f

2014. január 28., kedd

Miért nem?

Ezt még én is láttam!

Először merült fel bennem, hogy az én gyerekem miért nem? 
Mindig is olyan szerettem volna lenni, aki a gyereket mindenhová viszi magával. Múzeumban is rengeteg magára kötött kismamát láttam, közéjük akartam tartozni. 
Kétszer bepróbálkoztunk Zsebbel - mindkétszer kudarcot vallottunk. Az első az Impresszionisták voltak, amikor a Nemzeti Gallériából kellett kirohanni a mama-baba szobába szoptatni, mert elvettem Zsebtől a szétrágott belépőt, ő meg ezen besértődött. Most pedig a Carravagio kiállításról vihettem ki, mert fáradt és éhes lett. Pedig most mindennel készültünk. Mei-taijjal kötötte magára az apja (előre, mert múzeumban hátra/oldalra nem lehet), sapka volt a fején, hogy a légkondi ne zavarja (állandó 20 fok volt a képeknél), rágóka hadsereg bújt meg a táskámban. Csak a hosszú sorra nem gondoltunk, meg arra, hogy már az első teremben cicire vetné magát. Ezt ugye nem lehetett, erre -hangosan - elkezdett magyarázni. Nem sírt; csak beszélgetett, de olyan hangosan, hogy zavarta az apját (meg gondolom a többi embert is). Minden áron át akart jönni hozzám, de én még sosem kötöttem előre, és nem a zsúfolásig telt teremben akartam elsőként próbálkozni. Leültem vele egy székre, de az még rosszabb volt, mert unatkozott, így nem volt más lehetőségem, mint kimenni addig, amíg az apja ha nem is az összeset, de azért a nagyját megnézi. Legalább ő lássa, ha már én nem... 
Gondoltam, kint már magamra kötöm, de egy kedves őr elmagyarázta, hogy az egész épületben nem lehet, mert nem látom, és lelökhet, megfoghat olyat, amit nem kellene. Totálisan megértettem, csak hát így nem sok lehetőségem adódott, mint leülni a bejárattal szembeni terembe egy hatalmas kanapé egyik oldalára. Mindent elővettem neki, néhány percig jó is volt, de a cici... Ott mindenki előtt odaadtam neki (a mei-taijal takarva magunkat), miközben egy édes kisbabát néztem, aki édesen mosolygott az anyja ölén egy mei-taiban. Még pápázott is az ismerőseiknek. És ekkor merült fel bennem, hogy az én fiúm mit nem élvezett, miért nem tudta "végignézni" a kiállítást apán? 
Mintha megérezte volna a negatív gondolataimat, mert hirtelen visítani kezdett. Valami nem tetszett neki, de rá nem jöttem micsoda. A pad másik oldalán ülők igencsak rossz szemmel nézték a hasztalan csitítgatásomat, és inkább elmentek, mint tovább hallgatták volna az ordító kisbabámat. Bár felmerült bennem, hogy olyan nehéz lett volna odajönni, és megkérdezni, hogy segíthetnek. Mert amikor a szinte lesújtó tekintetű látogatók távoztak, éppen azzal voltam elfoglalva, hogy a síró, már-már toporzékoló gyereket tartsam egy kézzel, míg a másikkal a mei-tait próbáltam kicsomózni, mert az apja csak kibújt belőle, és mindkét vége görcsben volt. Ha magamra kötöm előre, valószínűleg elhallgat. Ha felszabadítom a kezem, egy percen belül kioldom a csomót, a gyereket magamra kötöm, és nagy valószínűséggel elhallgat. Ha megfogták volna egy percre Zsebet... Ehelyett megvető tekintettel távoztak... Na köszönöm!
Mikorra megjött az apja bealudt, ő semmit se tapasztalt az egészből, helyette elmesélte, hogy bent volt egy kisbaba az apja ölében... Na igen, csak a mi fiúnk nem akarta csendben megtekinteni a kiállítást...

2014. január 24., péntek

Kettesben

Szeretem azokat a napokat, amikor Zsebbel kettesben vagyunk. Nehezek, de gyönyörűek. 
A héten több ilyen is adódott...

Megtapasztaltam, milyen egy már álló, mászó, minden után érdeklődő, pakoló kisfiúval az élet. Voltak érdekes momentumok, helyzetek, amikre nem is gondoltam volna. Ilyen volt, amikor a szekrényről nem csak lepakolt, vagy a fiókjából kirámolt, hanem még magára is rántotta... Úgy, hogy volt még rajta egy félkilós Buddha szobor. Az utolsó pillanatban tudtam meggátolni, hogy súlyosabb baleset ne történjen - így Zseb csak vigyorgott mindezek után. A galéria lépcsőjén is megpróbált felmászni, már az első lépcsőfokra fel is térdelt. Szerencsére, még nem jött rá, hogyan lehet feljebb is menni. 

Fürdethettem is, mert a pelenkázás még mindig nem az igazi. Jobban mondva nyárig nem is lesz az, amikor majd meztelen popóval szaladgálhat. Addig félig álló, félig térdelő helyzetben kell megoldanom a kiságyban. Amikor kellene, sosem fekszik le, de amikor kaki is van a bugyipelusban, és jó lenne, ha egyben le tudnám húzni róla, akkor sosem áll fel. Térdre, hasra vágja menet közben magát, így művészet a bogyós kakikat bent tartani a pelusban. Olyanok, mint a kis üveggolyók, gurulnának mindenfelé. Miközben a gyerek tekereg... 
A meztelen gyereket a bal vállamra tettem, egy törölközővel letakartam, amíg hagyta, és a hideg konyhán át kirohantam vele a fürdőbe. Beültettem a zuhanytálcába, és közösen fogva a zuhanyfejet megmosdattam, amennyire tudtam. Előrehajolva, egy kézzel nem bírtam felemelni a gyereket, ő pedig nem igazán akart térdelni, főleg elengedni a csövet. Mégis egy kis rábeszélés árán sikerült pár másodpercre megmaradnia, és lemoshattam a fenekét is. Majd ugyanúgy a vizes gyereket a vállamra dobtam, rá a törölközőt, megdörzsöltem vele a kis érzékeny bőröcskéjét, rohantam vissza vele a fűtött szobába... Szerintem élvezte, kivéve az utána lévő öltözködést...

