f

2014. szeptember 20., szombat

Még másfél éves sincs!

Az előző havi számadásom elmaradt, mert éppen Franciaországban töltötte be a 16. hónapot, és az augusztus inkább rólam szólt, mint róla. Sorry, édes kisbabám! 
Viszont jöjjön most ő!
Ebben a hónapban újdonsággal is bővül eme "rovatunk", de erről majd később.


kiló: nem tudom, 10 és 11 kg között van valahol. 

centi: 80 valahány. Nyurga

fog: 10. (már nem csinálom a táblázatot. Corellel dolgoztam, de mikor kijött, sosem voltam épp gép közelben, utána meg már elfelejtettem, hogy mikor is vettem észre.

Pelenka: továbbra is 4-es bugyipelenka.Előre félek a hidegebb időktől.

ruha: 92-esek. Nagyobbat még nem vettem neki, kisebb már nem igazán jó rá. Viszont jelen pillanatban annyi ruhája van, hogy nem fér el a szekrényébe. Szerintem mostanság nem nő olyan nagy iramban, hogy a mostani nyári nadrágjai tuti biztos, hogy a jövő nyarat is kihúzzák. A bodyjai nem, mert előkét nem használunk, így minden estére (sőt volt már, hogy indulásra is) mocskosak lesznek. A foltok pedig - akárki akármit mond - a mosódiótól nem igazán jönnek ki belőlük.

alvás: rendszertelenül a napi két alvást. Igen, van még annyi, de mindkettőt általában délelőttre sűríti. 

hordozó: szinte én már nem is hordozom. Apja vitte az előző hónapban Franciaországban - sokat - a hátán. Most nagyban gondolkodom, hogy be kellene ruházni egy csatosra, mert az MT-t kezdi kinőni. De csak februárban lesz hosszabb távú sétánk, előtte meg tél jön, így valószínűleg csak bérelni fogunk egy Lujzust valahonnan.

egészség: a mostani náthánkat leszámítva makk egészségesek vagyunk. Most reggelente köhög, az orra folyik. Amíg a hangulata jó, addig nem adok neki gyógyszert. (egyébként tőlem kapta el, én nyűglődöm már 2 hete - gyógyszerrel is)

beszéd: nem akar még beszélni, halandzsázik, de nem nevez meg dolgokat. Mindent ért (- vidd ki a banánhéjat, és dobd ki! - kivitte és beledobta a vécébe.), de még csak a saját nyelvén beszél. Én most Cici lettem, ezt totálisan érthetően ejti ki. Egyébként tudja, hogy mi a cici, másnál is megmutatja, kimondja, és azzal is tisztában van, hogy a cicivel mindig elengedik, akármiért "fogták" le. Kávé, ha meglátja a bögrémet (kávét rejtő).

evés: szopizik, de már minden eszik. Tejes dolgokat is. Eddig magában csak laktózmentes tejet ivott, az ízlett neki. Maci kávén gondolkodtam, vagy kakaón, mert mi az apjával reggelente kávézunk, és ő is szeretne. Az üres bögrében mindig megnézi, hogy maradt-e még egy korty (természetesen nem).

lányok: Gisz, keresi őket, itthon is. Most megint vidéken, de jövő héten mi is. Akkor majd játszhatnak :)

képesség: kész férfi. Most az anyák biztosan fel tudják sorolni, hogy milyen új dolgokat csinál a sajátjuk. Bevallom őszintén, nekem ez a legnehezebb. Ezért gondoltam arra, hogy most már ha valami újat csinál, azonnal posztolom a Facebookon (mert ezeknek az apróságoknak nem tervezek külön posztot itt a blogon.)






Többet nem fogom berakni, szóval, ha ezek az apró "örömök", vidámságok is érdekelnek titeket, like-oljátok az oldalt :)

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...