Anya, hogyan?

A vasárnap reggel mindig is a lustálkodások reggelének számított. A fiatal házaspár a hitvesi ágyukban ejtőzött. Az asszony olvasott, a férj vígjáték sorozatot nézett a televízióban.

Apró lábak csoszogását lehetett hallani, majd a hálószoba ajtajának nyikorgását. Egy szőke buksi jelent meg az ajtóban, s hatalmasra nőtt kék szemekkel kéredzkedett be.

- Gyere, szívem! – nyújtotta felé az anya a karját. A könyvet lerakta az éjjeli szekrényére, és várta, hogy a lánya odalibbenjen az ágyhoz és közéjük feküdjön, mint egy éjjeli tündérmanó. – Jól aludtál?

A kislány csak igenlőn megrázta a fejét, és az egyik hüvelyujját bekapta. Sosem cumizott, de a hüvelykujj szopásáról nem lehetett még leszoktatni. Biztonságot talált a mozdulatban.

- Mama…

- Igen, szívecském? – ölelte magához a kislányt, miközben betakargatta a vérvörös szaténtakarójukkal.

- Hogyan lesz egy kisbaba?

Az asszony a férjére tekintett, aki egyszerűen vállat vont, ezzel ruházva fel feleségét a válaszadásra. A lányuk még aprócska volt, hogy megértse a dolgokat, de sosem akartak neki hazudni.

- A mama és a papa szereti egymást. Nagyon szereti egymást…

- Úgy ahogy én titeket?

- Igen, szívecském, mint téged! Nagyon-nagyon szereti egymást, és nagyon-nagyon akarják, hogy végre kisbabával ajándékozza meg őket az ég.

- Csak akarni kell?

- Végül is… - jegyezte meg az apa halkan, mert eszébe jutott, hogy nekik mennyit kellett várni az apró csodáért, aki már nem is olyan apró.

- A papával nagyon akartunk téged! Minden gondolatomat az kötötte le, milyen lesz az én szívecském, az én virágszálam – adott egy puszit a kislány homlokára. – Hosszú ideig terveztem, hogyan fogunk szeretni, hogyan fogunk babusgatni, de… - elhallgatott, majd lassan folytatta. – Hosszú idő múlva, úgy éreztem, hogy én sosem leszek anyuka, kezdtem feladni, és akkor te megjelentél. Először a pocimban, ott növekedtél – érintette meg a lány hasát. – majd örömömre megszülettél. Az volt a világ legcsodálatosabb pillanata! – ölelte magához, csak azért, hogy a saját magát megnyugtassa. Annyi hosszú hónapot várt arra, hogy valóban anya lehessen, hogy a mai napig hihetetlen számára, hogy ez az angyal valóban az övékké.

Elektronikai kütyük meneküljetek!

Vannak időszakok,amikor jobb, ha nem nyúlok semmilyen elektronikai kütyühöz. Van, amikor hónapokig nem megy tönkre semmi a kezem alatt, van, amikor mindent elcseszek.

Most ebben az érában vagyok: tegnap is sikeresen elállítottam a Főnök laptopját. Az egész onnan indul, hogy az irodában nem engedélyezett az internet használat, még nekünk marketingeseknek sem. Így mindenki úgy oldja meg a munkáját, ahogy csak tudja. Én az édi-bédi iPhone-ommal, a Főnök pedig hozza a saját, otthoni, önköltségből vásárolt laptopját. A legrosszabb, hogy gyakran van olyan eset, amikor muszáj kölcsönkérnünk, mert még a telefonom sem nyitja meg a megfelelő oldalakat/applikációkat.

Más számítógépét utálom használni, főleg ha ennyire személyes. Mert a céges gépek egyértelműen erre a célra vannak "kitalálva", de én se szívesen adom oda másnak a kicsikémet. Viszont azt sem mondhatom, hogy bocsi, de én nem. Így leültem az alvó üzemmódban monitorhoz, majd megnyomtam a bekapcsoló gombját. Nem csinált semmit se. Meglökdöstem az egerét is, de arra sem berregett fel. Még néhányszor bekapcs, mire végre bejött a kép. Na most csinálhattam a gikszert, mert én úgy láttam, hogy a képre kattintottam, de belegondolva, valószínűleg az alatta lévő felhasználóváltás gombra. Hogyan, azt meg nem mondom. A gép meg ettől meghülyült. Totál! Amikor rákattintottam (most már 1000%) a képre, valami olyasmit írt ki, hogy egy meghajtó nem megfelelően működik. MI VAN? Fogalmam sem volt, hogy mit csesztem el. Itthon is win7-sthasználok, és megnéztem, rákattintottam a felhasználóváltásra, de semmi. Visszahozza a főmenüt, hogy belépjek az eredeti fiókba. Szóval nem tudom, mit csináltam.

De ez csak a céges eset, itthon is alkottam - egy hétvége alatt kétszer is!

Az iPhone-omon gmailt használok. Nem töltöttem le applikációt, a mail fülecskét pedig cégesre állítottam, így a Safariban nézegettem a leveleim. A bloghoz megalkottam a g+ oldalt is, amit felajánlott, hogy szinkronizálhatom a levelezőrendszeremmel. Miért is ne, beírtam a nevet, és ráokéztam. Aha, persze, ahogy Móricka azt elképzeli! Nem vettem észre, hogy Mr. Férfi a telefonomon nézte meg a leveleit. Nem, ezzel nincs baj, inkább csak a szerencsétlenségen múlt, hogy éppen ekkor nem lépett ki, és az ő e-mail címét szinkronizálta az én nevemmel. Mire észrevettem, ő már levelet is írt, így a barátai/kollégái (nem t'om kik) az én nevemmel kapták meg a levelét.

Ezerszeres bocsánatkérés, majd újabb baki - a részemről.

A netbookomat néha közösen használjuk. Amíg én a freeblog.hun keresztül olvasgatok blogokat, addig ő egy másik blogszolgáltatót részesít előnyben. Ezzel megkönnyítve a helyzetet, mindketten elmenthetjük a jelszavunkat, és nincs az a véletlen baleset se a részemről, hogy az ő nevével kommentelek. Igen ám, de Nita is azt a másik blogszolgáltatót választotta a titkos dániai beszámolójához. Így regelnem kellett volna egy saját nick nevet. Hm. volt olyan, hogy új nick regisztrálása. Gondoltam, ez kell nekem. Hát rákattintottam. Igen ám, de továbbra is Mr. Férfi e-mail címével voltam bejelentkezve... Természetesen nem lehet törölni a felesleges nick nevet, csak ha írunk a supportnak.Szándékomban állt, de Mr. Férfi nem akarja, mert az csak még több bonyodalom.

