f

2014. október 8., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Kedvenc zenék

Az első VKP posztom.

Mielőtt belekezdenék a zenei ízlésem taglalásába, szeretném elmondani, hogy jelentkeztem egy kezdeményezésbe, ahol meghatározott napokon meghatározott témákban kell írni. Magáról az ötletről, illetve a részvételi dolgokról a Pillecukor Blogon olvashattok.

A mostani a kedvenc zenéimről fog szólni.

Először azon gondolkodtam, hogy műfaj szerint haladok, aztán a telefonom playlistjét nézegettem, utána a Youtube listáimat... Mind-mind jó lenne, de egyik sem adna átfogó képet. Aztán rájöttem, hogy bármilyen lépést is választom, a teljes zenei ízlésemet, kedvenceimet úgysem tudom teljes valójában átadni, mert naponként változik. 

Ezért inkább hozok nektek egy 20-es listát, amik ha nem is a legtöbbet jelentik a számomra, de mindegyiket kifulladásig tudom hallgatni. 

1.Abba
Első saját, zenei (nem mese) bakelit lemezem, amire emlékszem. (Nem is az enyém volt, hanem a barátnőmmé, de állandóan nálam volt, mert imádtam. Azóta a Mamma mia! című film miatt imádom. Ezerszer láttam, és még ezerszer meg fogom nézni. Colin Firth és Pierce Brosnan! A két örök kedvenc egy filmben! Imádom! ♥ 

