f

2012. április 29., vasárnap

Aki hülye, haljon meg!

A világ legostobább teremtése vagyok.
A leghülyébb a Földkerekségen!
Csak meg kellene húzni azt a ravaszt. Megérdemelném.
Én csesztem el a melót, és mást hibáztatok...
Ezt is elbaltáztam... Mint mindent az életben...
Ha nem lenne Mr. Férfi, már én sem lennék...

A vasárnapi megfigyeléseimről

A mai poszttól ne várjatok túl sok értelmet :)

Ha a jelen problémáit nem számítanám, olyan lennék, mint a képeken szereplők. Hosszú, elegáns ruhában járnék, hozzá hatalmas karimájú szalmakalappal, sétálnék a zöld füvön, érezném a nap melegét az arcomon, amit ernyővel kellene elrejtenem, hogy ne barnuljak le.

Ehelyett a gép előtt görnyedek, és a - kilátástalan, már-már elveszett - munka helyett azon filózok, hogy a következő komment lesz a 20. és valahogy sehogy se tudlak benneteket interaktivitásra bírni. A statisztikát nézve, nem esem kétségbe, mert a napi átlag 10 olvasóm megvan (lehet, hogy csak a képeket nézi, de itt van egy rövid ideig!).  De nem csak nem írtok, de nincs olvasóm a G+-on, pedig ott érdekesebbnél érdekesebb képeket is megosztok, és nincs rajongóm a Facebookon/Twitteren, ahol pedig gyakran linkelek be máshonnan származó érdekes cikkeket, osztok meg Youtube-os zenéket.

Nem baj, nem panaszkodásnak szántam, és azt se akarom, hogy csak emiatt kattintsatok oda. Persze, jól esik, de megvagyok nélküle. Az a lényeg, hogy itt olvastok!

Este Nightwish koncert :)

Volt már egyszer, de most sokkal aktuálisabb:



Tegnap 37 fok volt a hőm, általában 6:15-kor mérem. Ma korábban keltem, 5:50-kor. A hőmérőmet véletlenül a konyhaasztalon hagytam, így muszáj volt kibújnom érte az ágyból. 36.7 fok. Visszaesett... Viszont utána visszabújtam az ágyba, és 6:20-kor megint megmértem, akkor már ismét 37 fok volt.

A Norculotból van még 4 szem.

Jövő héten (ma a hét első napja van - így számoljatok!) esküvőre vagyunk hivatalosak. Koktélruhában, vagy maxiruhában szándékozom menni, viszont a ruhaválasztás nem csak időjárás függő. Vagy aznap jön meg, vagy aznap mutathatja ki a teszt a pozitívat (ha pénteken volt ovum). Kérlek, kérlek benneteket, szurkoljatok!!!!

2012. április 28., szombat

A kétségbeesés napja

Wanyuda Apinyayanyong - fotói közülAhogy már írtam, jelenleg két munkám van. Az egyik határidős (jövő szerda), a másik meg állandó.

Most a határidős miatt éjjel-nappal dolgozom. Napközben az irodában alszom ücsörgök, éjjel pedig az otthoni (egyébként céges) laptop felett görnyedek. Már a napi 4 óra alvás rutinná vált: este 10-kor lefekszem, nem bírom tovább, de reggel 3 előtt kelek, és megállás nélkül nyomom.

Tegnap délutánig...

Péntekre szabit vettem ki az irodában, hogy a hosszú hétvégén biztosan be tudjam fejezni a másikat, amit viszont az egyik kollégámnak még át kell néznie a leadás előtt. Küldözgettem neki a maileket, SMS-eket, hogy hogy halad, mert a határidő csak közeleg, már a nyakunkon ül, mire semmi válasz. Se azt nem írta, hogy dolgozik rajta, se azt, hogy bocsesz, közbejött valami más, így kiszállok a projektből.

Tegnap este egy harmadik személytől kellett megtudnom, hogy a srác elutazott. Látta, amint felszáll a vonatra. Egy-két szót váltottak, amikor a "drága" közölte, hogy a hosszú hétvégén nem lesz, addig nem is tud semmilyen munkát végrehajtani.

Basszuskulcs! Oké, ha úgy vesszük, csak segít nekem, de könyörgöm, akkor miért nem lehet egy levelet rám dobni, hogy keressek mást??? Jó pénzt kap érte, talán ezért, de mit érek vele, ha miatta kicsúszunk az időből???

Szóval a határidős melót elbuktam.... Pedig a karrierem szempontjából nem lett volna utolsó szempont, sőt!

--------

A doki szerint tegnap volt ovum, a ciklus.hu szerint is (amit nagyon tudok ajánlani minden nőnek!). Mr. Férfivel megtettünk minden tőlünk telhetőt a Csöppségért. Tegnap a hőm még csak 36.7 volt, ma reggelre felment 37-re :) Szóval tényleg most volt/van ovum. :))) ~Legalább ez a jó hír a mostani hétvégére~

2012. április 26., csütörtök

22 milliméteres!

Mostanság totál el vagyok havazva, mert jelenleg két helyen melózom (igaz, az egyik nagyon rövidtávú, de most kitölti az éjjeleimet-nappalaimat).

Viszont mivel a 18. CN-on tartok (ma), így tegnap végül elmentem nődokihoz. Ilyenkor mindig ki szoktam venni szabit, vagy előbb lelépek a munkából - tudjátok, hazamenni, letusolni, rendbe tenni magam, majd spuri a nődoki; de tegnap nem tudtam elkéredzkedni, így a nődokinál mentem el mosdóba, hogy azért ne teli hólyaggal nézzen meg ultrahangon.

Nem sok esélyt láttam, hogy ultrahangoz, mert amikor telefonon kértem időpontot, át akart rakni jövő hétre, mert most túl sokan vannak, de jövő héten meg nem dolgozik a hosszú hétvége miatt, a gyógyszerem meg elfogyott, így végül belement, hogy látogassam meg, és ha éppen nincs senki, megnéz UH-n, de nem ígéri. Menjek fél háromra! Na az nem jó, átrakattam magam kb. fél hatra (hatig rendel), addigra érek oda munkából (két megállóra van egymástól a kettő).