A következő már nem saját baki, de azért a témához illik - avagy a UPC hogyan cseszett ki velünk.

Húsvét előtti csütörtökön - telefonon keresztül - szerződést kötöttem a UPC-vel, miszerint több adót tudunk fogni. Szerdán hallgattam meg a tájékoztatót, este Mr. Férfivel megbeszéltem volna (reggel lett belőle a veszekedésünk miatt), csütörtökön a Főnök beszámolója közben hívtak vissza, hogy igent, vagy nemet mondjak. Azt gondoltam, gyors lesz, de a csaj csak mondta és mondta, hogy neki ezt még egyszer el kell mondania, meg ilyen és ilyen ajánlat. Gyorsan megkérdeztem még, hogy mikorra kötik be (nem kell kijönniük modemet cserélni). 3-4 nap,  legkésőbb kedd (azon filózok, hogy rosszul értettem, és egy héttel későbbire ígérték?). Kedden felhívom őket, hosszú 5-10 perces várakozás után udvariasan tájékoztatnak, hogy pénteken lesz a váltás. Aznap este 6 után értem haza a munkából, amikor még semmi, Mr. Férfi csalódott.  Felhívtam ismét, még több várakozás, majd (semmi adatot nem kértek) tájékoztattak, hogy este 8-ig még megtörténhet. Fél nyolckor csöngettek is! (ugye azt mondták, hogy nem jönnek ki) A lakásba ugyan nem jött be, csak odakinn szerelt valamit. Becsuktuk az ajtót (ezt nem kellett volna), mert féltünk, hogy az állataink kiszöknek, persze a szerelő nem csöngetett be, szó nélkül távozott. Mi meg azóta is várjuk az új adókat.

Ömlök. Szóval első CN lenne, de már a 3. Clostis nap. Akkor most hogy számoljak? De ez eldöntötte: biztos, hogy csak a későbbi időpontban keresem fel a nődokit.

Komolyan! Most mi van?

Lehet, hogy már nagyon uncsi, de most is folytatni fogom a tegnap(és előtti) filozofálásomat a hülye mensesemről.

Tegnapelőtt nem volt, reménykedhettem, hogy mégis meggondolta magát a Csöppség. De nem, mert a teszt negatív, másnap meg elvileg megjött (aminek a bugyim látta kárát), de ma reggel (és ezek szerint éjszaka is) csak "langyos" pecsételés.

Este Mr. Férfi lázban égett. Erre felmerült bennem a kérdés, hogy miért mindig akkor, amikor én csak viszketve (a betéttől megint), véresen dörgölőzhetem hozzá. Na mindegy, így is az lett a végeredmény, hogy (a nődokim szerint) legalább 5 napig ne közösüljünk, hadd legyenek fürgék a kis spermiumok, amikor eljön az ideje.

Csak tudnám, hogyan számoljam a nyavalyás ciklusom (egyre kifejezőbb jelzőkkel tudnám illetni), mert a pecsételést mióta vesszük menstruációnak? A Clostilbegytet tegnap (3. ciklusnap eredetileg) kezdtem el, ha a múlt hónapot tekintem, akkor ma abba kell maradnia a mensesnek. Hmmm... El sem kezdődött...

Akkor most a Norculotnak volt valami hatása? Vagy az egész mehet a fuccsba? Egyáltalán így a Clostilnál számítsak valami hatásra, vagy felejtsem el az egészet?

A nődokim 15. CN környékén rendelt vissza egy UH-ra, hogy megnézzük, van-e valami érésem. Az 23-ára esik, ő pedig szerdánként rendel. Két lehetőségem van, vagy elmegyek a 10. CN-omon, vagy elmegyek a 25. napon. Ha 10-en megyek, akkor talán már látszanak a kis gurigák (legalábbis én mindig így képzelem el, eddig egyetlen egyet sem láttam; de ha várok még egy hetet, akkor lehetséges, hogy már tud valamit mondani a végeredményről is.

Ti mikor mennétek a helyemben?

Hétköznapok belső fájdalmai

Új reménnyel kezdődött a nap, de csak egy kis halvány sugaracska volt, látni sem láttam, csak hittem benne. Ezt sem kellett volna!

A nődokim mensesnek vette az előző napok pecsételéseit, így elkezdtem ismét - most már sokkal kevésbé reménykedve, de tudjátok, ez az a hónap! - a Clostilbegytet. Az 5 napból már egy eltelt.

Délig látni véltem a sugarat, csak aztán mentem ki a mosdóba. Elfogyott itthon a tisztasági betét, csak szárnyas volt itthon, különben is nem szeretek a munkahelyemen elmenni mosdóba - mindig ott kapok el valami nyavalyát. A sok tangám mellett maradt egy fehér-barna szívecskés normál méretű bugyi (nem olyan haslenyomós, olyanom is van, de ez inkább a kislányosra hajaz). Elvileg, ebből a fajta bugyiból könnyebb kiszedni a betétet. Hát nem! A szárnyai összeragadtak, alig bírtam széttépni egymástól. Húztam, vontam, az meg ugyan szakadt, de éppen ellenkező irányba, mint amerre kellett volna. Emellett miért is ne most, úgy döntött a drága elhalt petesejtem, hogy végre itt van az ideje nagyobb mértékben elhagyni a testem: szóval, összevérezte a fehér bugyim, amíg én azzal szenvedtem, hogy eltávolítsam a lábam közül a betétet. Ott helyben nem tudtam kimosni (nem vittem váltóbugyit, bár ezek után még az is lehetne nálam), így itthon a foltokat órákig áztathattam Wennishsel.

Tegnap Pocilakóra várva oldalán találtam egy idézetet:

"Csak annak nem sikerül aki feladja"

Most nagyon szükségem van erre az egy mondatra, valahogy ebbe kapaszkodom. Bár ahogy hazaérve elolvastam Pocilakóra várva utolsó (most már előtti) posztját, a szívem szakadt meg. Idegen, csak a blogját olvasom, de annyira bíztam benne, hogy sikerül neki. Megkönnyeztem, miközben reményvesztettség áradt szét bennem.

