Zsebivel

Egy babanapló nem lehet nem személyes lenni. 

Ha valaki még a Freeblogról ismert, akkor tudja jól, hogy először Thetisz néven kezdtem ezt a blogot. Olyan nevet választottam, ami bárkié lehet, nem köthető személyhez és mégsem csapok be vele senkit se. Azt még kevesebben tudják, hogy már előtte is volt egy Sub Rosa nevezetű blogom (azt akartam eredetileg folytatni), amit ugyan Thetisz néven írtam, de utána átírtam regényé és abban jelent meg először a Viveca név. Fló barátnőmmel találtuk ki, hogy ha kiadjuk a művet, milyen jó lesz írói álnévnek. Őszintén megszerettem, és már nagyban gondolkodom, hogy magamra tetováltatom. 

A kiadásból nem lett semmi, mert ugyan olvasmányosnak találta a kiadó, nem éppen az ő célcsoportjának szólt, illetve túl sok volt benne a valóság. Ebben viszont az a vicces, hogy az egyik barátnőm ostoba plázacicának titulálta a főszereplőt, és hozzátette, hogy az életben senki nem viselkedik így. Nita jót nevetett rajta, hiszen ő tudta, hogy megtörtént eseteket dolgoztam fel, és a főszereplő eredetileg én vagyok teljes mivoltomban. 

Szóval elővettem a régi, lezárt blogom, de rájöttem,a mostani helyzetben nem tudok úgy ferdíteni a dolgokon, hogy én maradjak, de ne lehessen felismerni. Most azt sem akartam eltitkolni, hogy mozgássérült vagyok (jó, az elején nem tartottam fontosnak). Viszont továbbra sem akartam, hogy a barátaim, munkatársaim, családom rám leljen. Biztos nem elég erre egy álnév, új, ismeretlen elérhetőségek, új Facebook oldal (like-olni :)), mégis biztonságban éreztem magam, és mertem leírni olyan dolgokat, amit a személyes, felvállalt blogomba nem írhattam. Olyan akartam lenni, mint lucia, aki két blogot vezet egymás mellett - egy magán és egy a gyermeké -, de rájöttem, ezt a blogot jobban kedvelem, és már ez vagyok én. Így a másikat először csak hanyagoltam, majd úgy is maradt.

Lassan rájöttem, hogy hiába rejtegetem, egyre több ismerősöm, barátom olvas (természetesen volt olyan, hogy szándékosan elárultam magam, és mint pl. Channah vagy Nita (majdnem) az első  pillanattól fogva tud a létezéséről). Közben szerettem volna azt is dokumentálni, hogyan növekszik a hasam (ez már az indulás után fél évvel volt csak), arcomat takarva csak a törzsem fotóztattam le (még szerencse, mert az egyik képem elég érdekes helyre került fel...). Végül már Zsebi valódi nevét is elárultam, és tettem fel róla fotókat. Az anonimitás teljes mértékben eltűnt. Valahol sajnálom, mert így sokkal jobban oda kell figyelnem, hogy mit írok (például néhány ismerősömről írt véleményeknél), másrészt örülök neki, mert így a kommentelőim is archoz tudnak kötni (reményeim szerint többen is hozzászólnak így a témákhoz).

De ezek után se várjatok tőlem névváltoztatást, több fotót rólam, mert legbelül meg szeretnék maradni  olyan Vivecának, amilyen eddig is voltam itt a blogon.