Anyum is jött megmutatni a vérképét, így amíg a mosdóban frissítgettem magam, ő lefoglalta a nődokit, nekem meg volt időm pisilni egy gyorsat.

Tökéletes időben mentünk! Senki nem volt se a nődokinál, se a váróteremben, így volt idő megnézni az ultrahangon a petesejtjeimet. Mert most van több is! Bár csak egy ami nagyon szép! 22 miliméteres! Gyorsan rákérdeztem, hogy oké, de akkor mikor is lesz a tüszőrepedésem, mikor is legyünk együtt Mr. Férfival. Péntek, illetve a hétvége!

Juppijéééé!

A Norculotot még most be kell szednem, de ha nem lesz most baba, abbahagyatja velem, és inkább a Clostilbegyt mennyiségét emeli duplájára. Eddig a legkisebb dózist kaptam, és mivel nincs mellékhatása, így nyugodtan szedhetem naponta 4-szer.

2012. április 20., péntek

Fáradt péntek

Még mindig kell a tisztasági betét. Még mindig viszketek. Még mindig csak "arra" tudok gondolni.

Egyébként ma volt az első érvénytelen tesztcsíkom. Először a tesztcsík jelent meg, az átcsúszott a kontrollcsíkra, majd tovább csusszant, ki a keretből. Ha jobban megnézzem, még két igen halvány csíkot vehetek ki belőle - amíg távolról vizslatva hófehér az egész. Nem csináltam újat. Vagy Mr. Férfi is akarja, vagy negatívnak titulálom.

x CN

2012. április 18., szerda

2012. április 17., kedd

Nyári cipellő, téli kabát...

Nem igazán vagyok divatbolond. Régen talán volt olyan időszakom, de mindig mindenben az egyéniségemet kerestem (nem mintha sikerült volna bármikor is meglelnem). Ennek ellenére már írtam egyszer a megjelenésről, és ma is ez lesz a témám.

Ha a fővárosban, vagy a közelében, akkor tudhatjátok, hogy ma nem volt olyan jó idő. Beborult, a levegő lehűlt, az utca járókelői kabátot húztak.  Én szó szerint vacogtam.

Jó, nem lehet, mindenki olyan fagyosszent, mint amilyen én vagyok, de azért vannak dolgok, amiken minden egyes alkalommal megdöbbenek. Ma a villamoson (okés, be tudható annak, hogy már délután volt) egy fiatal lány (egyetemista lehetett, és fogadni mernék, hogy bölcsész... nyugi, nem bántom én a bölcsészeket, főleg úgy, hogy én is az vagyok!)  vaskos, puffiszerű dzsekit vett fel, amihez balerinnacipőt. Elhiszem, hogy ahhoz a cipellőhöz nem illik zokni, de még harisnyát sem vett fel. Elhiszem, hogy ez most nagyon trendi (bár szerintem ez olyan 3-4 éve lehetett menő), még talán-talán jól is nézhet ki együtt. DE hogy a fenében nem fagyott le a lába? Az enyém még farmerben és bélelt csizmában is libabőrös volt, ő meg mezítláb! Én fáztam, amikor ránéztem!

Ez már olyan, ami nálam kiveri a biztosítékot. Jó, én is mindig mezítláb vagyok, amikor csak tehetem, de azért odafigyelek arra, hogy 1) milyen időjárás is van odakinn, 2) a többi ruhadarabomhoz passzoljon.

De szóljatok, ha rosszul gondolom!

Még mindig pecsételek, már kezdem unni... Vége lehetne már... Vicces, naná, hogy ilyenkor van fenn a libidóm a plafonon, amikor meg nem lehet...

2012. április 15., vasárnap

Anya, hogyan?

A vasárnap reggel mindig is a lustálkodások reggelének számított. A fiatal házaspár a hitvesi ágyukban ejtőzött. Az asszony olvasott, a férj vígjáték sorozatot nézett a televízióban.
Apró lábak csoszogását lehetett hallani, majd a hálószoba ajtajának nyikorgását. Egy szőke buksi jelent meg az ajtóban, s hatalmasra nőtt kék szemekkel kéredzkedett be.
- Gyere, szívem! – nyújtotta felé az anya a karját. A könyvet lerakta az éjjeli szekrényére, és várta, hogy a lánya odalibbenjen az ágyhoz és közéjük feküdjön, mint egy éjjeli tündérmanó. – Jól aludtál?
A kislány csak igenlőn megrázta a fejét, és az egyik hüvelyujját bekapta. Sosem cumizott, de a hüvelykujj szopásáról nem lehetett még leszoktatni. Biztonságot talált a mozdulatban.
- Mama…
- Igen, szívecském? – ölelte magához a kislányt, miközben betakargatta a vérvörös szaténtakarójukkal.
- Hogyan lesz egy kisbaba?
Az asszony a férjére tekintett, aki egyszerűen vállat vont, ezzel ruházva fel feleségét a válaszadásra. A lányuk még aprócska volt, hogy megértse a dolgokat, de sosem akartak neki hazudni.
- A mama és a papa szereti egymást. Nagyon szereti egymást…
- Úgy ahogy én titeket?
- Igen, szívecském, mint téged! Nagyon-nagyon szereti egymást, és nagyon-nagyon akarják, hogy végre kisbabával ajándékozza meg őket az ég.
- Csak akarni kell?
- Végül is… - jegyezte meg az apa halkan, mert eszébe jutott, hogy nekik mennyit kellett várni az apró csodáért, aki már nem is olyan apró.
- A papával nagyon akartunk téged! Minden gondolatomat az kötötte le, milyen lesz az én szívecském, az én virágszálam – adott egy puszit a kislány homlokára. – Hosszú ideig terveztem, hogyan fogunk szeretni, hogyan fogunk babusgatni, de… - elhallgatott, majd lassan folytatta. – Hosszú idő múlva, úgy éreztem, hogy én sosem leszek anyuka, kezdtem feladni, és akkor te megjelentél. Először a pocimban, ott növekedtél – érintette meg a lány hasát. – majd örömömre megszülettél. Az volt a világ legcsodálatosabb pillanata! – ölelte magához, csak azért, hogy a saját magát megnyugtassa. Annyi hosszú hónapot várt arra, hogy valóban anya lehessen, hogy a mai napig hihetetlen számára, hogy ez az angyal valóban az övékké.

