Takarítás, takarítás...

Az általános felfogás szerint mindenki lehet takarítónő, azt mindenki meg tudja csinálni, ahhoz nem kell semmit sem tanulni. Jelenleg az egyik legalantasabb munkának számít. Szerintem nem teljesen van így. Tudom, mert a mai nap – mint oly’ sokadszor – rájöttem, hogy nálam már az alapok hiányoznak. Most majdnem 30 évesen ott állok, ahol sosem lett volna szabad, vagy maximum 10 évesen: felteszem azt a kérdést, hogy mivel is tisztítsam meg az ablakot? Mert még soha nem csináltam ilyet.

Kell hozzá rongy és valamilyen lötty. Na, de milyen rongy? Valahol láttam, hogy újságpapírral sikálták. Felmerül, hogy mindegy milyen-e? Lehet színes is, vagy csak a régi, hagyományos napilapok jók hozzá? Vagy esetleg a papír összekaristolja a felületet? Esetleg Sylvia? Ugye így hívják azt a papírtörlőt, amit a tévébe oly’ gyakran és hülye mód reklámoznak. Valahogy a reklámokban olyan szépen s könnyen eltávolítják a piszkot, a vízkövet, a foltokat. A valóságban is így megy? Az ablaknál honnan lehet tudni, hogy az a makacs zsírfolt melyik oldalon van? Megtisztítom mindkét felületet, de ha továbbra is ott ékeskedik, akkor kívülről, vagy belülről kell még políroznom?

Egy felnőtt embernek ezek ostoba kérdések. Talán nekem is azok lettek volna, ha nem úgy nevelnek fel, ahogy. Nem hibáztatok érte senkit sem, hiszen az elkényeztetés miatt nem is ajánlott. Örüljek neki, milyen rendesek voltak velem! Sőt! Gondoljatok bele, hogy egy átlag gyerek már egy éves kora környékén megtanul járni, nem sokkal később – mivel imádja utánozni a felnőtteket – már pakolászik, porszívóval játszik, segít, és ebből egyenes arányosságban adódik, hogy először csak maga után pakol el, majd besegít a házimunkába. Hogyan? Hát vagy ellesi az anyjától a fortélyokat, vagy külön megmutatják neki, hogyan is csinálja. És az évek folyamán tökélyre fejleszti magát a takarítást is.

5 éves voltam, mikor megtanultam járni. Addig ugyan összedobáltam magam körül a dolgokat. Később még port is segítettem törölni, de mivel egy lépést sem voltam képes megtenni kapaszkodás nélkül, így maximum a szekrények alsó polcait értem el. Oké, a portörlést megtanultam. Azaz, olyan szinten, hogy anyum hozott valami habzó vizet egy lavórba és egy rongydarabot – általában régi, már nem használt törlőkendőt. Óvatosan, hogy ne legyen túl vizes, benedvesítettem a rongyot, majd lepakolva átsuvickoltam a dolgokat. A fabútorokra Prontót fújtam. Ez a mai napig megy*, bár őszintén bevallom, ezt utálom a legjobban, és hagyom mindig a legvégére, amikor már nincs mentségem, miért is van mindenhol 3 ujjnyi vastagságú porréteg a lakásban.

Azután sem sok minden változott, miután önállóan kezdtem járni. Mivel nagyon cipekedni nem tudtam, ha véletlenül folyékonyt kellett vinnem, tuti, hogy kilocsoltam, gyorsan elfáradtam, a magasról, létráról leestem, székre egyáltalán nem állhattam, így a takarítási lehetőségek még mindig korlátozva voltak a számomra. Maradt a mosogatás, a porszívózás, felsöprés, felmosás... Szinte ennyiből állt az összes házimunkai tevékenységem. Emellett anyum nem szerette, ha besegítek, mert csak hátráltattam. Amíg én megcsináltam valamit, addig ő százszor annyit. Gyorsabb volt nélkülem, türelmetlen ahhoz, hogy megvárja, míg én befejezek valamit, vagy megmutassa, hogyan csináljam. Amíg velem foglalkozott volna, a ház felét már ki is takarította. Inkább beterelt a szobámba, hogy amíg ő takarít, ne lábatlankodjak, játsszak valamit, foglaljam le magam.

20 évesen kerültem el otthonról, addig nagyjából ez volt a tendencia. A felületes pakolászást megtanultam, de igazán takarítani nem. Új otthonomban persze adódtak olyan dolgok, amikkel előtte nem találkoztam, de gyorsan rájöttem arra, hogy ha két-háromhetente átjönnek, mondjuk a nagyszüleimék, segíteni, akkor ketten megcsinálnak helyettem mindent, ami nem tartozik bele a napi rutinba, azaz a nagytakarítást. Ez ment addig, amíg… Végül is a mai napig. Bár mostanság nehezebben kérem meg őket, hiszen már javában elmúltak 70 évesek, illetve nem egyedül élek, és amíg utánam „kitakarítottak”, Mr. Férfi után már kevésbé. Ugyanis, amíg a drága, egyetlen lány- – aki ráadásul tevékenységeiben korlátozott is – unokájuknak mindent megtesznek, amit csak kiejt a száján, addig egy harmincon felüli „idegen” férfinek kevésbé. De persze, mivel szereti az ő drágájukat, így azért szó nélkül jönnek és segítenek.

Igen ám, de hamarosan megszületik a baba! Ha saját magam után nem tudok rendet, tisztaságot teremteni, akkor mi lesz Zsebi Baba mellett. Hiszen neki mindent külön fertőtleníteni kell majd, ahogy a babakönyvek előírják. Én meg még a zuhanyfülke üvegét sem tudom fényesre pucolni, vagy a pókhálókat összeszedni a plafon sarkából. Tehetetlennek érzem magam.

Nyugodtan mondjátok, hogy ez mind rajtam áll, csak akarnom kell, és könnyen-gyorsan meg fogom tanulni, bele fogok jönni. Hiszek nektek. Bár továbbra se kérjetek tőlem olyat, hogy fogkefével sikáljam egyesével végig a csempék közötti fugákat.

A másik probléma, amivel szembe kell néznem, és valamilyen megoldást kell találnom, hogy amíg például anyum egy 40 nm²-es lakást kitakarít egy max. két nap alatt, addig nekem a kis fürdőszobát háromszoros nekifutásra sikerül. Lassú vagyok, mint a csiga, ráadásul fáradékony is.

Szóval jöhetnek a jobbnál jobb tanácsok! A FlyLadyvel kapcsolatban, kérlek, kíméljetek!

*a vízbe mosószert teszek (közben kiderült, hogy az öblítő taszítja a port).