Újabb felesleges teszt

Ahhoz, hogy a menses hiányában felhívjam a dokim, első lépésben csináltam egy terhességi tesztet. Természetesen negatív lett. Tudtam, hogy az lesz, most már feladtam, hogy valaha is pozitívat fogok tesztelni (na jó, azért még reménykedek ebben az egy hónapban - utána egyéb kivizsgálásokra küldenek).

Mellette ezzel is álmodtam. A hasam akkora volt, mint most (nincs kockahasam), olyan picit hájas - mindenhol nyuzuga vagyok, kivéve a hasam, mely néha jobban kidomborodik, mint a mellem (hát igen, mellem az meg egyáltalán nincs, a 70/b és a 75/a között vacillálok, ha melltartót veszek). Visszatérve az álmomhoz: kiderült, hogy terhes vagyok, sőt már mindjárt szülök! Mr. Férfi volt csak mellettem. Itt egy nyísz, és a következő pillanatban már Mr. Férfi kezében volt a bébink. Túl nagy fejjel! És már magától ült! Teljesen kikészültem, hogy ez a gyerek nem lehet az enyém, de vissza nem adom. Végre eljutottam oda, hogy valóban anya lehessek. Gyorsan megnyugtatásképpen hívtam az orvosom (nem gyerekorvost, hanem a nődokim - tuti, hogy ma is feleslegesen hívom fel), aki valami mérőszerszámmal vizsgálta a pici (?) koponyáját, de megnyugtatott, hogy így egészséges.

Erre ébredtem fel.

Azért félek felhívni a dokit...

Hangulatjelentés :)

Az új ciklusomat még nem számolom, mert még csak barnás, nyálkás valami volt 3 napig, bár a mennyisége megegyezett egy gyenge menstruációval. Ma reggel fürdés miatt tampont használtam, és azóta semmi. A barnázás is abbamaradt. Egy percig azt hittem, hogy ismét reménykedhetek, hogy mégiscsak van baba, viszont reggel a hőm 36,1 fok volt (most 36,9), azaz a megszokottnál is alacsonyabb.

Ha holnapig nem jön meg, hívom a nődokimat.

A mai nap úgy érzem magam, mint Stéphanie a Kaktusz virágából. Magam sem tudom, miért, de jó. :)

Álomesküvő

Majd’ 10 éve tanultam keringőzni, és a hétvégén a sógornőmmel, Channával az alaplépéseken beszélgettünk (4 vagy 8 lépésből fordulunk körbe?), ezért most a youtube-on és egyéb honlapokon próbáltam keresgélni. A pontos lépéseket nem találtam, helyette belefutottam a Gyertyafény keringőbe, mint szokásba és papám kedvenc skót népdal feldolgozásába.

- Ilyet szeretnék az esküvőmön.

- Miért, te nem is akartál férjhez menni – jegyezte meg Mr. Férfi.

Valóban nem látom nagy értelmét a házasságnak, viszont mindig is szerettem volna menyasszony lenni.

Az esküvőmön gyönyörű ruhában lennék. György-kori ruhában gondolkodtam mindig is, bár mostanság olyan exkluzív ruhákat terveznek, hogy kezdek meginogni (a mostani kedvenc a fekete mintás). Szeretném, ha a vőlegénynek is hasonló stílusú lenne az öltönye (a Napóleon-korabeli ruhánál a bonyolult selyem nyakkendő – természetesen kizárólag ahimsa-selyemből!). Csokrom fehér rózsa és orchidea.

Nyáron tartom, ebből nem engedek, mert eddig a kertben szerettem volna megtartani a polgári szertartást is, templomi több okból nem lesz. Az esküvőmön a szellemek áldjanak meg, ne pedig a keresztény istenség. Ám mostanság sok egyéb helyszín is tetszik, például a Symbol gallériaterme. Ott még a vacsorát is meg lehetne tartani.

Fehér szőnyegen kísérjen apum a vőlegényhez, és igen, én Mendelssohn Nászindulójára(egyébként is a kedvencem a Szentivánéji álom).

Minden fehér legyen. A virágok, az abroszok, a díszek. Csak én ne (bár Viktória királynő választását én is követhetném...).  Svédasztal legyen, mert nem akarom, hogy a vacsoráról szóljon az egész. Hideg sültek, finom falatkák, sütemények álljanak az asztalon, sok pezsgővel, borral, kevés sörrel.

A zene a mi ízlésünkhöz legyen kiválasztva. A családom idősebb tagjai is tudnak bulizni a nem mulatósokra, és nagyon remélem, a vőlegény családja is.  Szeretném, ha a nyitótánc keringő lenne, amit apummal vagy a vőlegénnyel táncolhatnék el. Esetleg apummal kezdem, és a már férjjel fejezem be.

Nem szeretném, ha betanult szöveget kellene mondanunk. Bár örülnék, ha a vőlegény magától ejtene néhány köszöntő szót a vendégeknek, és közben megemlítené, milyen szerelmes belém.  Talán ez után kérne fel táncolni.

Nem tudom, hogy éjfélkor átöltözöm-e. Eddig még nem terjedt ki az elképzelésem. Mindenképp a ruhámtól fog függni, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok átöltözni. Max. ha valóban kint lesz, és kezdek fázni.

Hangulatvilágítást szeretnék, a kertben biztosan fáklyákat szúrattatok. Étteremben már más kérdés. Ott tartanám meg a gyertyaláng keringőt (hú, második keringő, csak amiatt, mert én vagyok a menyasszony!), csak a gyertyák világítanának meg minket, ahogy táncolunk. Jó lenne, ha mi elkezdenénk, és a többiek folytatnák a keringőzést (de abba is belemegyek, ha az elsőnél csatlakoznak).

Szépen részleteztem, milyennek szeretném az esküvőmet, de valójában nem hinném, hogy bármikor is megvalósulna. Ehhez sok pénz kell, és a legfontosabb egy olyan férfi, aki a legjobb pillanatban kéri meg a kezem, és lesz olyan szerencsés, hogy én igent mondok neki. Mert a leánykérésnek is megvannak a kívánt feltételei. De az már egy másik történet. J

Bocsánat a sok linkért, de segítségképpen mindenhová odaírtam, hogy mi jön be, ha rákattintunk!

A galambos hölgy

Egyszer volt, hol nem volt… Élt egyszer egy magányos hölgy, akinek csak a galambok voltak a társai.