2012. április 14., szombat

Elektronikai kütyük meneküljetek!

Vannak időszakok,amikor jobb, ha nem nyúlok semmilyen elektronikai kütyühöz. Van, amikor hónapokig nem megy tönkre semmi a kezem alatt, van, amikor mindent elcseszek.

Most ebben az érában vagyok: tegnap is sikeresen elállítottam a Főnök laptopját. Az egész onnan indul, hogy az irodában nem engedélyezett az internet használat, még nekünk marketingeseknek sem. Így mindenki úgy oldja meg a munkáját, ahogy csak tudja. Én az édi-bédi iPhone-ommal, a Főnök pedig hozza a saját, otthoni, önköltségből vásárolt laptopját. A legrosszabb, hogy gyakran van olyan eset, amikor muszáj kölcsönkérnünk, mert még a telefonom sem nyitja meg a megfelelő oldalakat/applikációkat.

Más számítógépét utálom használni, főleg ha ennyire személyes. Mert a céges gépek egyértelműen erre a célra vannak "kitalálva", de én se szívesen adom oda másnak a kicsikémet. Viszont azt sem mondhatom, hogy bocsi, de én nem. Így leültem az alvó üzemmódban monitorhoz, majd megnyomtam a bekapcsoló gombját. Nem csinált semmit se. Meglökdöstem az egerét is, de arra sem berregett fel. Még néhányszor bekapcs, mire végre bejött a kép. Na most csinálhattam a gikszert, mert én úgy láttam, hogy a képre kattintottam, de belegondolva, valószínűleg az alatta lévő felhasználóváltás gombra. Hogyan, azt meg nem mondom. A gép meg ettől meghülyült. Totál! Amikor rákattintottam (most már 1000%) a képre, valami olyasmit írt ki, hogy egy meghajtó nem megfelelően működik. MI VAN? Fogalmam sem volt, hogy mit csesztem el. Itthon is win7-sthasználok, és megnéztem, rákattintottam a felhasználóváltásra, de semmi. Visszahozza a főmenüt, hogy belépjek az eredeti fiókba. Szóval nem tudom, mit csináltam.


De ez csak a céges eset, itthon is alkottam - egy hétvége alatt kétszer is!

Az iPhone-omon gmailt használok. Nem töltöttem le applikációt, a mail fülecskét pedig cégesre állítottam, így a Safariban nézegettem a leveleim. A bloghoz megalkottam a g+ oldalt is, amit felajánlott, hogy szinkronizálhatom a levelezőrendszeremmel. Miért is ne, beírtam a nevet, és ráokéztam. Aha, persze, ahogy Móricka azt elképzeli! Nem vettem észre, hogy Mr. Férfi a telefonomon nézte meg a leveleit. Nem, ezzel nincs baj, inkább csak a szerencsétlenségen múlt, hogy éppen ekkor nem lépett ki, és az ő e-mail címét szinkronizálta az én nevemmel. Mire észrevettem, ő már levelet is írt, így a barátai/kollégái (nem t'om kik) az én nevemmel kapták meg a levelét.


Ezerszeres bocsánatkérés, majd újabb baki - a részemről.

A netbookomat néha közösen használjuk. Amíg én a freeblog.hun keresztül olvasgatok blogokat, addig ő egy másik blogszolgáltatót részesít előnyben. Ezzel megkönnyítve a helyzetet, mindketten elmenthetjük a jelszavunkat, és nincs az a véletlen baleset se a részemről, hogy az ő nevével kommentelek. Igen ám, de Nita is azt a másik blogszolgáltatót választotta a titkos dániai beszámolójához. Így regelnem kellett volna egy saját nick nevet. Hm. volt olyan, hogy új nick regisztrálása. Gondoltam, ez kell nekem. Hát rákattintottam. Igen ám, de továbbra is Mr. Férfi e-mail címével voltam bejelentkezve... Természetesen nem lehet törölni a felesleges nick nevet, csak ha írunk a supportnak.Szándékomban állt, de Mr. Férfi nem akarja, mert az csak még több bonyodalom.


A következő már nem saját baki, de azért a témához illik - avagy a UPC hogyan cseszett ki velünk.

Húsvét előtti csütörtökön - telefonon keresztül - szerződést kötöttem a UPC-vel, miszerint több adót tudunk fogni. Szerdán hallgattam meg a tájékoztatót, este Mr. Férfivel megbeszéltem volna (reggel lett belőle a veszekedésünk miatt), csütörtökön a Főnök beszámolója közben hívtak vissza, hogy igent, vagy nemet mondjak. Azt gondoltam, gyors lesz, de a csaj csak mondta és mondta, hogy neki ezt még egyszer el kell mondania, meg ilyen és ilyen ajánlat. Gyorsan megkérdeztem még, hogy mikorra kötik be (nem kell kijönniük modemet cserélni). 3-4 nap,  legkésőbb kedd (azon filózok, hogy rosszul értettem, és egy héttel későbbire ígérték?). Kedden felhívom őket, hosszú 5-10 perces várakozás után udvariasan tájékoztatnak, hogy pénteken lesz a váltás. Aznap este 6 után értem haza a munkából, amikor még semmi, Mr. Férfi csalódott.  Felhívtam ismét, még több várakozás, majd (semmi adatot nem kértek) tájékoztattak, hogy este 8-ig még megtörténhet. Fél nyolckor csöngettek is! (ugye azt mondták, hogy nem jönnek ki) A lakásba ugyan nem jött be, csak odakinn szerelt valamit. Becsuktuk az ajtót (ezt nem kellett volna), mert féltünk, hogy az állataink kiszöknek, persze a szerelő nem csöngetett be, szó nélkül távozott. Mi meg azóta is várjuk az új adókat.


