Itthon töltöttük, édes hármasban. Tudjuk, hogy a babával sem
lett volna lehetetlenség barátokkal együtt lenni az év utolsó éjszakáján, de se
alkalmunk nem volt társaságot keresni, se kedvem nem volt másokhoz.
Nekem semmihez se lett volna kedvem, de gyermekem apja
rábeszélt, hogy kicsit videózunk. A Papírkutyákat néztük, miközben Zseb hol
mellettem, hol a „játszóterében” aludt. Oké, néha én is bealudtam a filmen…
Az „utolsó” ébredésekor éppen a földön aludt. Lefeküdtem
mellé, de hiába próbáltam megciciztetni, nem kellett neki. Eddig minden (!)
éjjel, akárhányszor ébredt, a cici megnyugtatta és visszaaltatta. Most nem!
Álomkóros volt, miközben vigyorgott. A lábamra dőlt, simogattam, azt hittem,
elalszik, de az utolsó pillanatban inkább felült. Ezt elismételte legalább
háromszor, mire azt mondtam: oké, keljünk fel.
Mr. Férfi már hozta is a pezsgőt, mert a tévében megjelent
az óra, hogy 10 másodperc múlva éjfél. A gyerkőc mosolyogva fogadta a tévében
szóló himnuszt, a puszikat, melyeket ő kapott elsőként. Végül áhítattal megnézett
egy tűzijátékot az ablakból. Még egy órát ébren töltött, beszélt a nagyival,
majd békésen visszaaludt, és szinte reggel fél kilencig aludt.
Az újévi köszöntője pedig valami csoda volt: EGYEDÜL FELÁLLT
A RÁCSOKBA KAPASZKODVA.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése