f

2014. február 7., péntek

Meddig hagyjuk?

Aki a Facebookon is követ, tapasztalhatta, hogy szeretem Vekerdy Tamást. Bejön. Főleg cikkeket olvastam tőle, a könyveivel még csak szemezgetek - sokan azt mondják, ismétli önmagát. Ennek ellenére nagyon is közel áll az a felfogás, amit ő mond.

" Hogy mi volt az oviban, vagy mi volt az ebéd, arra a standard válasz úgyis a semmi és a nem tudom. A gyerekek szerint az a legjobb az óvodában, hogy anyuka elhozza őket onnan. Anyuka viszont ezekkel a kérdésekkel azonnal vissza is rugdossa kisfiát a óvónéni mellé. "

Olvastam néhány hete tőle, és valahogy megmaradt bennem. Tegnap meg pont előjött, mert szinte ugyanerre a kérdésemre én is a semmi választ kaptam. De láttam rajta, hogy valami viszont történhetett, mert még inkább lelombozódva tért haza, mint általában.  
Ahogy Vekerdy tanácsolta, ráhagytam, mert való igaz, este lefekvés után sokkal jobban megnyílnak, előjön magától... 
Viszont este sem akart róla beszélni, sőt még reggel sem. Csak arra a kérdésemre kaptam nemleges választ, hogy jobban van-e már? 
Akkor ilyenkor mi a teendő? Hagyjuk, hadd eméssze maga meg a dolgokat, vagy legyünk erőszakosabbak, és faggassuk ki? Ha nem mondja el és bezárkózik, mivel jobb, mint ha odabújik, és hagyja, hogy megvigasztalják, de leginkább együtt érezzenek vele? A léleknek is megnyugvás, ha kibeszéljük a dolgokat, nem? 

3 megjegyzés :

  1. Ez sem egyszerű téma...sajnos elég könnyű "belemerevedni" a némaságba, amikor egyikőtök sem kérdez-válaszol már semmit... csak ez veszélyes és simán egy kapcsolat vége felé terelhet...
    Persze az sem jó, ha agyonfaggatjuk egymást, én legalábbis attól ideggörcs leszek.
    Te ismerheted csak igazán a párod lelki alkatát, hogy mennyi ideig tartja magában a mondandóját... ebbe "külsősként" nehéz belelátni...
    Bárcsak tudnék valami hasznosat/érdemlegeset írni...ezekben a szitukban nem állok a helyzet magaslatán, sajnos... (meg még sok mindenben nem... ;) )

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, hogy mit lehetne tenni. Egy ideig én hagynám magában, de ha sokáig ilyen, akkor kimozdítanám. Ha más nem, akkor elmenni kettesben pár órácskára, ha elég, akkor csak simán autókázni.
    Aztán beszélgetni, de nem bele a közepébe.
    Hátha magától megnyílik. Ha nem, akkor is hagyni, hogy arra a pár órára elfelejtse a gondot. Ha végképp nem tudja feldolgozni, akkor pedig leülni és megmondani. Nézd látom, hogy valami van. És én szeretnék neked segíteni. Csak nem tudom miben. Kérlek mondd meg, hogy mit csináljak? Mi bánt?
    Így. De semmiképpen úgy, hogy mi a baj és miért nem mondod el.
    Hanem partnerként. Hogy oldjuk meg együtt, legyünk túl rajta együtt.
    :) Most úgy is itt a hétvége. Használjátok ki. Ha kell segítség, mondjuk amíg ketten "randiztok" szólj nyugodtan! :)

    VálaszTörlés
  3. kicsit offolok, bevontalak egy játékba:) : http://reprodukalas.blogspot.hu/2014/02/jatek-kicsit-maskent_8.html

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...