Nem volt ő mindig egyedül. Nagycsaládba született, a négy testvér közül a legfiatalabbnak. Testvérei szerették, babusgatták, óvták, mint a hímes tojást, amíg a világháború be nem köszöntött. Büszkén, keszkenőjével integetve búcsúzott katonabátyjaitól, akiket viszont soha többé nem láthatott. Ott estek el a messzi csatamezőn.

Gyönyörű, szeretett városát bombázni kezdték, a összeomlott hidak, az romos, évszázados házak. Az addigi békés élet rettegéssé változott. Az állam rossz oldalon állt, a kincstárt kiürítette a harc. Munkáskéz és pénzhiány éhínséget vont maga után, kenyeret is csak jegyekre kaphattak az emberek. Az érzelmileg sérült orosz katonák kegyetlenek voltak. Nem törődtek semmivel és senkivel, pusztítottak, bántalmaztak. A fiatal lány próbált pozitív maradni, a szépséget kereste a haldokló városban is, önkéntesként segített a rászorulókon.

Egy este a Vörös Kereszttől ment haza. Sötét volt már, alig volt csillag az égen, az utcai lámpák is csak halványan pislákoltak. A tégla sorházak ablakain sem szűrődtek ki fények, mintha mindenki elbújt volna a rémisztő dolgok elől – nem volt pénz se villanyra, se gyertyára. Sietett, ahogy csak a lába bírta, de a nyikorgó, kovácsoltvas kapujuk előtt valami megállította. Nyöszörgést hallott a kapualjból. Nővére volt az, véresen, összeverve hevert a földön. Ruhája foszlányokban lógott róla, mint amit erőszakkal megtéptek. A lány azonnal tudta, nem most látott először hasonlót, nővérét az utcán, mindenki szeme láttára meggyalázták. És senki nem segített rajta, elfordultak, ha látták.

Nővére túlélte, de soha többé nem lett egészséges. Mentálisan összeomlott, így húga vigyázott rá korai haláláig. A legkisebb lány erősebb volt, mint azt bárki is gondolta volna. Nővére helyett is dolgozott, mellette egyetemre járt, ahol művészettörténetet hallgatott. Szerette a művészetet, mert azok elfeledtették vele az otthoni gondokat.

Diploma után, a háború okozta károk retusálásával kereste meg a kenyerét. Ekkor ismerte meg jövendőbelijét, egy nála 10 évvel idősebb professzort. Nős volt már, egy kisfiú édesapja. Nem akarta ő tönkretenni senkinek sem a házasságát, de képtelen volt ellenállni a férfi varázslatos vonzerejének. Évekig tartó kapcsolat alakult ki közöttük: lázas munkával töltött estéiket szerelmetes éjszakáik követtek.

A feleség egyszer megbetegedett, és a restaurátor özvegy lett. Nem állt semmi a boldogságuk útjába. Hirtelen feleséggé és egy tinédzser anyjává avanzsált, de megbirkózott eme feladattal is. Szerette mostohafiát, jó anyának bizonyult. Lassan azért szeretett volna saját kisbabát, de a sors másképp döntött. Soha nem tudta megadni azt a férjének, amit a legjobban szeretett volna: egy közös gyermeket.

A fiú felnőtt, kirepült a családi fészekből. A szülők pedig elmerültek a társasági életben. Az asszony mégsem lehetett boldog, mert ekkortájt veszítette el beteg nővérét is, aki egy este – éppen a meggyalázásának évfordulóján – szívinfarktusban meghalt.

Már húsz éve, hogy a férje is eltávozott az élők sorából, és az asszony magára maradt. Fia továbbra is szerette, törődött vele, de messze vidéken dolgozott. Barátai voltak, de az idő haladtával eltávolodott tőlük. Néha találkoztak, régmúlt időkről beszélgettek, felemlegették a háború borzalmait.

Magányossá vált, szellemileg leépült, és 88 éves korára a városi galambok lettek az egyetlen társai, akik várták, akik meghallgatták fecsegését a háborúról, testvérei elvesztéséről, férje hiányáról, és egyedüllétéről.

Egy nap már hiába nem ment ki a galambjaihoz, mert követte szeretteit a túlvilágra, és végre találkozhatott rég nem látott testvéreivel, férjével.

(A történet kitalált eseményeket ismertet, a galambos hölgy alakját egy 80 valahány éves művészettörténészről mintáztam, aki egy téli napig minden reggel a villamosmegállóban etette a galambokat és az életéről mesélt a várakozó embereknek. Nem tudom, mi lett vele, de azért reménykedek, hogy továbbra is jól van valahol.)

Termékeny húsvét...

A húsvétra sosem keresztény ünnepként tekintettem, hanem úgy, mint a tavasz, a megújulás, a fogantatás újjászületés, a fogantatás ünnepe (ha azt vesszük, hogy Jézus is decemberben született, akkor az Angyali üdvözlet is egybe eshet vele). A nevét is a termékenység istennőjétől kapta, Astarte-tól (Astarte - ösztrogén). Talán ezért is gondoltam arra, hogy most sikerül. Nem csak akartam, hanem éreztem is.

Furcsa mód, eddig a megérzéseim nem csaptak be. Mindent elértem, amit akartam, sosem kellett semmire sem várnom, mindig bejött, amit igazán akartam. Most nem, a női ösztönöm cserben hagyott.

S a húsvét a termékenység helyett meghozta a mensesem.

Kinek a pap, kinek a papné...

Ünnepekkor összegyűlik a családunk. Örömmel jelentem be, hogy az elmúlt három évben új tagokkal bővültünk: Mr. Férfi szüleivel, testvéreivel és öccsének menyasszonyával, testvérével és édesapjával.

Az esküvő május 12-én lesz, a meghívót tegnap kaptuk meg (jobban mondva anyumék, mert Mr. Férfi lesz a tanú, így nekünk már hónapokkal előbb jelezték a tavaszi esküvőt). Nem lesz nagy, csupán egy kis családi összejövetel, a templomban a polgári és az egyházi, majd egy táncmentes vacsora.

A nagy eseménynek mindenki nagyon örült, az örömszülők már régóta várták. Apósom emellett rám nézve még megjegyezte, hogy még egyre nagyon várnak. Mosolyogtam, pedig magamban inkább nyögtem egyet, mert ugyan nem vágyom magára a házasságra - szeretek én kisasszony lenni, de annak a gyűrűnek az ujjamon nagyon is örülnék (na Mr. Férfi itt a felhívás, ha hajlandó vagy valaha a blogomat olvasni!).