Mivel az autóban maradt az etetőszéke*, nem volt más lehetőségem, mint a hol éppen a földön ülő, hol éppen az asztalba kapaszkodó, álló gyereket etethetni a legnagyobb ügyességgel, hogy a kanállal a szájába találjak, és ne az arcát, ruháját kenjem össze. 

Szerdán be kellett mennem a céghez - egyedül a gyerekkel. Felöltöztem, a kabátot hagytam csak hátra. Összeszedtem a Manó dolgait egy szatyorba, mert akkor még csak egy édes kicsi táskám volt, amibe nem fért bele túl sok minden. Végül Zsebet is felöltöztettem a kiságyában. Tiszta pelus, harisnya, nadrág, body, hosszú ujjú, kabát, sapka. Magamra vettem a kabátot, a szatyrot, táskát feltettem egy magasabb szekrényre, hogy a későbbiekben ne kelljen lehajolnom érte, a kulcsokat is kikészítettem, a slusszkulcsot be a kabátom zsebébe, majd az Amazonas karikás kendőmmel - egyáltalán nem profin - magamra kötöttem. Kicsit kifordult belőle, összerázódott, ahogy mentem vele, de legalább élvezte. A gyerekkel az oldalamon - inkább elől - felvettem a maradék táskákat, s ugyanarra az oldalamra tettem, ahol a gyerek volt. Sajna, csak a baloldalamon tudok biztonságosan cipekedni, és a gyerkőccel nem akartam kísérletezgetni. A lépcsőn egyoldalasan (jobb lábbal léptem mindig le - oké, általában felváltott lábbal trappolok lefelé) lebicegtem, majd ki az autóhoz. Persze ott olyannal futottam össze, akit soha az életemben nem akartam többet látni, na de mindegy. Semmi segítség felajánlás - ugyan fogadta a köszönésem**, de fordult is el. A cuccokat bedobáltam az első ülésre, a gyereket kivettem a karikás kendőből, majd beraktam az autósülésbe, és indulhattam is a céghez.
A cég parkolójában nagyon szűkek a helyek, s azért, hogy könnyen magamra köthessem az autó mellett a gyereket, két helyet is elfoglaltam. A kivételkor kicsit ellenkezett, de amikor már kényelmesen ült a kendőben, már mosolygott, élvezte megint a helyzetet. A céghez bejutni egy félköríves, beton korlátos lépcsőn lehet, ahová még a gyerekkel egyedül felmentem, viszont már ekkor azon járt az agyam, hogyan viszem le itt Zsebet. Bent a Manó áldott jó gyerek volt, több kollégámhoz is odament, a földön megmutatta, hogyan mászik, hogyan áll fel, mosolygott, mindenki el volt tőle ragadtatva. És egyáltalán nem kellett volna félnem a kimeneteltől! A kollégáim olyan rendesek, hogy kérés nélkül is segítettek kivinni a gyerkőcöt az autóba, ahol már csak annyi teendőm volt, hogy becsatoljam az ülésbe.
Hazaérve sem volt nehéz dolgom, mert a takarítónőmmel éppen akkor találkoztam, amikor próbáltam magamra kötni, és szó nélkül felhozta nekem a manómat. 

*én nem tudtam felvinni...
**udvarias vagyok

2014. január 21., kedd

9 hónap

Instagram

Méret: kb. 74 centi, már régen mértük meg
Súly: 9130 gramm (volt 4 nappal ezelőtt) Szóval mostanság nem nő túlságosan sokat...
Fog: továbbra is rejtély a számomra, hogy mikor törnek át az elsők (tuti, hogy egyszerre nem csak eggyel fogunk találkozni). Cumi helyett egy kis műanyag teknős a favorit, aminek a fejét lehet szopogatni, harapdálni. Ömlik a nyála, mint a Niagara...
Pelenka: 4-es (ugye, tág intervallumúról van szó...). Móni adott egy nagyon jó ötletet, így kipróbáltuk a "bugyipelenkát". Bevált. Igaz, még tanulnunk kell (mindkettőnknek) a használatát. A pisivel még nincs is gond, de a kaki tegnap is megtréfált. Egy "bogyó" ráragadt a fenekére, nem tudtam a pelussal letörölni, a gyerek pedig hanyatt vágta magát. Minden, de minden olyan lett! Mehettünk zuhanyozni (na meg utána mosni a ruháját, a pelenkázót).
Ruha: több a ruhája, mint nekem... 74-től 96-ig. 
Hordozó: babakocsi, bár azt én használom a legkevesebbet. Viszont imádom, hogy egyedül is be tudom rakni a kocsiba, meg kivenni. Még mindig áldom a napot, amikor megvettük. Amazonas karikás kendő, imádom, bár továbbra sem ezt a márkát tanácsolnám az anyukáknak. Gyűlölöm a karikáját, sosem tudom normálisan megigazítani benne a csíkokat, így meghúzni sem tudom... Lujzus mei-tai, az új kedvenc. Zseb is szeret a hátamon lógni, igaz, a felkötéssel még mindig bajlódom, de ha minden igaz, Eszter még jönni fog hozzám ez ügyben :)
Alvás: most is itt alszik mögöttem. Éjszakáink szuperek, mert este elég gyorsan elalszik (cicin), majd alszik kb. éjfélig (cici), végül általában hajnalig (cici). Persze, nem mindig; van, hogy 10x is ébred, de azért mostanság nem ez az általános. Így lassan én is kipihenem magam... (azért az éjjel 3-4x ébredésem még így is megvan...) Napközben változó, kb. 2 órát alszik, de összevissza. Az autóban még mindig szeret, de elalváshoz mindig (és mindenhol) kell neki a cici.
Egészség: életében először megfázott. Voltunk orvosnál, kapott köptetőt + kalciumot + antibiotikumot, viszont mivel csak köhögött, nem volt nyűgös, nem adtam be neki az antibigyót. Előkerült az orrporszívó is. Az elsőnél még csendben tűrte, inkább meg akarta enni, de a későbbiekben már kiabálva harcolt ellene. Leginkább én használtam... 
Képesség: mászik, január elsején felállt, azóta nem lehet leültetni. Kapaszkodás mellett tesz egy-két lépést. Pakol. Inkább szét, mint össze, de tegnap vettem neki egy hálós tartót, amibe reggelre kerültek játékok (vagy Zseb, vagy az apja...). Kedvenc szórakozásai egyike a hinta, amit magától hajt. 
Beszéd:  Be nem áll a szája :) A be megy igazán. Mindenre azt mondja, hogy be. De már hallottam tőle Oppát is (túl sok koreai sorozatot néztem anno). 
Evés: minden most már. Reggel még anyatej, délután (két részre szedve) megeszik egy üveg bébiételt. Pároltam már neki brokkolit, répát - az utóbbi a kedvence, megkóstolta az ecetes halat (bejött neki), az avokádót, banánt imádja. Kapott már husit is, szinte nincs olyan dolog, amit már ne kóstolt volna. Az őszibarackot utálja (az első két falatot még csak kiabálva ellenezte, a harmadikat már nem nyelte le, inkább hátravetett fejjel sírni kezdett, potyogtak a krokodilkönnyei, kezét ökölbe szorította, és úgy zokogott. A következő falat répa volt, de a kanalat meglátva azt se akarta bekapni. Utána rájött, hogy más, és rögvest nyelni kezdte, mint kacsa a nokedlit).
Becenevek: ugyanazok...
Lányok: még karácsonykor készült a következő videó:
video