Ömlök. Szóval első CN lenne, de már a 3. Clostis nap. Akkor most hogy számoljak? De ez eldöntötte: biztos, hogy csak a későbbi időpontban keresem fel a nődokit.

2012. április 13., péntek

Komolyan! Most mi van?

Lehet, hogy már nagyon uncsi, de most is folytatni fogom a tegnap(és előtti) filozofálásomat a hülye mensesemről.
Tegnapelőtt nem volt, reménykedhettem, hogy mégis meggondolta magát a Csöppség. De nem, mert a teszt negatív, másnap meg elvileg megjött (aminek a bugyim látta kárát), de ma reggel (és ezek szerint éjszaka is) csak "langyos" pecsételés.
Este Mr. Férfi lázban égett. Erre felmerült bennem a kérdés, hogy miért mindig akkor, amikor én csak viszketve (a betéttől megint), véresen dörgölőzhetem hozzá. Na mindegy, így is az lett a végeredmény, hogy (a nődokim szerint) legalább 5 napig ne közösüljünk, hadd legyenek fürgék a kis spermiumok, amikor eljön az ideje.
Csak tudnám, hogyan számoljam a nyavalyás ciklusom (egyre kifejezőbb jelzőkkel tudnám illetni), mert a pecsételést mióta vesszük menstruációnak? A Clostilbegytet tegnap (3. ciklusnap eredetileg) kezdtem el, ha a múlt hónapot tekintem, akkor ma abba kell maradnia a mensesnek. Hmmm... El sem kezdődött...
Akkor most a Norculotnak volt valami hatása? Vagy az egész mehet a fuccsba? Egyáltalán így a Clostilnál számítsak valami hatásra, vagy felejtsem el az egészet?
A nődokim 15. CN környékén rendelt vissza egy UH-ra, hogy megnézzük, van-e valami érésem. Az 23-ára esik, ő pedig szerdánként rendel. Két lehetőségem van, vagy elmegyek a 10. CN-omon, vagy elmegyek a 25. napon. Ha 10-en megyek, akkor talán már látszanak a kis gurigák (legalábbis én mindig így képzelem el, eddig egyetlen egyet sem láttam; de ha várok még egy hetet, akkor lehetséges, hogy már tud valamit mondani a végeredményről is.
Ti mikor mennétek a helyemben?

2012. április 12., csütörtök

Hétköznapok belső fájdalmai

Új reménnyel kezdődött a nap, de csak egy kis halvány sugaracska volt, látni sem láttam, csak hittem benne. Ezt sem kellett volna!
A nődokim mensesnek vette az előző napok pecsételéseit, így elkezdtem ismét - most már sokkal kevésbé reménykedve, de tudjátok, ez az a hónap! - a Clostilbegytet. Az 5 napból már egy eltelt.
Délig látni véltem a sugarat, csak aztán mentem ki a mosdóba. Elfogyott itthon a tisztasági betét, csak szárnyas volt itthon, különben is nem szeretek a munkahelyemen elmenni mosdóba - mindig ott kapok el valami nyavalyát. A sok tangám mellett maradt egy fehér-barna szívecskés normál méretű bugyi (nem olyan haslenyomós, olyanom is van, de ez inkább a kislányosra hajaz). Elvileg, ebből a fajta bugyiból könnyebb kiszedni a betétet. Hát nem! A szárnyai összeragadtak, alig bírtam széttépni egymástól. Húztam, vontam, az meg ugyan szakadt, de éppen ellenkező irányba, mint amerre kellett volna. Emellett miért is ne most, úgy döntött a drága elhalt petesejtem, hogy végre itt van az ideje nagyobb mértékben elhagyni a testem: szóval, összevérezte a fehér bugyim, amíg én azzal szenvedtem, hogy eltávolítsam a lábam közül a betétet. Ott helyben nem tudtam kimosni (nem vittem váltóbugyit, bár ezek után még az is lehetne nálam), így itthon a foltokat órákig áztathattam Wennishsel.
Tegnap Pocilakóra várva oldalán találtam egy idézetet:
"Csak annak nem sikerül aki feladja"
Most nagyon szükségem van erre az egy mondatra, valahogy ebbe kapaszkodom. Bár ahogy hazaérve elolvastam Pocilakóra várva utolsó (most már előtti) posztját, a szívem szakadt meg. Idegen, csak a blogját olvasom, de annyira bíztam benne, hogy sikerül neki. Megkönnyeztem, miközben reményvesztettség áradt szét bennem.

Újabb felesleges teszt


Ahhoz, hogy a menses hiányában felhívjam a dokim, első lépésben csináltam egy terhességi tesztet. Természetesen negatív lett. Tudtam, hogy az lesz, most már feladtam, hogy valaha is pozitívat fogok tesztelni (na jó, azért még reménykedek ebben az egy hónapban - utána egyéb kivizsgálásokra küldenek).

Mellette ezzel is álmodtam. A hasam akkora volt, mint most (nincs kockahasam), olyan picit hájas - mindenhol nyuzuga vagyok, kivéve a hasam, mely néha jobban kidomborodik, mint a mellem (hát igen, mellem az meg egyáltalán nincs, a 70/b és a 75/a között vacillálok, ha melltartót veszek). Visszatérve az álmomhoz: kiderült, hogy terhes vagyok, sőt már mindjárt szülök! Mr. Férfi volt csak mellettem. Itt egy nyísz, és a következő pillanatban már Mr. Férfi kezében volt a bébink. Túl nagy fejjel! És már magától ült! Teljesen kikészültem, hogy ez a gyerek nem lehet az enyém, de vissza nem adom. Végre eljutottam oda, hogy valóban anya lehessek. Gyorsan megnyugtatásképpen hívtam az orvosom (nem gyerekorvost, hanem a nődokim - tuti, hogy ma is feleslegesen hívom fel), aki valami mérőszerszámmal vizsgálta a pici (?) koponyáját, de megnyugtatott, hogy így egészséges.

