Ha bármi bajom van, úgy próbálom megoldani, hogy elmenekülök. Ez a kapcsolatomban is így van, ha összeveszünk Mr. Férfivel, a szakítás gondolata merül fel bennem. Tudjátok, hogy egyáltalán van-e értelme ezt így folytatni? Ez akkor is felmerül, ha megbánt, ami valahogy elég gyakori.
Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e vagy se, hogy a „nagyközönség” előtt hozzam a tudtára, vagy egy magánbeszélgetés alkalmával, de rájöttem, hogy sosem tisztel meg azzal, hogy beleolvasson ebbe a blogba, a múltkor is csak véletlenül tévedt ide, a másik, hogy ő nem az a fajta, akivel meg lehet beszélni a dolgokat.
A Nőt sem tudtuk megbeszélni rendesen, aki az életében (most már a miénkben) fontos szerepet játszik – csak azzal, hogy a szerelem elmúltával is „jó barátok” maradtak. És ugye, miért kell választania köztem és közte?
Olyan érzésem van, hogy van ő és vagyok én, de nincs olyan, hogy mi. Viszont én ezt várom el egy élettársi kapcsolatban, ahol nem sokára útba esik a gyerek is.
Ő továbbra is éli kisvilágát, ahová nem enged be. Nekem nem szükséges tudnom dolgokról, ha baja van, nekem nem mondja el, ha akar valamit, akkor elég megtudnom az utolsó utáni percben. És nekem ebből elegem van. Főleg, ha mellettem, a „hitvesi ágyunkban” lép elő a titkolózással.
Az okostelefonját nézegette, amikor hozzábújtam. Ahogy a szememmel felé fordultam, becsukta a telefonja kihajtható tokját. Egy belső ösztöntől vezérelve, mely a mozdulatának furcsaságát hivatott figyelmembe ajánlani, gyorsan elvettem a készüléket, mire (férfi létére!) felsikoltott:
- Ne nézz bele!
Most kezdett csak érdekelni a dolog. Ott nézi mellettem, de azért én ne nézzem meg.
- Miért?
- Én se szoktam belenézni a telefonodba!
Ez nem igaz, hiszen mindennap elkéri azzal az indokkal, hogy játsszon a Snoopyval. És ilyenkor az egész tartalmát is böngészhetné, ha akarná…
- Titkolsz előlem valamit?
- Nem.
- Pedig néha olyan érzésem van… - tértem volna rá a lényegre, ami már évek óta kínoz, de erre egyetlen egy szót sem szólt, mint aki a hallgatással beismeri.
Fájt, piszkosul. Főleg azok tudatában, hogy mostanság rengeteg ilyen tette van. A leghétköznapibb dolgokat is harapófogóval kell kihúznom belőle, és olyankor megsértődik, hogy én miért akarom tudni. Ha mellettem netezik a telefonján, van olyan, hogy két percre felül, háttat fordít nekem, majd visszadől mellém – csak azért, hogy ne lássam, miket néz meg. Ti mire gondolnátok a helyemben?
Azóta azt a játékot űzöm, amit ő szokott velem. Nem beszélek hozzá, némaságba burkolózom. Csak amíg én odamegyek hozzá, nem hagyom békén addig, amíg nem mondja el, mi a baj, addig ő csak tudomásul veszi, és semmivel sem közeledik.
Tegnapelőtt estétől van ez az állapot, ma reggel már puszit sem próbált adni. Nem akartam megtörni, végig akartam vinni, amíg ő nem jön hozzám csúszva-mászva, de holnaptól húsvétozik az egész család (az övé és az enyém közösen). Addigra meg kell oldanom a problémát, vagy lemondani a vendégséget. Hiszen ha mi nem állunk szóba…
Nem tudom megtenni, hogy szakítsak vele, pedig már nagyon ott tartok. Nem bírom, és ha már egy 3 éves kapcsolatban ez áll fenn, akkor mi lesz a későbbiekben. S a gyerekkérdés? Ha biztosra tudnám, hogy állapotos vagyok, akkor azt mondanám, hogy Isten veled, én megkaptam mindent, amire csak szükségem van, és a baba örökké emlékeztet a boldog pillanatokra.
