Már egy teljes hét eltelt….
Igen, bevallom: gyászoltam. Sirattam a babám, sirattam magam. Nem sikerült olyan gyorsan feldolgoznom, átlépnem a történteken, mint azt remélték. Fogjam fel pozitívan! Könnyű azt mondani…
Anyum sosem élte bele magát az unokába. Már-már hülyének tartott a görcsölésem miatt, hisz’ majd jön, ha jönni akar (igen, tisztában vagyok vele, hogy igaza van és így kellene hozzáállnom…). Távoli jövőnek titulálta, amíg az ultrahangon meg nem látta azt a pirinyó kis pöttyöt, aminek esélye sem volt továbbfejlődni. Érzelgőssé vált, mert már „megfoghatónak” érezte. Prüntyőkének nevezte, és biztatta, hogy legyen erős. De nem volt…
Újabb hónap elé nézek. A menstruációmat a vetéléstől számítom. Beszedtem 2 üveg Clostilt, a ciklusom a 8. napon tart. Majd egy hét múlva elcsábítom Mr. Férfit, a 19. ciklusnapon pedig elmegyek a nődokimhoz és elmesélem neki, mi történt velem, írattatok fel ismét Clostilt, és ha sikerül rábeszélem az ultrahangra is. És utána ismét várakozás…
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése