f

2014. február 1., szombat

Nem kell a cici!?

Amikor a 9. hónapról számoltam be, büszkén állíthattam, hogy a kis manóm végigalussza (egyszeri, maximum kétszeri ébredéssel) az éjszakát. 

Az elmúlt három-négy napban ez a tendencia megdőlt. Többször ébredt sírva. Eddig ilyenkor bármikor odaadtam neki a cicit, megnyugodott, viszont most minden próbálkozásom ellenére sem kellett neki. Amint bekapta, már köpte is ki a bimbót, és forgolódott tovább. A "legviccesebb" az volt, amikor átmászott rajtam, és helyett kellett cserélnünk, mert ő csak azon az oldalon aludhat. 

Ezt megcsinálta minden éjjel, én meg tanácstalanul álltam az egészhez. Tegnap reggel is kómásan ébredtem, mert ha nem keltünk fel hozzá hatszor, akkor egyszer sem. Napközben cicizett, talán kevesebbet, de nem volt mérvadó. Aztán tegnap "rájöttem", mi lehet az oka: megjött.* Olvastam valahol, hogy ilyenkor megváltozik a tej íze. Reméltem, hozzászokik, mert tegnap szinte csak tejet kapott, este adtam neki néhány falat párolt zöldséget**, de a második falat után jelezte, nem kér többet. 

Este a képen látható módban aludtunk el. Azon az oldalon, ahol eddig is aludtunk. Éjjel ismét ébredt, megint sírva. Félálomban magamra húztam (ez egyre nehezebben megy, mert már 9 kiló is elmúlt), és ahogy bekapta a cicit, még keservesebben kezdett sírni. Ideges lettem, és tehetetlen. A cici eddig megnyugtatta, most meg jobban sírt tőle, mint valaha. Megkértem az apját, vigye le a hálószobánkul szolgáló galériáról, kenjük be a fogát, mert biztosan, csakis az lehet a baj. Már-már remegve kerestem a fogára a Dentonixot (persze nem találtam meg), amikor Mr. Férfi (a gyerek apja...) megkérdezte:

- Nem veszed észre, hogy már csendben van?

Nem, nem vettem észre. Annyira belemerültem a keresésbe, annyira fájt, hogy nem kellett a mellem, hogy nem vettem észre. Valószínűleg néhány bennragadt büfi okozta az éjszakai kalamajkát. 

Visszamásztunk az ágyba, Zseb továbbra is nyugodtan pihegett az apja mellkasán. Végül ott is aludt el, én meg mellettük magzatpózba összegömbölyödve egy nagyon nagyon rossz érzéssel, a feleslegesség érzetével...

*kezdhetem ismételni számolni a ciklusaimat: 2. CN.
**brokkoli, karfiol, kukorica, borsó, répa - szinte mindet kóstolta már.

2 megjegyzés :

  1. En ugyanigy voltam Dorkaval, csak nekem 6 het utan jott meg. Hozzaszokott. Nem vagy attol felesleges, hogy nem kell a cicid, hiszen az anyja vagy. Azt meg mas nem potolhatja. SOHA!!! Orulj neki, hogy apaval ilyan neghitten aludtak el. Soha nem leszel felesleges a szamara.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy napig tartott csak... Ma délelőtt, este megvolt a cicizés, kíváncsi vagyok, milyen lesz az éjszakánk...

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...