f

2014. március 20., csütörtök

Visszaszámlálás indul

Pont egy hónap múlva lesz 1 éves. Már tudom, hogy mit szeretnék neki venni, tortát is akarok neki, de még fogalmam sincs, milyen ízű legyen. Azt pedig végképp nem sejtem, hol is fogjuk tölteni azt a napot. Aznap ér Magyarországra anyum, hívtak a keresztapum is a Tiszára, de itt vidéken is jó lenne, vagy otthon Pesten is. Tudom, majd kiderül. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem lesz neki nagy buli, valahogy az olyan szervezésben mindig is rossz voltam, barátai meg még nincsenek.

Addig is jöjjenek az utolsó hófordulós adataink:

súly: 9 kiló 90 deka körül, legutóbbi mérésünk alapján fogyott kb. 10 dekát. Az biztos, hogy még nem érte el a 10 kilót.

magasság: 76 és 80 centi között valahol. Nem hiszem, hogy sokat nőtt az elmúlt hónapban.

fog: továbbra is 3. Harapni már nagyon jól tud velük, főleg a mellemet, vagy az ujjamat. Az ínye több helyen dudorodik már, nyáladzik,mint a német dogom, de még nem bújt elő több.

pelenka: 4-es bugyipelus. Szerintem gyorsan szobatiszta lesz a csemete, mert amikor lehúzzuk róla a pelust, rögvest bekeményedik neki a fütykös (ti hogyan nevezitek?), és már pisil is - a padlóra.

ruha: nem vettem mostanság újakat. Néhány 74-es felsőt ráadok, de már igazi erőember bennük. Néha már a 80-asokat is kicsinylem.

hordozó: most semmi új. Babakocsi, karikás kendő, mei tai. Mindhármat használom. A karikás kendő továbbra is jó szolgálatot nyújt a nyilvános szoptatásokban :)

alvás: a délelőtti alvást nem jó kihagyni, olyankor különösen nyűgös. A délutáni alvás változó attól függően, milyen volt a délelőtti, vagy éppen hol vagyunk. Autóban, babakocsiban szokott aludni, egyébként csak a mellemen tud elaludni. Éjszakáink is változóak, néha már végigalussza, de azért nem ez a tendencia.

egészség: hát... az elmúlt hetekben második otthonunknak mondhatjuk a Heim Pált. A bőre ekcémára hajlamos, és mostanság gyulladt kiütései vannak a füle mögött, az arcán, de még a kis teste is pöttyös. Javulgat, de nem olyan gyorsan, mint szeretném. És persze fogalmunk sincs, mitől jött ki rajta... Kaptam egy jó bőrgyógyász elérhetőségét, de még nem hívtam fel. Szerintem, ha még egyszer kijönnek a pöttyök, rögvest hozzáviszem, nem pedig a kórházba.

képesség: lépked. Íme egy videó róla. Egyébként a lehető legszófogadóbb fiam van. Mindent ért, és tudja is, mit kérek tőle, mit szabad és mit nem. Emellett nagyon akaratos, hatalmas hangja van, ha nem tetszik neki valami,vagy nem akar valamit. Legózik. Még nem tudja összerakni, csak szétszedni. Ha mindegyiket különszedte, odaadja, hogy  rakjam megint össze. Ha építek vele, akkor elveszi, és berakja a dobozába. Most jutott el oda, hogy nem csak ki lehet pakolni a fiókokból, hanem be is. Talán rendszeretőbb lesz, mint amilyen én vagyok. Szeret adogatni is. Mutatja a cici jelet is (többet nem tanítottam neki, csak azt, de azt érti már)

beszéd: pápá (integet hozzá), nem (egyre érthetőbb), a többi is maradt (hööö, hoppá, aa jeje - ez már néha ana gyegye, adda), hallottam már tőle a köszönömnek megfelelőjét is...

evés: mindent eszik. Kapott már kenyérhéjat is, imádja rágcsálni. A tésztát kivette a tálkából, és úgy ette (igaz, a földről). Evett már KFC-s csirkecombot (nem akarok belegondolni, milyen csirke), szétdaraboltam neki, ő meg megette a tányérból. Vettem neki Aventes poharat, néha már önállóan is iszik belőle. A kanalat még nem használja egyedül, bár volt már olyan, hogy elvette, és megpróbált minket megetetni. :)

becenevek: Pelushuszár, Vakarcs, Manó, Zsebike (ettől kiakadok)

lányok: Gigivel már barátkozik, simogatja. Mászott utána, a lány pedig üvegmosó farokkal hátrált. Olyan aranyosak (viccesek) voltak. Annyira jó lenne, ha Kicsi sem harapna... Szép, de megvalósíthatatlan álom, mert ő sosem lesz már bababarát :(

egyéb: volt fodrásznál (életében először), nem sírt, csak forgatta a fejét, szopizás közben tudta a fodrászom levágni a haját :D (én meg vörös lettem)






Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...