f

2013. május 22., szerda

Tejci, tejci...

Még az orra hegye is tejcis.
A tejem szépen megindult már az első pillanatban. A csecsemős nővérek csak dicsérni tudtak minket - én jól szoptatok, Zsebi szopó reflexe pedig kitűnő.

A tejem pedig állandóan folyt. Az egyikből szoptatok, a másikból csöpög (még mindig gyakori). Zsebi meg is szokta, hogy csak tátognia kell, a tej magától belecsöppen a szájába, amit erőfeszítés nélkül lenyelhet. Így hízott az első hónapban cirka 1 kilót.

Egyik héten (éppen 2 hetes volt a lelkem) éjjel arra ébredtem, hogy ráz a hideg. Lázas voltam, a jobb mellem pedig kemény, mint a kő. A melltartóm pedig csurom "víz" és jéghideg. Első pillanatban arra gondoltam, hogy eláztam és a kifolyt tejem miatt megfáztam.  Jó felé tapogatóztam, de a védőnő felvilágosított, hogy begyulladt a mellem, mert az egyik tejcsatornám elzáródott. 

Beszéltem az egyik szoptatós tanácsadóval, aki azt tanácsolta, hogy ilyenkor a legjobb:
  • meleg zuhanyt vegyek, és alatta fejjek
  • fejjek ezerrel
  • Zsebit szoptassam állandóan
  • körkörösen masszírozzam a csomót (mert az is alakult a mellemben)
  • hónaljtartásban szoptassak
  • farkasmód (a gyerek hanyatt, én négykézláb felette)
  • feküdjek hanyatt, Zsebi pedig hason rajtam - ez vált be a legjobban. 
Általában 1-2 nap elég ilyenkor, de nekem kellett 4 nap, hogy a csomó és a fájdalom elmúljon, de elmúlt. Kaptam még egy erősebb, elektromos mellszívót, amit azóta is imádok. Sokkal könnyebb vele, mint a sima kézi...


Most pedig az a félelmem, hogy kevés a tejem. Ez onnan jött, hogy Zsebi majd' egy hete minden délután "hisztizik", és le sem akar szállni a cickóról. Illetve már nem csöpög annyira, már nem duzzadt annyira és már nem szokott fájni. De továbbra is vallom, hogy az egész fejben dől el, így tudom, hogy pont annyi tejem van, amennyi a Manócskának kell. Inkább ráteszem 10 percenként a mellemre, egész délután ülök felette, de amíg megoldható (remélem, még egy évig biztosan), szoptatni fogom.

Egyébként Zsebi mérési adatai:
  • szülési: 2995 gramm
  • visszaesési: 2750 gramm
  • egy hónapos(30 napos): 3825 gramm
  • ma (32 napos - ruhában, a többinél meztelen volt): 4030 gramm 
Egyébként nem tudom, hogy mikor lesz időm hosszabb bejegyzést kreálni...

10 megjegyzés :

  1. Halihó!
    Fejlődési ugráson megy át a gyermek. Még lesznek ilyenek. Ilyenkor "átállítja" a tejképző szerveidet, hogy a megnövekedett igényeinek megfelelő mennyiségű tejet legyártsad. :) Nem tudsz mást tenni, mint hogy gyakorlatilag annyit teszed mellre amennyit bírod. 1-2-3 nap és beáll az új igénynek megfelelően a "kereslet" - "kínálat" és - a következő fejlődési ugrásig minden rendben lesz.
    Hajrá! :)
    Nolita

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  3. Azért a Romolus és Rémusz póz nagyon kényelmesnek hangzik.Pláne ha fél órás a szoptatás. Ha még emelgeted hozzá a lábad, akkor megvan a popsi erősítő. Az egyik karodba meg a súlyzó...
    No mindegy, ők biztos jobban tudják. Gondolom rövid szoptatásnál javasolják ezt a módszert.
    Ügyesek vagytok nem mellesleg! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagy ha gépelsz :) Én akkor alkalmazom, mert olyankor nem kell fogni a babát, előre hajolok és már megy is a 10 ujj mozgatása :D

      Törlés
  4. Amíg szépen hízik, van pisi, kaki, addig nincs baj a mennyiséggel, és tényleg fontos, hogy te elhidd. Lehet egyébként, hogy most van egy mennyiségi ugrása, és épp csinálja magának a tejcit, azért szopik gyakrabban. Nekem egyébként a homeós urtica urens 5CH nagyon bejött. 2 napig szedtem napi 3x5 golyót és újra dőlt a tejci. Most már csak 1x5-öt szopogatok el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol lehet kapni? Mert ki fogom próbálni! Én most Mecsek teát iszom (Mr. Férfivel közösen, mert neki is ízlik :D).

      Törlés
  5. Szerintem is növekedési ugrás van Zsebinél. Biztosan van bőven tejci, csak ilyenkor több kell neki. :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok! Minél több ilyen pozitív hozzászólást, mert akkor megnyugszom :) Mert itthon a család eléggé kétkedően áll hozzá... :/

    VálaszTörlés
  7. Nem lesz mindig kőkemény a melled és a csöpögés is elmúlik egyszer, ez teljesen normális és persze nem jelenti azt, hogy nincs már elég tejed. Persze én is bepánikoltam ilyenkor, de nézd csak meg 10 hónapos Rédi és még mindig szoptatok. Az urtica urens,amit Kata ajánlott homeopátiás bogyó és gyógyszertárban tudod beszerezni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Holnap megyek és beszerzek egy "csomaggal" :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...