Este a sötétben az alvó Zsebit
néztem, és az elmúlt órák beszélgetésein gondolkodtam. Főleg az anya-gyerek
kapcsolatán. A szereteten, a tiszteleten, a féltésen… Mivé neveljük a
gyerekünket, és ő hogyan fog reagálni a mi dolgainkra? Mit tegyek, hogy ne
hozza rám a frászt, mint keresztapám a szüleire? Mit ne tegyek, hogy a fiúm ne
érezze ugyanazt velem kapcsolatban, mint én az anyámmal? Mi legyen a fontos a
nevelésében a jövőjével kapcsolatban?
És még számos hasonló kérdés
merült fel bennem, amire nem nagyon kaptam választ.
Azt tudom, hogy mire szeretném
biztosan megtanítani: ő nem a természet felett áll, hanem a természetben. Ezért
szeretnie, tisztelnie kell az életet, az állatokat és a növényeket. Ezen kívül
számomra igazándiból mindegy, hogy mi lesz. Persze, vigyázzon magára. Ne érje
semmiféle baj. És boldog legyen…
Boldogság? Mi a boldogság? Most
elvileg könnyen kielégíthetem a boldogság iránti vágyát: megetetem, amitől
olyan lesz, mint egy jóllakott napközis. Napközben nem sír, mosolyog. Bár este
úgy sír, mintha magára venné a világ összes fájdalmát.
De ezek az igények lassanként
kibővülnek, és ott már nekem is többet kell érte tennem. Mégis, meddig az én
felelősségem, hogy a gyermekem boldog legyen? Hány éves korában tanítsam meg
neki, hogy a boldogságért mindenki saját maga felelős? Hogy ha valami nem
sikerül neki, ne mást hibáztasson, hanem keressen rá megoldást? Hogy a tanulás
mennyire fontos, de nem feltétlenül az, amit az iskolapadban tanítanak? Hogyan
álljon a pénzhez? Mennyire fontos a gazdagság? Az legyen a minden, vagy
egyáltalán ne is foglalkozzon azzal? Dolgozzon, ha valamit el akar érni, de
azért ismerje az ajándékozás örömét is?
Meddig halmozhatom el a végtelen
anyai szeretettel? Mikor lesz már terhes az anyai aggódás? Hogyan engedjem
szabadjára úgy, hogy azért tudja, bármikor visszaülhet a szoknyám szélére?
Hogyan biztassam, ne legyen anyámasszony katonája, legyen vagány, de mégse
csináljon őrülten veszélyes dolgokat? Hogyan vegyem rá arra, hogy próbáljon ki
mindent az életben, és utána döntsön véglegesen?
És mit csináljak, ne csináljak,
hogy soha az életben ne kelljen szégyenkeznie miattam? Számít majd neki a
végzettségem, mit fog gondolni azokról a dolgokról, amiket az életem során
feladtam? Miket fog hallgatni miattam a társaitól?
Ha tudjátok ezekre a kérdésekre a
választ, mondjátok! Mire ügyeljek, mit hagyjak csak a Sorsra?
----
Gondolom, Mr. Férfiben is
felmerülnek hasonló kérdések, de azokat nem ismerhetem…
Hááááát nagyon nehéz ezekre megadni a megfelelő választ, sőt gyanítom igazán jó válasz nincs is. Ezt úgy mondom, mint két, már most igen makacs és önfejű fiú anyukája. Ha figyelsz Zsebire nem lesz semmi gond, mert tudni fogod épp mire van szüksége és tudni fogod mikor kell "békén" hagyni.
VálaszTörlésA boldogságra nem tudod megtanítani, adj meg neki minden tőled telhetőt és amíg gyerek boldog lesz, utána szerintem a szülőknek már nem sok beleszólása van a boldogságba, mert jönnek a csajok, akik keresztül húznak mindent. :D
Gazdagság: én próbálom őket arra tanítani, hogy a pénz nem minden (bár ez a mai világban nem is olyan nehéz, mert hát a pénz a legkevesebb ;) ), legyen annyi amennyiből kényelmesen meg lehet élni és nem kell pl. kacsalábon forgó palota. Nem szoktunk nekik hatalmas ajándékokat venni semmilyen alkalomra, sőt általában úgy szokott lenni, hogy az alkalmakra költünk a legkevesebbet, mert baromi nehéz bármit is venni olyan gyerkőcöknek, akik tele vannak játékokkal, de ha vmit szeretnének, akkor minden gond nélkül, bármikor, ha van rá pénz. Nagy vaterázók vagyunk, úgyhogy csúcsszuper játékaik vannak igen olcsón. :)
Az anyai aggódás egy időszakban terhes, mégpedig a nagy kamaszkor (ezt csak magamról megítélve), utána ha van már gyereked megérted anya miért is volt olyan amilyen.
Én arra törekszem, hogy meglegyen a kellő bizalom egymás iránt tudja, hogy bármikor, bármit elmondhat és számíthat a segítségemre. Arra kell nagyon odafigyelni, hogy nem szabad a gyerek barátjának akarni lenni, mert az általában nem vezet jóra, nehéz feladat megtalálni mindenben a megfelelő egyensúlyt, de hidd el ösztönösen jönnek a dolgok és minél jobban rágódsz ilyeneken annál rosszabb. Persze ezek mindenki fejében megfordulnak, de alakulnak a dolgok és sok mindentől függ, hogy mi hogyan alakul köztetek. Kinek milyen a természetem, milyen visszajelzéseket kap tőled, stb.
Ez egy olyan dolog amiről kisregényt lehetne írni, ha lenne ideje az ember lányának és még akkor sem adnánk választ mindenre, mert minden új dologgal, tapasztalattal bővülhetne a soha véget nem érő regényünk. :D :D