2014. január 20., hétfő

A puki

Tegnap délután jöttünk haza vidékről. Indulás előtt még megciciztettem Zsebet, amin viszont elaludt, így már alva tettük be az autósülésbe is. 
Szerencsénkre szinte az egész utat végigaludta, az utolsó félórában ébredt csak fel. Féltünk, hogy sírni fog, cicit akar (hiszen akkor ébredt), de a drágaságom csendben mosolygott csak az apjára. Meglepődtünk, milyen jó kisfiú, amikor...
Irdatlan büdös lett. Bekakilt... Szóval emiatt volt csendben: éppen erőlködött.
Megérkezve az autóban hagytunk csapot, papot (mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály.), rohantunk fel a lakásba. Kabát, táska mind a földön landolt, a gyerek a kiságyba, és már húztuk is le róla a nadrágot, pelenkát... 
Végül meglepetés ért minket: ugyan pisis volt, de kaki semennyi. 
Csak pukizott az autóban... 

-------------------------


2014. január 17., péntek

Fergyó meg Katóca

Gyerekkorom kedvenc meséje:

Volt egy ember, akit Fergyónak, meg egy némber, akit Katócának hívtak, összeházasodtak, s éltek együtt ifjú pár módjára. Fergyó egy nap így szólt: „Katóca, én most kimegyek a földre, mire visszaérek, pecsenye az éhemnek, frissítő ital a szomjamnak legyen az asztalon.” – „Eridj csak, Fergyókám – felelte Katóca –, eridj, úgy lesz, ahogy kívánod.” Mikor közelgett az ebéd ideje, lehozott a kéményből egy szál kolbászt, serpenyőbe tette, alá vajat, és felrakta a tűzre. Sült is már sercegve a kolbász, Katóca ott állt mellette, fogta a serpenyő nyelét, és gondolatai el-elkalandoztak; egyszer csak eszébe ötlött: „Míg sül a kolbász, hozhatnám az italt a pincéből.” Megtámasztotta hát a serpenyő nyelét, fogott egy kancsót, lement a pincébe, és csapra verte a sört. Folyt a sör a kancsóba, Katóca elnézte, mikor eszébe ötlött: „Hohó, odafönn nincs kikötve a kutya, még kikapja a kolbászt a serpenyőből, éppen az hiányozna” – azzal huss, rohant is fel a pince lépcsején; de a spiccnek már szájában volt a kolbász, és vonszolta kifelé a földön. Katóca nem volt rest, utánaeredt, és kergette jó darabon, ki egész a mezőre; ámde az eb gyorsabb volt Katócánál, és a kolbászt sem ejtette el, hanem végigbucskáztatta hepén-hupán. „Ha oda, hát oda!” – szólt Katóca, visszafordult, és mert oly igen kifulladt a futásban, szép lassan ballagott vissza, úgy hűtötte magát. Ezenközben a sör mindegyre ömlött a hordóból, mert Katóca nem zárta el a csapot, s midőn a kancsó megtelvén egyéb hely nem maradt, szétáradt a sör a pincében, és addig folyt, míg mind elfolyt. Katóca már a lépcsőn látta a bajt. „Hűha – kiáltott –, most mit tegyek, hogy Fergyó észre ne vegye!” Törte fejét egy keveset, végre eszébe villant, hogy a legutóbbi templomszentelőről maradt még a padláson egy zsák szép búzaliszt, azt lehozza, és felszórja vele a sört. „Lám, lám – mondta –, aki idejében takarékos, az bajában se lát szükséget” – felment a padlásra, lehozta a zsákot, és épp a sörrel teli kancsóra hajította, hogy felborult, így most már Fergyó itala is a pincét áztatta. „Így van rendjén – szólott Katóca –, ahova a fölét, oda az alját is” – azzal szétszórta a lisztet az egész pincében. Mikor elkészült, igen örült munkájának, és ekképp lelkendezett: „Micsoda rend és tisztaság van itt!”
Délidőre hazaért Fergyó. „No, feleségem, mi jót készítettél nekem?” – „Jaj, én Fergyóm – felelte Katóca –, akartam volna kolbászt sütni néked, de míg a sört csapoltam hozzá, a kutya kimarta a serpenyőből, amíg a kutyát kergettem, kifutott a sör, mikor pedig fel akartam itatni a sört a búzaliszttel, feldöntöttem még a kancsót is; de légy nyugodt, a pince megint ugyanolyan száraz, mint volt.” Szólott Fergyó: „Katóca, Katóca, ezt nem kellett volna tenned! Hagyod ellopni a kolbászt, kifutni a sört a hordóból, és a tetejébe még a finom lisztet is elfecsérled!” – „Igaz, Fergyó, de én ezt nem tudtam, mondanod kellett volna.”