Erre ébredtem fel.

Azért félek felhívni a dokit...

2012. április 11., szerda

Hangulatjelentés :)



Az új ciklusomat még nem számolom, mert még csak barnás, nyálkás valami volt 3 napig, bár a mennyisége megegyezett egy gyenge menstruációval. Ma reggel fürdés miatt tampont használtam, és azóta semmi. A barnázás is abbamaradt. Egy percig azt hittem, hogy ismét reménykedhetek, hogy mégiscsak van baba, viszont reggel a hőm 36,1 fok volt (most 36,9), azaz a megszokottnál is alacsonyabb.

Ha holnapig nem jön meg, hívom a nődokimat.

A mai nap úgy érzem magam, mint Stéphanie a Kaktusz virágából. Magam sem tudom, miért, de jó. :)



2012. április 10., kedd

Álomesküvő

Majd’ 10 éve tanultam keringőzni, és a hétvégén a sógornőmmel, Channával az alaplépéseken beszélgettünk (4 vagy 8 lépésből fordulunk körbe?), ezért most a youtube-on és egyéb honlapokon próbáltam keresgélni. A pontos lépéseket nem találtam, helyette belefutottam a Gyertyafény keringőbe, mint szokásba és papám kedvenc skót népdal feldolgozásába.
- Ilyet szeretnék az esküvőmön.
- Miért, te nem is akartál férjhez menni – jegyezte meg Mr. Férfi.
Valóban nem látom nagy értelmét a házasságnak, viszont mindig is szerettem volna menyasszony lenni.
Az esküvőmön gyönyörű ruhában lennék. György-kori ruhában gondolkodtam mindig is, bár mostanság olyan exkluzív ruhákat terveznek, hogy kezdek meginogni (a mostani kedvenc a fekete mintás). Szeretném, ha a vőlegénynek is hasonló stílusú lenne az öltönye (a Napóleon-korabeli ruhánál a bonyolult selyem nyakkendő – természetesen kizárólag ahimsa-selyemből!). Csokrom fehér rózsa és orchidea.
Nyáron tartom, ebből nem engedek, mert eddig a kertben szerettem volna megtartani a polgári szertartást is, templomi több okból nem lesz. Az esküvőmön a szellemek áldjanak meg, ne pedig a keresztény istenség. Ám mostanság sok egyéb helyszín is tetszik, például a Symbol gallériaterme. Ott még a vacsorát is meg lehetne tartani.
Fehér szőnyegen kísérjen apum a vőlegényhez, és igen, én Mendelssohn Nászindulójára(egyébként is a kedvencem a Szentivánéji álom).
Minden fehér legyen. A virágok, az abroszok, a díszek. Csak én ne (bár Viktória királynő választását én is követhetném...).  Svédasztal legyen, mert nem akarom, hogy a vacsoráról szóljon az egész. Hideg sültek, finom falatkák, sütemények álljanak az asztalon, sok pezsgővel, borral, kevés sörrel.
A zene a mi ízlésünkhöz legyen kiválasztva. A családom idősebb tagjai is tudnak bulizni a nem mulatósokra, és nagyon remélem, a vőlegény családja is.  Szeretném, ha a nyitótánc keringő lenne, amit apummal vagy a vőlegénnyel táncolhatnék el. Esetleg apummal kezdem, és a már férjjel fejezem be.
Nem szeretném, ha betanult szöveget kellene mondanunk. Bár örülnék, ha a vőlegény magától ejtene néhány köszöntő szót a vendégeknek, és közben megemlítené, milyen szerelmes belém.  Talán ez után kérne fel táncolni.
Nem tudom, hogy éjfélkor átöltözöm-e. Eddig még nem terjedt ki az elképzelésem. Mindenképp a ruhámtól fog függni, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok átöltözni. Max. ha valóban kint lesz, és kezdek fázni.
Hangulatvilágítást szeretnék, a kertben biztosan fáklyákat szúrattatok. Étteremben már más kérdés. Ott tartanám meg a gyertyaláng keringőt (hú, második keringő, csak amiatt, mert én vagyok a menyasszony!), csak a gyertyák világítanának meg minket, ahogy táncolunk. Jó lenne, ha mi elkezdenénk, és a többiek folytatnák a keringőzést (de abba is belemegyek, ha az elsőnél csatlakoznak).
Szépen részleteztem, milyennek szeretném az esküvőmet, de valójában nem hinném, hogy bármikor is megvalósulna. Ehhez sok pénz kell, és a legfontosabb egy olyan férfi, aki a legjobb pillanatban kéri meg a kezem, és lesz olyan szerencsés, hogy én igent mondok neki. Mert a leánykérésnek is megvannak a kívánt feltételei. De az már egy másik történet. J
Bocsánat a sok linkért, de segítségképpen mindenhová odaírtam, hogy mi jön be, ha rákattintunk!

