított. Sajnos egy éve eladták, és semmi hírük sem volt az előző tulajék családjáról, így a sírt sem találtuk meg. Ennek ellenére bementünk a temetőbe és leróttuk a tiszteletünket – az összes halott fölött.

9) Eindhoven. Kisebb utakon tértünk vissza Eindhovenbe, de így sem láttunk szélmalmokat. A városban ismét vécét kellett keresnünk. El tudjátok képzelni, hogy éppen egy C&A-ban lelünk egyre (még a McDonnald’s-ban sem volt)? Itt vettem meg a facipőt… A reptéren volt egy hülye pics@. Már checkoltam be a bőröndünket, anyumék odajöttek mellém, mire a mögöttem lévő el kezdett ugatni, hogy miért jönnek előre (velem voltak…). Jó, semmi baj, kiálltak a sorból, de ez sem tetszett a nőnek, mert anyum éppen a vonal túloldalán állt meg. Naná, hogy bosszút akartam állni rajta, de én sérültem meg (érzelmileg).

A képeket itt nézhetitek meg.

Lehet, hogy az itteni tetteim befolyásolták a későbbieket… De erre nem akarok gondolni, mert akkor egész életemben az önvád kísértene…

2012. június 7., csütörtök

Majd jövök...

Pecsételés, a Clistylbegitet nem kezdtem még el, 39. Cn, negatív teszt...

Majd kedden, hazatérve beszámolok mindenről...

KEDDIG OLVASSÁTOK A CSIRIPELÉSEIMET (tweet), MERT A SZÁLLODÁKBAN LESZ WI-FI S VAN EGY OKOSTELEFONOM IS!:)))

2012. június 5., kedd

Időt elűző, avagy a könyvkeresés

Arról, ami talán az olvasókat érdekli, a blog témájáról most nem lesz szó, pedig a gondolataim csak akörül járnak. Mégsem akarom papírra(ti. monitorra) vetni, mert nem akarok semmit se realizálni.

Helyette elmesélem, milyen kupit csináltunk mi Channáhval. Amennyire szerettem fiatalon könyvtárba járni, annyira utálok most. Inkább bemegyek a könyvesboltba, és megveszem, mint elmegyek a könyvtárba, onnan kikölcsönzöm, majd meghatározott (!) időn belül visszaviszem. Ezzel az utóbbival van mindig problémám, mert mint ahogy szinte mindenben, ebben is ki szoktam futni az időből.

Interneten még meghosszabbítom a 2x, de 3x-ra már nem lehet, én meg még mindig olvasom azt a nyavalyás regényt, szakirodalmat. Persze általában előbb, de inkább utóbb eljön az az idő is, amikor már egyáltalán nincs szükségem rá, és visszavitettem (naná, hogy mással!). Így voltam most egy lila kötettel is. Az esküvő előtt elmentem fodrászhoz, addig megkértem papimat, hogy keresse meg, valahol ott van az ágy körül (persze, hol máshol lenne?). Órákig kereste, felkutatta az egész lakást, de sehol, sőt mikor hazaértem én sem találtam meg. Azóta eltelt néhány hét, a könyv nem lett meg, de megkaptam a 3. felszólítómat, hogy most már a behajtókhoz fordulnak, ha nem viszem vissza. Ez hatásos volt, természetszerűen besz... megijedtem. Hívom a sógornőmet - a legrosszabb időben, mert éppen vizsgákra készül - , hogy jöjjön el hozzám (még nem is egy városban lakunk!), és segítsen megkeresni azt a kib... könyvet. Amennyire jólelkű teremtés, nem hagyott pácban, és egy délelőttöt nekem szentelt, amikor végül meglett a könyv!

Hol volt? Egy hátizsákban, ahol már 4x megnéztük. Papi kétszer, én kétszer. Csak volt egy rejtett zsebe, ahová becsúszott és semelyikünk nem vette észre. Most is a legvéletlenebb módon: végigtapogattam a falát is, hátha. És tessék!

Ha már megvan, vigyük vissza. Ezt hagytam volna ki leginkább, sosem szeretek szembenézni a problémákkal. De szerencsére, egy szemöldök ráncoláson kívül, meg abalszerencse... felkiáltáson (azt mondtam, hogy külföldön voltam, ezért nem hoztam vissza) mást nem reagáltak a késésért. A büntetés pedig csak 1.300 forint volt (ami azért tegyük hozzá, hogy nem vészes).

Így a behajtókat megúsztuk...

P. S. Végül egy óriási hülye kérdés: A deodorant parfumét hogyan kell használni? Mert eddig csak golyós dezodort használtam, viszont tegnap Mr. Férfi meglepett egy Swarovski Aurórával Aurával, aminek isteni az illata! Eddig a dezodorral a hónom alját bekentem, majd a nyakamra fújtam egy kevés parfümöt. De erre az van írva, hogy pour le corps... Akkor most tényleg az egész testemre fújjak belőle????

2012. június 2., szombat

Azt hiszem, öreg vagyok

A héten ma megyek először dolgozni, nekem meg mikor kell elmennem kirúgni a hámból? Tegnap este!

Crew barátnőm hajón dolgozik a Dunán, ami szerda esténként köt ki nálunk. Csütörtökön ugyan mindketten dolgozunk (ő reggel fél 8-tól, én fél 9-től), de azért ha van szabad esténk, összefutunk.

Úgy két hete vacsorázni mentünk. Finom kacsás pennét ettünk, hozzá elfogyott néhány cent pálinka és egy üveg bor.

Tegnap először elvitt a hajójára, megmutatta, hol tengeti "öreg" napjait (jóval fiatalabb nálam). Tetszett, mindig is szerettem a hajókat, a kabinablakából a Parlamentre láttunk, a víz meg lágyan hullámzott. Imádtam! Persze, kicsi a kabin, biztosan klausztrofóbiás lennék egy idő után, de az is lehet, hogy könnyen megszoknám, még a lakótársat is. Hiába, még sosem laktam együtt senkivel Mr. Férfin kívül.

A gyors körbevezetés után taxiba ültünk, és megnéztük a régi törzshelyünket. Csak idővesztegetés volt, mert már bezárt a biliárdszalon. Így ismét taxit hívtunk, és átmentünk a Morrison's 2-be. Még sosem voltam. Mr. Férfi már igen, két finn csajjal... Talán éppen ekkor kezdődött az állandósult féltékenységem...
Először caipirinhát ittunk, majd zombit. Finomak, de tele vannak rummal... :)

Finomak, de tele vannak rummal... :) Régen (jó régen, úgy 10 éve) jobban bírtam az alkoholt. Abban az időben többet is buliztam. Szombat esténként szexi topot húztunk, amiből kilátszódott a hasunk, hozzá divatos nadrágot, smink, hajunk felkötve és irány a diszkó. Általában akadt egy srác, aki volt már annyira részeg, hogy táncoljon velem, némelyik még a smárolásban (mert az nem volt érzelmes csókolózás, csak az a csupa nyál nyelvcsata) is belement.

Most ültünk a bárszéken, a helyes srácok mögöttünk, eszük ágában sem volt megszólítani minket. Sőt! Az egyikkel külön szemezni próbáltam, erre hátat fordított nekünk. Na bumm. Én ehhez már öreg vagyok…

A végén még egy órácskára azért bementünk táncolni, ha már a következőt játszották:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...