Az esküvő természetesen a gyerekkérdést is felvetette. Bár ehhez nagypapám is hozzájátszott: apósomat állandóan nagyapának titulálta. Szerencsére nem a korának vette, inkább annak, hogy mennyire szeretnének már unokát. Igen, anyósom is az ifjú párra tekingetett, hogy remélik, a lagzi után hamar lesz baba is.

Szerintetek ezek után, hogy éreztem magam? Mivel Mr. Férfi még nem határozott ilyen téren, a babaterveinkről még nem szóltunk, anyósom nem is sejti, hogy mi már jó ideje próbálkozunk, éppen egy olyan hónap áll mögöttem, amikor szent meggyőződésem volt, hogy végre sikerült.

A beszélgetés alatt ráadásul a hasam jelzett is, hogy itt az ideje a mensesnek, így nem tehetettem róla, vécézés ürügyén félrevonultam, és a szobámba menekülve zokogtam ki magam. (A sírás ma is előtört belőlem, amikor rájöttem, tényleg meg fog holnap jönni, mert ma már pecsételek.)

---

26. CN, holnap, max. holnapután megjön.

Kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

A hónap első kísérlete

Szerdán elmentem nődokihoz. Megnyugtatott, hogy a tüneteim a gyógyszereknek köszönhető. És menjek vissza:

1. a következő ciklus 15. napján UH-ra, megnézi, hogy van-e érett petesejtem,
2. ha 5 napig nem jön meg, utána.

Nem tehetek róla, azt érzem, hogy babát várok. Így csak a másodiknak tudok esélyt adni. Ennek ellenére a kétség tovább élt, főleg azok után, hogy apum azt mondta, hogy el nem tudja képzelni, hogy most sikerült volna (Mr. Férfivel együtt voltunk a 8.,10.,13., 15., 16., 18.,19. és 23. napon).

A hasam továbbra is szurkál, a bimbóm érzékeny, de azért bementem a patikába, hogy kérjek terhességi tesztet.

Két kassza működött, mindkettőnél egy-egy vevő. Beálltam középre, hogy amelyik gyorsabban halad, oda állok. Erre bejön egy sötét kinézetű srác (kiderült, hogy valóban az volt, mert a vénykötelesre egy "az meg mi?" kérdést nyögött, de már a recept nélkül nem adható mondatot felfogta), és beállt elém. Bosszankodtam, de csak azután cselekedtem, hogy a mögöttem álló lány is meg akart előzni. Nem hagytam magam! Könyökkel képen töröltem A könyököm segítségével befurakodtam elé, nem hagyva neki egy másodpercnyi előnyt se, és halkan kértem egy 10-es erősségű tesztet.

Cupido, a nap bármely szakában elvégezhető. Hazaérve - úgyis nagyon kellett már pisilnem - teszteltem. Erős negatív!

Nem tudom, mit gondoljak. Reménykedhetek még? Vagy erről a hónapról is lecsúsztam?

Intellektuális kielégítés

Egy kapcsolatban fontos (szerintem!):

- hűség,

- tisztelet,

- szeretet,

- bizalom,

- intimitás,

- őszinteség,

- vonzalom,

- megbeszélés,

- hasonló nézetek.

(A sorrendet ne nézzétek.)

Ha őszintén végignézem, van egy olyan érzésem, hogy ebből azért nálunk hiányzik egy-kettő. Viszont ami 100%-osan megvan a szeretet és a vonzalom. A többi meg alakítható.

Nita barátnőmmel beszélgettünk a tegnapi posztomról, meg úgy általában Mr. Férfivel való kapcsolatomon, ami szép és jó, néhány hiányossággal (ennek köszönhető a napok óta tartó feszültség és a tegnap este -belőlem - kitörő veszekedés). Rájött mire is van szükségem:

1. barátokra, akik
2. intellektuálisan kielégítenek.

Mert Mr. Férfitől valóban mindent megkapok, amit egy kapcsolattól vártam, kivéve azt a figyelmet, amit minden barátomtól követelek. Azaz, ha a barátaim megadják, nem is kell Mr. Férfinek. Mindenki jól jár.

Ennek csak egy bökkenője van: nincsenek barátaim, csak Mr. Férfivel töltöm az estéket, így automatikusan őt akarom használni, hogy kielégítsem kapcsolat utáni vágyam.

1. Keresnem kell barátokat,
2. Mr. Férfivel sürgősen meg kell beszélnem a dolgokat.

Egész nap az estét vártam, mert reggel írtam Mr. Férfinek egy e-mailt a bajomról. Gondoltam, őt is zavarja, végre odaül mellém, és megbeszélhetjük. Erre hazaérve szóba sem hozta. A dühöm csak fokozódott...

Lefekvés után rátámadtam. Sírtam, zokogtam, az eltervezett nyugodt megbeszélés helyett, olyan dolgokat is a fejéhez vágtam, amiről másnak megígérve hallgatnom kellett volna.

A kérdés, hogy sikerült-e tisztáznunk a dolgokat? Nem teljesen, viszont lenyugodtam. Kiadtam magamból azt, ami már napok óta kínzott, és utána már tudtam közeledni Mr. Férfihez. S reggel megint összecsavarodva ébredhettünk.

Hiányzott az ölelése...

Menekülési vágy

Ha bármi bajom van, úgy próbálom megoldani, hogy elmenekülök. Ez a kapcsolatomban is így van, ha összeveszünk Mr. Férfivel, a szakítás gondolata merül fel bennem. Tudjátok, hogy egyáltalán van-e értelme ezt így folytatni? Ez akkor is felmerül, ha megbánt, ami valahogy elég gyakori.

Sokáig gondolkodtam, hogy leírjam-e vagy se, hogy a „nagyközönség” előtt hozzam a tudtára, vagy egy magánbeszélgetés alkalmával, de rájöttem, hogy sosem tisztel meg azzal, hogy beleolvasson ebbe a blogba, a múltkor is csak véletlenül tévedt ide, a másik, hogy ő nem az a fajta, akivel meg lehet beszélni a dolgokat.

A Nőt sem tudtuk megbeszélni rendesen, aki az életében (most már a miénkben) fontos szerepet játszik – csak azzal, hogy a szerelem elmúltával is „jó barátok” maradtak. És ugye, miért kell választania köztem és közte?