Gondolta az ember: „Ha így állunk az asszonnyal, jobban oda kell figyelnünk.” Összegyűjtött pedig takaros summa tallért, azt beváltotta aranyra, és így szólt Katócának: „Látod-e, ezek itt sárga kuncorkák, beteszem őket egy fazékba, és elásom az istállóba, a jászol alá; de nehogy hozzájuk merj nyúlni, másként megjárod.” – „Nem, Fergyókám – felelte az asszony –, dehogy nyúlok hozzájuk.” Mikor pedig Fergyó elment hazulról, házalók jöttek a faluba, akik cseréptálakat meg fazekakat árultak, és kérdezték a fiatalasszonyt, nincs-e valami cserélnivalója. „Jaj, jóemberek – mondta Katóca –, nincs énnekem pénzem, nem vehetek semmit; de ha sárga kuncorkákkal tudtok kezdeni valamit, akkor szívesen vásárolnék.” – „Sárga kuncorkák? Miért is ne, hadd lássuk csak őket.” – „Akkor menjetek az istállóba, és ássátok fel a jászol alját, ott megtaláljátok a sárga kuncorkákat, nekem nem szabad hozzájuk nyúlnom.” A lókötők bementek, ásni kezdtek, és színaranyat leltek. Felmarkolták, odébbálltak, a sok tálat meg fazekat pedig ott hagyták a házban. Az új edényt illik használni is, gondolta Katóca; mivel pedig a konyhában nem volt híja, valamennyi fazéknak kiverte az alját, és kiaggatta őket dísznek a kerítéslécekre, az egész ház köré. Fergyó, mikor megjött és látta az új díszt, kérdezte: „Mit csináltál, Katóca?” – „Vettem őket, Fergyóka, a sárga kuncorkákért, amik a jászol alá voltak rejtve, de magam nem nyúltam hozzájuk, a vásárosoknak kellett kiásniuk.” – „Jaj, asszony – szólt Fergyó –, mit tettél! Azok nem kuncorkák voltak, hanem színtiszta arany, egész vagyonunk; ezt nem kellett volna tenned.” – „Igaz, Fergyó – felelte Katóca –, de én ezt nem tudtam, előbb kellett volna mondanod.”
Állt egy darabig Katóca, és közben törte a fejét, majd így szólt: „Ide hallgass, Fergyóka, visszaszerezzük mi azt az aranyat, szaladjunk csak utána a tolvajoknak.” – „Jöszte akkor – mondta Fergyó –, tegyünk próbát; de hozzál vajat meg sajtot is, hogy legyen mit ennünk az úton.” – „Meglesz, Fergyóka, viszek mindent.” Elindultak, és mert Fergyó jobban bírta lábbal, Katóca lemaradt. „Én járok jól – gondolta –, ha visszafordulunk, annyival előbbre leszek.” Útjuk egy hegyre vitt, ahol az út mindkét oldalát mély kerékvágás barázdálta. „Lám, lám – szólott Katóca –, hogy felszaggatták a szegény jó anyaföldet, megnyúzták, megnyomorították! Élete végéig sem fogja kiheverni.” És jó szívvel fogta a vajat, és bekente a csapásokat, jobbra is, balra is, hogy ne nyomják őket annyira a kerekek; s amint így lehajolt könyörületében, egy sajt kigurult zsebéből, és le a hegyről! Szólott Katóca: „Én már egyszer felkaptattam, nem fogok visszamenni, fusson utána valaki más, és hozza vissza.” Elővett hát egy másik sajtot, és legurította. De a sajtok nem jöttek vissza, leszalasztott hát még egy harmadikat is, és azt gondolta: „Lehet, társaságra várnak, nem szeretnek egyedül menni.” Hogy mind a három elmaradt, így szólt: „Nem tudom, mire véljem! De meglehet, hogy a harmadik nem találta meg az utat, és eltévedt, küldjük csak utánuk a negyediket, az majd idehívja a többit.” De a negyedik se intézte jobban, mint a harmadik. Katóca most már mérges lett, lehajította az ötödiket meg a hatodikat is, avval aztán el is fogyott a sajt. Elácsorgott egy ideig, leste, nem jönnek-e, de mikor csak nem és nem jöttek, így szólt: „No, benneteket érdemes a halálért meneszteni, jó sokáig elmaradtok; azt hiszitek, még tovább várok rátok? Megyek a dolgomra, utánam szaladhattok, jobb lábatok van, mint nekem.” Továbbment Katóca, és beérte Fergyót, aki megállt és várt, mert szívesen evett volna valamit. „Add hát elő, amit hoztál.” Katóca odaadta neki a száraz kenyeret. „Hol a vaj meg a sajt?” – kérdezte az ura. „Jaj, Fergyóka – mondta Katóca –, a vajjal bekentem a kerékvágást, a sajtok meg jönni fognak nemsoká; egy elszaladt, utánaküldtem hát a többit, hogy hívják vissza.” Szólott Fergyó: „Ezt nem kellett volna tenned, Katóca, rákenni az útra a vajat, legurítani a sajtokat a hegyről!” – „Igaz, Fergyóka, mondanod kellett volna.”
Megették hát együtt a száraz kenyeret, Fergyó pedig szólt: „Bezártad-e a házunkat, hogy eljöttél?” – „Nem én, Fergyóka, előbb kellett volna mondanod.” – „Akkor eridj vissza, és zárd be előbb a házat, mielőtt továbbmennénk; hozz valami más ennivalót is, én itt várok majd rád.” Visszament Katóca, és azt gondolta: „Fergyóka valami mást szeretne enni, a vaj meg a sajt, úgy látszik, nem ízlik neki, viszek hát egy kendőre való aszalt szilvát, meg egy korsó ecetet italnak.” Aztán bereteszelte a felső kaput, az alsót viszont kiemelte, vállára vette, és azt hitte, ha a kapu biztonságban van, a ház is. Katóca nem sietett, azt gondolta: „Annál jobban kipiheni magát Fergyóka.” Mikor újra behozta, így szólt: „Tessék, Fergyóka, itt a ház kapuja, magad zárhatod be a házat.” – „Jó Isten – szólt Fergyó –, milyen okos feleségem van! Kiemeli alulról a kaput, hogy besétálhat bárki, fölül meg bereteszeli. Most már késő, hogy még egyszer hazamenjünk, de ha elhoztad a kaput idáig, eztán is te fogod vinni.” – „Az ajtót viszem én, Fergyóka, de az aszalt szilva meg az ecetes korsó már sok lesz; felakasztom őket a kapura, vigye őket az.”