2. Ruzsa Magdi: Egyszer
Először Danics Dórával hallottam az X-faktorban. Már akkor tetszett. Azóta nem megy ki a fejemből... Egyszer olyan jó lenne...
3. Han Dong Joon: Noreul Saranghae
Amíg tudtam csengőhangot választani, ez volt az. Szerintem a legszebb szerelmes dalok egyike.
4. Mario & Nesty: Never say goodbye
Magát a filmet is imádom, de a zene mindent visz :) Igen, ebből is látni, hogy Korea-fan vagyok. Bár most már kevésbé, de az egyetem alatt nagyon is az voltam. Doramák, K-pop minden mennyiségben!
5. Polyák Lilla és Szinetár Dóra: Rebecca és Füredi Nikolett & Szinetár Dóra: Bajban sosem gyenge a nő
A kedvenc musicalemet is egynek veszem, de két olyan szám van benne, amitől mindig erőre kapok. Polyák Lilla hangjától még mindig borsódzik a hátam, pedig már 4 éve hallgatom (a telóm listáján szerepel). A másik szövege az, ami nálam nagyon üt. Mindig is erős nő akartam lenni, pont olyan, akiről énekelnek. Nem a férjem által, hanem a férjemért is... Nekem ez az igaz szeretet...
6. Sebastien Chato: Avoir une fille  C'est la plus belle et triste chanson!!!!!♥ Akinek gyereke van, tudja, miről énekel... Sebastien ♥!!!
7. Hugh Grant & Drew Berrimore: Way back into love Eddig nem tudtam, hogy Hugh Grant tud énekelni, de a Music & Lyrics óta igen :) Romantikus lelkem van, na és? :D
8. Ai Otsuka: Planetarium Továbbra is a keleti stílusnál maradjunk, menjünk Japánba! Ha már anno a mangákból államvizsgáztam, nem maradhat ki a kedvencemből készült dorama betétdala sem. Egyébként is Ainak gyönyörű hangja van!
9.Amanda Lear: Enigma Mindig is csokifan voltam. A kedvencem pedig a Kinder Bueno. Na, emlékeztek még a reklámzenéjére? Én igen! (egyébként szerintetek Amanda nő vagy férfi? :))
10. Palya Bea: Szabadon Kicsit reneszánsz beütése van, és az egész olyan, mint egy könnyű nyári szellő, amely felkap és elröpít. Imádom!
11. Nightwish: Storytime Mindenki Tarjáért rajong, én még Annettért is odavoltam, főleg, hogy vele forgatták az Imaginaerumot, amit azóta sem láttam... De a koncertjük, ááááá, egy örök élmény volt! (Szóljatok, ha valakinek megvan a film!!!!)
12. Loreena McKennitt: The Lady of Shalott Kedvenc költőm Tennyson, kedvenc versem a Lady of Shalott. Loreenáról addig nem is hallottam, amíg a barátnőm elő nem húzott egy kazettát, hogy ő ismeri megzenésítve a verset. A kazettát persze rongyosra hallgattam.
13 Within Temptation: Memories Imádom a klipjét. :)
14 Quimby: Ajjajaj Manó is imádja. Hogy is nem lehet szeretni? Nincs olyan nap, amikor nem hallgatok legalább egy Quimby számot.
15 Kispál: Csillag vagy fecske Első Szigetes koncertem egy Kispál koncert volt. Addig csak a Csinibabából ismertem őket. Azután már a Szigetes búcsúkoncertről sem hiányozhattam... :)
16 Dubliners & The Pogues Loreena óta imádom az ír zenét. Egyébként is közel állnak a szívemhez az írek, kelták. Dublin és a kocsmái a kedvenc helyeim. Közvetlenek, barátságosak, szeretnivalóak az ott élők. A barátnőmtől kapott kazettán Dubliners számok is voltak. Aztán rátaláltam a Poguesra... Sean egy fenegyerek...
17:Tankcsapda: Örökké tart Hihetetlen, hogy a zenei ízlésem mennyire megmaradt a gimis korszakomnál. Egyetemen is voltak kedvenceim, sőt azóta is, mégis, most ahogy írom össze őket, a gimis éveimhez köthetők a legmeghatározhatóbbak az életemben
18. Budapest Bár: Szívemben bomba van (Kiss Tibi & Németh Juci) Bármi, amit Kiss Tibi énekel. Amióta kijött a Lipótról, álomférfivá vált. A hangja, a stílusa. Így ismeretlenül "tök szexi". Ráadásul a '30-as évek világát mindig is kedveltem...
19 Minnie Driver:: Learn to be Lonely Az Operaház fantomjából van. Filmzene (imádom az OST-ket). Igaz, csak a főcímnél hangzik el, mégis szerintem ezt hallgattam meg a legtöbbet. Szíven ütött, ugyanúgy, ahogy Eric története is. Mindig is sokat jelentett számomra a Fantom... Gerard Butler pedig olyan érzéssel adta a karaktert, hogy legszívesebben egy kanál vízben megfojtottam volna Christine-t, hogy azt a nyálképű Raoult választotta...
20 Anna & the barbies:Márti dala Legújabb kedvenc. Anna & the barbies mindig is bejött, de ez a szám (igen, Kis Tibivel) valami csodálatos. Mindig is hasonló volt a mottóm, mint ennek a dalnak a mondanivalója... Oké, csak áradozni tudok a kedvenceimről.. :)
20+1. Csík, Presser, Kiss: Te majd kézen fogsz és hazakísérsz Most valami miatt mindig ennél ragadok le. Imádom. Pont.
Ha holnap kérdeznétek, biztosan másokat sorolnék fel (néhány átfedéssel), de ma ezek jelentenek nekem a legtöbbet. Végül egy link a kedvenc Youtube-os playlistjeimhez, amiket - ahogy már írtam - nem én állítottam össze, csak a lustaság nagy úr :) Különben is, ami jó, az jó!

3 megjegyzés :

  1. szia
    jók
    most Miattad egész nap a Hugh Grant nótát dúdolom
    :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajánlom az egész albumot. Szerintem több is lesz, amit dúdolni fogsz ;)

      Törlés
  2. Öröm volt Nálad zenét hallgatni, szuper listát állítottál össze! :)

    Egy időben én is Korea-fan voltam, sorozatokat néztem angol felirattal - kár, hogy nem emlékszem, mi volt a kedvencem címe, úgy megnézném újra... :(

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...