Minden kapcsolatban van egy Natasha…
Emlékeztek még arra, ki állt Darcy és Jones közé az első Bridget Jones filmben? Na, nem Cleaverre gondolok, hanem arra az ügyvéd pipire, akivel Marc együtt dolgozott az egyik ügyön (a másodikban ugyanazt a karaktertípust éppenséggel Rebeccának hívták).
A film egyik legromantikusabb jelenete, amikor Colin Firth azt mondja, hogy „I like you, very much. Just as you are.” Ki ne akarná ezt hallani az álmai pasijától? Vagy bárkitől? Még akkor is, ha előtte felsorolja az összes idegesítő hibánkat… És a rózsaszín felhőben úszkáló lányok ennél a résznél olvadnak, miközben nagy, romantikus összeborulást várnak. Persze a dramaturg (illetve az eredeti történet vezetése) nem engedi meg, hogy most történjen meg a végkifejlet. Kell valami kimozdító rugó, ami általában egy harmadik személy megjelenése*, nevezetesen itt Natasháé. S a nézők ragyogó tekinteteibe meghökkenés telepszik, mert senki nem érti, miért választja azt a piszkafalábút, és miért nem lehet azt mondania neki, hogy „pillanat, éppen Bridgettel beszélgetek”? Miért kellett így lelépnie? A drága hősszerelmesre kellene haragudnunk nekünk nézőknek, mégis a nőt állítjuk pellengérre.
Minden cégnél van legalább egy Natasha (esetleg Rebecca). Ami addig nem is baj, amíg nem érezzük magunkat Bridget Jones-nak. Olyan lúzer lánynak, akinek gondjai vannak a súlyával (mozgásával), aki hosszú idő óta próbált bepasizni, aki úgy érzi, mindenhol megalázzák – sőt éppen az a férfi, akitől egyáltalán nem várja, legalábbis jól esne neki, ha pont ő lenne a kivétel. Igen ám, de a Natasha-féle nők a későbbiekben is előjönnek – nézzük meg a Mindjárt megőrülök! Rebeccáját. Egy fokkal sem jobb az elődjénél, hiába pályázik inkább a női szívekre. De megint a férfi a hibás. Valahol nem érzi, hol van a párkapcsolat és a kedves kollégaviszony között a határvonal. Amit az egyikben megenged, sőt elvár az ember, addig a másikban már túlzó, éppen hogy megengedhetetlen. Főleg a barátnő szeme láttára. Mely nő nem vágná ki páros lábbal egy ilyen eset után a kedvesét?
Na jó, kiderül, hogy a férfi volt a lüke, ő nem vette észre, hogy a másiknak mekkora lelki gyötrődést okozott (végre megnyugodhatunk, hogy szeretnek úgy, ahogy vagyunk, erre továbbra is más nőknek érinti meg a kezét**). Mit teszünk? Végre megnyugszunk, s nem foglalkozunk a céges dolgokkal? Hiszen ő keresi a kenyerünk legjavát. Egyébként mi is csapatban dolgoztunk, ahol többször előfordulhatott, hogy férfi kollégákkal flörtöljünk – ha a lelkiismeretünk nem engedte, mi voltunk a hüle pics@k. Most, hogy a babával (vagy rá várva) itthon ülünk nem is olyan könnyű, igaz? Minden jelenlegi, sőt volt kolléganőben is Natashát látjuk, aki szebb, értelmesebb nálunk, sokkal inkább megfelelő párja lenne a szerelmünknek, mint mi. Még akkor is, ha tudjuk, hogy egyáltalán nem így van, mi ezerszer jobbak vagyunk nála, mi tudjuk csak igazán boldoggá tenni életünk értelmét***. Mégis a félelmünkkel, a képzelgéseinkkel hatalmat adunk a Natashák kezébe, melyet ők szépen – bár valószínűleg tudatlanul – fel is használnak ellenünk.
Ezt akarjuk? Ugye nem?
*vagy csak egy félreértés.
**jogász bál a 2. részben.
***persze, hogy túlzok ;)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése