Az állapotosságom elérkezett egy olyan lelkiállapothoz, melyet a kismamák tudatosan kerülnek.
Lassan közeleg a vakáció vége, és egyre jobban nyomaszt, hogy 2-3 olyan elintéznivaló áll előttem, amit már majd' 1 éve a szőnyeg alá sepertem, és most muszáj előtokornom.
Emellett viszont repülnék haza, mert Mr Férfi lánykája, a Kicsi (aki méretében már jóval meghaladta a többieket) bélelzáródással kórházba került. Nagypapim vigyázott rá, és későn vette észre, így kiszáradt és az orvos nem merte emiatt megműteni [végül nem kellett, már nincs életveszélyes állapotban]. Sírórohamot kaptam az aggodalomtól, hiszen számtalan áldozatról tudok, aki nem élte túl ezt a "hülyeségét".
Szerencsére azt olvastam, hogy az átélt stressz nem okoz károsodást a babának, max. a mama sinyli meg. Abban reménykedtem, hogy ha így is megvédhetem Printyőt, akkor nem érdekel, mert egész életemben ilyen voltam. Ha mégis az élete múlna rajta, akkor mindent elcsesztem. A szüleim ettől tartottak, mert fájt a hasam, én csak akkor kezdtem el pánikolni, amikor észrevettem, hogy barnázok. Pedig eddig a nyaralás alatt egyszer sem. Szóval beigazolódott, hogy ha érzelmileg a padlón vagyok, akkor van a baj.
A fentieket tegnap írtam Arles-ban, ma már Szlovéniában vagyunk, és már a 9. hetet is betöltöttük, szóval Printyő most már MAGZAT. :)))
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése