Magyarázat

Azt hiszem magyarázattal tartozom nektek. Többször "panaszkodtam" már itt, többször itt adtam ki a mérgem, pedig többször is megfogadtam, hogy nem itt fogom. Végül rájöttem, hogy ha nem itt, akkor nem tudom, hol. Sokszor nem beszélhetek nyíltan, mert ad 1. megígértem Mr. Férfinek, ad 2. a blogomat bárki megtalálhatja, nem biztos, hogy itt kellene megnyílnom. Mégis e blog már valahogy a saját naplómat is helyettesíti, és vannak dolgok, amiket le KELL írnom... Hová máshová, mint ide...

Ilyen volt a tegnapi is... Feküdtem az ágyban, hallgattam az alvó fiúk szuszogását, és patakzottak a könnyeim. Meg szerettem volna beszélni a szomorúságom valakivel, de senki nem volt ott mellettem este fél tízkor, egyébként is, nem szép dolog kibeszélni a családi gondokat (nem mintha ezzel, vagy mással nem azt tenném...)

Először is jött a halálvágy... Minek élek? Az öngyilkosság mostanság nem szerepel a gondolataim között, különösen azóta, amióta Zseb a hasamban volt. Hiszen őt én akartam, én vállaltam be, én vagyok érte felelős. Ezt mind tudom, sőt érzem is. Szeretnék legalább addig élni, amíg akkora nem lesz, hogy nyugodt szívvel elengedhetem a kezét, nélkülem is boldog lesz. Ennek ellenére tudom, hogy ha most elmennék, nem emlékezne rám. Sőt a szeretete sem annyira nekem szól, mint a "melleimnek" - ahol van tej, ott biztonságban van. És ha nem szopizna, hanem cumisüvegből kapná az élelmet, akkor az a személy lenne fontos, aki azt adná... 

Ahogy ide leírtam a gondolataimat, sikerült Fiatal Lánnyal beszélgetnem. Rávilágított arra, hogy ha másnak nem is, de neki biztosan hiányoznék. Nagyon jól esett, mert ugyan tudtam, mennyire "hülye" vagyok, de szerettem volna valakitől valami pozitívumot hallani. Ahogy Fiatal Lány leírta nekem, hogy hiányoznék, még inkább potyogni kezdtek a könnyeim, pedig ötlete nem volt, hogyan is szedhetném össze magam. Már akkor tudtam, hogy egy héten belül rendben leszek, csak meg kell várnom, amíg anyum elmegy, és itthon megint béke lesz.

Szerdán utazik. Holnapután. Áprilisig nem lesz itthon, de lehet, hogy lesz az július is... Vagy esetleg szeptember, vagy ki tudja, attól függ, hogy Ausztrália hogyan adja meg neki a letelepedési engedélyt. Első karácsony, amit nem töltünk együtt. Szerdát végig fogom bőgni. Emiatt is ideges vagyok...

Elmegy, és az itteni életét felszámolja. A családi házunk sorsa még függőben, de abban mindenki egyetért, hogy el kellene adni. Az otthonom... A békém szigete... Egyszer már megvétóztam az eladását, most már nem tehetem, mert azóta is a fejemhez vágják. Ugyanúgy, mint egy telefon leesését. Vagy azt, hogy anyum már a házasságkötése után szinte rögvest rájött, hogy válni akar, de közben terhes lett velem. 

Annyira szerettem volna, ha valaki átölel, megnyugtat, a fülembe súgja, hogy ne féljek, vele biztonságban leszek, amíg csak élek... Persze, a legjobb az lett volna, ha Mr. Férfitől hallom, de ő nem éppen ezt mondja. 

Talán emiatt lovagolok a házasságon, amit ő annyira ellenez. Mostanság állandó vitatéma lett, és emiatt egyre eltávolodunk egymástól. Mert neki jó az, ahogy most vagyunk, nekem kevés. Továbbra is gyerekként gondolok magamra, akinek gyomorgörcse támad, ha veszekedni kiabálni hallja a szüleit. Mit nem adnék azért, hogy végre saját családom legyen. Én legyek a feleség, én legyek a pár, én legyek a háziasszony... Nekem ehhez papír kell, az, hogy ne érezzem magam rejtegetve, büszkék legyenek rám. Talán, ha büszkék lennének rám, akkor a többi nem is kellene... Ki tudja... De Mr. Férfi nem mondta, hogy büszke lenne arra, hogy én vagyok a barátnője.... Talán ez fájt tegnap a legjobban...

Fiatal Lány Via: Ennél zöldebb nem lesz! könyvét ajánlotta, hátha okosabb leszek, de én nem okosabb akartam lenni. Az eszem nagyon is jól tudta, mit kellene tennem, éreznem, gondolnom, viszont továbbra is a sötétségben leledzettem érzelmileg. 

Félek. Anyum elutazik, férjhez megy... Nem nekem kellene kirepülnöm? Nem engem kellene támogatnia? Mi lesz velem nélküle? Nem hívhatom fel bármikor sírva, nem fog helyettem dönteni, nem fog...

Néha meg szeretnék szabadulni attól a szerelemtől is, amit Mr. Férfi iránt érzek. Nem engem zavar, hanem őt, mert függök tőle. Én azt hittem, hogy egy kapcsolat mindig függéssel jár... és Mr. Férfi is függ tőlem... Ezek szerint nem. Nekem eddig egyenlő volt a fontossal. Nekem ő fontos, őt akartam, hogy biztos pont legyen az életemben... A stabilitás, akire számíthatok... És reméltem, én is az lehetek a számára... Igen, számomra a házasság jelentette volna ezt. De miért lett volna baj, ha én ezt tőle akartam volna? Hiszen én őt szeretem, vele akarok boldog lenni, nem mással...

Fiatal Lány szerint patt helyzetbe kerültünk: én szeretem, és fontos a házasság. Neki nem kell papír. És itt nincs semmilyen kompromisszum, valamelyikünk úgyis sérülni fog. Most rajtam lenne a sor, mert Mr. Férfi eddig hiába mondta el a véleményét a dolgokról, mindig mentem a fejem után. 

Egyébként ha vitázunk, mindig arra a következtetésre jutok, hogy csak egy buta lány vagyok. akin nem lehet kiigazodni. Semmi sem jó nekem... Sosem figyelek oda a dolgokra, feledékeny vagyok, fáradt, ideges, és végül szomorú.

Ha meg szomorú leszek, jönnek az olyan sötét gondolatok, mint amiket előző este leírtam...