Tevenyálas, zebrakicsis, pávatollas délelőtt

Egy picit visszafelé tekerem az idő kerekét. Szó volt már  délutáni mozifilmről (ami éjszaka álmaimban kísértett), de a délelőtti állatkerti látogatásunkról nem meséltem.

Féltem, hogy esni fog, így túlöltöztem. Végül már a metróban  levetettem a pulóverem (ami alatt trikó és vastag hosszú ujjú felsőt. jó, kabát volt rajtam, de másra nem volt szükségem).

Rábeszéltem Mr. Férfit, hogy vegyünk állatcsemegét, amivel lehet etetni a kedvenceket. Hát, mit ne mondjak,nem vált be. Mindenhol ki volt írva, hogy még azzal se etesd! Csak az volt a baj, hogy ahol bementünk a zsiráfokhoz, nem volt figyelmeztetés,és mások  is azt tették, így mi is adtunk az egyiknek. (A képen a most született pici.) Ahol kimentünk, ott láttuk kiírva a kérést. Kicsit rosszul esett, hogy a másik oldalon nem figyelmeztettek minket, mert nem szívesen bántottuk volna a zsiráfokat. Egyébként nem sok állatnak jó a nasi, a víziló kapott - ahogy nyitogatta a száját, és várta, hogy beledobjak egy-egy darabot, olyan édes (és telhetetlen) volt! Imádnivaló!

Az állatsimogatóban adtuk oda a maradékot a kecskéknek, akiktől mozdulni sem lehetett. Legalább négy-öt  kecske Mr. Férfin lógott, hatalmas szemekkel, feltartott fejekkel bámulták, még rá is ugráltak.  Egyszer célba vettek engem is, mire Mr. Férfiért sikítottam. Nem szerettem volna még egyszer elesni aznap. A félelmemet pedig egy szőke kislány kikacagta. Ha nem ijedek meg attól, hogy a kecskepiszokkal teli földre esem, még én is nevettem volna, így inkább szaladtam ki az alpakkákhoz, akik meg oda sem hederítettek rám.

A kígyóknál estem el előtte. Akkor jöttem rá, hogy a telefonommal, milyen egyszerű a fényképezés, így a legtöbb csúszómászóról készítettem egy-egy fotót. Két bébikígyó is volt, egy csörgőkígyó és egy zöld nemtommilyen. Az utóbbit is szerettem volna megörökíteni. Fényképezéshez leguggoltam, felemeltem a telefont, de amikor benyomtam volna a gombot, elkezdtem hátrafelé dőlni. Semmi sem volt, amiben megkapaszkodhattam volna. Ekkor is Mr. Férfiért kiáltottam, de ő a terem másik végén volt, így nem is hallotta, de nem is látta hátra bukfencem.

Egy külföldi úriember próbált felrántani, amivel még kínosabb helyzetbe hozott, mert képtelen vagyok ilyenkor felnyomni magam - segítséggel sem. Még a földön meg kell fordulnom, és csak úgy tudok felállni. Cink, de ez van. Angolul bocsánatot kértem, de elutasítottam a segítséget, mire a férfi mentegetőzni kezdett. Amikor ismét sikeresen talpon voltam, jól nevelten megköszöntem a segítségnyújtást, mire a külföldi csak legyintett, hogy más is kibillent volna a helyemben. Na ekkor ért oda Mr. Férfi, és csak csodálkozott, hogy mi történt. Egyébként a balra látott képet lőttem éppen az esésem pillanatában.

Emellett volt még egy nagyon cikis pillanatom, amikor nem hazudtoltam meg önmagam. Papámnak a születésem előtt volt pávája, a tollaival még én is játszottam. Emiatt egész életemben rajongtam a pávákért. A gyönyörű kék madarat fotóztam, amikor kitárta a tollait -háttal nekem. Csalódottságomban felkiáltottam:

- Hé, fordulj már meg az Istenért!

Nem lett volna gond, ha előttem nem áll egy idősebb házaspár, akik azt hitték, hogy nekik szólok. Valamit mondott Mr. Férfi, amíg én azt vártam, hogy drága pávánk megforduljon, de a pár továbbra is rám meredt. Feladtam, hogy sikerül a kitárt tollazatát is lefotóznom, elnézést kértem tőlük - ekkor nagy kegyesen visszafordultak a madár felé. Kínos helyzetemből menekülve gyors ütemben tovább ügettünk a wombatok  felé. Természetesen ekkor fordult meg a páva.

Kifelé menet mentünk el a tevék mellett. Külön teve csemegét lehetett kapni. Egy százasért egy maréknyit. Zacskónk nem volt így a tenyeremet tartottam oda, amire a teve azonnal rácuppant, én meg csurogtam a nyálától. Megpróbáltam még megsimogatni, de kaja nélkül már nem volt olyan kezesbárány :)

Ha érdekel, milyen képeket készítettem még, itt megtekintheted!