Olyan érzésem van, hogy van ő és vagyok én, de nincs olyan, hogy mi. Viszont én ezt várom el egy élettársi kapcsolatban, ahol nem sokára útba esik a gyerek is.

Ő továbbra is éli kisvilágát, ahová nem enged be. Nekem nem szükséges tudnom dolgokról, ha baja van, nekem nem mondja el, ha akar valamit, akkor elég megtudnom az utolsó utáni percben. És nekem ebből elegem van. Főleg, ha mellettem, a „hitvesi ágyunkban” lép elő a titkolózással.

Az okostelefonját nézegette, amikor hozzábújtam. Ahogy a szememmel felé fordultam, becsukta a telefonja kihajtható tokját. Egy belső ösztöntől vezérelve, mely a mozdulatának furcsaságát hivatott figyelmembe ajánlani, gyorsan elvettem a készüléket, mire (férfi létére!) felsikoltott:

- Ne nézz bele!

Most kezdett csak érdekelni a dolog. Ott nézi mellettem, de azért én ne nézzem meg.

- Miért?

- Én se szoktam belenézni a telefonodba!

Ez nem igaz, hiszen mindennap elkéri azzal az indokkal, hogy játsszon a Snoopyval. És ilyenkor az egész tartalmát is böngészhetné, ha akarná…

- Titkolsz előlem valamit?

- Nem.

- Pedig néha olyan érzésem van… - tértem volna rá a lényegre, ami már évek óta kínoz, de erre egyetlen egy szót sem szólt, mint aki a hallgatással beismeri.

Fájt, piszkosul. Főleg azok tudatában, hogy mostanság rengeteg ilyen tette van. A leghétköznapibb dolgokat is harapófogóval kell kihúznom belőle, és olyankor megsértődik, hogy én miért akarom tudni. Ha mellettem netezik a telefonján, van olyan, hogy két percre felül, háttat fordít nekem, majd visszadől mellém – csak azért, hogy ne lássam, miket néz meg. Ti mire gondolnátok a helyemben?

Azóta azt a játékot űzöm, amit ő szokott velem. Nem beszélek hozzá, némaságba burkolózom. Csak amíg én odamegyek hozzá, nem hagyom békén addig, amíg nem mondja el, mi a baj, addig ő csak tudomásul veszi, és semmivel sem közeledik.

Tegnapelőtt estétől van ez az állapot, ma reggel már puszit sem próbált adni. Nem akartam megtörni, végig akartam vinni, amíg ő nem jön hozzám csúszva-mászva, de holnaptól húsvétozik az egész család (az övé és az enyém közösen). Addigra meg kell oldanom a problémát, vagy lemondani a vendégséget. Hiszen ha mi nem állunk szóba…

Nem tudom megtenni, hogy szakítsak vele, pedig már nagyon ott tartok. Nem bírom, és ha már egy 3 éves kapcsolatban ez áll fenn, akkor mi lesz a későbbiekben. S a gyerekkérdés? Ha biztosra tudnám, hogy állapotos vagyok, akkor azt mondanám, hogy Isten veled, én megkaptam mindent, amire csak szükségem van, és a baba örökké emlékeztet a boldog pillanatokra.

De én tényleg szeretnék tőle babát. Tőle és senki mástól!

Ó, Mr. Férfi hogy lehet ekkora ...?!

Ahol a part szakad...

A ciklusom a 22. napnál tart. Ha a vérzést nézem, a hétfőn volt egy hete, hogy ovuláltam, azaz 9 napja, amit még egyetlen egy terhességi teszt sem mutat ki. El akartam menni ma UH-ra, de mivel még sosem voltam az SZTK-ban (ami viszont ingyenes), így nagyon gondolkodtam azon, hogy meglátogassam-e a nődokim. A Hoxán azt tanácsolták, hogy még várjak, mert oké, megvastagodhat a méh, de az akkor sem biztos még semmire. Vagy semmi, és akkor viszont kiderül, hogy csak áltatom magam.

Anyum viszont ment gyógyszert felíratni, így rábeszéltem, hogy vigyen el engem is. Mégiscsak így be tudtam surranni a dokihoz, és nem ráz le telefonon, hogy még felesleges. Jó, így szóban tette meg.

A köztes vérzésnek nagyon örült, a fehér folyást az egyik gyógyszernek tudta be (nem terhességnek, hanem a Clostilbegytnek), a görcsöt pedig a másiknak (Norculotnak).  És visszarendelt vagy 2 hét múlva (ha nem jön meg, vagy ha kisbabát várok - én ebben reménykedek), vagy 3 hét múlva, mert akkor leszek 15 CN környékén, és akkor megnéz végre UH-n.

A Tescoban azért venni akartam egy 10-es erősségű tesztet, mert itthon csak 25-ös van, amit jövő hétig nem érdemes használni. Összesen 4 féle volt, ebből kettőre az x-epilre(egyik mártogatós volt, a másik kazettás) írták rá, hogy az elmaradás napján már használható. A másik kettőre csak annyit tüntettek fel, hogy a nap bármely szakában. De jó! És akkor a terhesség előtt is megmondja, hogy most sikerül?

Ki akartam bontani, elolvasni a tájékoztatót, de fogalmam sem volt, hogy ezt a multiáruházban engedik-e. Végigjártam az összes sort, de egyetlen egy eladót sem láttam. Minek is? Visszamentem, még egyszer körbenéztem (tudom, a kamerák így is úgy is vettek), nem láttam senkit a közelbe, és felbontottam őket. Naná, hogy mindkettő 25-ös erősségű volt, ami ugye van itthon is.

Szóval most is ott tartok, ahol a part szakad. Nem tudom, hogy mi a helyzet.

2. filozófálás

Olyan szánalmas vagyok...

Kell, kellett, kellett volna, kellene...

Sz@r egy nap.

Folyok, mint egy vízesés. Már leírtam, hogy utálom a betétet, így reggel nem raktam be tisztaságit a bugyimba. Az a kevés fehér folyást a bugyi is kivédi, este úgyis kimosom. Gondoltam.... Mire beértem a munkahelyemre, már szinte csöpögött. Még szerencse, hogy a múltkoriban vettem egy édes Love feliratút, így a vécében kicserélhettem - nagy kínok árán.