2012. április 9., hétfő

A galambos hölgy

Egyszer volt, hol nem volt… Élt egyszer egy magányos hölgy, akinek csak a galambok voltak a társai.
Nem volt ő mindig egyedül. Nagycsaládba született, a négy testvér közül a legfiatalabbnak. Testvérei szerették, babusgatták, óvták, mint a hímes tojást, amíg a világháború be nem köszöntött. Büszkén, keszkenőjével integetve búcsúzott katonabátyjaitól, akiket viszont soha többé nem láthatott. Ott estek el a messzi csatamezőn.
Gyönyörű, szeretett városát bombázni kezdték, a összeomlott hidak, az romos, évszázados házak. Az addigi békés élet rettegéssé változott. Az állam rossz oldalon állt, a kincstárt kiürítette a harc. Munkáskéz és pénzhiány éhínséget vont maga után, kenyeret is csak jegyekre kaphattak az emberek. Az érzelmileg sérült orosz katonák kegyetlenek voltak. Nem törődtek semmivel és senkivel, pusztítottak, bántalmaztak. A fiatal lány próbált pozitív maradni, a szépséget kereste a haldokló városban is, önkéntesként segített a rászorulókon.
Egy este a Vörös Kereszttől ment haza. Sötét volt már, alig volt csillag az égen, az utcai lámpák is csak halványan pislákoltak. A tégla sorházak ablakain sem szűrődtek ki fények, mintha mindenki elbújt volna a rémisztő dolgok elől – nem volt pénz se villanyra, se gyertyára. Sietett, ahogy csak a lába bírta, de a nyikorgó, kovácsoltvas kapujuk előtt valami megállította. Nyöszörgést hallott a kapualjból. Nővére volt az, véresen, összeverve hevert a földön. Ruhája foszlányokban lógott róla, mint amit erőszakkal megtéptek. A lány azonnal tudta, nem most látott először hasonlót, nővérét az utcán, mindenki szeme láttára meggyalázták. És senki nem segített rajta, elfordultak, ha látták.
Nővére túlélte, de soha többé nem lett egészséges. Mentálisan összeomlott, így húga vigyázott rá korai haláláig. A legkisebb lány erősebb volt, mint azt bárki is gondolta volna. Nővére helyett is dolgozott, mellette egyetemre járt, ahol művészettörténetet hallgatott. Szerette a művészetet, mert azok elfeledtették vele az otthoni gondokat.
Diploma után, a háború okozta károk retusálásával kereste meg a kenyerét. Ekkor ismerte meg jövendőbelijét, egy nála 10 évvel idősebb professzort. Nős volt már, egy kisfiú édesapja. Nem akarta ő tönkretenni senkinek sem a házasságát, de képtelen volt ellenállni a férfi varázslatos vonzerejének. Évekig tartó kapcsolat alakult ki közöttük: lázas munkával töltött estéiket szerelmetes éjszakáik követtek.
A feleség egyszer megbetegedett, és a restaurátor özvegy lett. Nem állt semmi a boldogságuk útjába. Hirtelen feleséggé és egy tinédzser anyjává avanzsált, de megbirkózott eme feladattal is. Szerette mostohafiát, jó anyának bizonyult. Lassan azért szeretett volna saját kisbabát, de a sors másképp döntött. Soha nem tudta megadni azt a férjének, amit a legjobban szeretett volna: egy közös gyermeket.
A fiú felnőtt, kirepült a családi fészekből. A szülők pedig elmerültek a társasági életben. Az asszony mégsem lehetett boldog, mert ekkortájt veszítette el beteg nővérét is, aki egy este – éppen a meggyalázásának évfordulóján – szívinfarktusban meghalt.
Már húsz éve, hogy a férje is eltávozott az élők sorából, és az asszony magára maradt. Fia továbbra is szerette, törődött vele, de messze vidéken dolgozott. Barátai voltak, de az idő haladtával eltávolodott tőlük. Néha találkoztak, régmúlt időkről beszélgettek, felemlegették a háború borzalmait.
Magányossá vált, szellemileg leépült, és 88 éves korára a városi galambok lettek az egyetlen társai, akik várták, akik meghallgatták fecsegését a háborúról, testvérei elvesztéséről, férje hiányáról, és egyedüllétéről.
Egy nap már hiába nem ment ki a galambjaihoz, mert követte szeretteit a túlvilágra, és végre találkozhatott rég nem látott testvéreivel, férjével.

(A történet kitalált eseményeket ismertet, a galambos hölgy alakját egy 80 valahány éves művészettörténészről mintáztam, aki egy téli napig minden reggel a villamosmegállóban etette a galambokat és az életéről mesélt a várakozó embereknek. Nem tudom, mi lett vele, de azért reménykedek, hogy továbbra is jól van valahol.)

Termékeny húsvét...


A húsvétra sosem keresztény ünnepként tekintettem, hanem úgy, mint a tavasz, a megújulás, a fogantatás újjászületés, a fogantatás ünnepe (ha azt vesszük, hogy Jézus is decemberben született, akkor az Angyali üdvözlet is egybe eshet vele). A nevét is a termékenység istennőjétől kapta, Astarte-tól (Astarte - ösztrogén). Talán ezért is gondoltam arra, hogy most sikerül. Nem csak akartam, hanem éreztem is.

Furcsa mód, eddig a megérzéseim nem csaptak be. Mindent elértem, amit akartam, sosem kellett semmire sem várnom, mindig bejött, amit igazán akartam. Most nem, a női ösztönöm cserben hagyott.

S a húsvét a termékenység helyett meghozta a mensesem.

2012. április 8., vasárnap

Kinek a pap, kinek a papné...

Ünnepekkor összegyűlik a családunk. Örömmel jelentem be, hogy az elmúlt három évben új tagokkal bővültünk: Mr. Férfi szüleivel, testvéreivel és öccsének menyasszonyával, testvérével és édesapjával.

Az esküvő május 12-én lesz, a meghívót tegnap kaptuk meg (jobban mondva anyumék, mert Mr. Férfi lesz a tanú, így nekünk már hónapokkal előbb jelezték a tavaszi esküvőt). Nem lesz nagy, csupán egy kis családi összejövetel, a templomban a polgári és az egyházi, majd egy táncmentes vacsora.

A nagy eseménynek mindenki nagyon örült, az örömszülők már régóta várták. Apósom emellett rám nézve még megjegyezte, hogy még egyre nagyon várnak. Mosolyogtam, pedig magamban inkább nyögtem egyet, mert ugyan nem vágyom magára a házasságra - szeretek én kisasszony lenni, de annak a gyűrűnek az ujjamon nagyon is örülnék (na Mr. Férfi itt a felhívás, ha hajlandó vagy valaha a blogomat olvasni!).