De én tényleg szeretnék tőle babát. Tőle és senki mástól!
Ó, Mr. Férfi hogy lehet ekkora ...?!
A mai poszttól ne várjatok túl sok értelmet :)
Ahogy már írtam, jelenleg két munkám van. Az egyik határidős (jövő szerda), a másik meg állandó.
Mostanság totál el vagyok havazva, mert jelenleg két helyen melózom (igaz, az egyik nagyon rövidtávú, de most kitölti az éjjeleimet-nappalaimat).
A következőkben felnőttképzés kategória következik, mégse olyanra gondoljatok! Olivia, szerintem ezt még te is átfuthatod :) Max. ne mindegyik linkre kattints!
Nem igazán vagyok divatbolond. Régen talán volt olyan időszakom, de mindig mindenben az egyéniségemet kerestem (nem mintha sikerült volna bármikor is meglelnem). Ennek ellenére már írtam egyszer a megjelenésről, és ma is ez lesz a témám.
Vannak időszakok,amikor jobb, ha nem nyúlok semmilyen elektronikai kütyühöz. Van, amikor hónapokig nem megy tönkre semmi a kezem alatt, van, amikor mindent elcseszek.
Lehet, hogy már nagyon uncsi, de most is folytatni fogom a tegnap(és előtti) filozofálásomat a hülye mensesemről.
Ahhoz, hogy a menses hiányában felhívjam a dokim, első lépésben csináltam egy terhességi tesztet. Természetesen negatív lett. Tudtam, hogy az lesz, most már feladtam, hogy valaha is pozitívat fogok tesztelni (na jó, azért még reménykedek ebben az egy hónapban - utána egyéb kivizsgálásokra küldenek).
Majd’ 10 éve tanultam keringőzni, és a hétvégén a sógornőmmel, Channával az alaplépéseken beszélgettünk (4 vagy 8 lépésből fordulunk körbe?), ezért most a youtube-on és egyéb honlapokon próbáltam keresgélni. A pontos lépéseket nem találtam, helyette belefutottam a Gyertyafény keringőbe, mint szokásba és papám kedvenc skót népdal feldolgozásába.
A húsvétra sosem keresztény ünnepként tekintettem, hanem úgy, mint a tavasz, a megújulás, a fogantatás újjászületés, a fogantatás ünnepe (ha azt vesszük, hogy Jézus is decemberben született, akkor az Angyali üdvözlet is egybe eshet vele). A nevét is a termékenység istennőjétől kapta, Astarte-tól (Astarte - ösztrogén). Talán ezért is gondoltam arra, hogy most sikerül. Nem csak akartam, hanem éreztem is.
Ünnepekkor összegyűlik a családunk. Örömmel jelentem be, hogy az elmúlt három évben új tagokkal bővültünk: Mr. Férfi szüleivel, testvéreivel és öccsének menyasszonyával, testvérével és édesapjával.
.jpg)
Szerdán elmentem nődokihoz. Megnyugtatott, hogy a tüneteim a gyógyszereknek köszönhető. És menjek vissza:
A ciklusom a 22. napnál tart. Ha a vérzést nézem, a hétfőn volt egy hete, hogy ovuláltam, azaz 9 napja, amit még egyetlen egy terhességi teszt sem mutat ki. El akartam menni ma UH-ra, de mivel még sosem voltam az SZTK-ban (ami viszont ingyenes), így nagyon gondolkodtam azon, hogy meglátogassam-e a nődokim. A Hoxán azt tanácsolták, hogy még várjak, mert oké, megvastagodhat a méh, de az akkor sem biztos még semmire. Vagy semmi, és akkor viszont kiderül, hogy csak áltatom magam.