A vécé ülőkére kellett leülnöm. Persze, hogy ne kapjak el semmiféle fertőzést (ott szoktam általában összeszedni ezeket a vackokat), a táskámban hordott kézfertőtlenítővel behintettem, mint gyereket a pap szenteltvízzel. Így is próbáltam a legszélére csücsülni, de mivel nem tudom felemelni a lábam anélkül, hogy hátradőljek, így a derekam súrolta a vécéülőke fedelét. Az ajtó ugyan zárva volt, de a csőnadrág le-felhúzásánál igencsak dörömbölt. Szerencse, hogy nem csizmában mentem, ahogy reggel gondoltam, hanem egy "simicipőbe" bújtam, csak a fűzővel kellett szórakoznom egy sort, mielőtt kibújtam belőle, majd vissza.

Megvolt a reggeli bohóckodásom - szerencsére nem látta senki, a "használt" bugyim is jó mélyre rejtve a táskám eldugott bugyrában. Reménykedtem, hogy ezzel vége a napnak, pedig csak ekkor kezdődött.

A nap legrosszabb pillanata, hogy hibáztam. Ügyféllel való telefonálás közben egy üzleti titok csúszott ki a számon. A főnök előtt! Abban a pillanatban kikapta a telefont a kezemből, míg én csak ültem megalázva. Jogosan, hiszen hibáztam.

A fentebbieket a hasfájásomnak tudtam be. 21 CN-nél tartok, ami azt jelenti, hogy még legalább vasárnapig nem kellene megjönnie. Én meg már napok óta érzem a hasam, ezt ugye már olvashattátok is. A mai nap annyira, hogy az egész irodát végigkérdeztem - még a pasikat is! - , hogy kinek van görcsoldója. Néhány órás kérdezősködés után végre kaptam valami rózsaszín bogyót, aminek 10 perc alatt hatnia kellett volna. Nem tudom, hogy sikeres volt-e, bár nem fájt annyira, nem mélyítettem a körmeimet a tenyerembe, de továbbra is éreztem. Sőt azóta is!

Azon gondolkodok, hogy holnap elmegyek a nődokimhoz. Csak ahhoz pénzt kellene kérnem Mr. Férfitől, aki... Á, semmi, lényegtelen, ma nem kérek tőle, pont.

De ha holnap elmennék UH-ra, akkor kiderülhetne, hogy a méhfalam vastagabb-e, mint eddig. Ha igen, tudjátok!

Tudom, hogy van babám. Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e így leírni... A mellbimbóm továbbra is érzékeny, a fehér folyás, csak a jobb oldali szúrást a hasamban nem tudom hová tenni.

Mondjátok azt, hogy a babától van! Kérlek bennetek! Totálisan kétségbe vagyok esve...

Utálom ezt a két hetet!

Utálom ezt a két hetet. Amikor már biztosan túl vagyok az ovun, de még várni kell, hogy valóban történik-e beágyazás, vagy még peteérésem se volt, és semmi se.

Ahogy írtam tegnap, a melleimet érzem. Nem nőtt még meg, még csak a bimbónál érzem a feszülést (az elmúlt hónapokban a menses előtt is így volt, szóval ez még egyáltalán nem biztató).

Este azt hittem megkönnyezem, annyira begörcsölt a hasam. Totálisan menstruációs görcseim voltak és azóta is érzem a nyomást (igaz, most is hason fekszem, lehet, hogy pont azért, de ha megfordulok, akkor is fennáll). A legjobb ebben, hogy fogalmam sincs, mim fáj a hasamban, mert olyan jobb oldal felé érzem. Félek, hogy ez nem a méhem az erős akaratú Csöppségtől, hanem a petefészkem. Viszont ha az utóbbi, akkor lehet, hogy most ovulálok?

Illetve még váladékozom is, ez is csak este lépett fel, addig semmi. Olyan fehér trutyis lett a bugyim.

Szóval nem tudom, hogy mi van. Hétfőig várnom kell, addig nem is csinálhatok tesztet. Hétvégén meg jönnek az anyósomék hozzánk húsvétozni... Jó lett volna addigra tudni, hogy mi a helyzet. 25 CN lesz, szóval akkor még nagyon felesleges tesztet készíteni. Főleg, hogy ha akkor volt ovum, amikor gondoltam, akkor hétfőn lesz meg a 14 nap. Vagy megjön addigra, vagy tesztelek. Én az utóbbit szeretném! :)

Még egy hét...

Jobb oldalt, láthatjátok, külön szedtem a várandós-kismama blogokat. Ma találtam néhányat, amiket szíves-örömest a figyelmetekbe ajánlok.

Nem egy jó nap áll a hátam mögött. Amit elterveztem, a negyedét sem tudtam végrehajtani. Csak az esti film éltetett. Lusta voltam, de nagyon. Legszívesebben egész nap aludtam volna.

Ez azért is lehetett, mert fél 5-től fel vagyok. Sajnos a lakásunk egyszobás garzon, ami azt jelenti, hogy még az étkezőnk is egyben van a hálószobánkkal, így nincs ilyenkor lehetőségem, hogy különvonuljak. Mr. Férfit meg nem szívesen ébresztem fel, hiszen így is korán kel, és későig dolgozik. Végső megoldásként e-könyvet olvastam a paplan alatt.

Amikor már kelni lehetett volna, bealudtam. Olyan voltam, mint egy felmosórongy. A reggeli tejeskávém (erről még nem tudtam lemondani, talán nem is fogok) hozott vissza az életbe, és végre a tej véget vetett a napok óta tartó székrekedésemnek (most valahogy nem fájt miatta a hasam, más miatt fájt). Tegnap a színházban felment a savam, amitől égett a gyomrom, és úgy tűnt ez az érzés ma is állandó vendégem maradt. Sőt ehhez még hozzájött az a fura állandóan érző has, ami a menses előtt szokott megjelenni. Viszont a Norculotból van még 4 szem, a 20. CN-nél tartok, legalább 5 nap kell ahhoz, hogy megjöjjön.

A mellem eddig nagyon érzékeny volt, mára viszont nem is éreztem - csak akkor, ha a kezemmel külön megnyomkodtam. Az ugye nem számít?

Ha jól számolom és múlt hét hétfő környékén volt ovum, akkor még csak 7 nap telt el, semelyik teszt sem mutatja ki. Vasárnapig-hétfőig várnom kell még, azaz kb. 8 napot. Nem bírom ki!

Van valami tippetek ezekre a napokra? Kérlek, írjatok valamit!