Beértek az erdőbe, és keresték a lókötőket, de nem találták. Végül, mert sötét lett, felmásztak egy fára, hogy ott éjszakázzanak. De alig értek fel, jöttek a legények, akik elviszik, ami magától nem akar velük menni, és meglelik a dolgokat, még mielőtt elvesztek volna. Éppen az alá a fa alá telepedtek, amelyen Fergyó meg Katóca ültek, tüzet raktak, és osztozni készültek a zsákmányukon. Fergyó a másik oldalon lemászott, köveket szedett, és visszamászott velük, hogy agyonhajítsa a tolvajokat. De a kövek nem találtak, és a lókötők így szóltak: „Mindjárt reggel lesz, a szél rázza a tobozokat.” Katócának még mindig vállán volt a kapu, és mert igen nyomta, gondolta, a szilva a ludas, szólott hát: „Fergyóka, muszáj ledobnom a szilvát.” – „Ne, Katóca, ne most – felelte amaz –, még elárulhatna.” – „Jaj, Fergyóka, muszáj, nagyon nyom.” – „Egye fene, dobjad!” Lepotyogtak az ágak közén a szilvaszemek, a legények meg odalenn így szóltak: „Tojnak a madarak.” Kisvártatva, mert a kapu még mindig nyomta, szólott Katóca: „Ah, Fergyóka, muszáj kiöntenem az ecetet.” – „Ne, Katóca, most nem szabad, még elárulhatna.” – „Ah, Fergyóka, muszáj, nagyon nyom.” – „Hát jó, öntsd, az ördögbe is!” Katóca akkor kiöntötte az ecetet, lefröcskölte vele a legényeket. Mondta egyik a másiknak: „Már csepeg a harmat.” – „Lehet, hogy a kapu az, ami ennyire nyom?” – gondolta végül Katóca, és így szólt: „Fergyóka, muszáj ledobnom a kaput.” – „Ne, Katóca, ne most, még elárulhat.” – „Jaj, Fergyóka, én ledobom.” – „Ej – válaszolt Fergyó mérgesen –, dobjad hát!” Lezuhant a kapu recsegve-ropogva, kiabáltak a legények: „Jön le az ördög a fáról!” – szanaszét futottak, és mindent veszni hagytak. Virradatkor lejött a pár a fáról, megtalálták összes aranyukat, és hazamentek vele.
Mikor hazaértek, szólott Fergyó: „Katóca, most már aztán serény legyél, láss munkához.” – „Jó, Fergyóka, meglesz, megyek ki a földre aratni máris.” Katóca, mikor kiért a földre, tanakodott magában: „Egyek inkább, vagy aludjak, mielőtt az aratáshoz fognék? Ej, inkább eszem!” Evett hát Katóca, az evéstől elálmosult, s hogy sarlózni kezdett, félig álomban széthasogatta ruháját, kötényét, szoknyáját, ingét is. Aztán jót aludt, és mikor felébredt, így szólt magában: „Én vagyok, vagy nem én vagyok? Ej, nem én vagyok!” Eközben éj lett, beszaladt Katóca a faluba, bekopogott az ura ablakán, és bekiáltott: „Fergyóka!” – „Mi a baj?” – „Szeretném tudni, Katóca odabenn van-e?” – „Bent, bent – felelt Fergyó –, biztosan fekszik már és alszik.” – „Jól van – mondta Katóca –, akkor már otthon vagyok” – azzal továbbszaladt.
A falu szélén Katóca lókötőkre akadt, azok épp lopni készültek. Odament hozzájuk, és így szólt: „Segítek nektek lopni.” A lókötők azt gondolták, tudja, mi hol van a faluban, és megörültek neki. Katóca a házak elé ment, és bekiáltott: „Emberek, van valamitek? Lopni akarunk.” – „Ennek ugyan jó vége lesz” – gondolták a lókötők, és szerettek volna újra szabadulni Katócától. Biztatták hát: „A falu szélén a papnak répája van a mezőn, eridj, szedj nekünk répát.” Katóca kiment a földre, és nekiállt répát szedni, de igen rest volt, föl nem egyenesedett volna. Arra jött egy ember, meglátta, figyelte csöndben, és azt gondolta, az ördög az, aki így turkál a répa közt. Szaladt a faluba, a paphoz, és mondta neki: „Tisztelendő uram, az ördög dézsmálja a répaföldjét.” – „Uramisten – felelte a pap –, nekem a fél lábam béna, nem tudok kimenni, hogy elűzzem.” – „Majd én támogatom kendet” – mondta az ember, és kivitte a hátán. Mikor pedig kiértek a földre, Katóca fölegyenesedett, és kinyújtózott. „Jaj, az ördög!” – kiáltott a pap, és nagy ijedségében a béna lábával jobban futott, mint az ember, aki kicipelte őt, a maga ép lábán.