Az esküvő természetesen a gyerekkérdést is felvetette. Bár ehhez nagypapám is hozzájátszott: apósomat állandóan nagyapának titulálta. Szerencsére nem a korának vette, inkább annak, hogy mennyire szeretnének már unokát. Igen, anyósom is az ifjú párra tekingetett, hogy remélik, a lagzi után hamar lesz baba is.

Szerintetek ezek után, hogy éreztem magam? Mivel Mr. Férfi még nem határozott ilyen téren, a babaterveinkről még nem szóltunk, anyósom nem is sejti, hogy mi már jó ideje próbálkozunk, éppen egy olyan hónap áll mögöttem, amikor szent meggyőződésem volt, hogy végre sikerült.

A beszélgetés alatt ráadásul a hasam jelzett is, hogy itt az ideje a mensesnek, így nem tehetettem róla, vécézés ürügyén félrevonultam, és a szobámba menekülve zokogtam ki magam. (A sírás ma is előtört belőlem, amikor rájöttem, tényleg meg fog holnap jönni, mert ma már pecsételek.)

---
26. CN, holnap, max. holnapután megjön.

2012. április 6., péntek

A hónap első kísérlete

Szerdán elmentem nődokihoz. Megnyugtatott, hogy a tüneteim a gyógyszereknek köszönhető. És menjek vissza:
  1. a következő ciklus 15. napján UH-ra, megnézi, hogy van-e érett petesejtem,
  2. ha 5 napig nem jön meg, utána.

Nem tehetek róla, azt érzem, hogy babát várok. Így csak a másodiknak tudok esélyt adni. Ennek ellenére a kétség tovább élt, főleg azok után, hogy apum azt mondta, hogy el nem tudja képzelni, hogy most sikerült volna (Mr. Férfivel együtt voltunk a 8.,10.,13., 15., 16., 18.,19. és 23. napon).
A hasam továbbra is szurkál, a bimbóm érzékeny, de azért bementem a patikába, hogy kérjek terhességi tesztet.
Két kassza működött, mindkettőnél egy-egy vevő. Beálltam középre, hogy amelyik gyorsabban halad, oda állok. Erre bejön egy sötét kinézetű srác (kiderült, hogy valóban az volt, mert a vénykötelesre egy "az meg mi?" kérdést nyögött, de már a recept nélkül nem adható mondatot felfogta), és beállt elém. Bosszankodtam, de csak azután cselekedtem, hogy a mögöttem álló lány is meg akart előzni. Nem hagytam magam! Könyökkel képen töröltem A könyököm segítségével befurakodtam elé, nem hagyva neki egy másodpercnyi előnyt se, és halkan kértem egy 10-es erősségű tesztet.
Cupido, a nap bármely szakában elvégezhető. Hazaérve - úgyis nagyon kellett már pisilnem - teszteltem. Erős negatív!
Nem tudom, mit gondoljak. Reménykedhetek még? Vagy erről a hónapról is lecsúsztam?

Intellektuális kielégítés

Egy kapcsolatban fontos (szerintem!):
- hűség,
- tisztelet,
- szeretet,
- bizalom,
- intimitás,
- őszinteség,
- vonzalom,
- megbeszélés,
- hasonló nézetek.
(A sorrendet ne nézzétek.)
Ha őszintén végignézem, van egy olyan érzésem, hogy ebből azért nálunk hiányzik egy-kettő. Viszont ami 100%-osan megvan a szeretet és a vonzalom. A többi meg alakítható.
Nita barátnőmmel beszélgettünk a tegnapi posztomról, meg úgy általában Mr. Férfivel való kapcsolatomon, ami szép és jó, néhány hiányossággal (ennek köszönhető a napok óta tartó feszültség és a tegnap este -belőlem - kitörő veszekedés). Rájött mire is van szükségem:
  1. barátokra, akik
  2. intellektuálisan kielégítenek.
Mert Mr. Férfitől valóban mindent megkapok, amit egy kapcsolattól vártam, kivéve azt a figyelmet, amit minden barátomtól követelek. Azaz, ha a barátaim megadják, nem is kell Mr. Férfinek. Mindenki jól jár.
Ennek csak egy bökkenője van: nincsenek barátaim, csak Mr. Férfivel töltöm az estéket, így automatikusan őt akarom használni, hogy kielégítsem kapcsolat utáni vágyam.
  1. Keresnem kell barátokat,
  2. Mr. Férfivel sürgősen meg kell beszélnem a dolgokat.
Egész nap az estét vártam, mert reggel írtam Mr. Férfinek egy e-mailt a bajomról. Gondoltam, őt is zavarja, végre odaül mellém, és megbeszélhetjük. Erre hazaérve szóba sem hozta. A dühöm csak fokozódott...
Lefekvés után rátámadtam. Sírtam, zokogtam, az eltervezett nyugodt megbeszélés helyett, olyan dolgokat is a fejéhez vágtam, amiről másnak megígérve hallgatnom kellett volna.
A kérdés, hogy sikerült-e tisztáznunk a dolgokat? Nem teljesen, viszont lenyugodtam. Kiadtam magamból azt, ami már napok óta kínzott, és utána már tudtam közeledni Mr. Férfihez. S reggel megint összecsavarodva ébredhettünk.
Hiányzott az ölelése...

2012. április 5., csütörtök

Menekülési vágy

Ha bármi bajom van, úgy próbálom megoldani, hogy elmenekülök. Ez a kapcsolatomban is így van, ha összeveszünk Mr. Férfivel, a szakítás gondolata merül fel bennem. Tudjátok, hogy egyáltalán van-e értelme ezt így folytatni? Ez akkor is felmerül, ha megbánt, ami valahogy elég gyakori.

Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e vagy se, hogy a „nagyközönség” előtt hozzam a tudtára, vagy egy magánbeszélgetés alkalmával, de rájöttem, hogy sosem tisztel meg azzal, hogy beleolvasson ebbe a blogba, a múltkor is csak véletlenül tévedt ide, a másik, hogy ő nem az a fajta, akivel meg lehet beszélni a dolgokat.