Folytatódik a Jég és Tűz dala

Trónok harca 2. évad

Ma, 22:00 óra, HBO, kódolatlanul!

UPDATE: Az órát elírtam. A mostani 22 óra a helyes. Sorry!

Mr. Férfi elkényeztet

Imádok színházba, koncertre, moziba járni. Nem csak a darab, zene, vagy a film vonz, hanem a hely hangulata.

Mostanság sok kulturális programban lehet/ett részem. Olvashattátok, a múlt héten voltunk Loreena McKennitt koncerten, tegnap moziban, ma pedig színházban. A Mágnás Miskát néztük meg Bajor Imre és Oszvald Marika főszereplésében. 27-én pedig Nightwish koncertre megyünk.

Igen, egy szavam sem lehet, mindez pedig Mr. Férfinek köszönhető!

A koncertjegyeket ugyan én vettem, de ha ő nem jönne el velem, akkor én sem mennék. A mozira is én beszéltem rá, de ha nem említi a filmet, eszembe nem jutott volna. Viszont a színház teljes mértékben meglepetés volt:

- Vennem kell fel pénzt - jegyezte meg kedden.

- Mit szeretnél venni?

- Ki kell fizetnem a színház jegyeket.

- Színház?

- Igen, Mágnás Miska. Vasárnap délután, úgyis itt maradtunk a városban. Egyébként sem láttam még.

Ennyi. Ma az Operettszínházban voltunk.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő meglepetése. :)

---

Érzékeny a mellem, fáj a hasam. A ciklusomból 9 nap van még hátra. A Hoxán biztatnak...

Tevenyálas, zebrakicsis, pávatollas délelőtt

Egy picit visszafelé tekerem az idő kerekét. Szó volt már  délutáni mozifilmről (ami éjszaka álmaimban kísértett), de a délelőtti állatkerti látogatásunkról nem meséltem.

Féltem, hogy esni fog, így túlöltöztem. Végül már a metróban  levetettem a pulóverem (ami alatt trikó és vastag hosszú ujjú felsőt. jó, kabát volt rajtam, de másra nem volt szükségem).

Rábeszéltem Mr. Férfit, hogy vegyünk állatcsemegét, amivel lehet etetni a kedvenceket. Hát, mit ne mondjak,nem vált be. Mindenhol ki volt írva, hogy még azzal se etesd! Csak az volt a baj, hogy ahol bementünk a zsiráfokhoz, nem volt figyelmeztetés,és mások  is azt tették, így mi is adtunk az egyiknek. (A képen a most született pici.) Ahol kimentünk, ott láttuk kiírva a kérést. Kicsit rosszul esett, hogy a másik oldalon nem figyelmeztettek minket, mert nem szívesen bántottuk volna a zsiráfokat. Egyébként nem sok állatnak jó a nasi, a víziló kapott - ahogy nyitogatta a száját, és várta, hogy beledobjak egy-egy darabot, olyan édes (és telhetetlen) volt! Imádnivaló!

Az állatsimogatóban adtuk oda a maradékot a kecskéknek, akiktől mozdulni sem lehetett. Legalább négy-öt  kecske Mr. Férfin lógott, hatalmas szemekkel, feltartott fejekkel bámulták, még rá is ugráltak.  Egyszer célba vettek engem is, mire Mr. Férfiért sikítottam. Nem szerettem volna még egyszer elesni aznap. A félelmemet pedig egy szőke kislány kikacagta. Ha nem ijedek meg attól, hogy a kecskepiszokkal teli földre esem, még én is nevettem volna, így inkább szaladtam ki az alpakkákhoz, akik meg oda sem hederítettek rám.

A kígyóknál estem el előtte. Akkor jöttem rá, hogy a telefonommal, milyen egyszerű a fényképezés, így a legtöbb csúszómászóról készítettem egy-egy fotót. Két bébikígyó is volt, egy csörgőkígyó és egy zöld nemtommilyen. Az utóbbit is szerettem volna megörökíteni. Fényképezéshez leguggoltam, felemeltem a telefont, de amikor benyomtam volna a gombot, elkezdtem hátrafelé dőlni. Semmi sem volt, amiben megkapaszkodhattam volna. Ekkor is Mr. Férfiért kiáltottam, de ő a terem másik végén volt, így nem is hallotta, de nem is látta hátra bukfencem.

Egy külföldi úriember próbált felrántani, amivel még kínosabb helyzetbe hozott, mert képtelen vagyok ilyenkor felnyomni magam - segítséggel sem. Még a földön meg kell fordulnom, és csak úgy tudok felállni. Cink, de ez van. Angolul bocsánatot kértem, de elutasítottam a segítséget, mire a férfi mentegetőzni kezdett. Amikor ismét sikeresen talpon voltam, jól nevelten megköszöntem a segítségnyújtást, mire a külföldi csak legyintett, hogy más is kibillent volna a helyemben. Na ekkor ért oda Mr. Férfi, és csak csodálkozott, hogy mi történt. Egyébként a balra látott képet lőttem éppen az esésem pillanatában.

Emellett volt még egy nagyon cikis pillanatom, amikor nem hazudtoltam meg önmagam. Papámnak a születésem előtt volt pávája, a tollaival még én is játszottam. Emiatt egész életemben rajongtam a pávákért. A gyönyörű kék madarat fotóztam, amikor kitárta a tollait -háttal nekem. Csalódottságomban felkiáltottam:

- Hé, fordulj már meg az Istenért!

Nem lett volna gond, ha előttem nem áll egy idősebb házaspár, akik azt hitték, hogy nekik szólok. Valamit mondott Mr. Férfi, amíg én azt vártam, hogy drága pávánk megforduljon, de a pár továbbra is rám meredt. Feladtam, hogy sikerül a kitárt tollazatát is lefotóznom, elnézést kértem tőlük - ekkor nagy kegyesen visszafordultak a madár felé. Kínos helyzetemből menekülve gyors ütemben tovább ügettünk a wombatok  felé. Természetesen ekkor fordult meg a páva.

Kifelé menet mentünk el a tevék mellett. Külön teve csemegét lehetett kapni. Egy százasért egy maréknyit. Zacskónk nem volt így a tenyeremet tartottam oda, amire a teve azonnal rácuppant, én meg csurogtam a nyálától. Megpróbáltam még megsimogatni, de kaja nélkül már nem volt olyan kezesbárány :)

Ha érdekel, milyen képeket készítettem még, itt megtekintheted!