2014. január 14., kedd

Csúnya sovány

Audrey írt a blogján a szoptatásról. Írtam neki is kommentet, viszont az elfelejtettem mondani, hogy a szoptatás legnagyobb előnye számomra a fogyás volt.
10 kilót híztam a terhesség alatt, most pedig -5 kilónál tartok. Lemértem, most egy félórája, hogy biztosat írjak:

47,8 kg

A hasam nem lett striás, de azért továbbra sem tetszik. Gyúrnom kellene rá. Egyébként is a fiúk szerint csúnya sovány vagyok. A 170 centimhez híznom kellene...

2014. január 8., szerda

Betegek vagyunk

Az egész úgy kezdődött, hogy karácsonyi szünetre a gyermekem apja náthásan érkezett. Mire elmúlt neki, benyalt valamit apum, így az elmúlt hétvégét a szobájában töltötte, ki sem jőve, ha mégis, akkor szájmaszkot viselt.
Most Zsebbel mi lettünk kiütve. Tegnapelőtt kezdett köhögni, most éjszakára csúcsosodott ki, ezért úgy voltam vele, hogy ma elviszem a dokinőhöz.
Mivel eddig mindig szerdán 10-re kellett mennünk, most is akkorra vittem. Arra nem gondoltam, hogy eddig nem volt beteg, csak tanácsadásra mentünk. Kiderült, 11-től rendel. Már fél volt, így nem mentünk el sehová, mert mire visszaraktam volna az autóba, elindulhattunk volna, jöhettünk is volna vissza. A rendelővel szemben van a kórház infúziós osztálya*, ahol az egyik távoli rokonunk dolgozik. Nagyimat megkértem, inkább vigye át oda, amíg várjuk a doktornőt, mert ha jönne több beteg, ne fertőződjön még jobban meg a kis drágám.
Juli 18-nak írtam, hogy mennyire elnéztem a dolgokat, mire visszahívott. Éppen az ablakon néztem ki, amikor megláttam, hogy a pici babáját tologatja. Gyorsan megállítottam, megmutattam nagyimnak a gyönyörűséget. Majdnem közelebb mentem a kicsihez, mire leesett, hogy én is elkaptam - csak távolról babáztam, beszélgettem a barátnőmmel.
11-re telítve lett a váróterem. Juli 18-tól megtudtam, hogy várhatunk még a doktornőre, mert a tanácsadáson összetolódtak, de nem gondoltam volna, hogy fél 12 is bőven elmúlik, mire sikerül átjönnie a tanácsadó teremből a rendelőbe.
Nem csoda, hogy mi voltunk az elsők, akik bemehettek hozzá - ha már 10-től várakoztunk rá. Én vittem be a gyerkőcöt, akit egy félórája visszakönyörögtem nagyimtól. Ő persze mindig körülöttem sertepertélt, hogy le ne ejtsem, majd ő eldajkálja meg minden, viszont így a vége felé nem akartam. Azt akartam, hogy lássák, elbírom a 9 kilós gyerekemet, és egyedül is be tudom vinni - minden segédeszköz nélkül.
Bent le kellett vetkőztetni, csak a harisnya maradt rajta. Hason meghallgatta a tüdejét. Zseb rögvest el akarta venni a sztetoszkópot, csak akkor hagyta abba a megszerzéséért folytatott hadjáratot, amikor elhalmozta játékokkal. Elölről is meghallgatta, megtapogatta, majd jött a torka. Három emberes feladatnak bizonyult. Én fogtam a lábát-kezét, az asszisztens a fejét, míg a doktornő a szájában matatott. Vigaszul odaadta neki a sztetoszkóp zsinórját, de az én rutinos fiúm a végét fogta meg, és már emelte is a szájába. Öltözködés közben megkérdeztem, hogy én mit szedhetek, mert még szoptatok. Persze Zseb sehogy se akart öltözni, a játékokat folyamatosan leverte a földre, nem lehetett elvenni tőle, a dokinő meg nem győzött lehajolni a földre került dolgokért. A nadrágot nem is húztam vissza rá, majd odakinn nagyim segítségével.** Viszont nem is tisztelt meg minket a visításával, "nyugodtan" tudtunk beszélni a dokinővel.
A picurimnak piros a torka, a hörgőknél is hallott valamit, de az nem súlyos. Valószínűleg torokgyulladása volt, ami lejjebb húzódott. Köptetőt írt fel, hozzá kalciumot. Viszont ha nem múlik péntekig, akkor kezdjünk egy 5 napos antibiotikum kúrát, és jövő héten vigyem vissza. Nekem nem ajánlotta az antibiotikumot, inkább tüneti kezeléseket ajánlott. Köptetőt és Algoflexet.

*fogalmam sincs, mi a hivatalos neve...
**úgy ordított a váróban, mint a fába szorult féreg...

Mikológusnál

Csúf téma, vigyázzatok!


2014. január 7., kedd

Hisztipalánta

video
HANGGAL NÉZZÉTEK!
Terhesen mindig megkaptam, hogy ne hisztizzek, mert hisztis lesz a babám. Persze legyintettem rá. Nem gondolom, hogy elrontottam valamit a nevelésében, mert eddig igaz, kielégítettem az igényeit, de mik voltak azok? Éhes volt, álmos, fáradt, fájt valamije, unatkozott. Most viszont előjött az akarat kérdése is. És kiderült: hisztis a gyerek. Igen, most már hisztizik, merem ezt állítani, nyugodtan kövezhetnek miatta. A videón látszik, milyen hangja van, ha elveszek tőle valamit. Persze a videón történteket direkt generáltam, hogy meg tudjam nektek mutatni, a valóságban próbálok nem elé rakni olyan dolgokat, amiket nem foghat meg - ahogy Vekerdy írta valahol. De például ha dolgozom, kell a laptop, aminek van vezetéke is, vagy a telefontöltőm, amik elől maradhatnak, és nem biztos, hogy el tudom rakni előle. 