A Nőt sem tudtuk megbeszélni rendesen, aki az életében (most már a miénkben) fontos szerepet játszik – csak azzal, hogy a szerelem elmúltával is „jó barátok” maradtak. És ugye, miért kell választania köztem és közte?
Olyan érzésem van, hogy van ő és vagyok én, de nincs olyan, hogy mi. Viszont én ezt várom el egy élettársi kapcsolatban, ahol nem sokára útba esik a gyerek is.

Ő továbbra is éli kisvilágát, ahová nem enged be. Nekem nem szükséges tudnom dolgokról, ha baja van, nekem nem mondja el, ha akar valamit, akkor elég megtudnom az utolsó utáni percben. És nekem ebből elegem van. Főleg, ha mellettem, a „hitvesi ágyunkban” lép elő a titkolózással.

Az okostelefonját nézegette, amikor hozzábújtam. Ahogy a szememmel felé fordultam, becsukta a telefonja kihajtható tokját. Egy belső ösztöntől vezérelve, mely a mozdulatának furcsaságát hivatott figyelmembe ajánlani, gyorsan elvettem a készüléket, mire (férfi létére!) felsikoltott:

- Ne nézz bele!
Most kezdett csak érdekelni a dolog. Ott nézi mellettem, de azért én ne nézzem meg.
- Miért?
- Én se szoktam belenézni a telefonodba!
Ez nem igaz, hiszen mindennap elkéri azzal az indokkal, hogy játsszon a Snoopyval. És ilyenkor az egész tartalmát is böngészhetné, ha akarná…
- Titkolsz előlem valamit?
- Nem.
- Pedig néha olyan érzésem van… - tértem volna rá a lényegre, ami már évek óta kínoz, de erre egyetlen egy szót sem szólt, mint aki a hallgatással beismeri.

Fájt, piszkosul. Főleg azok tudatában, hogy mostanság rengeteg ilyen tette van. A leghétköznapibb dolgokat is harapófogóval kell kihúznom belőle, és olyankor megsértődik, hogy én miért akarom tudni. Ha mellettem netezik a telefonján, van olyan, hogy két percre felül, háttat fordít nekem, majd visszadől mellém – csak azért, hogy ne lássam, miket néz meg. Ti mire gondolnátok a helyemben?

Azóta azt a játékot űzöm, amit ő szokott velem. Nem beszélek hozzá, némaságba burkolózom. Csak amíg én odamegyek hozzá, nem hagyom békén addig, amíg nem mondja el, mi a baj, addig ő csak tudomásul veszi, és semmivel sem közeledik.

Tegnapelőtt estétől van ez az állapot, ma reggel már puszit sem próbált adni. Nem akartam megtörni, végig akartam vinni, amíg ő nem jön hozzám csúszva-mászva, de holnaptól húsvétozik az egész család (az övé és az enyém közösen). Addigra meg kell oldanom a problémát, vagy lemondani a vendégséget. Hiszen ha mi nem állunk szóba…

Nem tudom megtenni, hogy szakítsak vele, pedig már nagyon ott tartok. Nem bírom, és ha már egy 3 éves kapcsolatban ez áll fenn, akkor mi lesz a későbbiekben. S a gyerekkérdés? Ha biztosra tudnám, hogy állapotos vagyok, akkor azt mondanám, hogy Isten veled, én megkaptam mindent, amire csak szükségem van, és a baba örökké emlékeztet a boldog pillanatokra.

De én tényleg szeretnék tőle babát. Tőle és senki mástól!

Ó, Mr. Férfi hogy lehet ekkora ...?!

2012. április 4., szerda

Ahol a part szakad...

A ciklusom a 22. napnál tart. Ha a vérzést nézem, a hétfőn volt egy hete, hogy ovuláltam, azaz 9 napja, amit még egyetlen egy terhességi teszt sem mutat ki. El akartam menni ma UH-ra, de mivel még sosem voltam az SZTK-ban (ami viszont ingyenes), így nagyon gondolkodtam azon, hogy meglátogassam-e a nődokim. A Hoxán azt tanácsolták, hogy még várjak, mert oké, megvastagodhat a méh, de az akkor sem biztos még semmire. Vagy semmi, és akkor viszont kiderül, hogy csak áltatom magam.

Anyum viszont ment gyógyszert felíratni, így rábeszéltem, hogy vigyen el engem is. Mégiscsak így be tudtam surranni a dokihoz, és nem ráz le telefonon, hogy még felesleges. Jó, így szóban tette meg.

A köztes vérzésnek nagyon örült, a fehér folyást az egyik gyógyszernek tudta be (nem terhességnek, hanem a Clostilbegytnek), a görcsöt pedig a másiknak (Norculotnak).  És visszarendelt vagy 2 hét múlva (ha nem jön meg, vagy ha kisbabát várok - én ebben reménykedek), vagy 3 hét múlva, mert akkor leszek 15 CN környékén, és akkor megnéz végre UH-n.

A Tescoban azért venni akartam egy 10-es erősségű tesztet, mert itthon csak 25-ös van, amit jövő hétig nem érdemes használni. Összesen 4 féle volt, ebből kettőre az x-epilre(egyik mártogatós volt, a másik kazettás) írták rá, hogy az elmaradás napján már használható. A másik kettőre csak annyit tüntettek fel, hogy a nap bármely szakában. De jó! És akkor a terhesség előtt is megmondja, hogy most sikerül?

Ki akartam bontani, elolvasni a tájékoztatót, de fogalmam sem volt, hogy ezt a multiáruházban engedik-e. Végigjártam az összes sort, de egyetlen egy eladót sem láttam. Minek is? Visszamentem, még egyszer körbenéztem (tudom, a kamerák így is úgy is vettek), nem láttam senkit a közelbe, és felbontottam őket. Naná, hogy mindkettő 25-ös erősségű volt, ami ugye van itthon is.

Szóval most is ott tartok, ahol a part szakad. Nem tudom, hogy mi a helyzet.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...