2014. január 6., hétfő

Kukorica leves

Instagram
A héten még vidéken vagyok, ahol nagyimék szoktak segíteni. Ma is jöttek, én meg szerettem volna meglepni őket egy finom ebéddel. Imádom a tárkonyos ragulevest, főleg a kukoricát benne, így kerestem egy kukorica levest, és hozzá egy főzeléket, amit még a kismanóm is megehet velünk ebédre.

Reggel nyolckor szerettem volna kimenni az üzletbe bevásárolni, de Zseb délelőtt aludt, nagyiék csak tizenegy felé értek ki hozzánk. Ráadásul volt még néhány elintéznivalóm a városban.

Fél egy is elmúlt, mire hazaértem a cuccokkal, és kezdtem hozzá a leves elkészítéséhez.

Elővettem egy közepes méretű fazekat, melybe vágtam körülbelül 5 dkg vajat (margarint írtak, de én azzal nem főzök...), és 0,5 dl olíva olajban felolvasztottam. Felkockáztam 1 fej hagymát, összeaprítottam 1 gerezd fokhagymát és karikákra vágtam 1 nagyobb új hagymát (póréhagymát nem kaptam). Csíkokra vágtam 1 paprikát. Legközelebb ezt kihagyom belőle, mert nem szeretem a főt paprikát, ráadásul nagyon domináns az íze. Az egészet beleöntöttem az olvadt vajba, és pirítottam egy kicsit. Mivel egyszerre tettem bele az egészet, semmi sem pirult meg... Közben megpucoltam és kockákra vágtam 2 közepes burgonyát. Amint jónak láttam (a pirítás lett volna az eredeti utasítás) beleöntöttem a krumplit. Amíg megfőtt felbontottam a konzerv kukoricát, és előkészítettem 2 dl tejfölt. A burgonya gyorsan megpuhult, jöhetett a kukorica és a tejföl. Persze én egészben öntöttem bele, amitől összekapódott. Nagyi utána mondta, hogy előbb egy kis tálkában össze kellett volna keverni, majd a léből tenni bele, hogy felmelegedjen. Nem gondoltam erre, így a leves szemcsés maradt.
Felforraltam még egyszer és kész is lett!

Végül a késői ebéd miatt nem csináltam meg a főzeléket, csak répát és brokkolit pároltam Zsebnek.

Áll!

Kapaszkodva, de már egyedül felállt
Mostanság mindenhol ezt a képet mutogatom - többször is, mert igen, büszke vagyok rá. Nem gondoltam, hogy egy "hétköznapi" tette ekkora csodálatot vált ki nálam, pedig de. Eddig annyira nem is éreztem, most annál inkább. Kis ügyes fickóm.


2014. január 4., szombat

Pelenkázás

Ti hol és hogyan pelenkáztok?
Mi a kiságyban. Nem lehetett lejjebb tenni, így tökéletes pelenkázó, miután a rendeset kinőtte. 
Viszont már nem egy emberes feladat... Izeg-mozog, mnt egy sajtkukac. A hasonlat ennél találóbb nem is lehetne. Emelem a lábát, miközben hasra fordul. 
Persze a legrosszabb az egészben, hogy végigordítja a procedúrát. Mindent kitaláltam már, énekeltem (én!), adtam a kezébe játékot, popsikendőt, de semmi. Azaz egy valami: ha hason van, és úgy pelenkázom. 
Nem mondanám, hogy a legkönnyebb feladat, de egy találékony anyának, ugye, nincs lehetetlen!

Fagyasztott anyatejből tejberizs


Hónapokig fagyasztottam az anyatejet (naponta kb. 1 dl-t), hogy majd főzök belőle. Az első adagokat persze dobhattam ki, mert nyitva maradt a hűtő ajtaja, és  kiolvadt, a következőt pedig azért, mert nem kezdtem el korábban a hozzátáplálást, mint 6 hónapos, és mire odajutottam volna, hogy főzzek neki, már letelt a félév... 
Most viszont a maradékkal próbálkoztam. A fenti receptet készítettem almával...
De Zsebinek nem jött be... 
A kutyáknak viszont annál inkább...
Egyébként csak nekem büdös a kiengedett anyatej? Meg honnan lehet tudni, hogy nem romlott meg?

2014. január 3., péntek

"Olyan Vives"

Legelőször is tisztázni szeretném, hogy sznob vagyok. Vagy inkább XXI. századi dzsentri. Miért is?
Imádom az elektronikai kütyüket, nekem mindig kell valami új. Nem értek én hozzájuk, de imádom, ha valami újdonság kerül a kezeim közé. 
Még Magyarországon nem is lehetett iPhone-t kapni, amikor megtetszett. Csak ráadás volt, hogy megjelenésekor anyum akkori szeretőjének az lett, s neki is megtetszett. Szülinapomra kaptam egyet. Az első iPhone 3G volt.
Persze 2 hét múlva a vonaton egy egyetemista lány (kertészmérnöknek tanult és Cegléd mellett lakott) ellopta. A telefonban hiába volt már akkor nyomkövető, nálunk törvényileg nem alkalmazhatták. A T-Mobile a rendőrségre küldött, onnan papírral a T-Mobile-hoz, persze hónapokig tartó papírmunkálatok után nem lett meg. 
Karácsonyra kaptam egy másikat. Megvolt 3 évig, igaz, évente cserélte nekem az Apple, mert hol ez esett le róla, hol máshol repedt meg. Bejött a 3GS, majd a 4 és a 4S. Ekkor cseréltem le (2 éve) egy iPhone 4-re. Imádom. Csak az a baj vele, hogy 16 GB-os a memóriája. Az IOS pedig egyre többet zabál, a Zsebről készült képekről nem is beszélve. 
Ki szeretném cserélni már nagyobbra (főleg, amióta az instán rajta vagyok), mert már 2 gigám sincs szabad. A modellel meg vagyok elégedve, csak 32, vagy 64 GB-ra szeretném cserélni. Viszont nem akarok szolgáltatót váltani, mert már Platina kártyás vagyok, így maradt az, hogy ha belevágok a készülékcserébe, muszáj újabb modellbe invesztálnom, ráadásul csak a legújabb iPhone 5S-t tudnék venni.
Mindössze 2 évig kellene 20.000 forintot fizetnem évente... Ebből korlátlan lenne az SMS, illetve a belföldi hívásaim, de a net csak 500 MB, a mostani 2 GB helyett... Most 6 óra ingyenes + 2 GB internet. Általában 13 a számlám, persze a munka miatt volt már 19 is (egymás után kétszer is). 
A T-Mobile-nál Samsungra akartak rábeszélni, ami szinte ugyanannyit, vagy még többet is tud, olcsóbban, de... Én szeretem az iPhone-t... Erre mondta Sophe barátnőm, hogy "ez olyan Vives", ha iPhone, akkor legyen iPhone... 
Viszont a 20.000 forint elvinné a fizetésem felét... Na ugye, értitek mi a problémám?

Szóval ti milyen telefon mellett döntenétek? A lényeg a következő: nagy memória, jó fényképező és jó internetezés (sokszor netezek mobilról).

2014. január 2., csütörtök

Meseszép ékszerek

A barátnőm mindig is kreatív személyiség volt. Üvegfestékezett, teadobozt készített, varrt, és még sorolhatnám, milyen egyedi kézműves termékeket készített. 
Most legutóbb ékszertervezésbe, -készítésbe kezdett. A jelenlegi kedvenceim tőle:


Ha megtetszettek, és szeretnél Te is egyet magadnak, írj privát, s megadom az elérhetőségét!

Mézeskalács

Most csak egy recept, hogy jövőre (mostan) is csinálhassak karácsonykor:

Hozzávalók:
25 dkg méz
25 dkg vaj
6 tojás
40 dkg porcukor
2 tk.szódabikarbóna
1 zacskó Kotányi mézesfűszerkeverék
reszelt citrom és narancshéj ízlés szerint
4 ek.citromlé
1 kg liszt  (lehet belőle valamennyi teljeskiőrlésű)
Íróka: 1 tojásfehérje, kb. 20-25 dkg porcukor, 1 teáskanál ecet/citromlé


A mézet a vajjal kis lángon felmelegítem, hűlni hagyom. A tojásokat a cukorral, szódabikarbónával, fűszerekkel, reszelt héjakkal és a citromlével összekeverem a robotgéppel.
Felváltva adom hozzá a mézes vajat és a lisztet. A tészta szinte kenődik, de így jó!
A tálat lefedem és egy éjszakára hűtőbe teszem. Másnap kiszakítok belőle egy kisebb adagot és lisztezett deszkán átgyúrom. Ezután 3 mm vékonyra nyújtom, kiszúrom a formákkal és sütőpapíros tepsire teszem nem túl közel egymáshoz.
Előmelegített sütőben 175 fokon kb. 10 percig sül. Ha a teteje tapintásra már nem horpad be, és szép halvány mézszínűek, akkor jó.
Ha kihűltek, lehet írókázni őket. Ehhez a fehérjét elkezdem habbá verni és lassan adagolom hozzá a kétszer átszitált porcukrot és az ecetet. Akkor jó, ha egy fogpiszkálóval csíkot húzok a kézfejemre és az nem folyik szét.
Valószínű, hogy nem kell az összes cukor, ez a tojás nagyságától függ, lényeg, hogy ne legyen túl sűrű sem.
Egy zacskóba kanalazom, a tetejét összecsavarom és az egyik sarkára nagyon pici lyukat vágok, így szép vékonyan lehet vele írni.
Ha nem akarom cifrázni, akkor dió nagyságú gombócokat formázok lisztes kézzel, ezeket kb. 12 percig sütöm, így olyan igazi, félgömb alakú puszedli formájuk lesz.
Lehet csokival bevonni, magokkal díszíteni, stb...

A recept szóról szóra a Moha konyháról van. Köszönet érte! Nagyon finom lett!

Megcsináltam ezt a csokis kekszet is, de nem állt össze, illetve olyan fura íze is lett... Szóval, ha tudtok valami finom csokis keksz receptet, ne habozzatok, osszátok meg velem!

2014. január 1., szerda

Szilveszter

Itthon töltöttük, édes hármasban. Tudjuk, hogy a babával sem lett volna lehetetlenség barátokkal együtt lenni az év utolsó éjszakáján, de se alkalmunk nem volt társaságot keresni, se kedvem nem volt másokhoz.

Nekem semmihez se lett volna kedvem, de gyermekem apja rábeszélt, hogy kicsit videózunk. A Papírkutyákat néztük, miközben Zseb hol mellettem, hol a „játszóterében” aludt. Oké, néha én is bealudtam a filmen…

Az „utolsó” ébredésekor éppen a földön aludt. Lefeküdtem mellé, de hiába próbáltam megciciztetni, nem kellett neki. Eddig minden (!) éjjel, akárhányszor ébredt, a cici megnyugtatta és visszaaltatta. Most nem! 
Álomkóros volt, miközben vigyorgott. A lábamra dőlt, simogattam, azt hittem, elalszik, de az utolsó pillanatban inkább felült. Ezt elismételte legalább háromszor, mire azt mondtam: oké, keljünk fel.

Mr. Férfi már hozta is a pezsgőt, mert a tévében megjelent az óra, hogy 10 másodperc múlva éjfél. A gyerkőc mosolyogva fogadta a tévében szóló himnuszt, a puszikat, melyeket ő kapott elsőként. Végül áhítattal megnézett egy tűzijátékot az ablakból. Még egy órát ébren töltött, beszélt a nagyival, majd békésen visszaaludt, és szinte reggel fél kilencig aludt.

Az újévi köszöntője pedig valami csoda volt: EGYEDÜL FELÁLLT A RÁCSOKBA KAPASZKODVA.


Boldog új évet!


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...